work_pb.jpgHogyan tudunk külföldön bankszámlát nyitni? Miért kell helyi SIM-kártya? Mire figyeljünk a lakásbérlésnél? Európai munkavállalási fórumonkon többek között erről is szó volt, ahol az érdeklődők külföldön dolgozóktól és a téma szakértőitől kaphattak praktikus munkavállalási tippeket és tanácsokat.

 

Olyan emberek meséltek külhoni tapasztalataikról, akik hosszabb-rövidebb ideig dolgoztak az Európai Unió valamely tagállamában. Azért őket kérdeztük, mert a gyakorlatban a szabályozás és a bevett tagállami „szokásjog” sokszor nem ugyanaz. Emellett vannak olyan praktikák, amelyeket csak az tudhat, aki már szembesült azzal, hogy milyen nehéz például bejelentett lakcím nélkül bankszámlát nyitni.

 

A fórumon többek között megtudhattuk: érdemes úgy nekivágni, hogy itthonról már találtunk munkahelyet és szállást. Fontos az is, hogy nem kell azonnal „életünk állását” keresni vagy a legmenőbb lakást kibérelni, a lényeg, hogy az első biztos lépéseket megtegyük. Fontos tudni, hogy a kezdéshez és a regisztrációhoz szinte mindig szükség van bejelentett lakcímre. Fel kell készülni arra, hogy a lakásbérleti díjak általában igen borsosak külföldön, többen azt javasolták, hogy az első időszakban – ha tehetjük – lakjunk ismerősnél vagy barátnál, és csak akkor béreljünk lakást és fizessünk kauciót, ha már biztosan látjuk, hogy elegendő forrással fogunk rendelkezni hozzá.

 

Fontos, hogy megbízható forrásokból tájékozódjunk, és csak olyan ajánlatot fogadjunk el, ami biztosnak mondható; ahol a munkáltató bejelent, és a munkánk révén lesz biztosításunk az adott tagállamban. A fórumra meghívott EURES tanácsadó is felhívta arra a figyelmet, hogy soha ne fizessünk munkaközvetítőnek, ilyen szolgáltatásért ugyanis nem kérhetnek pénzt az európai országokban – ha mégis kérnek, mindenképpen kezdjünk gyanakodni.

 

Meghívott vendégeink – akik között volt hollandiai au-pair, strasbourgi jogász, skóciai vendéglátós és uniós kommunikációs szakember is – többek között azt tanácsolták még, hogy ha külföldre jelentkezünk egy állásra, szerezzünk be SIM-kártyát egy helyi mobilszolgáltatótól, ugyanis a munkaadók szívesebben hívnak fel helyi számot. Abban is egyetértettek, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nélkülözhetetlen a biztos nyelvtudás: akár lakásbérleti szerződésről, akár saját munkaszerződésünkről van szó, fontos tudnunk, hogy pontosan mit írunk alá.

 

Ha a külföldi tartózkodás során megbetegszünk, nyugodtan forduljunk a külföldi orvosokhoz, mivel a munkája révén mindenki biztosítva van az adott országban, így ugyanolyan jogok illetik meg, mint a tagállami állampolgárokat. Arra azonban nagyon oda kell figyelni, hogy nem minden ellátást fedez a kinti biztosítás, és úgy, ahogy Magyarországon is, a magánorvosok külföldön is igen magas árat kérhetnek az ellátásokért. Érdemes tehát alaposan tájékozódni az adott ország egészségügyi rendszeréről, hogy aztán ne kelljen egy többszáz eurós ellátás számláját kifizetünk.

 

Sajnos sok honfitársunk számára a külföldi munkavállalás nem sikertörténetként ért véget – többen esnek a jóhiszeműség csapdájába, és szerződés vagy bármilyen biztosíték nélkül vágnak bele. Érdemes tehát minél alaposabban, minél több forrásból tájékozódni, hiszen a külföldi tapasztalat igen sokat ér.

0 Vissza

job_pexels.jpegAz EU tanácsadással segíti azokat, akik külföldön keresnek munkát. Mai posztunk bemutatja, hogy az EURES-hálózat segítségével hogyan találhattok állást – az Európai Unió mellett akár Izlandon, Liechtensteinben, Norvégiában vagy Svájcban.

Számtalan lehetősége van azoknak, akik ki szeretnék használni, hogy Magyarország és a többi 26 ország közötti határok megszűntek, és fokozatosan eltűnik minden adminisztratív és jogi akadály is. A szabályozásokban tapasztalható különbségek vagy nyelvi nehézségek miatt ugyanakkor továbbra sincs egyszerű dolga annak, aki egy másik uniós tagállamban szeretne tanulni, dolgozni vagy vállalkozni. E nehézségek áthidalását az EU tanácsadó hálózatok létrehozásával segíti, amelyek közül a külföldi gyakorlatszerzés, a belső piaci vitarendezés és a kutatói ösztöndíjak terén tevékenykedő szervezeteket már korábban bemutattuk, ma a munkavállalást segítő EURES kerül sorra.

Az EU egyik legnagyobb vívmánya, hogy mára szabadon vállalhatunk munkát bármely tagállamban. A legfrissebb adatok szerint ugyanakkor csak kevesen élnek ezzel a lehetőséggel: mindössze 3 százalék a más tagállamban élő uniós polgárok aránya. Európában ma 25 millióan keresnek állást, akik jelentősen javíthatnának elhelyezkedési esélyeiken, ha más tagállamokban is készek lennének munkát vállalni, hiszen Európában folyamatosan emelkedik a betöltetlen álláshelyek száma.

A meghirdetett állások felkutatásától az adott országban való letelepedésig

Miben tud nektek segíteni az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES)? Az EURES működteti az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portálját, amelynek naprakész adatbázisában huszonhét EU-tagország, valamint Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc aktuális állásajánlatai között lehet böngészni, foglalkoztatási ágazatokra lebontva. A honlapon részletes információ olvasatható a fenti országok élet- és munkakörülményeiről. Megtudhatjuk, milyen munkaszerződésekkel találkozhatunk Ausztriában, de segítséget adnak a németországi lakáskereséshez is.

A honlap mellett az álláskeresőket speciális képzésben részesített EURES-tanácsadók segítik, akik gyakorlati tanácsokkal tudnak szolgálni az álláskereséssel és a külföldön való letelepedéssel kapcsolatban. Magyarországon szinte mindegyik megyei munkaügyi központban, illetve a Nemzeti Munkaügyi Hivatal fővárosi kirendeltségén dolgozik EURES-tanácsadó.

Az EURES-t létrehozó Európai Bizottság egyébként éppen a napokban döntött a portál további fejlesztéséről. A jövőben a honlap nagyobb hangsúlyt fektetne a fiatalokra, és ennek részeként például gyakornoki lehetőségekkel is kibővítenék az adatbázist. További változás, hogy a jövőben több magán-munkaerőközvetítő céggel alakítanak ki együttműködést, amellyel az adatbázisban elérhető állásajánlatok száma akár meg is kétszereződhet.

Jó böngészést! :-)

0 Vissza
süti beállítások módosítása