tavasz.jpegHa április, akkor környezetvédelem és irodalom: ebben a hónapban hagyományosan a zöld témákat járjuk körül a Föld napjához kapcsolódóan, és ilyenkor látjuk vendégül a Nemzetközi Könyvhét keretében a kortárs európai irodalom legizgalmasabb személyiségeit is. Alternatív energiaforrások és fenntartható fejlődés mellett ebben a hónapban a szerzői jogok XXI. századi védelméről beszélgetünk Presser Gáborral – aki fel is lép nálunk –, Lumière Filmklubunkban pedig Ciro Guerra, az idei legjobb idegennyelvű Oscar-díjra jelölt filmjét, A kígyó ölelését vetítjük.

0 Vissza

fejlesztes_europai_irok.PNG„Mi és ők”: sokszor ez az ellentétpár jelenik meg az Európában új hazát kereső bevándorló és az európaiak viszonyában; és ez az ellentét került elő számtalanszor a hónap közepén bekövetkezett Földközi-tengeri katasztrófa kapcsán is, amikor egy illegális bevándorlókat szállító hajó felborult, több száz ember halálát okozva. És ez az ellentét jelenik meg az Európai Írótalálkozó idei utolsó panelbeszélgetése alkotóinak regényeiben is, akik az európai, illetve nyugati kultúra kiválasztottságról, Európa és a többiek viszonyáról és az európai identitásról beszélgettek a Nemzetközi Könyvfesztivál meghívottjaiként az Európa Pontban.

0 Vissza

A Nyelvek Európai Napjának előestéjén az irodalom oldaláról közelítettük meg az európai nyelvi, és kulturális sokféleséget. Ehhez kapcsolódóan Forgách András, az est házigazdája olyan kortárs európai írókkal beszélgetett, akik mind egy-egy másik európai országról írtak, és szereztek ott életre szóló élményeket.

w.jpgAz est egyik vendégeként Wilhelm Droste mesélt magyarországi élményeiről és arról, mit jelent számára a magyar irodalom, azon belül is Ady Endre munkássága. Magyarországon élő német fordítóként nagyon jól ismeri a magyarokat; az első benyomásait az országról még a rendszerváltás előtt, fiatalként a nyugat- és keletnémetek legendás találkozóhelyén, a Balatonnál szerezte. Csakúgy, mint az akkor még a berlini fal másik oldalán élő német író, Jochen Schmidt (aki sajnos a beszélgetésen nem tudott részt venni). Neki nemrégiben jelent meg írása az erre az időszakra való visszaemlékezéséről, és arról, hogy hogyan látja ma Magyarországot. Bár egyikük keletről, másikuk nyugatról járt a Balatonhoz, hasonló emlékeket és benyomásokat őriznek a szocialista Magyarországról. A találkozás élménye, a magyar bélyegek (!), az ismerkedés a magyar nyelvvel mind közös történetükben, de míg Schmidt visszalátogatva hazánkba kicsit ironikusan fogalmaz a mai magyar valóságról – amely képeiben talán a Balkánra emlékeztetheti az olvasót –, addig Drostét el is csábította országunk, és a magyar nyelvet fordítói szinten is elsajátította.

Droste megpróbálkozott a lehetetlennel is: megpróbálta átültetni németre a „lefordíthatatlan költő”, Ady Endre verseit; 2011-ben jelent meg kétnyelvű kötete Add nekem a szemeidet címmel. Szerinte a „jó költészet minden nyelvben idegen nyelv”; minden jó írással születik egy új nyelv. Ahogy a németeknél Hölderlin vagy Rilke, úgy a magyaroknál Ady olyan még Droste szerint, akinek az írása már nem német vagy magyar, hanem annál több, különlegesebb, „vasárnapi nyelv”. Véleménye szerint Ady az egyik legnagyobb magyar irodalmi kincs. Tudja, hogy szinte teljesíthetetlenre vállalkozott fordításával, de meg akarta próbálni – ahogy fogalmazott: „tudtam, hogy ezzel csak bűnözni lehet vagy nevetségessé válni, de meg akartam próbálni. Nem sajnálom, mert rengeteget tanultam, és azt gondolom, valahol itt kezdődik az irodalom, aminek én a határán voltam. Mint egy magányos hegymászó, aki élményeit közvetíteni nem tudja – de ott volt a csúcson.” Ady szélesebb körű megismeréséhez közelebb vihet, szerinte a tervei közt szereplő, Rilke és Ady költészetét összehasonlító könyv. Bízik benne, hogy ezáltal jobban „be tudja csempészni” Adyt az európai irodalomba.

r.jpgAz est másik vendége, Jean Rouaud francia író volt, akinek a Valahol Európában sorozatban épp most jelenik meg legújabb regénye magyarul. Rouaud első kötete, A dicsőség mezején című családregény a mesélő anyai nagyszüleinek életét mutatja be, és azt a fordulatot, ahogy az első világháború romba döntötte az apai ág egzisztenciáját. A most megjelenő kötet, a Jeles férfiak a narrátor apja, Joseph történetét meséli el. Rouaud viszonylag későn lépett írói pályára, mint a beszélgetésen elhangzott, 37 éves volt első regénye megjelenésekor (amely hatalmas sikert aratott Franciaországban, megnyerte a Goncourt-díjat, és azóta közel harminc nyelvre lefordították). Ennek egyik legfontosabb oka az volt, hogy első komolyabb írásai idején, a hetvenes évek posztmodernista irányzatai épp „temették a regényt és az írókat, és vele együtt a történeteket”. Mint mondta, ő nem tudott más formátumban gondolkodni, és csak a klasszikus polgári regény nyelvén tudott volna megszólalni – a vezető irányzat ellenében, „reakcionistaként” alkotni pedig nem akart. Ellentétben Drostéval, eredeti nyelven a francián kívül nem olvas irodalmat, de „nagyszerű” fordításokból ismeri a külföldi, köztük a magyar írókat is. Kertész Imre Sorstalanságát nagyon nagyra becsüli, a szövegen a modern francia regény jeleit is felfedezte.

ben.jpgA beszélgetés szlovák résztvevője, Jana Beňova Portugáliával áll különleges viszonyban, ahova nemrégiben visszatért egy 15 évvel ezelőtti látogatás után. Benyomásait nemrégiben írta meg, amely magyarul is megjelent a Lettre folyóirat legutóbbi számában. Bár nem ismeri a nyelvet, a portugál élet és a portugál írók nagy hatással voltak rá – szerinte nem feltétlenül a helyi nyelv ismerete az, amely hozzásegít, hogy egy országot valaki megértsen vagy írjon róla; a lényeg az, hogy mindenki a saját történetét találja meg egy másik helyen, ettől tud egy adott országról írni. Beňova nemrégiben kapta meg az Európai Unió Irodalmi Díját, Café Hyena (Kikísérési terv) című regényéért, amely többek között azt mutatja be, mennyire fontos óvni szeretteinket.

tv.jpgBeňovával egyidőben kapta meg az Európai Unió irodalmi elismerését első regényéért Horváth Viktor is, a beszélgetés negyedik résztvevője. Díjazott könyve, a Török tükör egy másik országba és egy másik időbe kalauzolja az olvasót. A történet a török hódoltság korában játszódik Magyarországon, amelyhez Horváth Viktor újrateremtette az ötszáz évvel ezelőtti török és magyar nyelvet. A regény egy török fiatal szemszögéből mutatja be, milyen lehetett az élet a XVI. századi Magyarországon – az írás egyrészt a különleges nézőpont miatt érdekes, másrészt játék is a nyelvvel. A díjnak köszönhetően már legalább hét nyelvi fordítás van kilátásban – igaz, a török egyelőre várat magára.

Vendégeink egyetértettek abban, hogy minden kultúrában, mindenki életében vannak olyan közös mozzanatok, amelyekre ugyanolyan jóleső visszaemlékezéssel gondolunk. A petróleumlámpa meggyújtása, a sülő sütemény megszúrása tűvel vagy épp a függöny elhúzása – ezek olyan apró élmények, amelyek mindenki életében jelen vannak, és ilyet olvasva bárki magára ismerhet. Jean Rouaud megfogalmazása szerint kultúrákon, nyelveken és időn átível ez a közösség – az írók és könyvek ezeket az emberekben jelenlévő, visszafojtott és meg nem fogalmazott dolgokat a felszínre hozzák, visszanyúlva az emberiség közös alapjához. Jó néha ráeszmélni, hogy mennyi közös van az egymástól távol eső kultúrákban is – éppen ezért nagy feladat vár az írókra a XXI. században, hogy megtalálják azt a közös nyelvet, amelyet értenek a világ minden szegletében – egészítette ki a gondolatot Wilhelm Droste.

Valahol Európában címmel indította útjára az utóbbi évtizedek magyar fordításirodalmában példa nélkül álló sorozatát a L’Harmattan Kiadó. A Karádi Éva megjelenő sorozat kötetei a teljes kortárs európai regényirodalomból nyújtanak válogatást. Minden európai országból egy-egy kulcsfontosságú regény kerül az olvasó kezébe, hogy megtapasztalhassa azokat a hasonlóságokat és különbségeket, amelyek a közös európai történelemben egymás mellett élő emberek, közösségek, családok és népek életében formát öltenek. Az 1914-től napjainkig tartó időszakot felölelő Valahol Európában válogatásban olyan regények jelennek meg, melyekben a történelmi léptékű fordulatok a személyes és közösségi élményeken keresztül válnak megérthetővé és átélhetővé.


Az est az Európa Pont, a Francia Intézet, a Goethe Intézet, a Szlovák Intézet, a EUNIC, a L’Harmattan és a Lettre közös szervezésében valósult meg.

 

0 Vissza

Nagy örömünkre idén is rengeteg európai író fordult meg az Európa Pontban a Nemzetközi Könyvfesztiválhoz kapcsolódóan. Több száz program, könyvbemutatók, dedikálások várták a kortárs irodalom iránt érdeklődőket a hétvégén a Millenárison, a hozzánk érkező, négy panelbeszélgetésben résztvevő írók Európa elmúlt száz évével kapcsolatban osztották meg egymással és a közönséggel gondolataikat.

europaiiro.jpgAz első beszélgetés hét író résztvevője elsősorban a nacionalizmus, az EU szerepe és a tömegmédia felől közelítette meg a kérdést. A legtöbben egyetértettek abban, hogy az 1914-től máig eltelt idő mindenképpen a nacionalista eszmék és nemzeti sovinizmus évszázadának tekinthetők, amelyek a legtöbb országban nagyon komoly szenvedést hoztak, és amelyre napjainkban az EU kínálhat alternatívát – ha választ talál a válság által felszított nemzeti alapú ellenségeskedésre.

A lengyelországi zsidóság történetét jól ismerő és feldolgozó Alina Molisak szerint az elmúlt száz év leginkább a „bajok évszázada” volt, amely új gyilkolási technikái – mint az automata fegyverek, a gázkamrák – új szintre emelték az ölés lehetőségeit. Ezekkel a modern eszközökkel a gyilkosoknak már nem kellett feltétlenül szembenézniük áldozataikkal, a korábbi évszázadokhoz képest teljesen új módszerekkel pusztították egymást az emberek. Emellett az évszázadra szerinte jellemző az „emlékezés játéka is”, amennyiben egyének és nemzetek egyaránt szabadon választják meg, mire kívánnak emlékezni és mire nem – akár saját történelmüket újra és újraírva. Molisak veszélyt lát a napjainkat átszövő tömegkommunikációban és -médiában is, amely kiváló lehetőséget jelent a manipulációra.

Alida Bremer horvát származású, Németországban élő író – aki első regényében, az Oliva kertjében saját családja négy női generációján keresztül dolgozza fel Európa történetét – jóval pozitívabban fogalmazott az elmúlt évszázaddal kapcsolatban. Szerinte nem szabad elfelejteni, hogy a sok rossz mellett ez volt az az időszak, amelyben a nők és a szegényebb rétegek előtt is megnyílt a felemelkedés lehetősége, mivel ekkor vált lehetővé, hogy ők is tanuljanak. Fontos mozzanat még szerinte az utazás szabadsága; az, hogy az embereknek egyre több lehetőségük lett más országok, kultúrák megismerésére. Emellett a tájékozódás és kommunikáció lehetőségének kiszélesedése formálta még jelentősen az előző évszázad történetét – az előző évszázad kulcsfogalmai között mindenképpen szerepelnie kell a „remény” és „lehetőség” szavaknak. Az EU-val kapcsolatban megjegyezte: ahogy Németországban, úgy az EU-ban sem optimális minden körülmény, mégis a „lehető legjobb” formációnak tartja az EU-t, amely számos lehetőséget biztosít a benne élőknek.

iro_ulle.jpgUlla-Lena Lundberg finnországi svéd író mindkét korábbi megközelítéssel egyetértett, amelyek hazájának történetét is jelentősen befolyásolták. Finnország az elmúlt száz év alatt elnyerte függetlenségét, és a második világháború után még szegény országból mára jóléti társadalommal rendelkező, jómódú országgá fejlődött, még ha történetében a Szovjetunió hatása mindig is érezhető volt. Ludberg korábbi könyve, a Marcipánkatona a második világháború alatt játszódó téli háborút dolgozza fel új szemszögből. Lundberg szerint jelenleg nagyon sok helyen Európában megfigyelhető, hogy bár az országok a liberális demokrácia mellet és az agresszió ellen foglalnak állást, a gyakorlatban, a legalsó, helyi és egyéni szinten befogadás helyett mégis kizárás zajlik – az EU pedig épp ezt a gondolatot, a kizárás politikáját kívánja megszüntetni.

Az 1985-ben született, szintén elsőkönyves olasz Marco Magini szerint az Európában létrejött formáció, az Európai Unió ma olyan vízió és közösség, amelyben generációja már egy közös nyelvet beszél; melynek meghatározója a béke alapértelmezettsége, az egység a sokféleségben jelmondattal megfogható, Erasmus-élménnyel, vegyes házasságokkal összefogott közösség. Magini szerint mindezek mellett nagyon fontos, hogy az európai közösség meg tudja fogalmazni új narratíváját, amely a XXI. században is képes egyben tartani a közösséget. A közgazdász végzettségű Magini egyetért azzal a megközelítéssel, hogy két lehetséges út között választhat Európa: az egyre erősödő nacionalizmusnak teret engedve visszatér a nemzetállamok Európájához, vagy az integráció újabb szintjére lép. (Magini első, Mintha egyedül volnék című regényében a srebrenicai vérengzés nemzetközi perét vizsgálja három résztvevő szempontjából.)

iro_spiro.jpgA beszélgetés magyar résztvevője, Spiró György leginkább Alina Molisakkal értett egyet, szerinte tulajdonképpen az 1914-ben kirobbant első világháború máig nem ért véget. A gyűlölet és háborúk mentalitását több művében vizsgáló Spiró szerint a nemzeteket egymásnak feszítő nacionalizmus, a nemzeti utálat és agresszivitás a mai modern világ egyik legfontosabb magyarázó tényezője. Az elmúlt száz év a sok formában jelentkező nemzeti szocializmus évszázadaként értelmezhető, a nacionalizmus egyfajta vallásként működik, amely ellen nagyon nehéz küzdeni, de amelyre valamilyen hatásos választ kellene találnunk.

A Fekete anyaföld című regényével az elsőkönyvesek fesztiváljára érkező horvát Kristian Novak az elmúlt évszázad történetéből azt a dilemmát emelte ki, amely a mai horvátok identitását is meghatározza. Eszerint a sokak számára nosztalgikus emlékeket idéző jugoszláv idők lezárultával a horvátoknak végre el kell dönteniük, hogy politikai és ideológiai értelemben hova tartoznak: a Balkánhoz vagy az EU-hoz. Bár országa EU-csatlakozása erre jelképesen választ ad, de szerinte ez korántsem egyértelmű sem a politikai vezetés, sem az egyes emberek szintjén.

Airo_dab.jpg panelbeszélgetés szlovén résztvevője, Aleš Debeljak szintén egyetértett azzal, hogy az első világháború óta a nacionalizmus ideológiája uralta Európa történetét, és a XX. század egyértelműen a szélsőségek és a nacionalizmus történeteként értelmezhető. Szerinte a nemzeti sovinizmus, a nemzeti alapú ellenségeskedés bevált receptként minden konfliktusban előbb-utóbb előkerül. Az ideológia népszerűsége szerinte a nacionalizmus egyszerűségében keresendő: a nemzeti ideológia nem az ember eszére hat bonyolult érvekkel, hanem a szívére, azon keresztül mozgósít. Szerinte ebben a helyzetben a legjobb megoldás az EU lehet, amely ugyan közel sem tökéletes, de tökéletlen működésénél szerinte csak egy dolog lenne rosszabb: ha nem létezne egyáltalán. Szerinte az EU jelenti azt az esélyt, hogy az egyébként sok ügy miatt egymásnak feszülő nemzetek mégiscsak tudnak egymás mellett, békésen együtt élni.

0 Vissza
Címkék: irodalom komoly

Sena.jpgDecemberben több szuper koncerttel és izgalmas beszélgetéssel várunk benneteket. Vendégünk lesz az Irie Maffiából Sena a W.H. formációval egy különleges, Shakespeare-t megidéző koncerttel és Ferenczi György és a Rackajam is eljön hozzánk. Az On the Spot stábja Iránba, a tavalyi Szaharov-díjas filmrendező hazájába kalauzol majd minket, lesz szó az iráni divatról is, a hónap közepén pedig képzeletben Svédországba utazhattok velünk. Beszélgetéseink és programjaink fókuszába az EU alapértékei – az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tisztelete – kerülnek, de a migráció kérdéseiről és a téli ünnepekről is szó lesz nálunk.

 

On the spot_k_1.jpgA hónap elején, december 2-án mutatkozik be Irán nálunk – ebben az On the Spot dokusorozat alkotói, Cseke Eszter és S. Takács András lesznek segítségünkre. Az est első részében megnézhetitek Iránban készített filmjüket, amelyben többek között Dzsafar Panahi filmrendezővel is készítettek interjút, aki házi őrizetben kénytelen élni otthonában, de sorra készíti filmjeit a mai Iránról – gyakran a gyerekek, a szegények és a nők nehéz helyzetét helyezve középpontba. Panahi volt tavaly az egyike azoknak, akinek az Európai Parlament az emberi jogok védelméért és a gondolatszabadságért járó Szaharov-díját ítélte. A filmrendező nevét a kortárs nemzetközi filmművészet követői jól ismerhetik; az iráni társadalmat bemutató több filmje nyert már rangos nemzetközi elismerést. Panahit 2010 márciusában tartóztatták le, és „rendszerellenes tevékenység” vádjával hat év fogságra és húsz év alkotástól való eltiltásra ítélték. Egyik legutolsó, „Ez nem egy film” című dokumentumfilmjét, amelyben ő maga szerepel, egy süteménybe rejtett pendrive-on csempészték ki Iránból és juttatták el a 2011-es cannes-i filmfesztiválra.

 


Ferenczi2.jpgA hét második felében, december 5-én, a polgárok európai évének záróeseményén kiállítással, beszélgetéssel és versekkel járjuk körül az uniós polgárságot és az ehhez kapcsolódó jogok témakörét. Az estet a magyar, szlovák, cseh és lengyel kulturális intézetek, valamint lengyel és magyar plakátművészettel foglalkozó szervezetek közös kiállításának megnyitójával kezdjük. A plakátok alkotói fiatalok, akik pályamunkáikkal izgalmas képi válaszokat adtak az európai identitás, az Európában élők közös identitása és különbségeik kérdéseire. Ezután európaiságról és az európai jogokról beszélgetünk Perger István, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének kommunikációs vezetőjével, Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárával, Kárász Róbert, televíziós újságíróval, valamint Vérten Dániellel, aki „Cycle me Home” c. filmjével elnyerte az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díját. Az est zárásaként Ferenczi György és a Rackajam lép az Európa Pont színpadára. A magyar népzenében, világzenében és bluesban, valamint ezek fúziójában is otthonosan mozgó együttes több magyar költő versét is repertoárján tartja. A világ egyik legjobb szájharmonikásaként kitüntetett Ferenczi György több mint 270 lemezen működött már közre, és a herfli mellett a hegedűnek és a gitárnak is virtuóz mestere. Az élmény garantált – csak férjetek majd be! :-)


Zenei és irodalmi szempontból szintén nagyon izgalmas programot tudunk nektek ajánlani december 10-re, az emberi jogok világnapjára is. Ekkor Sena és a Shakespeare műveket feldolgozó W. H.-produkció lép fel nálunk. Még a formáció fellépése előtt a világnaphoz kapcsolódóan a bevándorlók jogaival, a toleranciával, az antirasszizmussal és a migránsok magyarországi helyzetével foglalkozunk. Ebben pedig a Kitekintő Magyarországon élő migránsokkal készített rövid, „Bevándorlók közöttünk” címmel elkészített portréfilmjei lesznek segítségünkre, amelyekről a vetítés után a készítőkkel beszélgetünk. Az esten megnézhetitek Arghavan Shekari több éve él Magyarországon élő iráni divattervező legújabb kollekcióját, valamint elleshetitek a sütés nélkül készülő vietnámi nyáritekercs fortélyait is. Ezt követően lépnek majd Senáék a színpadra – Sena édasanyja magyar, apja ghánai, ebből a sokszínűségből ad nekünk is ízelítőt különleges előadásában, amely szimbóluma a bevándorlók és a nyugati kultúra egymásra hatásának.

 

A hónap utolsó programján, az Egy csésze Európa estéjén képzeletben Svédországba utazhatunk, ahhoz kapcsolódóan, hogy jövőre a svéd Umeå lesz Európa egyik kulturális fővárosa. A városban 39 ezer egyetemista él, igazi multikulturális hely, állítólag közel száz nemzetiség lakja. Vendégeikkel többek között arról is beszélünk, hogy miért fontos a fenti északon a metál és a jazz, hány órára süt ki a nap télen, és milyen programokkal várja az érdeklődőket Európa Kulturális Fővárosa jövőre. Természetesen szó lesz a svéd karácsonyi szokásokról, és az ottani különleges Luca-napi (december 13.) hagyományokról is. Mindehhez egy csésze tea vagy kávé mellé svéd finomságokat kóstolunk. Az est háziasszonya Szederkényi Olga, újságíró, a részvételhez előzetes regisztráció szükséges: euinfo@eu.hu.

 

Az Európa Pont novemberi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!



Képek forrása: Sena FB oldala, a Rackajam FB oldala

0 Vissza

lit_prize.jpgAz irodalmi Nobel-díjas írók közel háromnegyede Európából származik – találunk köztük francia (14), spanyol (5), svéd (6), ír (4), lengyel (4), görög, osztrák, finn, belga, portugál és magyar írót is. Európa irodalmi öröksége végtelenül gazdag és sokszínű, ez vitathatatlan – de mit tudunk a kortárs európai alkotókról? A többség valószínűleg nem túl sokat, bár izgalmas és értékes írások születnek folyamatosan Európa minden szegletében. Az EU irodalmi díjával ezekre a tehetséges, többnyire pályakezdő írókra akarja felhívni a figyelmet.

Mivel az EU kiemelt céljának tekinti kulturális sokszínűségének megőrzését, számos eszközzel igyekszik biztosítani, hogy az EU minél több lakosa számára ismertek legyenek a fontos európai alkotások – legyen szó kulturális örökségről, építészetről, könnyűzenéről vagy irodalomról. Ehhez kapcsolódóan az Európai Unió több területen ad elismerése jeléül díjakat. Ezek közül a feltörekvő könnyűzenei produkciókat díjazó European Border Breakers Awardsról, a kulturális örökségvédelemhez kapcsolódó Europa Nostra díjról és a kortárs építészet Mies van der Rohe díjáról már írtunk itt, a  blogunkon. Ezúttal az EU irodalmi elismerését mutatjuk be.

komm.jpgA díj alapvető célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a kortárs európai irodalom változatos értékeire, és széles körben népszerűsítse a kiemelkedő nemzeti tehetségek írásait. Az elismerést 2009 óta adják át minden évben a programban részt vevő (jelenleg 37) ország tizenkét feltörekvő alkotójának. Csakúgy, mint Európa kulturális fővárosánál, előre meghatározott a sorrend, hogy mely országok egy-egy alkotója részesül egy adott évben díjban. Azt, hogy ezen országokból ki kapja az elismerést, nemzeti (Magyarországról például a József Attila kör, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete, a Szépírók Társasága és a Magyar Írószövetség képviselői) és nemzetközi zsűri (Európai Könyvkereskedők Szövetsége, az Európai Írók Tanácsa és az Európai Könyvkiadók Szövetsége) döntése alapján dől el. A díjra olyan viszonylag pályakezdő alkotókat jelölhetnek a nemzeti zsűrik, akik két, három, vagy négy megjelent regénnyel rendelkeznek, amelyeket a díj odaítélése előtti öt évben jelentettek meg.

A díj az új tehetségek számára az 5000 eurós jutalom mellett nem csekély elismerést is jelent, emellett szerepelhetnek rangos könyvvásárokon. Az EU támogatásának köszönhetően a díjazott alkotások legtöbbjét számos európai nyelvre lefordították már, 2009-től máig közel 150 ehhez kapcsolódó fordítás született.

horvath_viktor_torok_tukor.jpgMagyarországról mindezidáig két fiatal író vehette át a díjat. 2009-ben Szécsi Noémi kapta az elismerést, Kommunista Monte Cristo című regényéért, amely egy henteslegény szemszögéből mutatta be Magyarország történelmét 1919 és 1956 között. Tavaly pedig Horváth Viktor szerepelt a kitüntetettek között, akinek Török tükör című történelmi regénye kalandos időutazás a 16. századi Magyarországra.

Az idei tizenkét díjazott mű és alkotó listáját szeptember végén, a göteborgi könyvvásáron ismertették. A díjazottak között több írás foglalkozik a délszláv háború traumájának feldolgozásával, szerepel köztük „regénybe öntött road movie”, egy sziámi ikerpár különválásának története, vagy az Európát átszelő autóút eseményei. Van emellett lélektani kérdéseket boncolgató regény, például egy kamasz boldogságkereséséről; vagy az idő, emlékezet és a szerelem kérdéskörét feldolgozó írás. 

Az idei díjazottak írásai közül viszonylag kevés érhető el magyar nyelven (ahol találtunk ilyet, ott jelezzük), reméljük ez (a díj hatására is) hamarosan változik, és magyarra lefordított írásaikon keresztül is az ígéretes írók közül mielőbb minél többel megismerkedhetünk.

Íme tehát az idei díjazottak listája (az alkotókról és díjnyertes alkotásaikról hosszabban is olvashattok magyarul a Bizottság sajtóközleményében, valamint angolul az irodalmi díj hivatalos honlapján):

  • Isabelle Wéry (BE) „Marilyn Désossée” című művéért, mely regény formájába öntött road movie;
  • Faruk Šehić (BiH) „Knjiga o Uni” (Könyv az Unáról) című regényéért, melynek középpontjában a háborús traumák feldolgozása áll (Šehić egy korábbi írása a Literán magyarul olvasható);
  • Emilios Solomou (CY) „Hμερολóγιο μιας απιστίας” (A hűtlenség naplója) című regényéért, mely az idő, a rombolás, az emlékezet és a szerelem témájával foglalkozik;
  • Kristian Bang Foss (DK) „Døden kører audi” (A halál Audival jár) című alkotásáért, melynek lapjain egy Európát átszelő autóút eseményei elevenednek meg;
  • Meelis Friedenthal (EE) „Mesilased” (A méhek) című munkájáért, egy Hollandiából Észtországba utazó diák kalandjairól;
  • Katri Lipson (FI) „Jäätelökauppias” (A fagyiárus) című játékos és bájos történetért, mely javarészt a negyvenes-ötvenes évek Csehszlovákiájában játszódik;
  • Lidija Dimkovska (FYROM) „Резервен Живот” (Tartalék élet) című művéért, melyben azt mutatja be, hogyan küzd egy sziámi ikerpár azért, hogy mindketten külön életet élhessenek;
  • Marica Bodrožić (DE) „Kirschholz und alte Gefühle” (A cseresznyefa asztal) című alkotásáért, mely az idő és az emlékezés témáját járja körül;
  • Tullio Forgiarini (LU) „Amok – Eng Lëtzebuerger Liebeschronik” (Ámok – Egy luxemburgi love story) című regényével, mely azt írja le, hogyan keres egy kamasz szeretetet, boldogságot és helyet a mai társadalomban;
  • Ioana Pârvulescu (RO) „Viaţa începe vineri” című művéért, mely különleges és bájos utazásra hív a régmúlt időkbe;
  • Gabriela Babnik (SI) „Sušna doba” (Száraz évszak) című regényéért, mely egy szokatlan szerelmi történetről szól (Babnik egy korábbi írása az elektronikus könyvtárban elérhető);
  • Cristian Crusat (ES) „Breve teoría del viaje y el desierto” (Az utazás és a sivatag rövid elmélete) című könyve mel az emberi létezésről szóló elbeszéléseket tartalmaz.
0 Vissza
Címkék: kultúra irodalom

krea.PNGA kulturális és kreatív ágazatokra általában amolyan puha területként tekintünk, amelynek gazdasági hatásai szinte elhanyagolhatók, megtérülésüknél jóval fontosabbnak gondoljuk jóléti vagy társadalmi hatásukat. Ebben természetesen van némi igazság. Egy jó film, színházi előadás vagy könyv sosem lesz olyan közvetlen hatással egy ország, vagy akár az unió gazdasági teljesítményére, mint más, „keményebb” területek – mondjuk az autóipar, a kereskedelem vagy a szolgáltatóipar termékei –, de a kreatív szektor hatása jóval nagyobb, mint elsőre gondolnánk. Ez a szektor ugyanis számtalan más területtel összefügg, és emellett ez adja az EU összesített GDP-jének 4,5%-át, munkaerejének 3,8%-át – azaz ma kb. 8,5 millió embert foglalkoztat az Unió országaiban. Ezt a komoly gazdasági potenciált érdemes megfelelően kihasználni. Többek között ez a felismerés vezette a Bizottságot, amikor az EU kulturális területeit támogató új keretprogramra tett javaslatot.

 

A mostani hétéves költségvetés lezárultával búcsúzunk sok már ismert programtól – persze azok tovább élnek, de mindenképpen valamennyit változnak. Egy-egy költségvetési periódus végén, az uniós keretprogramok felülvizsgálata után igyekeznek a programok legújabb generációját minél inkább a kor aktuális kihívásaihoz igazítani, az esetleges korábbi hiányosságokat pedig orvosolni. (Ilyen beazonosított kihívások voltak az új program megalkotásánál az EU töredezett belső kulturális piaca, a globalizáció és a digitális átállás okozta új típusú jelenségek kezelése, vagy a magánberuházások hiánya és a forrásokhoz való hozzáférés nehézségei.) A kulturális területeket támogató programokat, a Kultúra 2007-13, a Media és Media Mundus programokat a jelenlegi tervek szerint 2014-től egy integrált program, a Kreatív Európa program váltja majd fel. Az új program az uniós döntéshozó szándéka szerint egyszerűsített hozzáféréssel, nagyobb forrásból támogatja majd az európai kultúrát, a kulturális és nyelvi sokszínűség megőrzését, valamint az Európa 2020 stratégiával összhangban a munkahelyteremtést és a fenntartható fejlődést.

 

Ami marad az új programban: jelentős támogatás – elismerve a kultúra és a kreatív ágazatok gazdaságban betöltött fontos szerepét, a korábbi összkerethez képest 35%-kal nagyobb összegből (1,8 milliárd euróból) gazdálkodik majd a program. Az új program több mint 900 millió eurót szán a (jelenlegi MEDIA programhoz tartozó) filmművészet és audiovizuális ágazat támogatására. A kultúrára csaknem 500 millió euró jut, a fennmaradó rész ágazatok közötti területeket támogatja. Megmarad az audiovizuális (Media és Media Mundus), valamint a kulturális ág és az ehhez kapcsolódó források.

 

Ami újdonság: az integrált, közös keret – mivel az audiovizuális és a kulturális szektor nagyon hasonló kihívásokkal küzd, egységesítik ezek keretrendszerét. Egységesedik a hozzáférés is: a kulturális területen működő szakemberek ezután egyablakos rendszer keretében kaphatnak majd információt  valamennyi kulturális és kreatív ágazat számára elérhető forrásról.

 

Amiben több: egy új, pénzügyi garanciaeszköz – a Kreatív Európa keretprogram nemcsak pályázható forrásokkal segíti a kulturális és kreatív területen működő cégeket, de azok banki hitelekhez való hozzáférését is elősegíti. Mivel a kreatív területeken alkotók többsége kisvállalkozás, sokszor nem rendelkeznek egy kulturális projekt kivitelezéséhez szükséges forrással. Banki forráshoz sem egyszerű jutniuk, mert a kulturális és kreatív kkv-k pénzügyi szolgáltatások iránti kereslete gyakran nem elég jelentős ahhoz, hogy azt a bankok kereskedelmileg vonzónak találják – az új program megkönnyíti a kulturális kkv-k számára a banki kölcsönhöz való hozzájutást.

 

Az új keretprogram végleges változatáról még jelenleg is egyeztetnek az uniós intézmények, de a program alapvonásai valószínűleg nem változnak. A Bizottság ambiciózus célkitűzései szerint az új keretprogram 2020-ig többek között több mint ezer európai film terjesztését támogatja majd, legalább 2500 európai mozi számára nyújt támogatást, hogy az általuk vetített filmek legalább fele európai legyen, emellett több mint 5000 könyv és más irodalmi mű fordításához járul hozzá, és közel 300 000 művész és kulturális szakember külföldi érvényesülését segítheti. Legyen így!

0 Vissza

florence-1655830_960_720.jpgA hihetetlenül hosszúra nyúló tél után már mindannyian ki vagyunk éhezve a tavaszra. Lehet, hogy jó volt március végén újra szánkózni kicsit, hóembert vagy hónyulat építeni, de a legtöbben már nagyon várjuk, hogy a természet újraéledjen téli álmából és végre élvezhessük a tavaszi napsütést. A zöldellésbe mi is beszállunk: áprilisban a Föld napjához kapcsolódóan a Zöld Európa témakörét járjuk körül több programunkkal. Az EU egyik nagyon fontos célja a klímaváltozás elleni küzdelem, melynek egyik fontos eleme a károsanyag-kibocsátás radikális csökkentése. Ehhez  elengedhetetlen az energiahatékonyság növelése, vagyis a rendelkezésre álló energiaforrások jobb kihasználása, valamint új, alternatív energiaforrások munkába állítása. Ilyeneket mutatunk be több programunkban, illetve azt is, hogy mi vár Európára és a világra, ha nem változtatunk a jelenlegi hozzáállásunkon.

Az első tavaszi hónap másik fontos témáját az irodalom szolgáltatja – április második felében kerül sor ugyanis a jubileumi, XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, amelyhez kapcsolódóan mi is vendégül látjuk a magyar és európai irodalom számos kiemelkedő alkotóját.

pneumobil.jpgA hónap első programján, április 11-én arra kaphattok választ, hogy mi történik akkor, amikor elfogy az áram, és nem működnek a mindennapi életünkben alapvető eszközök. Az egyik lehetséges választ az Óbudai Egyetem hallgatói adják, akik pneumobiljaikkal érkeznek hozzánk. A pneumobil olyan, általában kisméretű jármű, amely üzemanyagként gyakorlatilag csak sűrített levegőt használ. A hallgatók által épített különleges autókat nálunk a helyszínen ki is próbálhatjátok.  A bemutató után Rakonczay Gábor kenus érkezik hozzánk,  aki elsőként szelte át kenuval az Atlanti-óceánt. Gábornak a csaknem kéthónapos út alatt volt alkalma megtapasztalnia, milyen az infrastruktúra nélküli környezet, hogyan küzdheti le egyedül, a rendelkezésére álló kevés eszköz segítségével az óceán kiszámíthatatlan természetét. Többek között erről is mesél majd nekünk 11-i programunk második felében, 19 órától.

A Föld napjára (április 22.) egy különleges előadással készülünk, amelyben a Független Színház Peer Gynt ösztöndíjasai egy performance-előadás keretében különböző, Európában élő emberek monológjait hallhatjuk a Millenáris füvén (rossz idő esetén az Európa Pontban). Az általuk felvetett környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági problémákra saját válaszainkat csak mi magunk adhatjuk meg – történeteiket figyelve könnyen észrevehetjük a biker-smoker, a stewardess, a plázaanyu, az atombarát, a munkanélküli munkás, a lomizó, a vályogvető és a művész-tréner szempontjait, örömeit, vágyait, és könnyen lehet, hogy magunkra ismerünk bennük.

foldunk, a muanyag bolygo.jpgA fenntartható fejlődés lesz Lumière filmklubunk témája is, ahol a „Földünk, a műanyag bolygó” című dokumentumfilmet vetítjük, amely az életünk minden területén (egyre inkább) jelen lévő műanyagokról mesél nekünk, és fest nem túl biztató képet. A dokumentumfilm készítője Werner Boote, akinek a nagyapja az egyik legnagyobb műanyagkonszern igazgatója volt. Boote az ő történetéből kiindulva járt utána a műanyag különböző ismert és kevésbé ismert hatásainak. A vetítés után Simon Gergellyel, a Greenpeace szakértőjével beszélgetünk.

Programjaink másik fele a művészetekhez és az irodalomhoz kapcsolódik – április 18. és 21. között ismét a Millenáris ad helyet a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, amelyhez kapcsolódva idén is megszervezzük az immár hagyományos Európai Írótalálkozót az Európa Pontban. Április 19-én a Könyvfesztiválra érkező prominens európai írók, valamint magyar kortársaik részvételével több izgalmas panelbeszélgetés keretében beszélgetünk majd a Civilek Európájáról – az Írótalálkozó meghívottjainak listáját, illetve a végleges, pontos programot hamarosan ismertetjük az esemény Facebook oldalán. A Könyvfesztivál díszvendége Olaszország lesz, ami a mi programunkban is kiemelt szerepet kap.

Nemcsak az Írótalálkozón, de a 18-i Egy csésze Európa programunkon is Itália felé vesszük az irányt, mégpedig az izgalmas Toszkánába, azon belül is Firenzébe, a „reneszánsz bölcsőjeként” emlegetett városba utazunk. Nádasdy Ádám költővel, nyelvészprofesszorral arról beszélgetünk majd, hogy Dante tényleg a női olvasók miatt írta-e latin helyett olaszul, sőt toszkán nyelvjárásban az Isteni Színjátékot. Szó lesz a másik híres firenzeiről, a 700 éve született Boccaccióról is, Verdiről sem feledkezünk meg, aki mindenképpen meg szerette volna hódítani Firenzét, a mecénások és mentorok fellegvárát. Egy olasz esten kikerülhetetlen a pizza és az olasz kávé – mi sem mulasztunk e téren. (A programra előzetesen az euinfo@eu.hu címen keresztül várjuk a regisztrációkat.)

A hónapot a jazz világnapjához kapcsolódóan a fiatal jazz-zenészek magyarországi helyzetéről szóló beszélgetéssel és meglepetéskoncerttel zárjuk. A rendezvénysorozat Herbie Hancock világhírű zongorista, az UNESCO jószolgálati nagykövete kezdeményezésére jött létre – tavaly ez alkalomból Oláh Kálmán adott nálunk emlékezetes koncertet. Idén is a jazz élvonalából várunk egy elismert előadóművészt – és a gitárját.

Az Európa Pont minden áprilisi programjának részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

0 Vissza
süti beállítások módosítása