henningsv_r_3_photo_dan_mariner.jpgIdén az Európai Kulturális Főváros cím egyik büszke birtokosa – egyben az eddigi legészakibb kulturális főváros – a Norvégia Nordland megyéjében található Bodø. Az erre tervezett izgalmas és színes eseménysorozat a valaha látott legnagyobb kulturális projekt Nordlandban. Mire számíthatunk? Hagyomány, innováció és lélegzetelállító természeti kincsek találkozása több mint ezer program keretében.

0 Vissza

filmklub-keletiagnes-cover-ep.jpgIsmét sűrű hónap előtt állunk. Danny Bain és Ágoston Béla közös koncertjén új műfajt ismerhetünk meg: a képzeletbeli világzenét, a költészet napján Závada Péter és kortárs szerzők lesznek a vendégeink, a Komp Kollektíva pedig Weöres-szimfóniákon keresztül utaztat minket. Filmklubunkban a világ legidősebb olimpiai bajnokáról, Keleti Ágnesről készült dokumentumfilmet láthatunk, Egy csésze Európa sorozatunk pedig az eddigi legészakibb európai kulturális fővárosba, a norvégiai Bodø-ba kalauzol. A posztból minden információ kiderül, és megtaláljátok a regisztrációs linkeket is. Tartsatok velünk!

0 Vissza

53575436860_c8b04f9629_k.jpgGenerációk sora áll mögöttünk, és minden felmenőnknek hatása van a jelenlegi életutunkra. Hogyan találjuk meg a boldogságot és a harmóniát ezeken a generációs csatornákon keresztül? Mi hiányzik a boldogságunkhoz, és mi az, amit magunk mögött kell hagyni? Nőnap alkalmából Soma Mamagésa volt az Európa Pont vendége – néhol vitatható, de mindenképp izgalmas gondolatait a posztban olvashatjátok, visszanézhetitek és meg is hallgathatjátok.

 

0 Vissza

unios-kvizest_cover_ep-a_1.jpgIdén májusban lesz húsz éve, hogy EU-tagok lettünk, jönnek az európai parlamenti választások, és a második félévben Magyarország az EU Tanácsának soros elnöke – nincs ennél jobb alkalom, hogy megszervezzük első EU-kocsmakvízünket. A kvízmester Bartha Álmos, a QuizNight.hu alapítója, részletek pedig a posztban!

 

0 Vissza

bad_ischl.jpgIdén – a norvégiai Bodø és az észt Tartu mellett – Európa kulturális fővárosa Bad Ischl, a császári nyaralóhely Ausztriában. Az éves programsorozat karakterét a turisztikai hagyományok mellett meghatározza az egész régió számára – hétezer éves sóbányái révén – gazdagságot hozó só is.

0 Vissza

cover.pngA hónapot megrázó dokumentumfilmmel nyitjuk az Európa Pontban: az Egy hosszú nap helyiek mobiltelefonos felvételein keresztül mutatja be az Ukrajna ellen két évvel ezelőtt indult orosz invázió első napjait. Bemutatkozik az uniós jogok érvényesítésében segítő SOLVIT és az idei egyik kulturális főváros, Bad Ischl. Nőnap alkalmából Soma Mamagésa hoz női energiákat, és egy Berlinálén díjazott filmet is láthattok a tökéletes humanoid udvarlóról, és fennállásunk óta először EU-kvízestnek is helyt adunk. Változatos és gazdag programmal készülünk tehát márciusban – a posztban a bővebb információ mellett megtaláljátok, hogyan lehet regisztrálni eseményeinkre. Tartsatok velünk!

0 Vissza

ai_car_istock-1459984669.jpg

Hol tartanak ma az önvezető autók? Fel vagyunk-e magunk készülve rá pszichésen, szocializációnk miatt – vagy akár anatómiai szempontból? Milyen hétköznapi, egyszerű MI-megoldásokkal lehet a közlekedés biztonságát növelni? Az Európa Pontban fényt derítettünk a mesterséges intelligencia néhány titkára és mindennapi valóságára a közlekedésben.

 

0 Vissza

53483622709_f9b8277959_c.jpgAz év eleje mindig a számvetés. Mi a jelentősége a kiemelt időpontnak történeteinkben, szokásainkban, sorsunk és jövőnk alakításában, a lelki útkeresésben? Az Európa Pontban januári teltházas eseményünkön Geszti Péter és Kádár Annamária pszichológussal Gyárfás Dorka beszélgetett minderről – ezt a posztban vissza is nézhetitek és meg is hallgathatjátok.

 

0 Vissza
süti beállítások módosítása