prog1.pngKisebb szünet után, februártól újult erővel, változatlan lelkesedéssel és szolgáltatásokkal várunk benneteket programjainkon. Az első hónap kínálata mindjárt nagyon színesre sikeredett: vendégünk lesz többek között Kiss Tibi, Hrutka Róbert és Grecsó Krisztián; rendhagyó filmklubunkban vetítjük az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb rövidfilmjét, valamint az idén Oscarra közelébe került Susotázst is. Emellett vendégeinkkel beszélgetünk a digitális kor kihívásairól, az online pénzügyekről, adatvédelemről és a szerzői jogok védelméről is, az egészet pedig egy jó erős portugál bica kávéval öblítjük le. Tartsatok velünk! :-)

0 Vissza

ba.pngNagyon büszkék vagyunk rá, hogy idén az Európa Pont tájékoztató szolgálatának vezetője, Oláh-Berezvai Ágnes kapta a Magyarok Európáért elismerést, amelyet minden évben olyanoknak adnak, akik sokat tettek az EU magyarországi megismertetésért. Ági 2011 óta dolgozik az Európa Pontban, előtte is számos Európai Unióval kapcsolatos munkában vett részt – az alábbiakban rövid interjút olvashattok vele.

0 Vissza

malta.pngAz évad második felében a környezetvédelemhez és az európai kulturális örökséghez kapcsolódó programokkal készül az Európa Pont. Májusban vendégünk lesz a világhírű etológus, Jane Goodall, és a hónap során megtekinthető lesz a Valletta 2018 Európa Kulturális Fővárosa fotókiállítás. Havi talkshow-nkban az építészet, a zene és a szellemi örökség kérdéseit járjuk körbe vendégeinkkel. Idén az Európa-napi fesztivált május 13-án tartjuk, a helyszín ismét a Szabadság tér. A hónapban fellép nálunk a Halott Pénz énekese, Járai Márk is, júniusban pedig fergeteges Fran Palermo koncerttel zárjuk az évadot.

0 Vissza

tarsadalmi_vallalkozasok_1.jpgFebruár 14-én az Európa Pont vendégei olyan vállalkozások képviselői voltak, akik valamilyen társadalmilag hasznos célért dolgoznak, mégsem alapítványi vagy önkéntes formában teszik ezt. A Magyarországon még kevésbé ismert társadalmi vállalkozások úgy szolgálják a társadalom számára hasznos ügyeket, hogy alapítóik nem Teréz anyaként élnek, hanem működő, profitorientált és jövedelmező vállalkozást vezetnek.

0 Vissza

fb_cover.JPGTalán hallottál róla, hogy a Facebook olyan változtatásokat vezet be, amelyek miatt az ismerősök posztjai gyakrabban lesznek láthatóak az üzenőfalon, az oldalak viszont kevésbé. Ez azt is jelenti, hogy az Európa Pont által megosztott információk sem lesznek automatikusan láthatóak. De van megoldás – ha nem szeretnél lemaradni a tartalmainkról, mutatjuk, mit kell tenni.

Pár klikk az egész, és ha megteszed, továbbra is olvashatod posztjainkat. Erre két lehetőséged is van. Íme:

1. A főoldalon, baloldalon, felül találod a News feed vagy Hírfolyam pontot.

fb_01.JPG

A …-ra kattintva klikk ide: Edit preferences / Beállítások szerkesztése:

fb_02.JPG

A megjelenő ablakban válaszd legfölül: Prioritise who to see first / Az elsőként megjelenők beállítása

fb_03.jpg



fb_04.jpg

Itt keresd meg az Európa Pontot, jelöld be…
fb_05.JPG














2. Menj az Európa Pont oldalára. Itt a borítókép alatt, a Following / Követed gombnál válaszd a See first / Megjelenítés elsőként opciót.

fb_06.jpg

fb_07.jpg

…és kész is vagyunk. 

--

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

amsterdam-988047_960_720.jpgÉv eleji programjainkban azok a kezdeményezések kerülnek fókuszba, amelyek valamilyen társadalmi vállalkozás keretében a mindennapok nehézségeire, kihívásaira adnak fenntartható választ – erről szól február közepén a „TTT – Támogass tudatosan!” című rendezvényünk. Lumière filmklubunkban vetítjük az utóbbi évek egyik legizgalmasabb animációs filmjét, A Vörös teknőst és a díjat díjra halmozó A négyzet című Ruben Östlund filmet is, amely legutóbb épp az Európai Filmakadémia díjátadóján tarolt. Elutazunk még egy csésze erejéig 2018 holland, pontosabban fríz kulturális fővárosába, Leeuwardenbe is, és Bérczesi Robival is beszélgetünk, aki koncertet ad nálunk február végén. Lesz miért beugrani hozzánk idén is, mutatjuk a részleteket.

0 Vissza

ajanlo2.jpgDecemberben adják át az Európai Parlament emberi jogi díját, ezért a hónapban mi is kiemelten foglalkozunk az emberi jogok kérdésével és a Szaharov-díjjal. Vendégünk lesz a díj egyik korábbi kitüntetettje, az Iszlám Állam rabszolgatartásának egyik túlélője, Lámia Adzsi Bassár. Emellett még az oktatás és az EU legsikeresebb mobilitási programja, az idén harmincéves Erasmus kerül középpontba – ellátogatunk a legnépszerűbb Erasmus-városokba, és a kiemelkedően teljesítő észt oktatási rendszer titkát is megpróbáljuk megfejteni.


A hónap első rendezvénye, 6-án Egy csésze Európa sorozatunk rendhagyó estje lesz: ezúttal nem egyetlen város vagy ország lesz a célállomásunk, hanem mindjárt három: London, Párizs és Sevilla, de még többről is lesz szó. Milyen az élet ezekben a városokban, ha az ember egyetemistaként pár hónapra utazik oda? És milyen Németországban, Olaszországban, Svájcban, Portugáliában? A harmincéves Erasmus programhoz kapcsolódóan szó lesz arról, hogy ezek az országok mennyire fogadták be a magyar diákokokat, és mit tanultak a magyar diákok külföldön a helyiektől. Mire elég az ösztöndíj? Mit hoztak haza a diákok? Többek között erről is kérdezi a vendégeket az est házigazdája, Szederkényi Olga. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz (egycseszeeuropa@gmail.com) kötött.

ajanlo2.jpgMindjárt másnap egy egészen különleges filmet mutatunk be filmklubunkban: a tavaly Lux-díjra jelölt francia-svájci animációs film, az Életem Cukkiniként (Ma vie de Courgette) lesz látható. A film egy kisfiú, Cukkini szemszögéből mutatja be a gyermekotthonok világát. Senkit ne tévesszen meg, hogy animációs filmről van szó: a forma talán a gyerekekhez áll közelebb, de a film egyáltalán nem (csak) gyerekeknek szól: „megrázóan induló, de mégis magával ragadóan optimista történet arról, hogy néha a sötét verem mélyéről is kilátni a napsütötte sávig”. A film 2016-ban döntős volt az Európai Parlament Lux-filmdíjáért, 2017-ben pedig Oscar-díjra is jelölték a legjobb animációs film kategóriájában. A vetítés után Gyenge Zsolt filmkritikussal Gyárfás Dorka beszélget.

book-address-book-learning-learn-159751_1.jpegDecember 11-én az észt oktatási rendszer csodájának járunk utána. Vendégeinkkel arra keressük a választ, hogy minek köszönhető a kis balti ország rendre kiemelkedő szereplése a gyerekek általános képességeit felmérő PISA-teszteken. A beszélgetésben szó lesz a hazai és észt pedagógiai módszerekről, és arról, mi kell ahhoz, hogy hosszú távon is használható tudást szerezzenek a fiatalok az iskolában. A programot a Magyarországi Észt Intézettel együttműködésben szervezzük.

December 13-án, épp aznap, amikor az Európai Parlament plenáris ülésén átadják az idei év kitüntetettjeinek, a venezuelai demokratikus ellenzék képviselőinek az EP emberi jogi díját, az Európa Pontba az egyik tavalyi díjazott, Lámia Adzsi Bassár érkezik. Adzsi Bassár és Nádia Murád a jazidi közösség jogaiért küzdenek, amióta kiszabadultak az Iszlám Állam fogságából. Adzsi Bassár több alkalommal kísérelt meg szökést, mielőtt családja segítségével végül sikerrel járt. Menekülése során egy akna megölte két ismerősét, őt magát pedig majdnem megvakította. Szerencsére sikerült elmenekülnie, és végül orvosi kezelésre Németországba került, ahol újra találkozhatott túlélő testvéreivel. Felépülése óta Adzsi Bassár a jezidita közösség nehéz sorsára hívja fel a figyelmet, és tovább segíti az IS rabszolgáivá és támadásai áldozataivá vált nőket és gyermekeket. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz (regisztracio@eu.hu) kötött.

Az Európa Pont decemberi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.
Olvasd el többi 
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

Apa2.jpg kreatív és kulturális szektor az EU gazdaságának egyik legdinamikusabb ága, amely ösztönzi az innovációt, a növekedést és a munkahelyteremtést. Tavaly körülbelül 509 milliárd euró hozzáadott értéket termeltek GDP-ben, és több mint 12 millió munkahelyet biztosítottak. A hónapban ezt a területet járjuk körül programjainkkal: bemutatjuk a Kreatív Európa Programot, és Európa egyik kulturális fővárosába, Aarhusba is elutazunk – legalábbis gondolatban egy csésze ital erejéig. Az évad első színházi előadásában az Ernelláék Farkaséknál című darabot mutatjuk be, filmklubunkban pedig a LUX-díj hivatalos válogatásába került A remény másik oldala c. filmet vetítjük.

A hónap első programján, 7-én az uniós pályázatokhoz kaphatnak hasznos tanácsokat az érdeklődők: információs napunkon szó lesz a Kreatív Európa és az Európa a polgárokért programokról, azok céljairól és a legfontosabb változásokról. A programok magyarországi koordinátorainak segítségével bemutatjuk a két program közös pályázati felületét és a regisztráció menetét is. A résztvevők megismerhetik a pályázatbeadás folyamatát és pénzügyi hátterét, valamint nyertes projekteket is. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött (regisztracio@eu.hu).

pa3.png

November 14-én egy izgalmas színházi előadásra várunk benneteket: színpadunkon Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című darabját láthatjátok, amelynek filmváltozata több európai (Karlovy Vary, Cottbus) filmdíjat is elnyert. A film két lánytestvér (Ernella és Eszter) családjának történetét mutatja be egy váratlan látogatás keretében: régi és új konfliktusok törnek felszínre a két egymástól eltávolodott testvér közt a rövid, kényszerű együttélés során.

Egy csésze Európa sorozatunk e havi estjén, 16-án, ezúttal Dániába vesszük az irányt: Szederkényi Olga és vendégei úti célja a dán Aarhus, az EU egyik idei kulturális fővárosa. Miközben megfejtjük, miért Aarhus a legidősebb és a legfiatalabb dán város is egyben, bemutatjuk a legizgalmasabb kulturális látnivalókat és Aarhus idei legjobb programjait, a dán gasztronómiába is belekóstolunk. Utánajárunk, miért a dán az egyik legboldogabb nép, miért szeretjük a dán filmeket, és szó lesz a „hygge” életérzésről is. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni november 2-ától lehet az egycseszeeuropa@gmail.com e-mail-címen.

pa4.png
A hónap utolsó programján, 21-én a Lux-díj egyik idei döntős (legjobb tíz közé került) filmjét nézhetitek meg nálunk, Aki Kaurismaki finn rendező legutóbbi alkotását A remény másik oldalát. A film a nagyon aktuális menekültkérdést dolgozza fel a finn vendéglős és a szír menekült nem mindennapi kapcsolatán keresztül – igazi kaurismakis eszközökkel. Kaurismaki a filmért az idei Berlinalén a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve díját hozhatta el. Vendégünk lesz az esten Bognár Péter, a LUX-díj döntőbizottságának magyar tagja, aki az est házigazdájával, Gyárfás Dorkával beszélget majd. A Lumière Filmklub kurátora Bujdosó Bori, újságíró.

Az Európa Pont novemberi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

Képek forrása: pályázati információs nap: az esemény Facebook oldala; aarhusi utcakép: Visitaarhus.com; Ernelláék Farkaséknál: Bíró Márton / Port.hu; A remény másik oldala: port.hu

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza