rajt1.jpg

Idén is lesz hagyományos, ingyenes futóverseny Magyarország uniós csatlakozásának évfordulójához kapcsolódóan Budapesten. Már tizenöt év telt el azóta, hogy hazánk az Európai Unió teljes jogú tagjává vált, ezért idén a teljesítendő táv 15 kilométerre nőtt. Az útvonal mentén ezúttal 15 olyan területet tüntettünk fel, amelyet az EU az elmúlt 15 évben támogatott: kórházfelújításoktól a kisvállalkozások hitelhez juttatásán át az egészségügyig.

 

Az alábbi infografikán megnézhetitek, melyik tizenöt állomást ejtik majd útba a futók a Szabadság térről indulva és ugyanide érkezve (a grafikát nagy méretben a képre kattintva láthatjátok):

 

15.png

 

A futóversenyről minden hasznos tudnivalót megtaláltok a futás hivatalos oldalán, ahol a 15 év uniós támogatással megvalósult fejlesztéseiről is találtok részletes információt: http://www.bbu.hu/eu15.

 

A futás mellett hagyományosan nagyszabású fesztivállal is készülünk az Európa-napra. Az idei fesztiválon mások mellett Péterfy Bori & Love Band, a hiperkarmás Bérczesi Róbert, az Elefánt és Szeder is fellép majd, és a gyerekek is rengeteg gyerekprogramból választhatnak. Egész nap EU-s információkkal, hasznos és érdekes játékokkal, kreatív foglalkozásokkal várunk benneteket. A rendezvény ingyenes, gyertek a Szabadság térre május 12-én, vasárnap!

 

Az EU-s futást az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodája rendezi, együttműködésben az Innovációs és Technológiai Minisztériummal és a Fővárosi Önkormányzattal. A verseny szakmai szervezője a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft.

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
 tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

 

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

3 Vissza

futas_cover2.PNGImmár hagyományosan futóversenyre invitálunk benneteket az Európa-naphoz és Magyarország uniós csatlakozásához kapcsolódóan: idén 12 éve, hogy hazánk az Európai Unió teljes jogú taggá vált, ehhez idén már 12 leküzdendő kilométer dukál. A május 8-i futóverseny útvonala idén is uniós támogatással megvalósult budapesti fejlesztések mentén vezet.

Az alábbi infografikán összefoglaltuk, melyik tizenkét állomást ejtik majd útba a futók a Margitszigetről indulva és ugyanide érkezve (a grafikát megnézhetitek nagy méretben ide, vagy a képre kattintva):

infografika_12ev_12km_futas2.png


A versenyről – a nevezésről, a díjakról, útba ejtett épületekről mindent megtaláltok a futás hivatalos oldalán (http://www.bbu.hu/eu12) – 4000 indulót tudnak fogadni a szervezők, és még van pár hely, hajrá!


A versenyt az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete megbízásából a BBU Szervezőiroda rendezi meg. Az esemény támogatója az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája, a Széchenyi 2020 programot felügyelő Miniszterelnökség és a Főváros.

0 Vissza

Horvátország, másodikként a volt jugoszláv tagállamok közül július elsejétől hivatalosan az EU 28. tagja. A magyar turisták egyik legnépszerűbb úti célját nem nagyon kell bemutatni a magyar közönségnek. A dalmát tengerpartot, a több mint ezer kis tengeri szigetet sokan ismerik itthon – aki egyszer elvetődött arra, valószínűleg soha nem felejti el. Horvátország a csatlakozási folyamat során már számos előírását az EU szabályaihoz igazította (eddig is elég volt egy érvényes személyi a beutazáshoz például), így jelentős változásokat az oda utazók nem tapasztalnak majd.

Az ország és az EU számára 2013. július 1-je mégis történelmi jelentőségű. A csatlakozást ugyanis hosszú felkészülési időszak előzte meg – a kérelmet épp tíz éve adta be az ország, a tárgyalások 2005-ben kezdődhettek el és 2011-ben zárultak le, és ekkor írták alá Horvátország csatlakozási szerződését is.

Július elsején pedig végre teljes jogú tagként köszönthetjük az országot az Európai Unióban: az EU egy 24. hivatalos nyelvvel, 4,3 millió emberrel, közel 6 300 km hosszú tengerparttal, és 1244 tengeri szigettel biztosan több lesz július elsejétől – és természetesen még sokkal többel is... Dobrodošli u EU, Hrvatska! :-)

hrvatska.jpg


Hasznos linkek Horvátországgal kapcsolatban:

0 Vissza

dubrovnik-512798_960_720.jpgHorvátország hamarosan, július 1-jén csatlakozik az EU-hoz – ezt ünnepeljük pénteki programunkon, amikor egy színházi előadás és egy izgalmas koncert erejéig Dalmácia felé vesszük az irányt.

De mennyit tudunk vajon déli szomszédunkról? A horvát tengerpartot, a finom halakat vagy az ajvárt valószínűleg sokan ismerjük, a legtöbb magyar valószínűleg fel tudna sorolni jó párat Horvátország nagyvárosai és természeti kincsei közül. Talán még a nyakkendők és a dalmaták származásával is sokan tisztában vannak – de ezen túl?

Összegyűjtöttünk néhány érdekességet Horvátországgal kapcsolatban, amit talán kevesebben ismertek:

 

 

  • A világ legkisebb városa a Guinness szerint Horvátországban található. (Ez az isztriai Hum, amelyet mindössze 23-an laknak.)

 

  • A Winnetou-filmeket annak idején a Plitvice-tavaknál, a Velebiten és a Zrmanjinál forgatták.

 

  • A Krka vízesésnél 1895-ben üzemelték be a világ első vízi erőművét, amelynek köszönhetően Šibenik sok európai nagyvárost – köztük Londont, Rómát vagy Bécset – megelőzően jutott elektromos világításhoz.

 

  • A nyakkendő („kravátli”) horvát találmány, és innen terjedt el az egész világon. Eredetileg horvát katonák viselték a 17. században, majd francia közvetítéssel jutott el szerte a világba. A nyakkendő szó számos nyelvben utal eredetére (Hrvat / Croat): (horvátul kravata, angolul cravat, franciául cravate, németül Krawatte, olaszul cravatta.)

 

  • A torpedót Ivan Lupis-Lukic, az Osztrák-Magyar Haditengerészet nyugalmazott tisztje találta fel 1860-ban, és az első torpedógyár Rijekában volt.

 

 

  • Zadar városában található az első tengeri orgona, amelynek hangjait kizárólag a szél és a tengeri hullámok alakítják.

 

  • Az ujjlenyomatok alapján történő személyazonosítási módszer, a daktiloszkópia feltalálója a horvát Ivan Vučetić.

 

  • A dalmata kutyafajta Dalmáciáról és a Dalmata illír törzsről kapta a nevét.

 

  • A horvátoknak saját írásmódjuk van, a 9. században keletkezett glagolita, amelyet a latin betűk mellett egészen a 18. századik használtak rendszeresen.

 

  • Horvátország hivatalos fizetőeszközét, a kunát a nyestről nevezték el. A középkorban az adókat ugyanis értékes nyestbőrben kellett leróni.

 

  • A rijekai karnevál nemcsak Horvátországban a legnagyobb, de Európa leglátványosabb karneváljai között is számon tartják.

 

Forrás: Horvát Idegenforgalmi Közösség kiadványai, Croatia.hr 

0 Vissza