A tavasz és a nyár – bármilyen legyen is az időjárás – az esküvők és a nászutak időszaka. Most adunk néhány tippet, hova érdemes kettesben utazni. Az unalomig ismert úticélok mellett és helyett olyan európai helyszíneket gyűjtöttünk össze, amelyek önmagukban is különlegesek – ha pedig mindez egybeesik a mézeshetekkel, szinte álomszerű a végeredmény.

Idén a bolgár Plovdiv mellett a dél-olasz kisváros, Basilicata régió egyik legjelentősebb települése, Matera viseli az Európa kulturális fővárosa címet. Matera nemrégiben még elsősorban szegény barlanglakásairól volt híres, mára azonban az egyik legizgalmasabb (Magyarországról is könnyedén megközelíthető) úti céllá nőtte ki magát. Különleges látnivalóival, UNESCO világörökségi helyszínével és a kulturális évad programkínálatával felejthetetlen élményeket ígér azoknak, akik az idei évben keresnék fel a várost.

Ebben a sorozatunkban egy-egy adott ország öt legfontosabb / legjobb / mindenképpen elolvasásra érdemes könyvét mutatjuk be. A kezdeményezés szándékosan provokatív: hiszen az öt „legjobb” könyv mindenkinek mást és mást jelent, aki ismeri egy-egy ország irodalmát – ha egyáltalán meg tudja határozni, melyek szerinte a legjobbak. A „legjobb” és a „legnagyobb jelentőséggel bíró” kategóriái sem feltétlenül esnek egybe, a személyes kedvencek pedig abszolút szubjektív alapon szelektálódnak. Bármilyen hasonló szándékkal előállított lista természetesen vitatható, de ez is a célja – vitassátok, egészítsétek ki saját ötleteitekkel, kedvenceitekkel, ajánljatok további könyveket, amiről azt gondoljátok, az ország iránt érdeklődőknek érdemes lenne elolvasnia!

Olaszország irodalmát 5 „must read” könyvre rövidíteni szinte lehetetlen feladat, de mi most adunk egy megközelítést:

1. Dante Alighieri: Isteni színjáték (La Divina Commedia, 1321) – Nádasdy Ádám friss fordításában (2016)

Ha olasz irodalomról van szó, nem lehet kihagyni az egyik legnagyobb klasszikust, az olasz irodalmi nyelv egyik megformálóját, Dantét. Az Isteni színjáték pedig – amellett, hogy különösen sokat elárul a reneszánsz kori Itáliáról – ma is nagyon aktuális kérdéseket boncolgat. Emellett élvezetes és monumentális kalandregény, amit van olyan jó olvasni, mint A gyűrűk urát. A műről már többször nálunk, az Európa Pontban is esett szó: Nádasdy Ádám nyelvészprofesszor és műfordító beszélt az írásról, aki nemrégiben, többéves munka után a klasszikus, 1912-es babitsi fordítás után elkészítetett egy kortárs, „nem cukrozott” magyar fordítást.

Nádasdy Babitscsal ellentétben az írás dallamossága, költőisége helyett inkább a szöveghűségre koncentrált. Dante műve Nádasdy szerint csodálatosan megírt, monumentális alkotás. A mű elképesztően informatív – megismerhető belőle a reneszánsz korabeli firenzei élet, bemutatja az ott élő családok életét, otthonaikat. Emellett aprólékos képet fest az egyházról is, amelyet a mélyen vallásos Dante komolyan kritizált. A két fordítás közti különbséget Nádasdy úgy fogalmazta meg, hogy míg Babits megközelítésében az Isteni színjáték „tankönyv, amely meglepően költői”, addig az ő olvasatában a mű sokkal inkább „költemény, amely nagyon informatív”. Érdekes, hogy a mű nyelve egyszerre nagyon fennkölt és alpári – Dante a későbbiekben olasz nyelven író alkotók számára megkerülhetetlen művet alkotott. „Dante Isteni színjátékban használt olasz nyelve úgy lett az olasz irodalom nyelve, ahogy a németeknél Luther Márton dialektusa vált a német irodalmi nyelv alapjává” – már csak ezért sem maradhat ki a sorból.

2. Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc (Il gattopardo, eredeti megjelenés: 1958)

Klasszikus regénynek számít Lampedusa Párduca is, amely történelmi és művészettörténeti vonatkozásai miatt is izgalmas, egyben nagyon élvezetes családregény, középpontban egy szicíliai hercegi családdal. Az író, Lampedusa maga is nemesi származású, a főhős karakterét saját dédapjáról mintázta. Érdekesség, hogy ez a szerző egyetlen regénye, amely csak halála után jelent meg.

A regény pontos korrajzot ad az egységes Olaszország létrejöttéről, a Garibaldi korabeli Itáliáról és közben a lassú, de annál biztosabb változásról, az arisztokrácia szerepének csökkenéséről. „Itália történelmi időket él meg ekkor, forrong az egész félsziget. Garibaldi vörösingesei és a piemonti politikusok elérkezettnek látják az időt arra, hogy megvalósuljon a régi álom: Itália egyesítése. Mindenki keresi helyét egy új országban, egy megváltozott világban. Így tesz a regény főhőse Don Fabrizio, Salina hercege is. Gondolkodása egyszerre feudális és polgári, több évszázados tradíciókon nyugvó szellemi és érzelmi világát igyekszik hozzáigazítani az új eszmékhez. Lampedusa e nemesi család köz- és magánéleti eseményeit, könnyed sziporkáit és súlyos gondjait meséli el, klasszikus prózában.”

A regényből Luchino Visconti 1963-ban nagyszabású filmet is készített Burt Lancasterrel, Claudia Cardinaléval és az akkoriban feltűnő Alain Delonnal – a film abban az évben nagydíjat nyert Cannesban.

3. Umberto Eco: A rózsa neve (Il nome della rosa, 1980)

Egy olasz válogatásból lehetetlen kihagyni az egyik legjelentősebb, megkerülhetetlen kortárs olasz gondolkodót, a nemrégiben elhunyt Umberto Ecót, „az utolsó embert, aki mindent tudott”, aki „modernizálta az olasz kultúrát”. „Magát inkább határozná meg egyetemi előadóként, mint íróként – ha pedig íróként kell meghatároznia magát, akkor inkább közép-európaiként, mint olaszként – vallotta Umberto Eco, akinek a világhírnevet meghozó első regénye, A rózsa neve 1980-ban jelent meg.”

A regény egy bencés kolostorban játszódik a XIV. században, ahol egy gyilkosságsorozat kapcsán nyomozás indul. A könyv „bestsellerbe rejtett tudományos diskurzus”, nagyon sokrétegű, rengeteg értelmezési szinttel: „intellektuális detektívregény, mely a fikcióba szemiotikai, bibliai és középkor-kutatói, irodalomtudományi kérdéseket vegyít.” A kötet megjelenése után hamar világsiker lett, mintegy húszmillió eladott példánnyal, több mint negyvenöt idegen nyelvű kiadással.

Egy olvasó megfogalmazásában: „(az írásban) …szerepeljenek titokzatos gyilkosságok, fontos könyvek, vallási mozgalmak, eretnekek, hitviták, hatalmi harcok, inkvizíciók, boszorkányüldözések, császárok, pápák, bíborosok, apátok, szerzetesek. Lássunk emberi gyarlóságot, nemi eltévelyedést, tiltott szerelmet, féltékenységet, butaságot, fanatizmust, de tudásvágyat, nyílt értelmet, segíteni vágyást és áldozatkészséget is. Gondolkodjunk el eszméken, valláson, filozófián, történelmen és nyelven. Mindehhez végy egy nagyszerű elmét, egy rendkívüli írót, aki olasz szemiotikaprofesszor és középkorkutató is, és kapsz egy kivételes alkotást, A rózsa nevét. Az élmény különleges lesz!”

4. Niccolò Ammaniti: Én nem félek (Io non ho paura, 2001)

Ammaniti fiatal, rendkívül népszerű kortárs olasz író, számos olasz irodalmi díj nyertese, akinek könyvei már negyvenöt országban olvashatók. Eddigi legnagyobb sikerét ezzel a regénnyel aratta, amely egy kilencéves kisfiú történetét meséli el, aki valahol Dél-Olaszországban egy tikkasztó nyári napon szörnyű felfedezést tesz az elhagyatott, omladozó ház pinceüregében. Annyira megrémül attól, amit – jobban mondva akit – talál, hogy el sem meri mondani a társainak. Ahogy telik az idő, egyre több sötétebb történet bontakozik ki előtte, amelyhez saját családjának is köze van.

Ammaniti több regényében is gyerekek szemével láttatja napjaink Olaszországát. „Ammaniti azért lehet érdekes szerző, mert (…) azt az országot mutatja meg, amelyről a konzumvilág biztonságban, a médiumok uralta mindennapokban próbálnak nem tudomást venni, amiről nem illendő beszélni: a jólléti állam perifériáján tengődőkről, a vesztesekről, és azokról, akik önszántukból állnak kívül a rendszeren. Ezek spektruma aztán igen széles lehet: az elvált munkanélküli apától az emberrabló maffiózóig és a drogdílerig mindenféle alakokkal találkozni. (…) A gondosan, szorgosan felépített Made in Italy-brand mögött élő és burjánzó országot teszik láthatóvá.”

A könyvből az Oscar-díjas Gabriele Salvatores készített filmet 2004-ben, amelyet itthon is vetítettek.

5. Roberto Saviano: Gomorra – Utazás a nápolyi maffia, a Camorra birodalmába (Gomorra – Viaggio nell'impero economico e nel sogno di dominio della camorra, 2006)

Kortárs írások közül nem hagyhatjuk ki Saviano nagy botrányt kavart, de rendkívül népszerű írását, amely a dél-olaszországi alvilágba kalauzol el – annyira pontosan leírva azt, hogy 2006-es megírása óta Saviano szünet nélküli rendőri védelem alatt él a camorra halálos fenyegetései miatt. „Saviano megdöbbentő könyve nagyon pontos, ugyanakkor szenvedéllyel átitatott jelentés Nápoly lezülléséről, amely az óriási pénzügyi holdingként működő, külföldi befektetésekkel és nemzetközi üzleti kapcsolatokkal rendelkező bűnszövetkezet, a camorra uralma alatt él. Részletes képet kapunk szervezeti felépítéséről, tetteiről és azok következményeiről, arról, hogyan, hol és miért vesztegetnek, zsarolnak és ölnek meg embereket. A szerző lerántja a leplet a klánok legálisnak álcázott üzleteiről, a camorra és a közhivatalok összefonódásairól, az alvilág és a politika kapcsolatáról. Rádöbbenünk, hogy a nápolyi bűnszövetkezetek állnak a nemzetközi piac ismert márkanevei, a hulladékfeldolgozás, a cementgyártás és az építkezések mögött, és megismerhetjük a főnökök véres, ugyanakkor hollywoodi filmekre emlékeztető életét.”

A nápolyi camorra világát bemutató Gomorra ötvenhárom országban összesen tízmillió példányban kelt el. Az eltelt években több új kötete (oknyomozó és irodalmi egyaránt) is megjelent, és olyan díjakkal lett gazdagabb, mint a PEN és az Olof Palme-díj. A Gomorrából 2008-ban (számos Európai Filmdíjat és a Cannes-i zsűri nagydíját elnyert nyert) nagyfilm és sorozat is készült, amely szintén nagyon népszerű világszerte.

Öt könyv nagyon kevés persze – de most ezek kerültek szubjektív válogatásunkba. Ti melyik öt könyvet ajánlanátok Olaszországból? :-)


Képek forrása: borítókép - pexels.com, a könyvek magyar kiadásának borítói a moly.hu-ról

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.
Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

Tésztája nagyon finom lisztből készül, két ütemben. Igen hosszan kelesztik, kézzel nyújtják nagyon vékonyra, kis jellegzetes peremmel. Hirtelen (maximum másfél perc alatt), nagyon magas hőmérsékletű fatüzelésű kemencében sütik meg, a tésztára az aprított paradicsom mellett fokhagyma, extra szűz olivaolaj, oregánó és bazsalikom, esetleg (bivaly)mozzarella kerülhet: ezek az igazi, hagyományos nápolyi pizza megkülönböztető jellemzői. Az egyszerű recept az 1700-as évek óta hódít Nápolyban, a pizza szülővárosában, mára pedig onnan elterjedve az egész világon. Hagyományos elkészítéséhez ragaszkodnak az olaszok, így nem csoda, hogy a receptet az EU eredetvédelmi oltalma (HKT) is védi (innen származnak a fent felsorolt előírások is). Sőt, lehet, hogy hamarosan az UNESCO is felveszi a szellemi világörökségek közé. E havi hagyományos receptünk a nápolyi pizza Olaszországból.

A nápolyi pizza megjelenése az 1715-1725 közötti időszakra tehető. Vincenzo Corrado, Emanuele di Francavilla herceg főszakácsa a Nápolyban leggyakrabban készített ételekről szóló írásában ír először a paradicsommal ízesített tésztakorongról, amellyel „Nápoly beírta nevét a konyhaművészet történetébe”. Az első pizzériák Nápolyban nyíltak, a pizza egészen az 1900-as évek közepéig kizárólag Nápolyban és pizzériáiban volt jellemző. Hírük egészen Nápoly királyáig, Bourbon Ferdinándig eljutott, aki szakítva az udvari etikettel, személyesen látogatott el az egyik leghíresebb pizzériába. Ettől kezdve vált a „pizzéria” divatos hellyé és kizárólag a „pizza” elkészítésének szentelt helyiséggé.


Nápoly legnépszerűbb és leghíresebb pizzája a marinara, amely 1734-ben született meg (ezen nincs mozzarella feltét), illetve a margherita, amely 1796 és 1810 között "formálódott". Ez utóbbit feltétjeinek olasz trikolorra emlékeztető színei miatt (paradicsom, mozzarella és bazsalikom) 1889-ben Nápolyban tett látogatása során az olasz királyné, Savoyai Margit számára is elkészítették, innen származik a neve. (Érdekesség, hogy Margit királynő egy másik olasz finomság névadója is: a fehér, azaz porcukros panforte sütemény szintén a királynő után kapta nevét, ahogy arról a Panforte elkészítéséről készült cikkünkben írtunk.) Idővel Olaszország valamennyi városában és még külföldön is megjelentek a pizzériák, azonban ezek – annak ellenére, hogy nem Nápolyban működtek – mindig is alkalmazták a „pizzeria napoletana” kifejezést vagy más utalást a Nápollyal való kapcsolatra.

A hagyományos pizza elkésztéséhez tartozik a kb. 485 °C-ra felmelegített kemence, amellyel nem minden háztartás rendelkezik. Ezért az alábbiakban az eredeti, kemencés recept mellett egy normál otthoni körülmények között is elkészíthető receptvariációt is bemutatunk.



A pizza receptje (a hagyományos különleges termék eredetvédelmi oltalmához kapcsolódó hivatalos leírása (EUR-Lex) alapján):

A tészta hozzávalói (2-3 pizzához):

- 500 g nullás liszt
- 10-15 g só
- 10 g sörélesztő
- 2,5 dl víz

Feltét:

- 15-20 g hámozott, aprított paradicsom
- 20-25 g (bivaly) mozzarella felszeletelve
- 2-4 g extra szűz olivaolaj
- 1 gerezd fokhagyma (az eredeti recept szerint csak a marinara pizzán, elhagyható)
- oregánó
- bazsalikomlevél
- só

A pizza margherita tésztájához vegyünk negyed liter vizet, oldjunk fel benne 10-15 g sót, adjunk hozzá 50 g lisztet, 10 g élesztőt és kezdjük el gyúrni. Mindeközben folyamatosan adagoljuk hozzá a maradék 450 g lisztet. A gyúrást addig folytatjuk, amíg a tészta sima tapintású, puha, rugalmas állagú nem lesz.

A tésztát ezután nedves konyharuhával lefedve, 2 órán át 25°C hőmérsékleten kelesztjük, majd négy egyforma (180-250 grammos) gombócra osztjuk, és újabb 4-6 órán át meleg helyen, külön kelesztjük. Ezt követően a tésztát lisztezett felületen, kézzel (nem nyújtófával!) addig nyújtjuk, amíg a közepén kb. 4 mm vastag nem lesz, a szélein 1-2 cm vastag peremmel.

A tészta közepére 15-20 g hámozott, aprított paradicsomot szórunk, majd középről induló spirálisan szétterítjük. A paradicsomra csipetnyi sót, oregánót, 20-25 g szeletekre vágott (bivaly)mozzarellát és friss bazsalikomlevelet szórunk. A pizzára középről kiindulva körbe extra szűz olívaolajat is csorgatunk. Fatüzelésű kemencében 485°C hőmérsékleten, 60-90 másodperc alatt készre sütjük. Hagyományos sütőben ajánlott sütőkövet használni a kőhöz mellékelt utasítás szerint. Mindezek hiányában a sütőt előmelegítjük a legmelegebb hőfokra, és a pizzát addig sütjük, amíg a tetején a sajt meg nem olvad, és színesedni nem kezd.

Buon appetito! :-)


További receptvariációk:
Autentikus kemencés receptvariáció
Kemencés receptvariáció (angol feliratos videóval Enzo Coccia nápolyi szakácstól)
Otthoni receptvariáció
Otthoni receptvariáció 2

Július elsején Olaszország átvette az Európai Unió Tanácsának vezetését Görögországtól. Róma soros elnökként jelentős rutinnal rendelkezik, idén tizenkettedik alkalommal vezetia tagállamokat képviselő uniós intézményt. Legutoljára több mint tíz éve, 2003 második felében, még Silvio Berlusconi vezetésével elnökölt – akkor is Görögországot követve a sorban –, bár meglehetősen más körülmények között. Az egyik legfontosabb napirendi pont akkor a mai Lisszaboni Szerződés alapjait jelentő Alkotmányszerződéssel kapcsolatos tárgyalások, valamint a bővítés kérdése volt – 2004 májusában tíz új tagállammal bővülhetett az unió. Az azóta eltelt több mint tíz év alatt jelentősen átformálódott az EU: a tárgyalóasztaloknál 15 helyett 28 tagállam ül, és a 2008-ban kirobbant világgazdasági válság után még mindig sok a teendő annak érdekében, hogy az európai országok ismét a tartós növekedés útjára lépjenek.

A soros elnökségi program és feladatok döntő részét mindig az EU aktuális témái határozzák meg, amelyek egy része előre tudható az „uniós menetrend” alapján. Ugyanakkor mindig felkerülnek a napirendre olyan témák is, amelyeket az elnökség elején még nem lehet előre látni, de az adott elnökségnek elnöki periódusa során foglalkoznia kell (reagálva például az aktuális nemzetközi politikai változásokra). Amennyire lehet, minden tagállam igyekszik valamilyen nemzeti színt is belevinni az elnökségi félévbe, lendületet adva olyan szakpolitikáknak, amelyek fontosak az adott elnökséget adó ország számára. Ilyen volt például Magyarország esetében a Duna- vagy a Romastratégia, a hagyományosan környezettudatos Dánia „zöld növekedés” koncepciója vagy az előző elnök Görögország esetében a „kék növekedés”, azaz a tengerpolitika kérdésének fókuszba állítása – szoros összefüggésben a turizmussal, a tengeri közlekedéssel és halászattal. Ezek a prioritások Olaszország programjában is kiemelt helyen szerepelnek.

Az olasz elnökségi program három fókuszpontja a növekedés, a polgárok és a külpolitika. Matteo Renzi miniszterelnök megfogalmazása szerint itt az ideje, hogy revitalizáljuk az EU-t. Sokat idézett hasonlata: ha ma Európa szelfit készítene magáról, megfáradt tekintetet láthatnánk – szerinte az európai vezetőknek meggyőződéssel és határozottan kell cselekedniük, hogy a közösség valóban vezető szerepet játszhasson a nemzetközi porondon.

A növekedés beindításának alapfeltétele a munkahelyteremtés, amely megfelelő eredmények esetén kellő alapot teremthet a belső, tagországokon belül szükséges strukturális reformok beindításához. Olaszország egyfajta „ipari reneszánszban” gondolkodik, amely a feldolgozóipar és a szolgáltatási szektor fellendítését szorgalmazza, különös hangsúlyt helyezve a kis- és középvállalkozásokra és az energia- és klímapolitikára, amely olasz elképzelések szerint a növekedés motorja lehet a jövőben.

Fontos célként határozták meg emellett az EU és az uniós polgárok közötti távolság csökkentését, amelyhez kapcsolódóan számos intézkedéssel az elszámoltathatóságot, az átláthatóságot, a digitális hozzáférés fokozását, valamint a bürokrácia visszaszorítását igyekszik majd elősegíteni Róma. Programja alapján az elnökség aktívabb szerepet szán az EU-nak olyan területeken, ahol az uniós együttműködés egyértelműen értéket teremt, ideértve az alapjogok védelmét vagy a migrációs és menedékjogi kérdéseket, ahol az uniónak szolidárisabb politikára lenne szüksége az elnökség szerint.  

Harmadik területként Olaszország aktívabb külpolitikát szorgalmaz. Róma szerint nem hagyható hatásos, következetes és hiteles válasz nélkül az a sok rendkívüli fejlemény, amely a közösség határain a közelmúltban történt (mint például az arab tavasz vagy az ukrán-orosz konfliktus), amely egyértelműen komoly hatással van az Európai Unió országaira is. Róma szerint az uniónak meg kell találnia a megfelelő eszközöket, hogy a hasonló globális és regionális kihívásokat megfelelően tudja kezelni – elnökségével ezt is igyekszik elősegíteni. Az olasz tervek között ezekkel összefüggésben szintén kiemelt helyen szerepel a nyugat balkáni csatlakozási folyamat előbbre vitele vagy az EU szomszédságpolitikájának megerősítése.

Az olasz elnökség részletes munkaterve itt olvasható angol nyelven, emellett további információ és elemzés található róla többek között a Bruxinfo, az Európai Parlamentés a EuroNews oldalán.

Eredményes félévet kívánunk az olaszoknak – gyönyörű olasz tájakat bemutató vintage plakátgalériánkkal köszöntjük az új félévet!

Illusztrációk: az olasz elnökség logója (forrás: italia2014.eu/en/) és Matteo Renzi (forrás: Európai Parlament honlapja)

Az Egy csésze Európa legutóbbi alkalmával a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégéhez, Olaszországhoz kapcsolódóan Firenzébe kalauzoltuk vendégeinket. Firenzéről legtöbbünknek talán a csodás toszkán tájak, Brunelleschi lenyűgöző dómja (amelynek kupolája a mai napig nem egyértelmű, hogyan készült), az Arno felett átívelő híd, a Ponte Vecchio a sok kis üzletével, a Medici család vagy talán egyszerűen csak a reneszánsz jut eszébe – mindezek valóban jelentősen meghatározzák a város arculatát, de meghívott vendégeinkkel igyekeztünk további érdekességeket bemutatni a város történetéből és jelenéből.

Firenze nemcsak Michelangelo életében volt meghatározó, de itt született és alkotott az itáliai irodalom egyik meghatározó alakja, az olasz irodalmi nyelv egyik megteremtőjeként számon tartott Dante Alighieri is. Legjelentősebb műve a több mint egy évtizedig készült Isteni színjáték (La Divina Commedia). Dante munkásságáról és a reneszánsz kori olaszországi irodalomról Nádasdy Ádám nyelvészprofesszor, az est első vendége mesélt, aki kitűnően ismeri az olasz irodalmat és nyelvet, és már 2009 óta dolgozik a mű legújabb magyar nyelvre fordításán. A jelenleg legelterjedtebb fordítás Babits Mihályé, aki nagyjából száz éve, 1912-ben ültette át magyar nyelvre a művet. Nádasdy Ádám két éven belül tervezi befejezni a fordítást, amely elmondása szerint „cukormentes diéta” lesz, ha elkészül – Babitscsal ellentétben az írás dallamossága, költőisége helyett inkább a szöveghűségre koncentrál. Dante műve Nádasdy szerint csodálatosan megírt, monumentális alkotás, amelynél, akár egy piramisnál, szinte felfoghatatlan, hogy ember hogyan képes ekkorát alkotni, amely egyszerre megdöbbentő és lelkesítő. A mű elképesztően informatív – megismerhető belőle a reneszánsz korabeli firenzei élet, bemutatja az ott élő családok életét, házaikat. Emellett aprólékos képet fest az egyházról is, amelyet a mélyen vallásos Dante komolyan kritizált. A két fordítás közti különbséget úgy fogalmazta meg, hogy míg Babits megközelítésében az Isteni színjáték „ tankönyv, amely meglepően költői”, addig az ő olvasatában a mű sokkal inkább „költemény, amely nagyon informatív”. Érdekes, hogy a mű nyelve egyszerre nagyon fennkölt és alpári – Dante evvel a művével valami olyat alkotott, amely megkerülhetetlen volt a későbbiekben olasz nyelven író alkotók számára. „Dante Isteni színjátékban használt olasz nyelve úgy lett az olasz irodalom nyelve, ahogy a németeknél Luther Márton dialektusa vált a német irodalmi nyelv alapjává” – mondta ezzel kapcsolatban Nádasdy.

Az est második vendége, Gina Giannotti, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatónője az Isteni színjátékról beszélve hozzátette: bár a művet Olaszországban mindenki ismeri, aki csak iskolába járt, annak szövege korántsem könnyű olvasmány. A sűrű, bonyolult mondanivaló és a komoly filozófiai háttér nem teszik könnyen olvashatóvá vagy feldolgozhatóvá a művet. Giannotti megfogalmazásában Dante mellett Boccaccio és Petrarca voltak azok, akik „újrakanonizálták” az olasz nyelvet. Bár Giannotti maga nem toszkán, mindenkinek javasolja, hogy keresse fel Firenzét, ha teheti, amely a „reneszánsz maga”. Gasztronómiai szempontból a firenzei bifszteket (Bistecca alla fiorentina) nem szabad kihagyni. A Kultúrintézet vezetője számos olyan programról beszámolt, amelynek keretében az olasz kultúrával találkozhatunk Budapesten. Ilyen volt többek közt a Könyvfesztiválon Boccaccio születésének 700. évfordulójára emlékező ex libris kiállítás, illetve a Kultúrintézet komoly- és könnyűzenei koncertjei. Az idei Könyvfesztivál díszvendége Olaszország volt, így a kortárs olasz írók friss írásaiból jelenleg hatalmas a választék Magyarországon – érdemes szemezgetni a legújabb alkotások között.

Harmadik vendégünk Szomráky Béla tolmács volt, akit a szerelem irányított a tolmácsolás és fordítás irányába – gimnáziumban úgy gondolta, hogy az olaszra beosztott osztálytársnőjének szívéhez a közös idegen nyelv lehet a kulcs. A szerelmekből végül csak az olasz nyelv iránt érzett bizonyult tartósnak – azóta több idegen nyelvet is elsajátított, de a magyar mellett az olasz még az a nyelv, amelyen „számol vagy álmodik”. Szomráky Béla közel hét éven át élt az „elképesztően gyönyörűséges” Firenzében, amelyről azt tartja, „sosem unalmas, ahol minden arányos és tökéletes, amely lebilincselő, ugyanakkor emberséges is”. Amikor először érkezett hosszabb időre Firenzébe, több hónapba telt, míg lassan, hónapok alatt el tudta fogadni azt az „irtózatos szépséget”, amelyet a város ad. Az épített Firenzében számára lenyűgöző, ahogy a város építői mindig kanyarban építkeztek, a város legszebb utcái a kanyargósak, ahol a házak ölelgetik egymást, amelyek „mindegyikében volt szerelem és vér”. Szomráky szerint nem véletlen, hogy a város nem sokat változott a hetvenes és nyolcvanas évek óta, amikor ő ott élt – az olaszok ugyanis szerinte arra vannak ítélve, hogy megőrizzék értékeiket. Az olaszokban van egyfajta „buon gusto”, amely nem engedte számukra még akár háborúk idején sem, hogy egy-egy helyi, városok közötti konfliktus során a vesztes város csodálatos alkotásait lerombolják. Tisztelik a szépséget, amelyről nem bírnak lemondani, az ezekért érzett felelősséget szerinte az olaszok „a sejtjeikben hordják”.

A Szederkényi Olga újságíró által gondozott sorozatban mindig valamilyen izgalmas országot vagy várost mutatunk be olyan vendégek segítségével, akik valamilyen oknál fogva sokat tudnak az adott helyről, egy kisebb kóstolóval a hely egy finomságából – legközelebb Marseille-be utazunk! :-)