feszt.pngA nyári szünetben mi is kicsit „csendesebb” üzemmódra váltunk, és székhelyünket ideiglenesen egy-egy fesztiválra helyezzük át. Így idén nem marad uniós témák nélkül a Művészetek Völgye sem, ahol uniós játékok és tanácsadás mellett a kulturális örökség európai évéhez kapcsolódóan várunk benneteket egy érdekes beszélgetésre. Természetesen idén sem hagyjuk ki a Sziget fesztivált, ahova a hagyományokhoz hűen 11 partnerszervezetünkkel rengeteg hasznos és érdekes EU-s és európai kultúrához kapcsolódó programmal, filmvetítésekkel és beszélgetésekkel készülünk.

0 Vissza

osztrak.jpg2018. július elsejétől Ausztria vette át a tagállamokat képviselő Európai Unió Tanácsának vezetését Bulgáriától, és mostantól fél éven át irányítja elnökként az intézmény munkáját. Ez 1998 és 2006 után a harmadik alkalom az ország 1995-ös csatlakozása óta, hogy Bécs tölti be ezt a tisztséget. Az elnökség programjának ismertetésekor elhangzott: az elkövetkező hat hónapban Ausztria elnökként elsősorban Európa határainak megerősített védelmére, a digitális belső piacra és a Nyugat-Balkánra összpontosít majd.

0 Vissza

taste_atlas02.jpgPár hónapja indult a világ első olyan weboldala, amelynek nem titkolt célja, hogy egy helyre gyűjtse össze és bemutassa a világ minden régiójának speciális ételeit: a különleges, adott helyre jellemző élelmiszerektől a sok száz éve azonos recept alapján készített ételekig, megfejelve a legjobb helyi éttermekkel. A Taste Atlas hivatalos indulása még hátravan, de az oldal gyűjteménye már elérhető: jelenleg több mint 5600 helyi specialitásról, 2800 helyi élelmiszerről tudhatunk meg többet interaktív, globális térképük segítségével.

0 Vissza

konz1.jpgVan véleményed az EU-ról, és van elképzelésed arról, milyen közösségben szeretnél élni a jövőben? Akkor most mondd el!

Szerinted mi az Európai Unió legnagyobb eredménye? Mi az, amiben az EU többet tehetne polgáraiért? Milyen EU-ban szeretnél élni 10 vagy 20 év múlva? Mit gondolsz a migráció kezeléséről, a környezetszennyezés elleni küzdelemről vagy épp a közös valuta jövőjéről? Mitől tartasz a leginkább, miben bízol a legjobban, és mit kívánnál a közösségnek? Ehhez hasonló kérdésekre válaszolva mondhatja el most mindenki, milyen jövőt képzel magának és a következő generációknak az Európai Unióban.

1 Vissza

 

Ahogy a korábbi években, a most induló vakáció alatt is arra buzdítjuk a frissdiplomásokat vagy diplomához közeledő fiatalokat, hogy a megérdemelt pihenés mellett egy picit foglalkozzanak komolyabb dolgokkal is – például szakmai gyakorlatuk előkészítésével. A 2019 tavaszán induló uniós gyakornoki programokra mostanában indul a jelentkezés, úgyhogy a lustább nyár remek alkalom arra, hogy megismerjétek, milyen lehetőségeket nyújtanak gyakorlatszerzésre az EU intézményei. Ehhez nyújtunk most egy kis segítséget: a fizetett gyakornoki programok legfontosabb aktuális jellemzőit találjátok meg itt egy helyen, linkkel a legfontosabb kapcsolódó oldalakra.

1 Vissza

futty1.jpgMa már teljesen természetes, hogy a világ túlsó felén élő ismerősünkkel is azonnal kapcsolatba tudunk lépni. A modern telekommunikációs eszközök előtti időkben elődeink azonban csak azokhoz tudtak szólni, akik halló- vagy látótávolságra voltak tőlük. Az élelmesebb ősök – elsősorban a magashegyi pásztorok – rájöttek, hogy a leghangosabb kiabálásnál is sokkal hatékonyabb az éles füttyökkel folytatott kommunikáció, mert ezzel ki lehet terjeszteni a hallótávolságot. Míg a beszéd csak pár száz méterre hallatszik, a füttyöt 1-2 kilométerről, sőt, sziklás-szakadékos hegyvidéken akár 5 km távolságról is meg lehet hallani. A veszélyre, fenyegetésre, vagy egyéb alapvető közlendőre szorítkozó mondanivalót így nagyobb területen meg tudták hallani az egymástól eltávolodott ismerősök

5 Vissza

eume2.jpgMegrögzött européerként úgy gondoljuk, hogy az EU nemcsak a pénzügyi támogatásokról szól, és nemcsak a hazánkhoz hasonló nettó haszonélvezőknek előnyös a tagság, hanem a nettó befizetőknek is. Az előnyök nem mindig számszerűsíthetőek: az EU számtalan területen biztosít védelmet, ad elérhető célokat és kiaknázható lehetőségeket a polgárainak – tudjunk róla és éljünk vele! Nagyjából ez az üzenete az EU legújabb tájékoztató kampányának, az EU&ME-nek (EU&ÉN), amely elsősorban a fiatalokat célozza.

0 Vissza

molo_pb.jpgA mólók funkcionálisan a legtöbbször a vízi közlekedés fontos kiindulópontjai, ugyanakkor nagyon különleges hangulatú helyek. A vízbe nyúló földnyelvek vagy épített utak közvetlenebb kapcsolatot tesznek lehetővé a vízzel, amit jó megtapasztalni egy kellemes séta közben. Jó megfigyelni a helyi tájat és a víz erejét, rárévedni a csillogó víztükörre vagy a közelben-távolban közlekedő hajókra. Van, ahol kisebb városrész és szórakoztatócentrum épült a mólón a víz fölé, és vannak egyszerűbb, tisztán nyugodt sétálásra ideális mólók – mindből mutatunk párat. Íme válogatásunk a vízberévedés szerelmeseinek Európa legszebb mólóiból.

0 Vissza