plovdiv1.PNG2019-ben az olaszországi Matera mellett a bolgár Plovdiv viseli Európa kulturális fővárosa címet. A második legnagyobb bolgár város az egyik legrégebben lakott európai település, amelyen számos jelentős európai kultúra és korszak nyomott hagyott. A város trák, római, bizánci, gót, török, örmény és zsidó hatásokat egyesít magán. Ahogy a város polgármestere fogalmazott: Plovdiv olyan, mint Európa kicsiben: az ott élő különböző hagyományok és kultúrák együttélése adja kulturális gazdagságát. Az évad jelszava is ezt tükrözi: „Együtt”.

0 Vissza

prog1.pngKisebb szünet után, februártól újult erővel, változatlan lelkesedéssel és szolgáltatásokkal várunk benneteket programjainkon. Az első hónap kínálata mindjárt nagyon színesre sikeredett: vendégünk lesz többek között Kiss Tibi, Hrutka Róbert és Grecsó Krisztián; rendhagyó filmklubunkban vetítjük az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb rövidfilmjét, valamint az idén Oscarra közelébe került Susotázst is. Emellett vendégeinkkel beszélgetünk a digitális kor kihívásairól, az online pénzügyekről, adatvédelemről és a szerzői jogok védelméről is, az egészet pedig egy jó erős portugál bica kávéval öblítjük le. Tartsatok velünk! :-)

0 Vissza

naptar2.PNGAz utazások szervezését nem lehet elég korán kezdeni, ezért – ahogy a korábbi években – idén is elkészítettük nagy európai segédletünket a munkaszüneti napokról.

1 Vissza

ro1.png2019. január elsejétől Románia vette át az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztét Ausztriától. A tizenkét éve csatlakozott tagállam most először vezeti az EU egyik legfontosabb döntéshozó szervét. Az elnökség január 10-i hivatalos megnyitóján elhangzott: az elkövetkező hat hónapban Bukarest elnökként a tagállamok közötti összetartás erősítésére, a megosztottság csökkentésére és a megkülönböztetés felszámolására törekszik majd.

3 Vissza

csorba1.PNGA januárban induló román elnökséghez kapcsolódóan az év első jellegzetes nemzeti receptjét Romániából hoztuk: az Erdélyben is jól ismert csorbák (savanyú levesek) közül a húsgombóccal készített, ciberével (román nevén: borş) savanyított levest mutatjuk be. Gazdag és tápláló leves a téli időszakra, amelyet épp savanykás íze tesz különlegessé.

0 Vissza

szilv1.jpgAz év végi ünneplés sok helyi szokással fonódik össze. Mindenki tudja, hogy zajlik itthon a szilveszterezés: elmaradhatatlan tűzijáték, petárda- és egyéb rakétadurrogás, dudaszó és pezsgőspoharak összekoccanása kíséretében búcsúztatjuk az óévet. A tévében vicces műsorok, kabarék mennek, éjfélkor megszólal a Himnusz, és köszöntőt mond a köztársasági elnök. Éjjel virslit, újév napján lencsét eszünk, hogy gazdagok legyünk. Mostani összeállításunkban bemutatjuk, milyen sajátságos tradíciók övezik a szilveszteri ünneplést egyes európai országokban. 

0 Vissza

sv_mozi.jpgFolytatjuk „Öt legjobb film” sorozatunkat – ebben könyvek után filmklasszikusokat ajánlunk a figyelmetekbe. Célunk egy-egy ország öt jelentős filmjének rövid bemutatása. Olyan listát igyekeztünk összeállítani, amelyek képet adnak az ország filmművészetéről, közelebb viszik a nézőt kultúrája megismeréséhez, és sokat mondanak az ország lakóiról, történelméről is. Természetesen minden ilyen lista szubjektív – vitassátok, egészítsétek ki saját ötleteitekkel, kedvenceitekkel, ajánljatok további filmeket! A személyes vélemények és a témában íródott hasonló válogatások alapján íme svéd listánk:

roscon.pngHa idén megtörnétek a bejgli hegemóniáját, egy spanyol ünnepi finomságot ajánlunk figyelmetekbe. A roscón de reyes nélkül nincs ünnep Spanyolországban. A finom, narancsos ízű süteményt ott jellemzően január elején, a napkeleti bölcsek vagy háromkirályok eljövetelekor fogyasztják.

1 Vissza