Idén minden uniós országban elérhetővé válik majd az a digitális tárca (Digital Identity Wallet), amelyben lényegében minden digitális dokumentumunkat biztonságosan tárolhatjuk a személyitől kezdve a vonatjegyen és a bankkártyán keresztül az iskolai diplomáig, és azokat EU-szerte el is fogadják.
Még 2026-ban minden tagállam legalább egy – közös előírások alapján kialakított – változatot kínál majd a EU Digitális Tárcából állampolgárai, lakosai és vállalkozásai számára. Ezen keresztül lehet majd igazolni a személyazonosságunkat, valamint tárolhatjuk, megoszthatjuk és aláírhatjuk a digitális dokumentumainkat. Ezek között szerepelhetnek rendkívül érzékeny iratok – mint a mobil vezetői engedély –, és a mindennapi használatú dokumentumok, például az edzőtermi bérlet is.
A digitális dokumentumok biztonságosak – erről az erős kriptográfiai titkosítás gondoskodik – szem előtt tartják az adatvédelmet, és számosat elfogadnak majd, bárhol is tartózkodjunk Európában.
Személyazonosító okmányaink digitális tárolása már 2024-ben az európai digitális identitási keretrendszer hatályba lépésekor felmerült, és a digitális tárca ötlete ebből nőtte ki magát. A tárcát számtalan területen használhatjuk. Rögzíthetjük például végzettségeinket, okleveleinket, tanúsítványainkat. Ez például jól tud jönni, ha állást keresünk, és így nem csak itthon, hanem külföldön is könnyen igazolhatjuk, milyen képzettséggel rendelkezünk. A fizetési funkció révén a tárcába regisztrált bankkártyák biztonságossá teszik a nemzetközi tranzakciókat, utazáshoz pedig egy helyen tárolhatjuk a különböző szükséges dokumentumokat (személyi, útlevél vagy európai uniós digitális úti okmány, jegyek). Így a szállodai becsekkolás a tárcában tárolt dokumentumok segítségével könnyen elvégezhető lesz. De ezeken a kategóriákon túl is még sok másra használható lesz a tárca, például egészségügyi leletek áttekintésére, digitális aláírásra, online bankszámlanyitásra vagy a társadalombiztosítási jogosultságunk – a TB-kártya és az EU-s egészségbiztosítási kártya – igazolására.
Az EU digitális identitás-tárcáinak prototípusait hat nagyszabású kísérleti projektben vizsgálták, amelyekben összesen 550 szervezet vett részt a közszférából és a magánszektorból. A tárcákat az európaiak számára releváns, különféle mindennapi helyzetekben tesztelték. A projektek célja az volt, hogy ösztönözzék a köz- és a magánszféra közötti együttműködést, miközben kidolgozzák az ökoszisztéma biztonságát és összehangolását biztosító szabványokat és műszaki dokumentációt.
Kinek miért jó ez pontosan?
Mint mindenkinek, az állampolgárok számára is opcionális lesz a tárca használata. Könnyen és biztonságosan hozzáférhetünk az állami és magánszolgáltatásokhoz országos és uniós szinten, legyen szó új bankszámla megnyitásáról vagy egyetemi jelentkezésről, de akár felhasználható például a közösségi oldalakra való bejelentkezéshez is. Mindeközben csak azokat az adatokat és csak azoknak kell megosztanunk, amelyeket és akiknek mi szeretnénk: lehetőség van például megosztani az életkorunkat anélkül, hogy felfednénk a pontos születési dátumunkat, vagy igazolni a vezetői engedélyünk érvényességét anélkül, hogy elárulnánk a lakcímünket.

A közigazgatás több digitális közszolgáltatás tud nyújtani, mivel a polgárok hozzáférhetnek majd az elektronikus azonosítás eszközeihez. Ez hozzájárul a tárca szélesebb körű elterjedéséhez, és így kialakulhat egy nagy felhasználói kör, amelynek tagjai hajlamosak lehetnek áttérni a digitális közszolgáltatások igénybevételére. Emellett gyorsul az ügyintézés, miközben javul a kiberbiztonság, könnyebb a digitális bűnözés megelőzése. A személyazonosság-lopás és a dokumentumhamísítás nehezebbé válik, ha minden polgár és lakos hozzáférhet egy biztonságos és magánjellegű digitális azonosítási eszközhöz.
A magánvállalatok számára pedig a tárca kiadáscsökkentéssel jár. Egyszerűbb az ügyfelek személyazonosságának ellenőrzése EU-szerte – ez egyszerre növeli az eladásokat és csökkenti az egyes tranzakciók költségeit.
Képek: EU Digital Identity Wallet
---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.
Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és YouTube csatornánkon, gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


