03_trokan_55141687964_7a782d57cf_k.jpgMagyar, görög és egyiptomi gyökereiből építkezik, miközben gondolkodása, érzékenysége és alkotói szemlélete mélyen európai. Az Én Európám sorozatunk keretében Trokán Nórával Gyárfás Dorka beszélgetett.

 


Kétarcú gyerekkor: Nóra görög-magyar identitása

 

Nóra görög-magyar identitással nőtt fel, nagyszülei – akik eredetileg egyiptomi állampolgárok voltak – Görögországból menekültek Magyarországra. Bár gyerekkorában görögül beszélt hozzá a nagymamája, a lázadó tinikor alatt elhanyagolta a nyelvet, így ma félénken, de azért kitartóan használja a görögöt. „Vicces szokott lenni, amikor akcentus nélkül megszólalok, aztán elkezdek hebegni. Nem szokták érteni, mi történik”.

 

Még ha a nyelvet nem is beszéli tökéletesen, a görög vonások személyiségében és külső vonásaiban is fellelhetők. Mediterrán temperamentumával könnyen felveszi a görögök laza tempóját, amikor évente egyszer ott nyaralnak a férjével. „A hajó tuti nem lesz ott tízkor, hiába mész oda a kikötőbe” – mesélt a görögországi mindennapokról Nóra. Véleménye szerint ez a könnyed életritmus egy külföldi számára furcsa, szinte idegesítő is lehet. Neki szerencsére nem esik nehezére, egy-két nap alatt megszokja ezt a nyugalmat. Hosszú távon akár a nyugdíjas éveit is el tudja képzelni egy kis görög szigeten.

03_trokan_55141686194_582c0632b5_k.jpg 

 

Európaiság a görög identitáson túl

 

Nóra Európa más területeit is bejárta. Egy egyetemi csereprogram keretében ébredt rá, hogy nyelvtudással eléri a nagyvilágot. Már fiatalon elkezdett angolul tanulni, de nyelvtudása igazán csak az MTV csatorna megjelenésével kezdett el fejlődni. Elmondása szerint „a mai napig MTV akcentusa” van – sokszor külföldi munkatársai sem tudják megmondani, honnan származik.

 

A színésznőnek volt szerencséje bejárni szinte egész Európát és érdekes módon egyszerre érzi magáénak a déli, mediterrán és az északi, skandináv kultúrát. Ismerős neki az olasz szieszta és a spanyol ízvilág, ennek ellenére „valahol skandináv vagyok, bár biztos, hogy nem a színeimben”. Nem szeret fázni sem, de valahogy mégis túl tud lépni az északi hidegen a finom kávéért, az ízletes péksüteményekért és a skandinávok kedvességéért cserébe.

03_trokan_55141452411_23d3f0ab35_k.jpg 

 

Színészet „itt” és „ott”: Európa vs Hollywood

 

Színészként nem lehet túl sokat utazni, ha színházzal van szerződése az embernek. Az utóbbi években Nóra ezért szabadúszóként járt kasztingokra, és azt is szinte csak külföldön. „Nehéz ez most itthon… Nem is jelentkeztem, de nem is nagyon kerestek.” Ha Magyarországon kevesebbet is dolgozik, mindenképp az európai színteret kedveli jobban az amerikaival szemben. „Az európaiak talán mélyebben tudnak megfogalmazni egy alkotást.” Hozzátette, hogy Los Angeles-ben is kedvesek, de fel lehet fedezni egyfajta felszínességet. Szívesen vállal szerepeket bárhol, de a szíve mégiscsak azt diktálta, hogy Európában válasszon ügynökséget, így jelenleg egy dán céggel dolgozik együtt.

03_trokan_55141685569_0c0b3eb588_k.jpg 

Nóra számára angolul játszani „felszabadító”, de sosem lesz annyira önmaga, mint magyarul. Elkezdett dánul is tanulni, hátha lesz olyan szerepfelajánlás, amihez kellenek az alapok. Az egyik kedvenc színésze, Mads Mikkelsen is dán származású, és már egyszer dolgozott vele A porszörnyben, ahol a sminkben volt alkalma bemutatkozni neki. Mikkelsen dánként is rengeteg hollywoodi produkcióban játszott – de Nóra nem vágyna ekkora sikerre, mivel nem bírná azt a kultúrát, amit a hollywoodi élet ad: „Ha fél mondatot rosszul mondasz, már szétszed a világ.” Ő inkább megtartja magának a lehetőséget, hogy néha kimenjen a lovaihoz és senkivel se találkozzon egy pár óráig.

 

A beszélgetésben szó esik még Nóra self-taping technikájáról (amikor a személyes meghallgatások helyett a színészek rövid videóban mutatkoznak be a rendezőknek), valamint arról, milyen helyekre utazna szívesen Európában és kikkel dolgozna együtt a jövőben. Mindezt itt tudod visszanézni:

 

 

 

Itt pedig visszahallgatni:

 

 

 

Fotók: Tuba Zoltán/kepszerk.hu, még több fotó Flickr-oldalunkon

 

03_trokan_55141684469_a26178aed8_k.jpg 


---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és YouTube csatornánkon, gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

 

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr9819070345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása