Dolgozunk, családot tartunk össze, figyelünk másokra, miközben egyre kevesebb tér jut arra, hogy önmagunkkal is őszintén foglalkozzunk – minden nő keresi az egyensúlyt a „beérkezés”, a karrierépítés és a magánélet ezerfelé szakadó elvárásai között. Nőnap alkalmából Gyárfás Dorka Jakupcsek Gabriellával beszélgetett az Európa Pontban.
A műsorvezető-író évtizedek óta beszél ezekről a kérdésekről. Nem kész válaszokat kínál, hanem segít megérteni, mi történik velünk – nőként, anyaként, társként, nagymamaként, vagy éppen egy új életszakasz küszöbén állva.
Önazonosság a Nőnapban
Repüljünk vissza az 1800-as évek végére, amikor a francia szüfrazsettmozgalom politikai változást indított el a nők helyzetével kapcsolatban. Akkoriban a női közösség főként politikai jogokért és társadalmi egyenjogúságért küzdött, de ma már egészen másról szól ez az ünnep: „Nem a virágokról szól, hanem azokról a tapasztalatokról, amikből erőt meríthetünk saját mindennapi zsonglőrködésünkhöz”.
Az számít, hogy mi milyen tartalommal töltjük meg ezt a napot. Fontos, hogy egy nő hogyan áll hozzá ehhez az ünnephez, hiszen az formálja az életében lévő férfiak képét is. Gabi számára például nem számít, hogy a férfiak az életében – a férje és a fiai – hoznak-e neki virágot vagy sem. Sokkal fontosabb, hogy a fiainak milyen képe alakult ki a nőkről.
Karrierépítés nőként
Gabi elmondása szerint nem akart eredetileg a szakmájában dolgozni – sőt ez a szakma még csak nem is igazán létezett előtte. Rendkívül izgalmas volt a rendszerváltás utáni időszakban új lehetőségeket megragadni, kísérletezni és sodródni az árral. Ebben a környezetben nehéz volt állandóan a gyerekeire vigyáznia. Kezdő színész korában például sokszor kollégái, a színészközösség vigyázott rájuk amikor utaznia kellett. Ez sokban szembement a már akkor is érvényes trenddel, miszerint egy anyának „száz százalékban ott kell lennie a gyerekek életében”. Gabi „életképes gyerekeket” igyekezett nevelni, ami – tapasztalata alapján – sokszor könnyebb a lányokkal, mint a fiúkkal.
A rendszerváltás utáni években csak az számított a karrierépítésben, hogy mennyit bírsz, mennyire vagy szorgalmas, kreatív, proaktív és konzisztens. Bár Gabi őszintén bevallotta, hogy akkoriban nagyrészt a pénzkeresés szükséglete motiválta, később izgalmassá vált, hogy a kevés nő között ő volt az egyik a televíziózás világában. Nem voltak előtte példaképek, akik azzal foglalkoztak volna, mint ő – pedig a példaképek igenis fontosak a fiatal nőknek. Neki ez nem adatott meg, édesanyja is olyan szakmában dolgozott, amiben nem tudott kiteljesedni. Szerencsére Gabi már példát tud mutatni az újabb generációk számára. Hogy ő milyen női karaktert képvisel? „Az attól függ kit kérdezünk, a nők biztos mást mondanának, mint a férfiak” – tette hozzá nevetve.
Férfiak a nők mellett
Az is nagyon beszédes, milyen férfi van egy nő mellett. „Egy gyenge férfi megijed egy erős nőtől.” Dorka ehhez kapcsolódva megemlítette a mai trendet, ahol egyre többször láthatunk fiatalabb férfiakat idősebb nőkkel. Ez azért is lehet, mert a sikeres nők ma már megengedhetik maguknak, hogy ne egy szimplán domináns férfit keressenek. Emellett a mai fiatal férfiak sokkal nyitottabbak, másképp gondolkodnak, számukra az erős nők vonzóak. Gabi és a férje között is hat év van, és bár akkoriban még más idők jártak, kapcsolatuk mégis kitartott.
A férfi-női kapcsolatok sokat változtak az elmúlt húsz-harminc évben is. Gabit még önvédelemre tanították, de a közhangulat lényegesen megváltozott a #metoo mozgalommal. Gabi szerint „metoo és metoo között is van különbség”, ez a mozgalom „nem volt jól kirobbantva”, és olyan zavaros helyzetet állított fel, ahol a férfiak (joggal) félnek megközelíteni egy nőt, mert egy félreértett kedves bók is komoly problémákat okozhat. Fontos lenne újra megtanulnunk, hogyan tudnának a férfiak és a nők egy „kicsit lazábban” közeledni egymáshoz.

Nők negyven fölött
A férfi-női kapcsolatokban a bókolás „rítusát” nem csak a #metoo változtatta meg. Sokat változik a korral is, hogy egy nő milyen bókokat kap: „A legszebb felém intézett bók a korodhoz képest milyen jól nézel ki” – nevetett Gabi. Sok nő nagyon rosszul éli meg az öregedést, főleg a negyvenedik születésnapot, ami általában egybeesik a termékenység határával. Ennek ellenére a negyvenes évek tudnak nagyon jók lenni, azonban ehhez kiegyensúlyozott élet kell, ahol a nőknek van valami foglalatossága, kikapcsolódása, ami csak az övék.
A teljes beszélgetést itt tudjátok végignézni:
Podcastunkon pedig végighallgatni:
Képek: Tuba Zoltán/kepszerk.hu, fotóalbum Flickr-oldalunkon:
---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.
Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és YouTube csatornánkon, gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.



