life_istock-576566376.jpgMadarak élőhelyének védelme, küzdelem a városi hőség ellen, egyszerűbb szél- és napenergia-beruházások – ez a három magyar program szerepel az Európai Unió LIFE programja által támogatott 132 új projekt között. Nézzük a részleteket!

 

Az Európai Bizottság a LIFE környezetvédelmi és éghajlat-politikai program keretében több mint 358 millió eurót ítélt oda 132 új európai – köztük három magyar – projektnek. Az 1992-ben létrehozott program a természetvédelmet, a biológiai sokféleség megőrzését, illetve az éghajlatváltozás mérséklését és az alkalmazkodást célzó innovatív és fenntartható kezdeményezéseket támogat. Fennállása alatt több mint 6500 projekt finanszírozásában vett részt az EU-ban és a társult országokban. A mostani 132 projektet 895 pályázat közül választották ki.

 

A támogatott projektek fontos szerepet játszanak az EU átállásában a tiszta, körforgásos és ellenállóképes gazdaságra, segítik az EU biológiai sokféleségének védelmét és helyreállítását, támogatják az ipari versenyképességet, valamint hozzájárulnak az EU azon hosszú távú céljának eléréséhez, hogy 2050-re klímasemlegessé váljon.

 

Támogatást kap többek közt Magyarország pannon szikes sztyeppéinek és sós mocsarainak helyreállítását célzó program a Dél-Alföldön, amely kétmillió eurós költségvetéséből körülbelül 1,5 millió az uniós forrás. Ezek Európa egyik legsérülékenyebb élőhelyei, kizárólag a Kárpát-medencében fordulnak elő. A sekély vízben számos madárfaj él, akik számára veszélyt jelent a vízkészlet csökkenése, az invazív fajok megjelenése és a legeltetés felhagyása.

 

A Magyar Madártani Egyesület által koordinált program keretében a gondos kezelés és az invazív fajok felszámolása több mint ezer hektárnyi mozaikjellegű vizes élőhely állapotát fogja javítani. A helyreállított élőhelyek ösztönözni fogják az itt élő nagy goda, a piroslábú cankó, a böjti réce és a barátréce költését (erről itt olvashattok többet). Az elért eredményeket mesterséges intelligencia és hőkamerákkal felszerelt drónok segítségével fogják nyomon követni. A hasonló mintaprojektek a közvetlen hatás mellett lehetőséget kínálnak, hogy felhívják a figyelmet az elsivatagosodás fenyegető veszélyére, amely már a városok napi életére is jelentős hatással lesz, kihívások elé állítva az emberiséget.

 

life_istock-1250353817.jpg

Fotó: MarcBruxelle, iStockphoto

 

Támogatást kapott a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium által koordinált program, amely innovatív önkormányzati megoldásokat dolgoz ki a városi hőhullámok kezelésére. A 4,3 millió eurós költségből 2,6 milliót biztosít az EU.

 

Az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribbak és egyre intenzívebbek a hőhullámok. A program keretében a Debrecen és Nagyvárad körüli, határokon átnyúló területre összpontosítva nagy felbontású éghajlati modellekkel azonosítják a veszélyeztetett területeket, és az alkalmazkodást segítő beavatkozásokat hajtanak végre a „hőszigetek” kezelésére és a hőhullámok egészségügyi hatásainak csökkentésére. A projekt tapasztalatai Európa-szerte segítenek az éghajlatváltozásnak ellenálló városok kiépítésében.

 

life_istock-2168100467.jpg

Fotó: piyaset, iStockphoto

 

A harmadik magyar támogatott projekt a szél- és napenergia-beruházások megvalósítását könnyíti meg. A program koordinátora a WWF Magyarország, és a teljes 1,86 millió eurós költségből 1,77 millió az uniós forrás.

 

A mesterséges és épített felületeken nehézségekbe ütközik a megújuló energiaforrásokra vonatkozó engedélyekben foglaltak megvalósítása. Ez nemcsak bonyolultabb engedélyezési eljárásokat, de magasabb beruházási költségeket is jelent. A projektnek köszönhetően 2028-ra az érintett bolgár, spanyol, magyar, román és ukrán hatóságok a képzéseknek és az alaposabb ismereteknek köszönhetően le tudják majd küzdeni ezeket az adminisztratív akadályokat és piaci korlátokat. A cél, hogy több szárazföldi szélenergia- és napenergia-beruházás valósuljon meg épített felületeken vagy mesterséges barnamezős területeken.

 

Borítókép: CreativeNature_nl, iStockphoto


---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és YouTube csatornánkon, gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

 

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr6418997023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása