El Camino: séta önmagunkhoz és Európához

A Szent Jakab-út, vagyis a Camino de Santiago középkori zarándokút, amely évszázadok óta összeköti Európa népeit, kultúráit és történeteit. Az idei évad első EU Expressze lelki és fizikai jelentőségét tekintve is erre az igazán különleges helyszínre látogatott. Till Anilla utazóvlogger és Locsmándi Klaudia személyes élményeiken keresztül mesélte el, milyen a legendás út valódi arca. Részletek és videó a posztban!

Történelem El Camino varázsa mögött

A beszélgetés előtt Perger István, a Keletiből Hongkongba blog alapítója, világutazó vezetett be Szent Jakab és a zarándokút történetébe. Az út Európa különböző térségeiből indulva a spanyolországi Santiago de Compostelába vezet, Szent Jakab apostol földi maradványaihoz. A város nevének első tagja az ő nevét rejti, a Compostela pedig annyit jelent: a csillagok mezeje (campus stelli). A legenda szerint Szent Jakab apostol Hispániában hirdette az igét, majd halála után tanítványai szállították el holttestét a mai Santiago de Compostela vidékére. A tengerparton, ahol a hajója kikötött, kagyló borította a partot, így az út jelképe a ma is minden zarándok hátizsákján látható fésűkagyló lett. Azóta milliók járják végig az utat, hogy eljussanak a városban felépült katedrálishoz.

 Perger István

Lelki és testi felkészülés az útra

Bár több úton lehet eljutni a végponthoz, az egyik legnépszerűbb indulópont a franciaországi Saint-Jean-Pied-de-Port városa, ahonnan az est meghívottjai, Till Anilla fenntartható kommunikációs szakértő és utazóvlogger, illetve Locsmándi Klaudia, a Szubjektív Értékek Alapítvány munkatársa is indult. Történeteik is megmutatták, hogy az El Camino soha nem pusztán fizikai kihívás – bár van, akinek elsőre mindössze annak indul.

Vannak olyan zarándokok, mint Klaudia, akik számára a döntés mélyen személyes. Klaudia elvesztette édesanyját és édesapját a zarándokút megtétele előtti időszakban, így neki ez az út a gyász feldolgozásáról és az egyedüllét elfogadásáról szólt. „A fontos az volt, hogy ne adjam fel” – mesélte.

Locsmándi Klaudia

Anilla pedig azok közé tartozik, akik kalandvágyból, különösebb lelki vagy vallási megfontolás nélkül indult neki az útnak. Már a gimnáziumban, egy iskolai kirándulás során megérintette a santiagói katedrális hangulata, majd évekkel később, a mesterszakos tanulmányai végén döntött úgy, hogy eljött az idő, hogy belevágjon. „Úgy éreztem, soha többé nem lesz nyári szünetem, így most vagy soha” – tette hozzá, ezzel is megerősítve a közönségben, hogy nem feltétlen kell komoly indok az út megkezdésére.

Till Anilla

A felkészülés tehát mindkettőjüknél másképp zajlott le. Klaudia, háromgyermekes anyaként alaposan megtervezte az utat. Könnyű felszereléssel, pár felsővel, és egy másfél számmal nagyobb túracipőben indult el. Hozzátette, hogy a jó túracipő mindennél fontosabb, mert a láb bedagad a megerőltetéstől és ez nagyon meg tudja nehezíteni az utat. Anillának ezzel szemben nem volt túrafelszerelése, hosszú távú túrán sem járt korábban, így mondhatni felkészületlenül indult útnak.

Megpróbáltatások az út során

A Szent Jakab-út vonala önmagában nem extrém, enyhén emelkedő, murvás és földutas síkság. Egy-két szakaszról meséltek a résztvevők, ahol komolyabb hegyrészt kellett megmászni vagy ahol autópálya mentén kellett haladni. A zarándokszállások egyszerűek, de tiszták, 12–20 euróért már kényelmes, koedukált szobákban pihenhetnek a vándorok. „Soha nem éreztem félelmet – mondta Klaudia. – Aki zarándok, az nem visz el semmit.”

Az étkezés is sajátos élmény, itt több opciója van a résztvevőknek. A szállásokon biztosított zarándokmenük egyszerűek, így azért könnyen rájuk lehet unni – mesélte Klaudia. Van, hogy a helyiek főznek a vándoroknak, ami sokszor kellemes közösségi élményt nyújt egy hosszú nap végén, ahol meg lehet ismerni a többiek történetét. Vannak, akik kiégés, munkaváltás vagy életválság közepén indulnak el, volt, aki elhunyt szerette helyett járta végig az utat, de olyanok is, akik kisgyerekkel, babakocsival tették meg a kilométereket.

Beérkezés: Katarzis és vissza a valóságba

A Santiago de Compostelába érkezés pillanata katartikus. Ahogy az ember megpillantja a katedrális tornyait, a napok, hetek, kilométerek alatt felgyülemlett élmények mind előtörnek. A célba érés sokszor ürességet hagy az emberben. Klaudia például elmesélte: „Én is elérzékenyültem. Nagyon drágán vettem egy marék cseresznyét, megettem sírdogálva, aztán mentem be a szürke irodába az igazolásért.”

Az El Camino Anillának és Klaudiának is maradandó élmény volt, és gondolkodás nélkül visszatérnének, akár erre, akár egy másik útvonalra, hogy tovább gazdagítsák azt a lelki élményt, amit legutóbb szereztek. Az Európa Pontban elhangzott történetek, az est során levetített képeik és kitett emléktárgyaik remélhetőleg sokakat bátorítottak arra, hogy egyszer az életben ők maguk is nekivágjanak a különleges zarándoklatnak. A teljes beszélgetést a további részletekért és tippekért az úthoz itt tudjátok megtekinteni:

Fotók: Képszerkesztőség, még több fotót Flickt-oldalunkon találsz: 

Borítókép: Till Anilla

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és YouTube csatornánkon, gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!