veszprem_2_kovacs_balint.jpgIdén Veszprém – egyedülálló módon a Bakony-Balaton régióval közösen, egységes élményrégióként – viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet. Rengeteg zene, világsztárok, kiállítások, színdarab az erdő mélyén, mozi a csillagos ég alatt – van miből válogatni. Segítünk, hol tudsz a programok közt keresni, és adunk néhány tippet is.

Ahogy a szervezők meséltek erről az Európa Pont rendezvényén (ami podcastunkban is meghallgatható), céljuk a program összeállításakor az volt, hogy a lehetőség a balatoni holtszezonon és 2023-on túl is hosszú ideig előnyére váljon az itt lakóknak és a régióba látogatóknak. Bíznak benne, hogy a helyi ötletek bevonásával, a VEB223 EKF megtámogatásával indított projektek önjáróvá válnak és sokáig szolgálják még a várost és tágabb környezetét. A programsorozat hivatalosan január 21-én kezdődött meg a látványos veszprémi megnyitóünnepséggel, és azon a hétvégén 13 helyszínen 50 kulturális eseményre került sor.



A VEB2023 EKF a megnyitóval természetesen nem ért véget. A programok kilenc tematikus klaszter szerint rendeződnek – ilyen a Zene/Város, az Élő Régió, a Törékeny Balaton, a Jövő idő vagy a hétköznapokat a közösségi terek bevonásával izgalmasabbá tévő TeszVeszprém. Nézzünk néhány érdekességet, mivel készül idén a régió!

Február 23-26. között szervezik a Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivált, ahol négy napon keresztül 13 helyszínen több mint száz program közül választhatunk. Az összművészeti fesztivál – nevének megfelelően – elsősorban az irodalomra, azon belül is a határműfajokra helyezi a hangsúlyt. Lényegesnek tartják a közönség bevonását, ezért számos workshoppal készülnek a képregénykészítéstől a krimi- és dalszövegíráson keresztül a graffitiműhelyig.



Az egész éven át tartó, 150 programból álló InterUrbán sorozat keretében a világ 29 városát ismerhetjük meg Temesvártól Bolognán és Tel Avivon keresztül Eléfszináig vagy a jamaikai Kingstonig. A legközelebbi állomás február 13-ától London – de ezúttal nem a brit, hanem a kanadai.

A Vöröstói Játékfesztivál a helyi családok évek óta ápolt hagyományából ered: az egymást jól ismerő, a településekhez több évtizede kötődő lakók esténként az összeérő kertek alatt gyűltek egybe, hogy együtt fedezzék fel újra a közös játék örömét. Olyan felnőtteket és gyerekeket várnak, akik utat engednének a bennük rejlő kreativitásnak, felfedeznék a Balaton-felvidéki falvak rejtett kincseit, legyen szó biciklis kincskeresésről, matchboxversenyről, papírrepülő-röptető bajnokságról vagy csoportos kvízestről. Idén májusban a háromnapos pünkösdi hétvégén Barnagon és Vöröstón lehetünk ennek részesei.

Az Örvényesvölgy Fesztivál új eseményként csatlakozik a régió zenei eseményeinek sorába. Júniusban két hétvégén, 9-10-én és 16-17-én olyan fellépők látogatnak Zalacsányba, mint a Gipsy Kings, a Csík zenekar, a Deladap és Kevin Davy White.

A nyári Hello Wood Builder Summitot a szervezők Európa legkülönlegesebb (jövő)építő fesztiváljának szánják. A tíznapos építészeti tábor és fesztivál során a hallgatói csapatok maradandó installációkat építenek oktatóik vezetésével. Egy központi installáció is készül, amely az építés szentélyeként, egyfajta spirituális helyként és rendezvénytérként funkcionál, a zárást pedig mindenki számára nyitott, zenei minifesztivállal ünnepik Zalahaláp bazaltbányájának posztapokaliptikus kráterében.

Az ember nem lehet egyedüli haszonélvezője a Balatonnak. A BALATORIUM a VEB2023 EKF kiemelt projektjeként az ország és Közép-Európa legnagyobb tavát érő ökológiai kihívásokat rendhagyó módon, tudománykommunikációs és összművészeti eszközökkel kívánja bemutatni és tudatosítani. Az Ökológiai Héten (augusztus 25-27.) megismerhetjük a tó ökoszisztémáját, és hozzájárulhatunk a Balaton jövőjét érintő társadalmi párbeszédhez.

A Rendhagyó klaszter Rendhagyó Terek sorozatában a színházi előadásokat olyan helyszínekre viszik, amelyekről talán nem is gondoltuk, hogy kapcsolódhatnak a kultúrához. Fizikai színház Veszprém ikonikus terén, Hajdú Szabolcs-trilógia, kortárs tánc a liftben, monodráma a várban, tánc a kikötőben, előadás a piacon – februártól decemberig, Ajkától Nagyvázsonyig.

Táncfesztivál, bluesfesztivál, ékszerbiennálé, kinetikus művészet, irodalmi romkoncertek, gasztronómia, Magyar Mozgókép Fesztivál, VeszprémFeszt Marizával, Anna Netrebkóval és Norah Jones-szal… Kedvcsinálónk természetesen nem lehet teljes körű, érdemes ezért elmerülni a több mint kétszáz programot tartalmazó kínálatban.

Erre több lehetőségünk is van:

A Veszprém-Balaton 2023 oldalon időszak, tematika és helyszín szerint böngészhetünk és kereshetünk a gazdag kínálatban.

Az Androidon és iPhone-on elérhető VEB2023 alkalmazásban naprakész információkat, tematikus, személyre szabott programajánlókat és részletes keresőt találunk. Dönthetünk a naptár vagy a térképes megjelenítés mellett, regisztrálhatunk az eseményekre, és amelyikre szükséges belépőjegy, azt meg is vásárolhatjuk.



A rengeteg program közti választást pedig az EKF-et kísérő online magazin, a Hello Veszprém-Balaton (Hello VEB) segíti, amely szórakoztató tartalmakon keresztül mutatja be a régió sokszínűségét, a programban részt vevő településeket, illetve a térséget aktívan formáló kulturális, épített és természeti kincseket és különlegességeket.

Vár Európa idei kulturális fővárosa, Veszprém és a Bakony-Balaton régió – böngésszetek és találjatok kedvetekre való programot!

Borítókép forrása: Veszprém-Balaton 2023 EKF / Kovács Bálint

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr5318037872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása