Milyen esélyekkel válhat az EU valódi nagyhatalommá, és hogyan érvényesítheti egyedi értékeit? Milyen esélye van az új, békés és stabil világrend kialakulásának, és milyen szerepet játszhat ebben az EU? Szükség van-e közös európai hadseregre? Európai gondolkodók sorozatunkban a belga politológus-kutató, Sven Biscop kereste a választ ezekre a kérdésekre.

Vajon érdemes még klasszikus geopolitikáról, nagyhatalmi politikáról beszélni a globális koronavírus-járvány által létrehozott új helyzetben? Biscop szerint a nemzetközi politikát ez nem változtatta meg, hiszen ez szimmetrikus krízis: minden nagyhatalmat egyformán érint. Ugyanakkor tény, hogy – ahogy a hasonló válságoknál tapasztalható – a gazdag és erős országok ilyenek maradnak, a szegények és gyengék viszont még szegényebbekké és gyengébbekké válnak. A professzor ezeket a kérdéseket tette föl magának, mikor a pandémia okozta lezáráskor írni kezdte idén megjelent könyvét arról, milyen stratégiát követve lehet és maradhat az EU valóban stabil nagyhatalom a 21. században, és mekkora a békés és stabil világrend kialakulásának esélye – ez Ursula von der Leyen idei évértékelő beszédének is hangsúlyos pontja volt.

A nemzetközi politika magában hordozzák az örök rivalizálást. El kell fogadjuk, hogy az EU-nak – és az Egyesült Államoknak – vannak versenytársai: Oroszország és Kína – ezzel együtt kell élni. Multipolaritás van, különböző versengő hatalmakkal, nem lehet arra stratégiát építeni, hogy versenytársak eltűnnek vagy összeomlanak – ha meg igen, akkor valaki majd a helyükbe lép. Minden nagyhatalom legitim érdekeket követ, és ezeknek jogszerű eszközökkel joga van érvényt szerezni. Nemcsak EU és USA szerezhet technológiai előnyt, exportpiacokat és természeti kincseket, védheti meg magát – de ettől még a versengő államok nem lesznek automatikusan ellenségek.

Kína és Oroszország diktatúrák – de a nemzetközi stratégia nézőpontjából Európa számára nem releváns, hogyan kezelik saját állampolgáraikat, nekünk a fő szempont, hogyan viszonyulnak hozzánk a külpolitikában. Nem arról van szó, hogy nem ügyelünk az egyetemes emberi jogokra – morális kötelezettségünk, hogy kritizáljuk ezek megsértését, de nincs hatalmunk arra, hogy ebbe beavatkozzunk. Amikor ezek a nagyhatalmak túllépik a határokat a külpolitikában, akkor kell saját érdekeinket képviselni.

Az is kérdés, hogyan pozicionálja magát az EU a nagyhatalmak között. Biscop szerint az Európai Unió a „közvetítő hatalom”. Szövetségeket köthetünk, nincsenek örök riválisaink – „amikor lehet, együttműködünk, amikor kell, ellenállunk”. Az Egyesült Államok partnere vagyunk általában, a NATO-n keresztül a legtöbb uniós ország szövetségese is, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne köztünk gazdasági érdekellentét. Amikor az Egyesült Államok szankcionálja az Iránnal üzletet kötő európai cégeket – ami Európában legális –, akkor például riválisként lép fel. Ha Trump – vagy a trumpizmus – visszatér 2024-ban, akkor még több hasonló helyzetre számíthatunk.

Oroszország ennek épp az ellentéte – inkább riválisunk, és az uniós szándék ellenére általában nem ragadja meg az alkalmat az együttműködésre. Korlátozott eszközökkel káoszt tud teremteni, és belföldi legitimitását az Európával kapcsolatos „izmozással” igyekszik erősíteni (és az EU ebben sokszor udvarias partnernek bizonyul – „odatartva másik orcánkat”). Oroszország ezzel zsákutcába manőverezte magát, hiszen számára Kína az igazi geopolitikai kihívás.

Kína sok tekintetben az EU partnere. Nagy gazdasági versenyző (sok területen sikeresebbek is ebben nálunk), de néha nem tartják be a játékszabályokat. Együtt kell működnünk, de vissza kell ütnünk, amikor átlépnek bizonyos határokat. Ez főleg a hibrid hadviselés különböző eszközeire – a fake news-ra, a döntéshozatali folyamatok aláásására, a rendszerek elleni szabotázsokra – vonatkozik.

Az EU elkötelezett a multilateralizmus iránt, ami segíthet ezt a rivalizáló helyzetet csökkentheti. Oroszország nem emellett kötelezett el, Kína pedig szelektíven értelmezi ezt. Nem próbálja a világrendet a feje tetejére állítani, hiszen annak egyik nagy kedvezményezettje, de próbál azon belül több hatalomhoz jutni.

Ha új világrendet akarunk alkotni, akkor nem lehet belőle Kínát sem kihagyni – minden nagyhatalomnak ugyanazon keretek között kell játszani. Nem szabad, hogy két rivális blokkra osszuk fel a világot, mert ez gazdasági katasztrófát okozna, és a klímaválsághoz hasonló globális problémákra sem tudnánk válaszokat adni. Az EU-nak fontos szerep jut ebben – a kiegyensúlyozó, mérsékeltebb nagyhatalmi szerepben nem fogunk dominanciára törni, ehelyett hozzájárulhatunk ahhoz, hogy minden nagyhatalom a szabályok szerint játsszon, és ne szerezzen túlzott befolyást. A visszafogottság nem jelenti azt, hogy ne álljunk ki nagyon határozottan az elveink mellett – az EU nagyhatalomként kell gondoljon magára és eszerint is kell fellépnie. Az együttműködés nem jelenti, hogy mindenben egyet kell érteni, de ha nagyok a szakadékok, akkor nem tudunk együttműködni.

Kérdésre válaszolva a professzor elmondta: az EU valódi hatalom, nem csak a múlt miatt szeretünk ebben a szerepben tetszelegni. Gazdaságilag egyértelműen a három nagyhatalom egyike vagyunk – integrált piacként, 27 állam együttes erejét tudjuk felmutatni, és amit az Unióban eldöntenek, annak globális hatása van. Az viszont, hogy a diplomáciában és a védelmi politikában nagyhatalomként lépjünk fel, még a jövő zenéje. Sven Biscop szerint az EU-nak föderális állammá kell alakulnia. Nem mindennek ezen a szinten kell eldőlnie, de vannak területek, amelyek nem működhetnek nemzeti szinten – ilyen a honvédelem vagy a diplomácia.

Legyen közös uniós hadsereg?

Ha a semmiből kezdenénk a honvédelem megszervezését, akkor logikus lenne az uniós hadsereg kialakítása. Ugyanakkor megvannak a nemzeti hadseregek, úgyhogy inkább ezek integrációjában, interoperabilitásban gondolkozzunk. Bizonyos képességek, kapacitások – például a légierő vagy a tengerészet – egy-egy országban hiányoznak, itt érdemes kooperálni. Lenne tehát magyar hadsereg, magyar uniformisban, de egy európai szervezet részeként, amely vészhelyzet esetén az egyes országok képességeit jobban kihasználva tudna működni.

Mi az ambíciója az Uniónak ezen a téren? Biscop szerint nem kell feltétlenül kell készen állnunk arra, hogy fegyveresen dominálni tudjunk a világ más részein, de meg kell legyen az elrettentő erőnk ahhoz, hogy ne érje meg az EU ellen bármilyen agressziót indítani – ide értve a nukleáris és a hagyományos elrettentést is. Emellett koncentrálnunk kell arra is, hogy a közvetlen szomszédaink felé – elsősorban keleten és délen – erőt mutassunk fel, és ennek része a kereskedelem és befektetések mellett a katonai erő is.

Látnunk kell, hogy az Egyesült Államok fókusza megváltozott: most – először a második világháború óta – Ázsia az első számukra, nem pedig Európa. Nem sok mindent köszönhetünk meg Trump elnöknek, de azt igen, hogy az Európával szembeni elutasítása ráébresztett minket: muszáj a saját lábunkra állnunk, és kiépíteni saját kapacitásainkat. A hidegháborúban tapasztalt helyzet megváltozott. Ma Amerika nem megvédendő szövetségesként tekint Európára, hanem olyan szövetségesként, akitől segítséget vár Kína ellen.

A világpolitika négy legnagyobb játékosa esetén a nagyhatalmi státuszt fenyegető legnagyobb veszély belülről jön. Európa esetén a hatalom legerősebb összetevője a kohézió, az egységes piac. Ha ez nem működik megfelelően, akkor ez hatással van Európa nagyhatalmi pozíciójára.

Nagyhatalmak klímakrízisben

A klímaváltozás olyan jelentős kihívás, amely mindannyiunkat érinti, és ha nem oldjuk meg, akkor semmi más nem fog számítani. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a megoldás ne torkolljon nagyhatalmi harccá. Hiába találjuk meg a klímaválság megoldását, ha nem fog össze az összes nagyhatalom. Semmit nem fogunk tudni tenni, ha Kína vagy Amerika nem működik együtt – a nagyhatalmi politika emiatt masszívan releváns marad, és nem szorul háttérbe ebben a korban sem.

Kína a belpolitika miatt komolyan fogja venni a klímaváltozást. A rendszer ugyanis nemcsak elnyomáson alapszik, a belső stabilitás miatt az állampolgárok alapvető biztonságát biztosítania kell. Ezt viszont a klímaváltozás – például a nagyvárosi levegőminőség drasztikus romlása – jelentősen befolyásolja, és aláássa a rendszer legitimitását.

Oroszország a fosszilis energiaforrások exportján alapuló hatalom. Ha az ország nem tud felzárkózni a zöld átálláshoz, az veszélyt jelenthet. A mostani gázkrízis is ezt mutatja: stratégiai játszma részükről, amiben nem mehetnek túl messzire. Nekünk importra, nekik viszont exportra van szükségük, hiszen ez jelentős állami bevétel az ország számára. Ha a vevők nem bíznak a szállítóban, akkor mást fognak keresni. Ez persze nem megy hirtelen, de diverzifikálással és a zöld energiára átállással meg tud történni . A túlzott fenyegetés, a gázsszállítások használata fegyverként nem használható túl gyakran.

Az Egyesült Államok esetében vegyes a kép. Annyira átpolitizálódott és megosztó téma ez számukra – amit például a párizsi klímaegyezményből való kilépés, majd visszalépés jól illusztrál –, hogy nem vállalnak vezető szerepet ezen a területen.

McMenemy Márk feltette a – megfogalmazása szerint – „hippi” kérdést: elképzelhető-e az emberiség összefogása egy nagy boldog családban, rivalizálás és háború nélkül? Sven Biscop szerint megmaradnak a különböző modellek alapján működő nagyhatalmak, de elképzelhető ezek összhangja, a nemzetközi szervezetek segítségével vagy kereteik között.

A nagyhatalmak (talán legkevésbé Oroszország) az egymástól függő gazdaságokra épülő, globális rendszer működtetésében érdekeltek, ami szükségszerűen együttműködéshez vezet. Ez persze nem garancia semmire, de ha meggyőződnek arról, hogy nagyobb érdekük fűződik az együttműködéshez, a játékszabályok betartásához, az mindenképp akadálya a feszültségek eszkalálódásának. Ahogy Biscop a könyvében írja: „A háborút előrejelezni, ítéletnapot jósolni könnyű. A békét viszont nem megjósolni kell, hanem építeni.”

A teljes beszélgetés itt megtekinthető eredeti nyelven:

Itt pedig magyar nyelvű tolmácsolással:

------
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!