gadheim.pngAhogy korábbi posztunkban írtuk, különböző számítások alapján közel tucatnyi európai város verseng azért, hogy elmondhassa, nála található Európa vagy az EU közepe. Bárhogy kalkulálunk is, a brexittel ez a középpont mindenképp odébb helyeződik egy kicsit. A legtöbbet idézett forrás, a párizsi székhelyű Nemzeti Földrajzi Intézet számításai szerint (IGN) az új középpont a bajorországi kis falu, Gadheim területére esik.



Reflektorfényben a kis frank falu

Gadheim Bajorországban, pontosabban Frankföldön, Würzburg városától tíz kilométerre fekszik – a pontos középpont, (49°50′35″N 9°54′07″E) pedig egy repceföldön van, a nyolcvan lakost számoló Gadheim külterületén.

A kis falu közigazgatásilag Veitshöchheim városához tartozik, amelynek polgármestere, Jürgen Götz vegyes érzelmekkel fogadta a hírt. A helyiek büszkék az új nevezetességre:  nagyobb figyelemre és a helyi turizmus fellendülésére számítanak a középpont által keltett hírverés miatt. A Majna folyó, a közeli veitshöchheimi kastély rokokó kertjével, a würzburgi püspöki palota vagy akár a frankföldi karneválszezon szintén vonzó lehet az idelátogatóknak. Egy helyi lakos még arra is javaslatot tett, hogy adományozzanak Theresa May volt brit miniszterelnöknek díszpolgári címet, hiszen a brexit oroszlánrésze első sorban az ő nevéhez fűződik. Az apropó ugyanakkor mégis szomorú, hiszen a címhez úgy jutott Gadheim, hogy egy tagállam – először a történelem során – elhagyta azt a közösséget, amely már hosszú évtizedek óta a béke és jólét egyik legfőbb letéteményese Európa közepén – hangsúlyozta a polgármester.

gadheim2.png


Vándorló középpont

Az EU közepe a közösség bővülése során folyamatosan változott, a címet Gadheim a szintén bajorországi Westerngrundtól vette át, amely légvonalban 56 kilométerre fekszik a mostani középponttól. A kies repceföldön most három zászló – az EU, Németország és Veitshöchheim zászlaja és egy kis tér egy pihenőpaddal, valamint egy piros-fehér csíkos pózna jelzi az EU középpontjának pontos helyét.

Ha a csatlakozási tárgyalások befejeződnek valamely tagjelölt állammal – a csatlakozási folyamat felgyorsítása a magyar bővítési biztos, Várhelyi Olivér egyik legfontosabb célja –, akkor a középpont természetesen ismét költözik. Vagy akkor, ha a skótok esetleg az Egyesült Királyságtól függetlenedve ismét csatlakoznának az EU-hoz – ahogy azt félig tréfásan a korábbi középpont, Westerngrundt polgármestere, Brigitte Heim megjegyezte.

Középkezdés a foci EB alatt

A fokozott figyelem még erősebben irányul majd a falura az idei foci EB alkalmával. Idén először szervezik ugyanis több helyszínen, összesen 12 országban az EB meccseit (Budapesten, a Puskás Arénában is három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek majd), a német közszolgálati tévé pedig minden reggel élőben jelentkezik majd Veitshöchheimből, az EU szimbolikus közepéről. 

Borítókép forrása (a még készülő emlékponttal): Wikipedia commons

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr5315489238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása