125109.jpgAnnus mirabilis: 1989 valóban csodás év volt, amikor az Európát szimbolikusan kettéválasztó vasfüggöny és a Berlint fizikailag is kettéválasztó berlini fal végleg leomlott. Ez utóbbi most novemberben éppen harminc  éve történt.

Képes emlékek egy rossz viccről és a csattanójáról

Szinte abszurd ma belegondolni, hogy volt egy időszak, amikor Európa közepén egy nemzet mesterségesen kettéosztva élt: családok éltek egymástól elszakítva, sokáig a találkozás reménye nélkül (amelyet persze a későbbiekben a „Plattensee” a sok kis német egységgel valamennyire oldani tudott). Fővárosát pedig valódi, áttörhetetlennek tűnő fallal és szögesdrótokkal választották szét – 28 éven át. Ahogy egy korábbi vendégünk fogalmazott az NDK kapcsán: „az egész rossz viccnek tűnt az egyenruhákkal, a rendszer által kitermelt olyan termékekkel, mint a Trabant, a Hitler-szalonna vagy a műméz. Hihetetlen élmény volt látni ezeket, és elképesztő eufórikus és letaglózó érzés volt mindenkinek, aki megtapasztalta közelről a fal leomlását.”

Ezt az abszurd megosztottságot és a fal leomlását követő eufóriát idézzük most fel, ezúttal képes emlékekkel a zseniális Fortepan fotóarchívuma és egyéni képgyűjtemények segítségével. Őriztek esetleg ti is hasonló képeket? Ha igen, küldjétek el nekünk (m.me/europapont), és kiegészítjük a gyűjteményt! :-)


.

 

Aki szeretne még kelet-német relikviákat, különleges helyszíneket böngészni, annak figyelmébe ajánljuk a DDR-Relikte csoport gyűjteményét: tárgyak, épületek, szobrok, autók – életképek az NDK-ból.

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr4515313972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.