olaszfilm.jpg

A tagállamok filmművészetét bemutató sorozatunkban Olaszország következik. A lista alapjául filmes eredményeket, díjakat összegző rangsorok, illetve különböző netes sikerlisták szolgáltak. Az összeállítás, mint mindig, most is szubjektív – a kommentben egészítsétek ki saját ötleteitekkel, kedvenceitekkel, ajánljatok további filmeket!

 

Minden alkalommal leírhatnánk, hogy mennyire nehéz öt olyan filmalkotást kiválasztani, amelyek nemcsak kiemelkedőek valamilyen szempontból, de jellemzik is az ország filmművészetét – és Olaszország esetében ez fokozottan igaz. A lista akár csupa Oscar-díjas-filmekkel is megtölthető lenne, hiszen Olaszország nyerte ebből a legtöbbet, méghozzá tizennégyet.

 

Ezúttal sem (csak) magától értetődő filmeket válogattunk – de mindet érdemes megnézni, és ha megtesszük, talán sikerül képet kapnunk az olasz filmművészetről.

 

 

Biciklitolvajok (Ladri di biciclette, 1948)

 

A háború után készült – és játszódó – film Vittorio de Sica talán legismertebb alkotása, mintapéldája az olasz mozi által „feltalált” neorealizmusnak, amely célja valódi emberek valódi történeteinek és problémáinak bemutatása. Az 1950-ben tiszteletbeli Oscar-díjjal jutalmazott film amatőr főszereplőkkel, eredeti külvárosi helyszíneken forgott. Főhőse, Ricci, aki szerencsésen munkához jut, de a plakátragasztáshoz szükséges, nagy nehezen megszerzett kerékpárját ellopják – és az események láncolata nemcsak egzisztenciáját, de méltóságát is veszélyezteti. A filmben kisebb szerepet kap Sergio Leone, a szintén olasz zsáner, a spagettiwestern királya, a Volt egyszer egy vadnyugat vagy A Jó,  a Rossz és a Csúf világhírű rendezője is.

 

 

 

Az édes élet (La dolce vita, 1960)

 

Jövőre lenne száz éves az olasz film legegyedibb és talán legnagyobb alakja, Federico Fellini. Személyes élményeken alapuló, egyedi alkotásai közül négy is – Országúton, Amarcord, 8 és ½, Cabiria éjszakái – elnyerte az Oscar-díjat. Az Arany Pálma-díjas Édes élet a maga idejében botrányosnak számított, többen betiltását követelték, és a pápa is elítélte. A film főhőse Marcello (Marcello Mastroianni), aki egykor komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, de végül egy bulvárlapnál köt ki, a fényűző társasági élet és a dekadencia krónikásaként. Az Édes élet szakít a lineáris történetvezetéssel, hét epizódban mutatja be Marcello életuntságát, a hamis csillogást, az erkölcsi és érzelmi kiüresedést. Érdekesség, hogy a film egyik fotós szereplőjének nevéből származik a paparazzo szó.

 

 

 

Különben dühbe jövünk (Altrimenti ci arrabbiamo, 1974)

 

Carlo Pedersoli és Mario Girotti (azaz Bud Spencer és Terence Hill) hatalmas népszerűségnek örvend itthon is. Összesen 18 közös filmjük van, amelyből az 1959-es Hannibal kakukktojás, mert nem volt közös jelenetük, és csupán 1967-ben derült ki, hogy ebben a filmben is szerepelnek mindketten. Ezek a mozik nem ostromolják a filmművészet csúcsait, de szerethető karaktereik, megkomponált bunyóik, máig idézett beszólásaik nélkül másképp néznének ki ma az akcióvígjátékok.

 

 

 

Suspiria (1977)

 

Olasz zsáner a hetvenes-nyolcvanas években fénykorát élő, erotikával és sokkoló erőszakkal átitatott krimi-horror-thriller, a giallo is, amely óriási hatást gyakorolt a mai horrorfilmekre. A giallo legismertebb rendezője Dario Argento (aki egyébként – Bernardo Bertoluccival együtt – a már említett Volt egyszer egy vadnyugat forgatókönyvírója), leghíresebb filmje pedig a Suspiria, így a film e listán egy egész műfajt reprezentál.

 

 

 

Cinema Paradiso (1988)

 

Giuseppe Tornatore egyszerre humoros és felemelő filmje tulajdonképpen szerelmi vallomás a mozihoz. A kis Salvatore rajong a filmekért, és ha csak teheti, minden idejét a moziban tölti, ahol barátságot köt a mozigépésszel. Alfredo tanácsokkal látja el a szerelemről, és az élet nagy dolgairól. Szívmelengető, szeretnivaló és ízig-vérig olasz film a Cinema Paradiso, amely 1989-ben elnyerte az Oscart, a Golden Globe-ot és a cannes-i Zsűri Nagydíját is.

 

 

 

Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti, 2016)

 

Az egyetlen lakásban játszódó kamaradráma frappáns ötleten alapul: hét jóbarát egy estén úgy dönt, hogy az asztalra teszik mobiltelefonjaikat, így a beérkező hívások és üzenetek mindenki számára nyilvánosak lesznek. A vakmerő játék során először csak apró titkok pattannak ki, majd borul minden. Paolo Genovese filmje az egyszerű ötletből a lehető legtöbbet hozza ki. Nem véletlenül lett az elmúlt évek egyik legkellemesebb meglepetése, amelyből több fel- és átdolgozás is készült – így a görög és a spanyol változat mellett BÚÉK címmel magyar is.

 

 

Antonioni, Bertolucci, Pasolini, Zeffirelli, vagy A nagy szépség, Az élet szép, Legyetek jók, ha tudtok, Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében – még hosszan sorolhatnánk az az összeállításból kimaradó alkotókat és mozikat. Nektek melyik a kedvenc olasz filmetek?

 

Fotó: Kilyan Sockalingum, Unsplash 

 

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

 

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon!

5 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr3314937062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nanga Parbat 2019.07.11. 18:19:51

Ezek tényleg remek filmek! A mai fiatalság nem néz sajnos ilyeneket!

Monsieur 2019.07.11. 20:28:56

Dino Risi vagy Marco Ferreri filmjeit is illene megemlíteni ,ha már a szerintem katasztrofálisan rossz szinész Terence Hill is említésre került..- Esetleg még "csúfak és gonoszak"..

Eino81 2019.07.12. 10:40:46

A Különben dühbe jövünk hiába is van itt olaszul, ez sajnos nem az ő igazi hangjuk. Pedig azt hittem, ezt legalább még megyhagyták annak, de nem. Aki pl Bud Spencer igazi olasz hangját szeretné hallani, annak a Piedone filmeket kell megnéznie olaszul, az eleve az olasz közönségnek készült...

Von Hermanitz 2019.07.12. 18:18:16

A különben dühbe jövünk kicsit kilóg a sorból. Nem művészfilm, hanem szórakoztató produkció.

Kopasz Szuzukis 2019.07.13. 09:58:38

@Staff Sergeant: lehet, hogy kilóg a "magas művészet" kategóriájából, de ikonikus film. Mint a Brian élete vagy a Stop shop.
süti beállítások módosítása