mamahotel.jpegManapság egyre hosszabb ideig maradnak a gyerekek felnőtt korukban a szülői háznál. A statisztikák szerint a fiatalok a mamahotelt az EU déli államaiban hagyják el legkésőbb. Ennek számos oka lehet: történelmi, szociokulturális összefüggések, a munkaerőpiaci és lakásbérlési helyzet, és kapcsolatban állhat a fiatalok nagyarányú munkanélküliségével is – amely épp Dél-Európában korlátozza leginkább a fiatalok mozgásterét. A szűkös anyagi lehetőségek, a növekvő lakásbérleti árak, a fizetetlen gyakornoki vagy alacsony fizetéssel járó kezdő állásban dolgozók nehezen engedhetik meg maguknak a különköltözést. Másfelől kimutathatóan egyre inkább kitolódik a gyerekkor, és a fiatal felnőttek közül sokan nehezen hagyják maguk mögött a szülői gondoskodást és szülőotthonukat. Sok esetben nehéz eldönteni, hogy kényszerből vagy szabad akaratból, vagy sokkal inkább kényelemből költöznek el otthonról immár trendszerűen később a fiatalok, mint korábban – de az tény, hogy összehasonlítva a mostani fiatalok szüleinek generációjával, jóval később állnak saját lábra.

Hatalmas különbség van az uniós országok közt aszerint, hogy mikor csekkolnak ki végleg a mamahotelből: míg Svédországban 2016-ban átlagosan 20 év körül (!) költöztek el otthonról a fiatalok, Horvátországban közel 12 évvel tovább maradnak a szülői házban. A legönállóbbnak az északi országok (sorrendben: Svédország, Dánia, Finnország) fiataljai mutatkoznak, míg a mamahotelek legidősebb, 30 éves kor feletti lakói Horvátországban, Máltán, Szlovákiában és Olaszországban élnek. Általában az is igaz, hogy a lányok hamarabb önállósodnak, mint a fiúk.

europa_szamokban_mamahotel_2018_update-01.png

Borítókép forrása: pexels.com

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr214826374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2019.05.16. 08:50:30

"Általában az is igaz, hogy a lányok hamarabb önállósodnak, mint a fiúk."

Mármint hamarabb költöznek el egy önálló lakásba, vagy hamarabb költöznek el egy pasihoz/pasival?

erkölcsi hulla 2019.05.16. 08:52:08

Mama hotel = szegénység. Ilyen egyszerű. Ès nem kéne a férfiakat degradálni, a nők is ugyanolyan helyzetbe vannak, csak nekik van lehetőség felfelé házasodni és egy idősebb tehetősebb fèrfihoz költözni.

erkölcsi hulla 2019.05.16. 08:53:07

@erkölcsi hulla: helyesbítem, a nők CSAK felfelé választanak párt.

2019.05.16. 09:07:59

@erkölcsi hulla: abszolút igazad van.
Imádom, amikor "szociokulturális" okokra hivatkoznak, aztán kifejtik, hogy a szülők generációja még sokkal korábban költözött el otthonról- eszerint a szülőknél még nem volt szociokulturális tényező, aztán meg lett? lol!
Csak pénz kérdése, semmi más.

2019.05.16. 09:08:36

Ki az isten haragja találta ki ezt a mamahotelt? Nyilvánvaló, hogy a 30 milliós lakásárak meg a 150 ezer forintos albérlet mellett a fiatalok képtelenek elköltözni otthonról. Vagy életük végéig nyögik a hitelt, és ha bármi közbejön, akkor már viszi is a bank a házat. Ekkora eszement baromságot...

Terézágyú 2019.05.16. 09:23:14

"Mama hotel = szegénység. Ilyen egyszerű."

Nem ilyen egyszerű szerintem.
Persze, a pénz mindenbe beleszól, ezzel az erővel mondhatjuk, hogy csak azért nem utazom el a világűrbe, mert nincs húszmillió dolcsim, meg hogy csak azért nem veszek meg egy szigetet Polinéziában, hogy egymagam ott lakjak, mert nincs elég pénzem - de ez mégiscsak társadalmi attitűd is.

Pont olyan különbség, ami természetes, hogy megvan egy déleurópai meg egy északeurópai (vagy éppen északamerikai) társadalomban...

Hány és hány olyan filmet láttunk (arról lehet vitatkozni, hogy mennyiben tükrözi a valóságot), hogy az amcsi fiatal elmegy a "college"-be, oda is költözik rögtön, még akkor is ha a campus öt perc sétára van a lakástól, és természetesen a szülöi házban egyből megszüntetik a szobáját, rögtön megcsinálják biliárdszobának vagy mittomén (ismétlem: nem tudom, hogy ez mennyiben a valóság)

Azonkívül nagyon nem mindegy, hogy faluban, vagy városban van(volt) a szülői ház: faluhelyen (ma már egyre kevésbé, de húsz éve még igen) nem volt gond, hogy ott lakott a fiatal (sőt a fiatal házaspár), mert egy falusi portán/kertben mindig volt munka, ebben természetesen részt vett mindenki, tehát nem volt gond, hogy a "húszéves fiam még mindig itt lakik!"...

erkölcsi hulla 2019.05.16. 09:23:38

@Klesk: Csak az átlagos férfialázás, index módra.

erkölcsi hulla 2019.05.16. 09:24:35

@Terézágyú: Persze persze. Akkor 95%-ban CSAK PÉNZKÉRDÉS. Így jobb?

2019.05.16. 09:44:04

@Terézágyú: Nem, én például nem vagyok jobber, de a férfialázás szerintem is most nagyon trendi. Mi vagyunk az agresszív, erőszakolós, molesztálós, pedofil, trehány, érzéketlen, tehetetlen élőlények a nők jelentős százalékának szemében. A médiából is ez folyik, és sokan élnek a nők értelmetlen magasztalásából és a férfiak lesilányításából. Eklatáns példa Müller Péter. A nők ostobábbik része meg zabálja az ilyet.

nemecsekerno_007 2019.05.16. 09:45:19

A csóró országok a mama-hotelek, olyanok mint Magyarország. A külföldön dolgozók itthon hagyott nyuggereit mi tartjuk el, mert ugye szabad munkaerő-áramlás van. Valahogy EU-s szinten kéne megoldani, hogy a nyugdíjjárulék is ugyanilyen szabadon áramoljon oda ahol a hiány keletkezik. Mindjárt máshogy nézne ki a német v. a skandináv jóléti modell :))))

Josagos 2019.05.16. 09:53:44

@croc: a lakosság száma nem változik, így a kihaló nagyszülők/dédszülők annyian vannak, mint az önállósodó fiatalok.
A megürült dédilakásokat nem kellene felélni, hanem kezdőcuccként a gyereknek adni.

Liesz 2019.05.16. 09:54:01

Ez nem pénz, hanem hozzáállás kérdése. A mai fiataloknak büdös a tanulás mellett dolgozni, büdös éjszaka árut pakolni a teszkóban, büdös albérleti szobán osztozni vagy kollégiumban nyűglődni, és magukról gondoskodni. Egyszerűbb otthon punnyadni, mama mos főz, dolgozni nem kell mert apa fizet a számlákat. Csak akarni kellene, meg dolgozni meg egy kicsit küzdeni, és ad abszurdum ezt azt nélkülözni!!

murray 2019.05.16. 10:19:39

Jómagam egy rakás 30 alatti srácot ismerek aki mamahotelben vagy valami elvált nőnél lakik, ingyenélő és olyan BMW-je van hogy több millió FT! és ÉL!

persze szar is egy ócska panel foglalóért odaadni a BMW-t vagy téglát rakni meg maltert keverni ! csak az szar! nem Instára való!

midnight coder 2019.05.16. 10:33:41

@Terézágyú: Azért azon is el lehet filózni, hogy vajon miért csórók a délolaszok, és miért gazdagok az északiak. Mert mondjuk nálunk a történelem ezt indokolja, de az olaszoknál nem volt szocializmus.

Rubasov nertárs 2019.05.16. 10:34:48

Nem nagyon lehet meglepődni a mamahotel jelenségen. Szerintem szülői/nagyszülői segítség nélkül nincs esély arra, hogy valaki el tudjon költözni.

Ja, de van. El is felejtettem. 150k+rezsi egy albérlet, 160k a medián jövedelem. Hajrá! Nem is értem, miért nem akarnak tömegesen elköltöltözni otthonról...

Rubasov nertárs 2019.05.16. 10:37:27

@murray:

Ne aggódj, hitelre van a bömbi. Azt meg nem fogja kiposztolni instára, ahogy hazaérvén a kukából kibányászott penészes kenyeret rágja, mert kajára már nem futja a törlesztő miatt.

Rubasov nertárs 2019.05.16. 10:44:20

@Liesz:

"A mai fiataloknak büdös a tanulás mellett dolgozni, büdös éjszaka árut pakolni a teszkóban, büdös albérleti szobán osztozni vagy kollégiumban nyűglődni, és magukról gondoskodni."

Elárulnád, mitől jobb tökidegenekkel együtt lakni pénzért, mint a szülőkkel, akiket ismersz születésed óta?
Ja melózz éjszaka, utána meg reggel írjál zh-t. Emlékszem még egyetemista éveimből, voltak akik melóztak egyetem mellett, egynek sem lett diplomája, mert írták sorra a kapa zh-kat, így hamar ki is estek a rndszerből, vagy aki nagy nehezen benmaradt, az még mindig az első éves tantárgyakkal küszködött, amikor én már az államvizsgára készültem.

Rubasov nertárs 2019.05.16. 10:56:13

@erkölcsi hulla:

"Mama hotel = szegénység. Ilyen egyszerű. Ès nem kéne a férfiakat degradálni, a nők is ugyanolyan helyzetbe vannak, csak nekik van lehetőség felfelé házasodni és egy idősebb tehetősebb fèrfihoz költözni."

Ha ez vígasztal, a fölfele házasodó nők rendesen megfizetik az árát ennek. Az, hogy a férjük szénné csalja őket az alap, sőt azok a szerencsések közülük, akik "csak" ennyivel megússzák a szintkülönbséget. A legtöbbjük bizony párszor megbotlik a vak komondorban is.

Szerintem egy otthon lakó, szabadidejét a hobbijainak szentelő fickónak, sokkal jobb élete van mint ezeknek a nőknek. Nem kell irigykedni rájuk.

midnight coder 2019.05.16. 11:03:25

@Rubasov et.: Alapvetően szerintem elég kevés a lefelé házasodő nő. És nem csak a csóróknál: nem hiszem hogy általános jelenség lenne, hogy a cégnél dolgozó menedzser csaj a portáshoz megy férjhez.

Mondjuk, szerintem pont ez lesz a gondja egyre inkább a túlemancipált csajoknak: egyre nehezebb lesz nekik felettük álló párt találni, és persze az alacsonyabb szinten álló férfiak is megszívják. Viszont az alacsony szinten álló csajok felértékelődnek.

Brix 2019.05.16. 11:08:51

A normális dolog az, ha egy fiatal elindul szerencsétpróbálni a nagyvilágba, mivel hosszú távon ez tesz jót a szemèlyisègfejlődèsnek. A "mamahotel" könnyen permanens állapotba fordulhat, ott ahol nincsenek meg a munkaerőpiaci lehetősègek , ès 40 èvesen azt veszik észre az emberek, hogy se egzisztencia , se lakás, se felesèg\ fèrj se gyerek....Ilyen emberek százezres közössèget alkotnak ma Magyarországon....Amikor elèg fiatalok voltak, hogy változtatni tudjanak sorsukon, nem volt erejük elmenni, most meg már hiába jobb egy kicsivel a helyzet, túl öregek, így nem kellenek senkinek sem a párkereső-, sem a munkaerőpiacon...Ördögi kör ez....100% hogy nem lesz nèpesedèsi fordulhat sem , mert túl sok a zsákutcába került fèlig- meddig fiatal ember..

Rubasov nertárs 2019.05.16. 11:14:25

@midnight coder:

"Alapvetően szerintem elég kevés a lefelé házasodő nő."

Normális nők ma is a "suba a subával, guba a gubával" alapon választanak maguknak párt. Lefelé meg senki sem szeret választani. Ezért nem lehet elítélni senkit sem.

"Mondjuk, szerintem pont ez lesz a gondja egyre inkább a túlemancipált csajoknak: egyre nehezebb lesz nekik felettük álló párt találni..."

Ez legyen az ő gondjuk, bár közülük is akad olyan aki felismeri az élet igazságait, és olyan párt választ magának aki nem karrierista, viszont simán rá lehet bízni gyerek(ek)et.

"persze az alacsonyabb szinten álló férfiak is megszívják."

Egy kubikosnak sosem volt egyszerű dolga ezen a téren. Bár én azt látom, hogy sok csóró, és még külsőre sem túl előnyös fickónak is van párja simán. Persze nem Palvin Barbi szintű csajok, hanem olyanok akik hozzájuk passzolnak minden szempontból.
Volt egy elég kövér kollégám még régebben. A pénz sem vetette fel soha, de ő kijelentette, hogy ő csak modell alkatú csajra tud izgalomba jönni. Na ő van egyedül azóta is.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.16. 11:16:58

@Liesz: Ehhez a hozzáálláshoz nem kell feltétlenül mamahotelezni..Mert ugye az is előfordul,hogy anyuék fizetik a lakástörlesztőt vagy az autótörlesztőt,vagy mindkettőt.És létezik mamacatering,és mamaloundry is.Nem kell feltétlenül együtt élni a függéshez..

Brix 2019.05.16. 11:23:12

Folytatva: a " mamahotel "- nálunk tipikusan a kádári kispolgárság köreiben szokványos, hiszen a gyerekek a szülőktől azt a mintát látták, hogy nyugodjanak bele sorsukba. A szülők kiszolgálták Kádár rendszerét , nem lázadtak, most sem lázadnak az igazságtalan , egyre nagyobb társadalmi különbségeket eredmènyező Orbán - rendszerben..Sztoikus nyugalommal figyelik, hogy az elit egzisztenciát teremt , 60-80 milliós lakásokat vásárol gyerekeinek....A kisember gyermekeinek ebbe a társadalmi\ gazdasági versenybe nincs sok beleszólási lehetősège, így sokuknak marad a teljes nihil, a csodára várás, az otthoni èlet a " mamahotelben"

Terézágyú 2019.05.16. 11:23:57

@midnight coder:
"Azért azon is el lehet filózni, hogy vajon miért csórók a délolaszok, és miért gazdagok az északiak. Mert mondjuk nálunk a történelem ezt indokolja, de az olaszoknál nem volt szocializmus."

Éppen ezt modom, hogy ez nem szocializmus kérdése. És igen, a pénz IS számít, ahogy fentebb írtam. De társadalmi attitűd is.

Ja és még egy amcsi példa (a filmekből), hogy a szülőket éppen csak évente egyszer látogatják. Magyarországon azért ez továbbra is fura lenne ha egy fiatal házaspár azt mondaná, hogy "évente egyszer látogatjuk meg a kisvárosban lakó szülőket", egyébként nem foglalkozunk velük, mi már önálló család vagyunk...

Mellesleg ha úgy vesszük a nem-elköltözők egyben tartják a családot is... erre miért nem izgul rá mindenki? :))

Rubasov nertárs 2019.05.16. 11:29:53

@Terézágyú:

Azért nem minden olyan fényes USA-ban, ahogy az a filmekből lejön. Például az "alsó 40%"-ot nem reklámozzák, és nem véletlen. A csillogás és a mesés vagyonok az egyik oldal, a másikon ott vannak, a minden túlzás nélkül, harmadik világbeli körülmények között tengődő tízmilliók. Ott nincs ingyenes felsőoktatás, így akinek nem olyan a családi háttere az kb. 200 ezer dolláros adóssággal vág neki az életnek. A másik, hogy az "American lifestyle" nem túl egészséges (éltem ott, tudom milyen).

Terézágyú 2019.05.16. 11:32:24

Mellesleg azzal is összefüggésben lehet, hogy melyik országban mekkora a mobilitás? Melyik országban költözik el simán egy calád az ország másik végébe?
Amelyik országban könnyebben költöznek el, ott könnyebben költöznek el a szülői házból is.
Nálunk tudtommal ez kicsi.
És mekkora Olaszországban? Egy szicíliai mekkora eséllyel költözik Lombardiába? Gondolom egy észak-svéd sokkal könnyebben megy az országa déli részébe...

Másrészt: megintcsak országonként eltérő a saját lakás iránti vágy. Nálunk tudtommal ez magas, sok ember nem szívesen megy bérelt lakásba, ő sajátot szeretne (ahhoz meg persze pénz kell). És ez most nem kivagyiság, hanem társadalmi jellemvonás...
És ez is összefügg a költözködési- és az elköltözési hajlandósággal...

Rubasov nertárs 2019.05.16. 11:34:57

@Brix:

"Folytatva: a " mamahotel "- nálunk tipikusan a kádári kispolgárság köreiben szokványos, hiszen a gyerekek a szülőktől azt a mintát látták, hogy nyugodjanak bele sorsukba. A szülők kiszolgálták Kádár rendszerét , nem lázadtak, most sem lázadnak az igazságtalan , egyre nagyobb társadalmi különbségeket eredmènyező Orbán - rendszerben.."

Nem akarom védeni a rezsimet, de a társadalmi különbségek mindenhol nőnek, a Tengerentúlon különösen gyorsan és drasztikusan.

USA-ban beszélgettem többször diákokkal. A lázadás szemernyi szikrája nem volt bennük. Természetesnek vették, hogy ahhoz, hogy diplomájuk legyen nyakig el kell adósodni. Ha bármi egészségügyi bajod van, gatyád is legombolják rólad stb...

Terézágyú 2019.05.16. 11:35:58

@Rubasov et.:
"Azért nem minden olyan fényes USA-ban, ahogy az a filmekből lejön. Például az "alsó 40%"-ot nem reklámozzák, és nem véletlen. A csillogás és a mesés vagyonok az egyik oldal, a másikon ott vannak, a minden túlzás nélkül, harmadik világbeli körülmények között tengődő tízmilliók."

Igen, de ezek a jelenetek, amiket leírtam, a normál amcsi középosztályban jelennek meg. "Összespóroltuk neked a college tandíjat, költözz oda, itt már nincs helyed, a szobádat átalakítjuk, a cuccaid dobozokban a garázsba mennek."

Rubasov nertárs 2019.05.16. 11:42:09

@Terézágyú:

"Igen, de ezek a jelenetek, amiket leírtam, a normál amcsi középosztályban jelennek meg. "Összespóroltuk neked a college tandíjat, költözz oda, itt már nincs helyed, a szobádat átalakítjuk, a cuccaid dobozokban a garázsba mennek."

Nyári szünetben, kiürülnek ott is a college-ok. Van olyan aki hazamegy erre az időre, de mivel a legtöbb egyetemnek vannak kapcsolatai a a versenyszférával, sokan nyáron gyakornokoskodnak.

A másik, hogy nem kollégiumi díj sok, hanem a tandíj, ami simán 10-20 ezer dollár/félév között mozog. És ez ott is nagy pénz. Összehasonlításul, az éves medián ún. nationwide income/household kb. 50 ezer dollár/év.

2019.05.16. 11:45:55

@Rubasov et.: Hasonlóképp nem a Kádár-rendszer védelmében szólva, de akkoriban épültek a nagy lakótelepek Budapesten, rengetegen kaptak ott lakást. Több gyerekre már adott is lakást az állam, de egyébként is sokkal olcsóbban lehetett lakást szerezni. Meg az OTP kölcsön is vállalható volt. Építeni is egyszerűen lehetett, sok ismerősöm épített saját maga, haveri vagy rokoni segítséggel kalákában. Most ez már képtelenség. Így marad a szülőkkel lakás.

szamaritánus 2019.05.16. 11:48:41

@Rubasov et.: te a kifogások mestere vagy.

Terézágyú 2019.05.16. 11:53:13

@Klesk:
"Építeni is egyszerűen lehetett, sok ismerősöm épített saját maga, haveri vagy rokoni segítséggel kalákában."

Öööö... igen, de ez nem egyik napról a másikra ment... Éppen arról volt szó, a házaspár az egyik szülőnél lakott és x év múlva, amikor már a közös gyerekük is 4-5-6 éves volt, akkor sikerült önálló lakásba/házba költözniük.
Tehát simán előfordult, hogy már volt gyerekük és úgy laktak évekig a szülőknél... oda szülték a gyerekeket/gyerekeket...

Rubasov nertárs 2019.05.16. 11:55:10

@szamaritánus:

Egyszerűen csak láttam és átéltem egysmást.

Persze aki csak annyit lát a világból, amit a hazai média (tökmindegy melyik oldalról) elé tár, az valymi keveset tud róla és nagyon meg fog lepődni, ha túlmegy Hegyeshalmon.

2019.05.16. 12:05:29

@Terézágyú: Hát, az ismerősöket végiggondolva, kinek így, kinek úgy. Volt aki gyerekkel költözött, volt aki anélkül, de igaz volt, hogy ha a két fél családja összeadta a hozományt, akkor lehetett házat vagy lakást építeni, maximum valamennyi OTP kellett hozzá. Az én rokonságom nem volt gazdag, sőt nagyon szegények is akadtak közöttük. És egyszerű gyári munkával lehetett lakást, házat szerezni, albérletet fizetni. Textilgyári munkáslány és villanyszerelő srác zuglóban albérletet, hát képzeld már el most... Science fiction.

Terézágyú 2019.05.16. 12:12:17

@Klesk:

Ma, ha egy húszéves valaki 5 évig a szüleinél lakik, akkor egyből elkezdenek mamahotelezni - hát korábban hány olyan fiatal, gyermekes házaspár(!) volt, akik valamelyik szülőnél laktak... tegyük fel, hogy szintén csak öt évig... :)))

Brix 2019.05.16. 12:17:39

@Rubasov et.: A többség számra az lenne jó - szerintem- ha nem "dog eats dog " kaptalista rendszer épülne Magyarországon, hanem a nyugat-európai típusú, már bevált szociális piacgazdasági modell... Ehhez kellene egy állami bérlakás rendszer, hogy a fiatalok el tudjanak költözni otthonról, ha van bennük szándék, de nem tudják kifizetni a piaci lakásbérleti díjakat...
Most van egy kedvezőtlen világfolyamat, aminek okaiba most nem mennék bele részletesen, de: szinte mindenhol irreális mértékben drágulnak az ingatlanok. Az ( magyar) államnak ilyen helyzetben hűteni kellene a piacot, és nem privilegizált csoportoknak újabb kedvezményeket adni, hogy újabb felesleges piaci likviditással tovább fújják a már az amúgy is nagyra nőtt ingatlanlufit...
Az ország lakosságának jelentős része egyre távolabb kerül az önálló lakhatástól, mert ezzel az ingatlanlufival -fél év alatt 20,5%-os áremelkedés Budapesten- nem lehet lépést tartani...

várom a levelet 2019.05.16. 12:19:13

@croc: a szüleim először az apám anyjához költöztek,ahonnét az anyám egy hét múlva húzott is el.az apám ment utána az anyám szüleihez.aztán szolgálati lakás,anélkül nem tudom mi lett volna.a lányom 18 éves korában ment kollégiumba,azóta Pesten lakik,igaz,ingem-gatyám rá ment.a negyed lakás még a banké.

2019.05.16. 12:26:36

@Terézágyú: Igen, ez régen azért nem volt ilyen főbenjáró bűn és nem próbálták szégyenként beállítani. Gőzöm nincs, miért trendi utálni az embernek a saját családját és minél messzebbre költözni. Persze súrlódások mindig is voltak, de az ember haláláig segíti a gyerekét, vagy amíg csak tudja. A 70-es években ezért is épültek a több generációs házak. Mondjuk nem mindig volt sikersztori az anyós-meny vagy vej viszony, az tény. De most házat építeni, hát... Ha nem politikus vagy gengszter az ember, vagy legalábbis adócsaló, akkor nem igazán megy. Vagy örököl a nagyszülőktől, vagy még a sírból is fizetnie kell a banknak.

Terézágyú 2019.05.16. 12:30:40

@Klesk:
"Igen, ez régen azért nem volt ilyen főbenjáró bűn és nem próbálták szégyenként beállítani."

Hát abban majd minden kommentelő egyetért itt, hogy mamahotelezni nem szép dolog - csak abban nincs egyetértés, hogy kizárólag a pénzhiány, vagy esetleg társadalmi szempontok is az okai ennek a jelenségnek (ha egyáltalán annyira kirívó ma ez a jelenség, ahogy beállítják...)

Terézágyú 2019.05.16. 12:58:13

@Klesk:
"Szerintem anyagi, ez teljesen egyértelmű. Képtelenségnek tartom, hogy ha családon belül van üres lakás vagy ház, akkor a gyerek nem költözik oda."

Bocs, de ez egy butaság... A magyar társadalom hány százalékát érinti ez, hogy "családon belül van üres lakás vagy ház"???? És Skandináviában hány százalékban van "családon belül üres lakás vagy ház"...?????? Ott azért kevesebb a "mamahotel" mert mindenkinek van a családban plusz háza???? Ugyan már...

"Még kerten belül is van egy. Eleve úgy tervezem, hogy ha már középiskolások lesznek, akkor átpaterolom őket oda, aztán hallgathatják az akkor divatos idióta zenét"
Bocs, de ez megint a te egyéni ügyed, hogy már középiskolás korban KIDOBOD a gyerekeidet...
Másrészt, attól, hogy külön házban laknak az udvar túlsó felén attól még ti mostok rájuk, ti fizetitek a rezsit stb - tehát ez PONTOSAN ugyanolyan mamahotel, mintha a szomszéd szobában laknának...

Terézágyú 2019.05.16. 13:22:26

@Klesk:
Te nem érted a mamahotel lényegét. Az, hogy te a gyereked s*gge alá tolod a saját magad által vett/épített házrészed/házad/lakásod már középiskolás korában, az nem megoldás erre a jelenségre. Attól ők nem lesznek önállóbbak, hogy a papa kinyalja a...

Annyi, hogy te el tudod mondani, el tudsz vele dicsekedni, hogy te ezt megteheted.

Novák Aircraft Ferencné 2019.05.18. 15:15:51

Egy biztos: Gyurcsányné Klárikáék még mindig Piros anyusnál laknak..:DDD
süti beállítások módosítása