epk.png

 

Számos felmérés mutatja, hogy az unió polgárai sokszor úgy érzik, nem számít a véleményük, és a fontos döntéseket a fejük felett hozzák. Az európai polgári kezdeményezés (EPK) olyan eszköz, amely épp ezen változtat. Segítségével közvetlenül befolyásolni lehet, hogy milyen, sokakat érintő kérdéssel foglalkozzon az EU. Persze kell még hozzá jó pár támogató (aláírás), meg idő jócskán, de a lehetőség adott, hogy hallassuk a hangunkat, és kiálljunk fontos ügyek mellett. Elmagyarázzuk, hogyan működik.

 

Csak arról, ami az EU-ra tartozik

 

Az EPK 2012 óta teszi lehetővé, hogy ne csak ötévente, az EP-választásokon vegyünk részt az uniós döntéshozatalban. Segítségével kezdeményezhetjük, hogy az uniós intézmények napirendre vegyenek számunkra fontos ügyeket (illetve csatlakozunk ilyen meglévő kezdeményezésekhez). Ezzel lényeges problémákra irányíthatjuk a figyelmet, és kérhetjük, hogy a Bizottság intézkedjen, adjon ezekre megoldási javaslatokat: módosítson vagy hozzon új jogszabályt.

 

Fontos megjegyezni, hogy csak olyan ügyben indulhat aláírásgyűjtés, amely eleve az unió hatáskörébe tartozik. Ez elég logikus: felesleges megkérni olyanra, amelyre nincsen hatása. Sok mindenki örülne persze például, ha holnaptól minden polgárnak alanyi jogon járna alapjövedelem, de ezt az EU nem tudja befolyásolni. A bérek megállapításával az uniós intézmények nem foglalkoznak, sőt, a nemzeti kormányok sem tudják teljes mértékben befolyásolni. EPK indítható viszont például a környezetvédelem, a közlekedés, az energiapolitika, a fogyasztóvédelem, élelmiszerbiztonság vagy a mezőgazdaság témakörében, amelyekkel valóban foglalkozik az EU (pontos lista itt).

 

Épp a napokban regisztrálták a legújabb EPK-t, amely már gyűjti is az aláírásokat: a kezdeményezés kötelezővé tenné a vegetáriánus, vegán és nem vegetáriánus élelmiszerek egyértelmű képes jelölését a csomagoláson. Ezzel a vegetáriánusok és vegánok első pillantásra láthatnák, hogy az adott élelmiszerben van-e bármi állati eredetű, nem kellene ehhez átbogarászniuk a – sokszor nehezen beazonosítható – összetevők részletes listáját.

 

 

Egymillió aláírás legalább 7 tagállamból – 12 hónap alatt

 

EPK elindításához létre kell hozni egy legalább hétfős csoportot, legalább hét különböző tagállamból. Ők lesznek a szervezők. A kezdeményezést a Bizottság erre fenntartott oldalán kell regisztrálni. Ha minden stimmel, akkor maximum 2 hónap után hivatalosan is bejegyzik az EPK-t, és indulhat a neheze: egymillió aláírás összegyűjtése, legalább 7 tagállamból, 12 hónap alatt. A XXI. században persze már online is lehet támogatókat gyűjteni, szigorú adatvédelmi előírások betartásával. Az aláírásgyűjtés iszonyatos mennyiségű munkát és elkötelezettséget igényel. Ebben vitathatatlanul előnyben vannak azok a témák, amelyek eleve szervezett közösségekkel rendelkeznek sok országban (például a környezetvédelmi témáknak nagyobb esélyük van eljutni a döntéshozókig).

 

 

Eldől a kezdeményezés sorsa

 

Az összegyűjtött támogató aláírásoknál ellenőrzik, hogy legalább hét tagállamból megvan-e a megfelelő mennyiségű (a lakosságszám arányában meghatározott) aláíró, és a támogatók valós és aláírni jogosult személyek-e. Ha minden rendben, akkor hitelesítik és eljuttatják a Bizottsághoz a kezdeményezést. (A sajtó figyelme már ekkor megvan, ami bármelyik ügynek már hatalmas nyereség.) A szervezők ezután egyeztetnek a Bizottság képviselőivel, és az EP előtt is elmondhatják véleményüket. Az EPK benyújtása után a Bizottság három hónapon belül köteles reagálni: ismertetni, hogy milyen lépéseket tervez a kérdésben, és indokolt esetben dönthet úgy, hogy elindítja egy új jogszabály megalkotását (a hagyományos úton, együttműködve az EP-vel és a Tanáccsal).

 

epk3.png

 

 

Akiknek már sikerült

 

Mostanáig összesen több mint 8 millió polgár támogatott aláírásával EPK-t, és négy EPK-nek sikerült ügyét a Bizottság elé vinni. A legelső kezdeményezés a „A víz közjó, nem árucikk!” mindenképpen sikeresnek mondható, a Bizottság egy sor intézkedést fogadott el, hogy az EU-n belül mindenki számára biztosított legyen a tiszta ivóvíz és a hozzáférés a csatornázáshoz. Az „Egy közülünk” elnevezésű EPK azt akarta elérni, hogy emberi embriók megsemmisítésével járó kísérletek ne kaphassanak uniós támogatást – ebben az ügyben új jogszabályt nem kezdeményezett a Bizottság, de a témát behatóan megvizsgálta. Csakúgy, mint a „Stop vivisection” elnevezésű kezdeményezésnél, amely az állatkísérletek uniós betiltását szorgalmazta. A glifozáttartalmú gyomirtók betiltását szorgalmazó EPK hatására pedig a Bizottság javaslatot tett az uniós általános élelmiszerjog felülvizsgálatára. Ötödik kezdeményezésként a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelméről szóló Minority SafePack érte el a szükséges támogatottságot. Ez esetben a szervezők megvárják a jövőre megalakuló új Bizottságot az érvényes aláírások bemutatásával, és a kezdeményezés további útja azután folytatódik.

 

 

Élj vele!

 

Egymillió aláírás rengeteg, de a példákból látszik, hogy nem lehetetlen összegyűjteni. Az pedig, hogy nem hoz új jogszabályt az EU, még nem jelenti, hogy a kérdés elbukott. Az eddigi tapasztalat szerint az EPK segítségével olyan kiemelt figyelmet kap sok téma, amelyet anélkül aligha érhettek volna el. A sajtó foglalkozik vele, folyamatosan további támogatókat szereznek az ügynek, a kérdést Brüsszelben és máshol is napirenden tartják. Az egyén számára pedig ez újabb lehetőség: kifejthetjük véleményünket, csatlakozhatunk fontos ügyekhez. Az EPK oldalán jelenleg is számos ügy várja a támogatókat (pl. az uniós forrásokkal való visszaélés erősebb szankcionálhatóságáról, a tenyészállatok ketrecben tartásának tilalmáról, az éhezés felszámolásáról az EU-ban vagy a már említett, új, kötelező vegán / vegetáriánus / nem vegetáriánus élelmiszerjelölésről), hogy megmozgassák velük egy kicsit a brüsszeli döntéshozókat. Te kinek írnál alá?

 

 

epk2.png

 

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

 

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon!

1 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr9514469972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Visceroid 2018.12.11. 21:38:24

Olyat lehet, hogy ne árasszanak el minket arabokkal?