gyerekek_1.jpeg

Szeptember 26-án elindult a 2018/19-es tanév utolsóként Máltán is, így mostanra minden tagállamban visszaültek az iskolapadokba a diákok. Itthon szeptember 3-án ért véget a hosszú nyári szünet, de ebben jelentős a szórás Európában, csakúgy, mint a tanév hosszát tekintve. Mivel az oktatás megszervezése és szabályozása az egyes országok hatáskörébe tartozik, van, ahol 200 napig járnak évente iskolába a diákok, de van, ahol kevesebb, mint 170 napot – ennek néztünk most utána.

 

Tanévkezdés

 

Általánosságban megfigyelhető, hogy az északabbra fekvő tagállamokban előbb csöngetnek be, mint a mediterrán térségben. A legkorábban, augusztus közepén a dán és a finn diákok ülnek vissza a nyári szünet után az iskolapadba, de Skóciában és a német tartományok közül Türingiában és Szász-Anhaltban is hasonlóan korán indul az új tanév. A tagállamok közül ugyanis nem mindenhol egységes a tanév szabályozása: Ausztriában, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban, Hollandiában régiónként, az Egyesült Királyságban pedig alkotmányos részenként jelentős különbségek lehetnek ebben. A legtöbb (összesen 19) tagállamban, akárcsak Magyarországon, idén szeptember 3-án indult a tanév. A nyári szünet a legkésőbb Máltán ért véget: a kisiskolások egészen a múlt hétig, szeptember 26-ig élvezhették a gondtalan – legalábbis iskolamentes – nyarat.

 

A tanév hossza

 

Az, hogy egy tagállam hogyan szervezi meg a tanévet, sok tényezőtől függ: az oktatási rendszertől, a hagyományoktól, de az éghajlattól is. Egy tanév a tagállamokban átlagosan 181 tanítási napból áll, de Dániában, Olaszországban az idei évben 200 napot tanítanak alapfokon, míg Romániában ez egészen a felső középfokú oktatásig nem éri el a 170 napot. Bulgáriában és Lettországban is kevesebb mint 170 napot tanulnak a legkisebb iskolások (ISCED 1 alapfokú oktatás a negyedik osztályig), de ez az ötödik osztálytól hosszabbodik (183, illetve 171 napra). Magyarországon az általános iskolásoknak 182 napot kell iskolába járniuk idén, ami körülbelül megfelel az uniós átlagnak.

 

2018tanevhossza.png

 

Tanítási szünetek

 

A nyári szünet hossza is jelentősen eltér a tagállamokban: a legrövidebb vakációt a német, (északír kivétellel) a brit, a dán és a holland gyerekek élvezhetik: itt maximum 7 hetes vagy még rövidebb a nyári vakáció. A másik véglet ebben a tekintetben Bulgária, Olaszország, Málta, Portugália, valamint északon Észtország és Lettország: ezekben az országokban több mint 11 hétig tart a nyári szünidő – Bulgáriában a legkisebbek 15 hetes nyári szünetnek örülhetnek. Magyarországon összehasonlítva szintén viszonylag hosszú, 11 hetes a nyári vakáció.

 

A nyári szünet mellett természetesen minden tagállamban van még téli szünet karácsony tájékán és tavaszi szünet húsvét körül. Emellett a legtöbb országban tartanak még egy rövidebb őszi szünetet október végén / november elején, valamint sok helyen a diákokat farsang idején még síszünettel is megajándékozzák. Minden tagállam maga dönti el, hány kisebb szünetet tart a nyárin kívül: a tanév közbeni szünetek terén a legszűkmarkúbb a görög, ciprusi, horvát, spanyol és olasz rendszer: itt mindössze két hosszabb (egy téli és egy tavaszi) szünet szakítja meg a tanévet.

 

Az anyag összeállításához az Eurydice legfrissebb összefoglalóját használtuk.

 

---                                                            

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

 

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr3014286999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.