futty1.jpgMa már teljesen természetes, hogy a világ túlsó felén élő ismerősünkkel is azonnal kapcsolatba tudunk lépni. A modern telekommunikációs eszközök előtti időkben elődeink azonban csak azokhoz tudtak szólni, akik halló- vagy látótávolságra voltak tőlük. Az élelmesebb ősök – elsősorban a magashegyi pásztorok – rájöttek, hogy a leghangosabb kiabálásnál is sokkal hatékonyabb az éles füttyökkel folytatott kommunikáció, mert ezzel ki lehet terjeszteni a hallótávolságot. Míg a beszéd csak pár száz méterre hallatszik, a füttyöt 1-2 kilométerről, sőt, sziklás-szakadékos hegyvidéken akár 5 km távolságról is meg lehet hallani. A veszélyre, fenyegetésre, vagy egyéb alapvető közlendőre szorítkozó mondanivalót így nagyobb területen meg tudták hallani az egymástól eltávolodott ismerősök


A kulturális örökség része

A telefonok, az internet, vagy pláne az okostelefonok korában azt gondolhatnánk, hogy már teljesen kihaltak ezek a füttynyelvek, de szerencsére ez nincsen így. Igaz, hogy a fennmaradásukért erőfeszítéseket kell tennie az adott kormányzatnak és a nemzetközi szervezeteknek, de meglepő módon Európában is létezik, és a néhány helyen még a mai napig használatos, a beszélt nyelv hangjait és hangsúlyát felhasználó füttynyelv.

 

Spanyol füttynyelvek

Ilyen például a Kanári-szigetek, ahol az a különlegesség is megtörtént, hogy a spanyol hódítás után a berber származású őslakosok által eredetileg használt füttynyelvet felváltotta a spanyolon alapuló fütyülés. A legismertebb példa a La Gomera szigetén használatos silbo gomero nyelv, amelyet úgy védtek meg a kihalástól, hogy 1999-től az iskolai tananyagba emelték, így azóta minden gomerai iskolás elsajátítja a helyi füttynyelvet. Ma már a sziget teljes lakossága, 22 ezer fő „beszéli” és ténylegesen használja is, ezzel a legnagyobb füttynyelv lett a világon. A kezdeményezés sikerét bizonyítja, hogy 2009-ben az UNESCO a szellemi kulturális világörökség részévé tette a silbo gomerot.

Jól mutatja, mi lett volna a helyi füttynyelv sorsa a tudatos beavatkozás nélkül: a szintén a Kanári-szigetekhez tartozó El Hierrón mára már csak pár tucat ember ismeri a silbo gomerot.

futty2.jpg 

Török és görög nyelvek

Kevésbé rózsás a helyzet a törökországi Kuşköyben, amit a „madarak falvának” is neveznek. A közel 10 ezer fős helyi közösség által használt török nyelv füttyváltozata a mobiltelefonok elterjedése óta sajnos erősen kihalófélben van, ahogy erre az UNESCO is felhívta a figyelmet, és 2017-ben sürgősen védelem alá helyezendő szellemi kulturális világörökség részévé tette.


A második legnagyobb görög szigeten, Évián (Euboián) található apró falu, Antia is füttyszaváról ismert. A görög füttynyelvet beszélők szinte tökéletesen el tudnak beszélgetni egymással fütyülve is. Míg 1982-ben még mindenki beszélte a 2500 éve fütyült görögöt a településen, mára sajnos csak 6, többségében idős lakos maradt, aki érti és használja ezt a különleges kommunikációs formát.


A képek forrása:
UNESCO

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi
 bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

5 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr7614094195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exterminador 2018.07.06. 10:14:59

Szerintem minél kevesebb nyelv van a világon, annál jobb.

Sparhelt 2018.07.06. 10:56:05

'legnagyobb görög szigeten, Évián (Euboián) ' - szerintem az Euboia írásmód, az Évia görögül, latin betűre átírva. Szóval ugyanaz van leírva kétszer..

Balogh Ádám Software 2018.07.06. 10:56:56

Állítólag nápolyban is van füttynyelv: zsebesek azzal kommunikálják le egymás között, hogy kit kell kizsebelni.

masada 2018.07.06. 11:43:26

Ekkor faszságot már rég sikerült leírni...ha most én füttyögetek a Pali haveromnak akkor az mér nyelv?

silverrant 2018.07.06. 13:38:56

@masada: semmi baj, fényt kaptál. menj vissza a híd alá.