800px-zlikrofi.jpgÚj sorozatot indítunk: ezentúl minden hónapban bemutatunk egy-egy jellegzetes vagy különleges nemzeti ételt valamelyik uniós országból, részletes receptjével együtt. A menüsort Szlovénia egyik hagyományos, Idrija városából származó finomságával, az idrijski žlikrofival kezdjük, amely egy burgonyával töltött tésztaétel – ideális fogás a hideg téli napokra.

Idrija Nyugat-Szlovéniában található kisváros, amely elsősorban higanybányászatáról ismert: a város adta a bányászat fénykorában a világ higanytermelésének nyolcadát. A higanybánya az 1980-as években bezárta kapuit, de korábbi járatainak egy része ma élménybányaként bejárható. A város a világ egyik legjelentősebb higanykitermelőjeként kerülhetett fel (a spanyol Algadén városával együtt) 2012-ben az UNESCO Világörökségi listájára. A város szintén ismert hagyományos technikával készített csipkéjéről, amelynek története egészen a 16. századig nyúlik vissza. A városban mára csipkeverő iskola is működik.

A kisváros emellett gasztronómiájáról is híres: a hagyományos recept alapján itt készített žlikrofi volt az első szlovén étel, amely az EU eredetvédelmi oltalma alá került 2010-ben, hagyományos különleges termékként (HKT). Szlovéniában már 2002 óta védelem alatt állt. 1936-ból származik az étel első írásos említése, amelyből kiderül, hogy a žlikrofi igazi ünnepi fogásnak számított a régióban, amely bizonyos írásos emlékek szerint Erdélyből került a régióba.

szloven_recept2.jpgA töltött tésztát sokan az olasz tortellinihez hasonlítják, de az inkább hasonlít az osztrák Schlickkrapferlhez (levesben tálalt főtt húsos tésztabatyu). A tészta mai, hagyományos étel töltelékében főtt krumplit, hagymát, apróra vágott szalonnát vagy füstölt sonkát és fűszereket találunk. Az egyenként megformázott tésztadarabok jellegzetessége a formája, amely régi francia fejfedőket (Napóleon-kalapot) idéz. A tésztát általában valamilyen húsos szósszal tálalják, gyakran kerül báránnyal vagy nyúllal készített szósz rá. Egy átlagos étteremben is legalább fél tucat szósz közül választhatunk, jobb helyeken akár 10-12 féle is előfordulhat.

Az étel nemrégiben felkerült egy szlovén postai bélyegre is.

Íme a receptje:

Hozzávalók

A tésztához (kb. 150 darab, amely elég az egész családnak)

- 30 dkg finomliszt
- 1-2 tojás,
- étolaj,
- a tészta puha állagának biztosításához szükséges mennyiségű víz vagy tej.

A töltelékhez

- 50 dkg burgonya,
- 5 dkg apróra vágott szalonna vagy apróra vágott füstölt sonka,
- 5 dkg hagyma
- ízlés szerint só, bors, majoránna és metélőhagyma

Elkészítése

A lisztet, a tojást és a vizet vagy tejet puha tésztává keverjük, majd rugalmassá gyúrjuk. A tészta akkor készült el, amikor már nem tapad a kézhez vagy a deszkához. Ekkor a tésztát kis cipóformára alakítjuk, bekenjük étolajjal, befedjük, hogy ne száradjon ki, majd legalább fél órára pihenni hagyjuk.

A töltelék főtt burgonyából készül, amelyet nyomóval még melegen áttörünk. A hagymát az apróra vágott szalonna vagy füstölt sonka zsírján megsütjük, majd hozzáadjuk a még meleg burgonyához. A masszát megszórjuk sóval, borssal, majoránnával és metélőhagymával, majd sima töltelékké keverjük. A töltelékből ezután kézzel egyforma méretű, mogyorónyi méretű gombócokat készítünk.

Az elkészített tésztát a pihentetés után mintegy 2 mm vékonyra nyújtjuk, majd a töltelékgombócokat egymástól kb. egy-egy ujjnyi távolságra a kinyújtott tésztára helyezzük. A tésztát ráhajtjuk a töltelékgombócokra, közöttük az üres helyeken összenyomjuk úgy, hogy kis „füleket” képezve összeragadjon. Az egyes darabok tetejét kicsit bemélyesztjük, vigyázva, hogy a tészta ki ne szakadjon. Így nyerik az egyes darabok jellegzetes, kalapot idéző alakjukat.

A tésztadarabokat forrásban lévő sós vízbe szórjuk, majd elkeverjük, és az edényt lefedjük. Az étel akkor van készen, amint a tésztadarabok feljönnek a víz felszínére és a víz ismét forrni kezd. Elkészülte után azonnal tálalandó.

Dober tek! :)


További receptek, videók az étel készítéséről:

Culinary Slovenia
220 stopinj posevno (Urška Fartelj blogja)
Videó a Visit Idrija oldaláról

Kép forrása: Wikimedia Commons, Yerpo, CC 3.0

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

aarhus-2313178_960_720.jpg2017-ben a ciprusi Páfosz mellett a dániai Aarhus lett Európa kulturális fővárosa. A dán város hivatalosan január 21-én este, egy megaesemény keretében indította el programsorozatát. Aarhus mottója a „Let’s rethink”, vagyis „Gondoljuk újra”. Ennek szellemében az egész közép-dániai régiót egyfajta kulturális laboratóriumnak tekintik az év során, ahol a művészeten és a kultúrán keresztül alternatív ötletek és gondolatok születhetnek korunk kihívásaira válaszul.

A kulturális programsorozattal Aarhus bizonyítja, hogy Dániában nem csak Koppenhága lehet vonzó és modern hely, hanem a második legnépesebb város is – sőt, akár frissebb és menőbb is lehet a fővárosnál. Az évad során progresszív művészeti események és vonzó helyszínek csalogatják a látogatókat, hogy fedezzék fel a kulturális fővárost és környezetét. Aarhus a Jylland-félszigeten fekszik, és romantikus csatornáival, szép és rendezett utcáival és kikötőivel, egymástól séta- és biciklitávolságra eső látnivalóival elsőre talán álmos kisvárosnak tűnhet. Ugyanakkor már az évad egyik jelképeként ismert Aros múzeum is azt sugallja, hogy itt sokkal többről van szó, mint skandináv nyugalomról: a város fölött „lebegő”, szivárványszínű üvegkörfolyosóról egy modern város panorámája tárul elénk.

aarhus2.jpgAarhus három – klasszikusan dán – fő téma köré építi idei programját: ezek a fenntarthatóság, a sokszínűség és a demokrácia.  Fenntarthatóság alatt a dánok az egymással szoros kölcsönhatásban álló környezeti és a társadalmi szempontokat is értik. A sokszínűség alatt a sokféle kultúrára, és ezek – dán társadalmon belüli – együttélésére fókuszálnak, amelyet toleráns gondolkodásmóddal és innovatív ötletekkel biztosítanak. A demokráciát pedig a hagyományos dán értékeket megalapozó, minden közösség és együttműködés alapját jelentő elvként definiálják.

arhus-949699_960_720.jpg

Az aarhusi kulturális fővároshoz kapcsolódó programokban – különböző művészeti alkotásokon, színházon, táncon, zenén, irodalmon, gasztronómián, építészeten, designon keresztül – a hagyományos és a modern dán kultúra is bemutatkozik.

A programhelyszínek közül érdemes kiemelni a korábbi ipari kikötő egyik új épületét, a Dokk1 nevű modern kulturális központot, amellyel a korábbi ipari területet bevonták a város körforgásába.

Az EU egyik kulturális fővárosaként Aarhus természetesen számtalan érdekes és értékes, szórakoztató és elgondolkoztató programot kínál, ahol minden érdeklődő talál magának vonzó eseményt.  A honlapon többféle bontásban válogathatunk a közel 350 program közül, időpont, helyszín, művészeti ág, belépődíj, vagy ajánlott korosztály alapján. Sokat segít a látogatóknak az eligazodásban az aarhusi programsorozat programfüzete és hivatalos mobilalkalmazása, amelyek praktikus információkat tartalmaznak az eseményekkel kapcsolatban.

A hatalmas programkínálatból pár különösen érdekesnek mutatkozó programra hívjuk fel a figyelmeteket. A Jorn Múzeumban két kiemelkedő, az ember és a modern társadalom viszonyát vizsgáló skandináv művész, Asger Jorn és Edvard Munch közös kiállítását látogathatjuk meg.

Az Oscar-díjas Susanne Bier filmrendező filmtrilógiáját (Testvéred feleségét – Brothers; Hogy szeretsz? – Open Hearts; Esküvő után – After the wedding) először viszik színpadra Aarhusban, ráadásul három különböző műfajban: operaként, táncelőadásként és musicalként.

Dán és nemzetközi kortárs művészek átértelmezték és a mai társadalomra vonatkoztatva korszerűsítették a korai keresztény időszakból származó hét főbűnt, és bűnönként elosztva, hét különböző múzeumban szerveznek kiállítást és programokat a témában.

A kortárs norvég művész, Marit Benthe Norheim női alakokra formált „élethajói” az évad során Jylland partjainál közlekedve várják a látogatókat. A három mitikus vízi szobor elektromos motorral hajtva halad a part mentén és a vágy, élet és emlékek által meghatározott tematika mentén különböző élményekben részesíti az érdeklődőket.

Vízizene címmel Randers régi kikötőjéből varázsolnak hipermodern teret 3D világítással, hangjátékkal, légi akrobatákkal és a vízen táncoló hajókkal. A hatást fokozza, hogy a hajók használaton kívüli öreg daruk és silók díszletei között siklanak.

Aki Aarhus történelmére kíváncsi, az Aarhus Story elnevezésű interaktív program keretén belül ismerheti meg a város életének változásait a vikingek korától kezdve a középkoron és az iparosodáson keresztül egészen az elmúlt hatvan év eseményeiig, a mai Aarhus kialakulásáig. 

Aarhus közterei, utcái, parkjai, lépcsői, pincéi és szobái időnként meglepő előadásoknak, performanszoknak és művészeti eseményeknek adnak majd teret. Opera, tánc, városi szafari, színház és még számtalan forma.Ezek a „kis lázadásoknak” elnevezett, a látogatókat nem várt élményben részesítő előadások.

Izgalmas és különleges programból még rengeteg található Aarhus programjában.Ha tehetitek, érdemes egy dániai utazást az idei évre időzíteni.

Képek forrása: Aarhus 2017 logo; aarhusi utcakép; Szivárvány panoráma; Dokk1; Jorn-Munch kiállítás; Bier Trilógia; A hét főbűn; Élethajók; Vízizene; Aarhus Story; Kis lázadások;

1 Vissza
süti beállítások módosítása