noplaceforhate.jpgAz online kommunikációt uraló nagy informatikai cégek közösen küzdenek a kirekesztő, sértő és gyűlöletet szító internetes kommunikáció ellen. A Google (YouTube), a Microsoft, a Twitter és a Facebook az Európai Bizottsággal együttműködve nemrégiben egy olyan megállapodást írt alá, amely alapul szolgálhat az ilyen ellenségeskedést gerjesztő online megnyilvánulások kezelésére.


Az online felületek remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy egymástól távol élő emberek megosszák egymással véleményüket, vitázzanak, eszmét cseréljenek az őket érdeklő jelenségekről. A fizikailag a budapesti Millenáris parkban megtalálható Európa Pont sem véletlenül van jelen az online térben is. Reméljük, hogy online aktivitásunk segítségével nemcsak programjaink, de azok legfontosabb üzenetei is elérnek egy szélesebb körhöz; hogy az Európa Pont az európai ügyek és európai kultúra iránt érdeklődők számára a fizikai mellett egy „virtuális találkozóhelyet” is jelentsen – legyen szó ismeretterjesztésről vagy akár ellentétes vélemények ütköztetéséről. Ilyen viták szempontjából kitűnő helyszín az online tér (európai ügyekben ilyen jó kezdeményezés például a Debating Europe, ahol az európai integráció szinte minden kérdéséről lehet folyamatosan vitázni).

Megvan ugyanakkor a veszélye is az internetes kommunikációnak: számos olyan fórum létezik, ahol – kihasználva a névtelenséget – az online csatornákat valaki vagy valami ellen irányuló ellenségeskedésre, gyűlöletkeltésre, uszításra vagy akár terrorista eszmék terjesztésére használják. Ez a jogellenes online gyűlöletbeszéd. Az internet sötét oldaláról Európai gondolkodók sorozatunk egyik korábbi vendége is beszélt nemrég, aki szintén rávilágított, hogy a net ezen része számos fenyegetést rejt a szabadságjogok érvényesülésével szemben is.

A szabad véleménynyilvánítás egy nagyon fontos alapjog, amellyel azonban bizonyos emberek vagy csoportok úgy is visszaélhetnek, hogy közben mások jogait, vagy akár létét fenyegetik. A közösségi média sajnálatos módon az egyik olyan eszköz, amelyet a terrorista csoportok a fiatalok radikalizálására, a rasszista csoportok pedig az erőszak és a gyűlölet terjesztésére használnak. Ez az, amelynek gátat kíván szabni az Európai Bizottság, és ebben nagyon fontos partnerei a legnagyobb online cégek. Közös fellépésük alapja a rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemről szóló uniós kerethatározat, és az azt érvényesítő nemzeti jogszabályok az online és az offline környezetben. E határozat alapján gyűlöletbeszédnek és büntetendőnek minősül „nyilvánosság előtt erőszakra vagy gyűlöletre uszítás faji, bőrszín szerinti, származás szerinti, vallás, meggyőződés, illetve nemzeti, etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek csoportjával vagy ilyen csoport valamely tagjával szemben”.

Az informatikai vállalatok ezt az online térre vonatkoztatva nemrégiben egy közös magatartási kódexet írtak alá, amely alapján elkötelezik magukat, hogy:

- a gyűlöletbeszédre vonatkozó bejelentések többségét 24 órán belül felülvizsgálják, szükség esetén eltávolítják vagy hozzáférhetetlenné teszik ezen tartalmakat;

- belső eljárásokat alakítanak ki mindezek biztosítására;

- világosan kommunikálják a felhasználók felé, hogy platformjaikon mely viselkedések merítik ki a jogellenes gyűlöltbeszéd fogalmát;

- személyzetüket ennek megfelelően képzik.

E magatartási kódex aláírása még csak az első lépés az online gyűlöletbeszéd visszaszorítása érdekében. A pontos működtetés kapcsán még sok a tisztázandó részlet, de az, hogy a legnagyobb informatikai vállalatok által (Google, Microsoft, Facebook, Twitter) közösen lépnek fel ez ügyben, nagyon biztató: ez az első lépés igen jelentős. Reméljük, hogy ez a példátlan összefogás valóban sikerrel veszi fel a harcot a gyűlöletkeltő online cselekedetekkel szemben.

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr758870748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.