roaming_cover2.jpgSokszor és sok helyen olvashattuk az elmúlt években, hogy az EU szabályozásnak köszönhetően kevesebbet fogunk költeni, ha EU-tagállamban használjuk a telefonunkat, akár beszélünk, sms-ezünk, vagy internetezünk vele. Saját bőrünkön is tapasztalhattuk, hogy évről évre jelentősen csökkent a barangolás költsége – 2007 óta a hanghívások és szöveges üzenetek díjai több mint 80%-kal, az adatroaming 91%-kal (utóbbi piaca pedig 630%-kal bővült azóta).

Az alábbiakban összefoglaltuk a legfontosabb információkat arról, mikortól mennyiért vehetjük igénybe barangoláskor a mobilos szolgáltatásokat.

A mostani díjcsökkenésnél jelentős különbség az eddigiekhez képest az, hogy innentől kezdve nagyrészt nem nominális értékben szabályozzák, hanem a belföldi szolgáltatási díjakhoz kötik a barangolás összeghatárát, emellett meghatároztak egy lehetséges maximumot is (ez az „ársapka”). Ennek értelmében a belföldi díjazással kombinálva kialakított roamingdíj összességében nem lehet magasabb, mint a 2014. július 1. és 2016. április 30. között használt maximális díj.

A legfontosabb változás 2017. június 15-étől következik be, amikor is gyakorlatilag eltörlik a roaming díjakat az EU-n belül! :-)

A következő táblázatban összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat:

2014. július
 1-jétól

2016. április 30-tól

2016. április 30-tól – maximumok

2017. június 15-től

Híváskezdeményezés percenként

19 eurócent

belföldi díjszabás
+ maximum 5 eurócent (br. 19,23 forint)

max. 19 eurócent (bruttó 72,86 Ft)

nincs roamingdíj,
a belföldi díjszabással megegyező

Hívásfogadás percenként

5 eurócent

1,14 eurócent (br. 4,38 forint)

max. 5 eurócent (bruttó 19,17 Ft)

nincs roamingdíj,
a belföldi díjszabással megegyező

SMS-küldés üzenetenként

6 eurócent

belföldi díjszabás
+ maximum 2 eurócent (br. 7,69 forint)

max. 6 eurócent (bruttó 23,01 Ft)

nincs roamingdíj,
a belföldi díjszabással megegyező

Adatforgalom (1 MB)

20 eurócent

belföldi díjszabás
+ maximum 5 eurócent (br. 19,23 forint)

max 20 eurócent (bruttó 76,69 Ft)

nincs roamingdíj,
a belföldi díjszabással megegyező




A fenti maximális pluszköltségek euróban, ÁFA nélkül értendők. A felárakat rögzítő uniós rendelet euróban állapította meg azt a maximális díjat, melyet a belföldi használati díjakon felül a szolgáltatók kiszámlázhatnak. A táblázatot a hivatalosan alkalmazandó árfolyamon számítva bruttó forintosított árakkal egészítettünk ki, az NMHH anyagai alapján.

Fontos megjegyezni, hogy az uniós előírás csak a maximális összegeket határozza meg, az egyes szolgáltatók ettől eltérően kedvezőbb ajánlatokat is megfogalmazhatnak (a díjak teljes eltörléséről is dönthetnek, akár már most – ahogy egyes szolgáltatók azt Magyarországon is meglépték már.)

Fontos tudnivaló továbbá, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben idén április 30-tól – és ez igaz marad a roamingdíj teljes eltörlése utáni időszakban is – a hazai hang-, üzenet- és adatcsomagunk fogyasztásába beleszámít a többi tagállamban felhasznált mennyiség is, tehát ha az itthoni előfizetésünk korlátozott mennyiségű szolgáltatást engedélyez, akkor érdemes ezt figyelemmel kísérni a külföldi tartózkodásunk alatt is.

roamingdijak2.jpg

És hogy miért szabályozza ezt az Európai Unió? A kulcsszó itt a netsemlegesség: az EU digitális egységes piacát nem lehet úgy kialakítani, ha a szolgáltatók az online elérhetőséget bármilyen módon korlátozzák az EU tagországainak területén. A tagállamok különbözőképpen szabályozták a kérdéskört, és egyértelmű volt, hogy a felhasználók közel negyede-harmada számára korlátozták a szolgáltatók az internethozzáférést a használt alkalmazástól függően. Emiatt az EU jogszabályi szintre emelte a nyílt internet szabályozását, amelynek következtében az EU lakossága és a vállalkozások diszkrimináció- és korlátozásmentesen érhetik el az uniós internetszolgáltatásokat.

A jó hír tehát az, hogy az idei nyaraláson a mobilozásért már kevesebbet fizetünk az EU-n belül külföldön, és jövő nyártól pedig külön pluszköltség nélkül használhatjuk a telefonunkat EU-szerte.

roamingdijak.jpg


A címlapkép forrása: http://www.europarl.europa.eu 



0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr848734196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.