europanap3.jpg

Idén is színes fesztivállal készülünk az EU „születésnapjára” – Rúzsa Magdi, a Mary Popkids, az Ivan & The Parazol és a Jónás Vera Experiment koncertjével, és számtalan érdekes és hasznos programmal várunk benneteket az idei Európa-napon. Kicsik és nagyok, sportosak és kényelmesek, jazzesek és poposok, uniós tudásra éhezők vagy csak szórakozásra vágyók – május 8-án irány a Margitsziget!

A május 9-i Európa-nap az Európai Unió egyik fő jelképe. Robert Schuman 66 éve, 1950. május 9-én ismertette az egységes Európa megteremtésére – mint a béke biztosítékára – vonatkozó javaslatát. A Schuman-nyilatkozatot tekintjük a mai Európai Unió megszületéséhez vezető egyik első lépésnek. Budapesten idén is nagyszabású fesztivállal ünnepeljük e napot és Magyarország uniós csatlakozásának május 1-jére eső 12. évfordulóját. A program nyitásaként a Margitszigeti Atlétikai Centrumból startol a futóverseny, amely a főváros 12 uniós támogatásból megvalósult budapesti fejlesztését érinti, 12 kilométeres távja a 12 éves uniós tagságunkat szimbolizálja. A verseny útvonala többek között a Vígszínház, a Berzsenyi Dániel Gimnázium, az Óbudai Múzeum, a Császár-Komjádi Sportuszoda, illetve a Lukács Gyógyfürdő mellett halad el. A 12 kilométeres távot kizárólag egyéni kategóriában lehet teljesíteni, a távot teljesítők idén is erre az alkalomra tervezett egyedi érmet és befutócsomagot kapnak. További információ az esemény Facebook-oldalán és a www.bbu.hu/eu12 oldalon olvasható, regisztrálni ugyanitt tudtok. Érdemes igyekezni, ha megvan az elhatározás és az alapozás, mert már nincs sok hely a 4000 fős maximális limit eléréséig!

europanap2_docx.jpg


Az Európa-nap többi rendezvényének helyszíne szintén a Margitszigeti Atlétikai Centrum, ahol számos gyerekprogram, koncertek, színházi előadások, illetve információs sátrak várják a látogatókat. A gyerekek számára idén is bőséges a választék: óriás társasjáték, ugrálóvár, alkotósarok, zöld játszóház, a Rutkai Bori Banda és Kovácsovics Fruzsina koncertje, valamint a MókaTér és a Papírszínház várja őket. A nagyszínpadon pedig fellép többek között Rúzsa Magdi, a Mary Popkids, az Ivan & The Parazol és a Jónás Vera Experiment.

ruzsamagdi.jpgA koncertek, színházi előadások és egyéb programok között érdemes felkeresni az európai uniós szervezetek sátrait, amelyek az EU-t érintő hasznos és érdekes témákkal, kvízekkel és játékokkal várják az érdeklődőket. Kiemelt téma lesz a munkavállalás: a karrierambulancia szakértői tanácsokat adnak önéletrajzírással vagy a munkaerőpiacra való visszatéréssel kapcsolatban, az uniós szervezetek külföldi munkavállalásról, ösztöndíjakról és önkéntes munkáról nyújtanak információt. Több helyszínen foglalkoznak majd a környezetvédelemmel, a digitális oktatással, az esélyegyenlőséggel és a diszkrimináció elleni küzdelemmel.

Az Európa-napi fesztivál részletes programját az esemény Facebook-oldalán olvashatjátok. Szeretettel várunk benneteket!

europanap1.jpg

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr108665312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.