zo.jpgHa április, akkor környezetvédelem és irodalom: ebben a hónapban már hagyományosan a zöld témákat járjuk körül a Föld napjához kapcsolódóan, és ilyenkor látjuk vendégül a Nemzetközi Könyvhét keretében a kortárs európai irodalom nagyjait is. Az EU egyik kiemelt célja a klímaváltozás elleni küzdelem. Számos ambiciózus célkitűzéssel rendelkezik ezen a területen. – Mi is bemutatunk jó pár előremutató, környezetbarát ötletet, és azt is, mi vár Európára és a világra, ha nem változtatunk a gondolkodásunkon.

0 Vissza

f1000024_v.png
Fehér, európai nőként Fekete-Afrikában vagy Indiában nehéz elkerülni a „fehér ember kulturmissziójának” sztereotípiáit – legutóbbi estünk három vendége számos esetben került olyan választási helyzet elé, mikor el kellett dönteniük: mikor és milyen esetben avatkozhatnak be a segítés szándékával egy adott helyi közösség mindennapjaiba. A kulturális relativizmus és az emberi jogok univerzalizmusa – két sokszor konfliktusba kerülő szemléletmód, ezen ellentét feloldásában néha a vendégeinknek is szerepe volt. Hány arca van a szegénységnek? Vannak általánosan használható fejlesztési minták? Mit jelent az afrikaiaknak a fejlett országok segítsége, és hogyan kezelik ugyanezt Indiában? Mitől „jó” egy segélyprogram? Ehhez hasonló kérdésekről beszélgetett vendégeivel az est háziasszonya, a fejlesztés európai évének nagykövete, Al Ghaoui Hesna.

0 Vissza
süti beállítások módosítása