Az EU egyik legfontosabb értéke tagállamainak sokszínűsége. Különösen igaz ez kulturális szempontból: a számtalan különböző hagyomány, kulturális megközelítés és alkotások mind gazdagabbá teszik Európát.

Az EU kiemelt céljának tekinti ennek a kulturális sokszínűségnek megőrzését, és számos eszközzel igyekszik biztosítani , hogy a fontos európai alkotások - legyen szó akár kulturális örökségről, építészetről, irodalomról vagy épp a könnyűzenéről – az EU minél több lakosa számára ismertek legyenek.

 

Az EU többek között az EU kulturális keretprogramjából finanszírozott kulturális kezdeményezésekkel, programokkal és díjakkal ismeri el a legkiemelkedőbb alkotásokat – ezen kezdeményezések közül most a januári díjátadó apropóján először a magyarra szépen nem igazán fordítható könnyűzenei díjat, a European Border Breakers Awards-t mutatjuk be nektek.


ebba.jpg



A díjat minden évben olyan európai előadók vagy együttesek kapják, amelyeknek a közelmúltban sikerült hazájukon kívül is sikereket elérniük első nemzetközi albumukkal. Bár a Beatlest még nem jutalmazhatták ezzel a díjjal (az első ilyen elismerést 2004-ben adták át), azóta olyan világhírt szerzett előadók kapták már meg, mint a brit Adele vagy Katie Melua, a német Tokio Hotel, az olasz-francia Carla Bruni vagy a svéd Lykke Li.

A nyerteseket egy zenepiaci elemző cég választja ki az eladott albumok száma, a rádiójátszások gyakorisága, valamint az Európai Műsorszóró Unióhoz (EBU) tartozó rádióállomások és az európai tehetségcsere-programban (ETEP) részt vevő fesztiválok szavazatai alapján. A tíz díjazott nevét minden év októberben ismertetik, akik a következő év januárjában (idén 9-én este) vehetik át díjaikat Groningenben, a Eurosonic Noorderslag fesztiválon. Magyarországról eddig egyetlen csapat nyerte el ezt a díjat, 2006-ban a Heaven Street Seven Get Out And Walk! című albumával.


Idén a következő előadók örülhetnek Európa egyik legrangosabb könnyűzenei díjának: Nabiha (Dánia), Ewert and The Two Dragons (Észtország), French Films (Finnország), C2C (Franciaország), Emeli Sandé (Nagy Britannia), Of Monsters and Men (Izland), Dope D.O.D. (Hollandia), Amor Electro (Portugália), Juan Zelada (Spanyolország), Niki and the Dove (Svédország). A díjazottak közül egyvalaki megkapja a közönség díját is – hogy melyik csapat vagy előadó, ez derül ki szerdán. A díjkiosztót – ahol a nyertesek is fellépnek – Európa-szerte számos TV- és rádióállomás közvetíti (Magyarországról például az MR2 Petőfi), de az eseményt este hattól élőben követhetitek a Youtube-on is.


Addig is hallgassatok bele az idei díjazottakba, tényleg érdemes! Van itt Snoop Doggot idéző hiphop/rap Hollandiából (még a pre-oroszlán időszakból), folk-indie bohémzene Izlandról, svéd indi-elektro, szkreccselő, VJ-ző francia elektro… A díjazottak bemutatkozó videóját megtaláljátok itt.

A groningeni fesztivál másik érdekessége, hogy itt osztják ki az év legjobb európai fesztiváljainak járó díjakat is, amelynek nyerteseit a díjkiosztóig nem ismertetik. Idén is van miért izgulnunk: ahogy tavaly, úgy idén is jelölték a Szigetet a legjobb fesztivál nagydíjára; emellett egy másik kategóriában a Balaton Soundnak drukkolhatunk. Tavaly annyira nem számítottak a Sziget szervezői a győzelemre, hogy el sem utaztak az átadóra – bízunk benne, hogy a duplázás reményében idén ilyen nem fordul azért elő… :)

0 Vissza

Január elsején Írország vette át a stafétát Ciprustól, a következő félévben ez az ország vezeti soros elnökként az Európai Unió Tanácsát – januárban az Európa Pont programjai is ehhez kapcsolódnak.

ir_elnokseg.pngÍrország nem először irányítja az EU egyik legfontosabb döntéshozó szervét – ahogy azt az előző elnök Ciprus tette, vagy az íreket követő litvánok tehetik majd. Az ország hetedszerre lesz ebben a pozícióban, és negyvenéves uniós rutinjával vághat neki az előtt tornyosuló feladatoknak. Dublinnak nem lesz egyszerű dolga, számos komoly feladat levezénylése vár rá a következő hétéves költségvetési keret elfogadásától az eurózóna egyben tartásáig. Az elnökségi célok között első helyen szerepel az Unió és az eurózóna stabilitása, a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés. Többek között ezen célokról, az EU jelenlegi helyzetéről és az ír elnökségi félév kihívásairól beszélgetünk majd vendégeinkkel – Győri Enikővel, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárával, aki a magyar elnökség levezénylésében játszott kulcsszerepet, H.E. Kevin Dowlinggal, Írország budapesti nagykövetével és Szűcs Tamással, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetőjével. A beszélgetést követően Győri Enikő mutatja be Ezt főztük (ki) Európának című kötetét. A számtalan fotóval és ételrecepttel illusztrált kiadvány nem kevés humorral meséli el a magyar elnökség kulisszatitkait.

firkin.jpgAz ír programhoz kapcsolódik egy másik beszélgetés is „Magyarok Írországban, írek Magyarországon” címmel Írország népszerűségéről a magyar egyetemisták és munkavállalók körében. Az esten az ír elnökség köszöntése mellett mást is ünneplünk: januárban lettünk ugyanis kétévesek! :-) Ehhez egyrészt az „őrült ír zenét” játszó Firkin zenekar és egy kis Guinness sörkóstoló biztosítja a jó hangulatot.

Filmklubunk e havi filmje is Írországba vezet minket: ezúttal John Michael McDonagh A guardista című krimikomédiáját vetítjük: az első pillantásra kőbunkónak tűnő vidéki rendőr (Brendan Gleeson) találja magát szemben a guardista.jpgdrogmaffiával és egy profi amerikai kollégával (Don Cheadle), hogy aztán kiderüljön, mégsem olyan egyszerű a képlet, mint hittük. A filmet (a forgatókönyvét, és a színészi játékot) a függetlenfilmes Sundance díjára, a „brit Oscar” BAFTA-díjra és Golden Globe-ra is jelölték. A vetítés után Gyenge Zsolt filmkritikussal beszélgetünk az ír moziról, benne többek között John Michael McDonagh (és például az Erőszakikat is jegyző testvére, Martin McDonagh) alkotásairól.

A hónapban folytatódik az Egy csésze Európa sorozatunk is, amelyben ezúttal Brüsszel felé vesszük az irányt. A téma Európa, a belga forró csoki és a háromnyelvű, szürrealista Belgium lesz – ezt ígéri a sorozat háziasszonya, Szederkényi Olga. Az esten való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött (euinfo@eu.hu).

Mindezek mellett januárban is folytatódik sikeres EU-tanóra sorozatunk, ahova továbbra is várjuk az iskolák jelentkezését. Az Európa Pont tájékoztató Szolgálat munkatársai pedig továbbra is várják az EU-val kapcsolatos kérdéseiteket, személyesen hétköznap 10.00 és 18.00 óra között, vagy a az euinfo@eu.hu email címen. Az Európa Pont valamennyi programja ingyenes, a januári programok részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! :-)

0 Vissza
süti beállítások módosítása