Mikor kiderült, hogy az Európai Unió kapja idén a Nobel-békedíjat, a közösség vezetői számára egyértelmű volt, hogy az ezzel járó pénzösszeggel a háború első számú áldozatait kell segítenie: a gyerekeket, akiket megfosztottak annak lehetőségétől, hogy békében nőjenek fel. Európában, az európai integrációnak köszönhetően ma már szinte elképzelhetetlen a háború, de ez sajnos nincs így a világ minden szegletében. Manapság a világban zajló konfliktusok áldozatainak 90 százaléka civil, az áldozatok fele pedig gyerek, a konfliktusok miatt hétmillió gyerek él menekültként, 12,4 millió pedig a saját hazájában belső menekültként.
Az EU ezért saját forrásokból megduplázta az összeget, és konfliktuszónákban – a szíriai és a kolumbiai határon, Pakisztánban, Etiópiában és Kongóban – élő gyerekek életminőségének, biztonságának javítására fordítja. A támogatásból az EU csaknem 23 ezer konfliktus sújtotta gyereket támogat az egész világon; a konfliktusterületeken dolgozó partnerei segítségével gyerekbarát létesítményeket hoz létre és hozzáférést biztosít számukra az alapfokú oktatáshoz. „Az oktatás előmozdításával egyben a békének is esélyt adunk arra, hogy tartóssá váljék. Azt akarjuk, hogy »a háború gyerekei« »a béke gyerekeivé« váljanak” – mondta José Manuel Barroso.
Elismerés egy béketeremtő kezdeményezésnek: Nobel-békedíjas az Európai Unió
Bárhonnan nézzük, az Európai Unió – ahogy azt alapítói megálmodták – „békeprojekt”, amely a korábban a háborúk során egymásnak feszülő és egymás vérét ontó európai nemzetek megbékélésére, az európai háború örök ellehetetlenítésére épült.
A fiatalok vágyai, álmai és félelmei generációnként változnak – mást kíván magának egy mai tinédzser, mint amiről akár szülei, akár nagyszülei álmodtak ifjúkorukban. A mai fiatalok – ha anyagi akadálya nincsen – választhatnak, hogy hova (melyik európai országba) utaznak a nyári szünidőben, modern technikai eszközök százai közül válogathatnak, és ha épp akarják, akár más országok iskoláiban tanulhatnak. Szüleiknek ez a széles választási lehetőség még nem volt adott – az ország zártsága nem tette lehetővé a külföldi kiruccanásokat, sem hosszabb, sem rövidebb távon, erről legfeljebb álmodozhattak negyven évvel ezelőtt. Az előző rendszerben a rendelkezésre álló anyagi javak sem mutattak olyan változatosságot, mint ma.
A mostani nagyszülők, dédszülők generációja azonban még ennél is többet nélkülözött: ők még emlékezhetnek a háború borzalmaira, személyesen élhették meg milyen az, amikor az ember alapvető szükségleteiben korlátozott – a háború időszakában fő motivációik a túlélés, a biztos menedék vagy az élelemhez jutás voltak.
Mára ez elképzelhetetlen a fejlett Európában – és bár hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni, ebben elvitathatatlan érdeme van az Európai Uniónak. A megbékélés a motorja annak a közösségnek, amelyben – az alapító atyák terve szerint – a korábbi halálos ellenségek működnek együtt, és ellenségeskedésüket a gazdasági egymásrautaltság váltja fel. Ezen alapul az először gazdasági, mára sokkal szélesebb körre kiterjedő együttműködés, amely hozzájárult az európai országok újjáépítéséhez, gazdaságuk felemelkedéséhez.
Ezt a mára talán kissé elfeledett motívumot jutalmazta a Nobel-bizottság a Nobel-békedíjjal. A díj emlékeztet minket arra, hogy az európai béke és a békében együttműködő európai országokra épülő Európai Unió, amelyet ma természetesnek gondolunk, hosszas munka eredménye. Ezt az értéket pedig fel kell ismernünk, és meg kell becsülnünk, hogy az európai béke a következő generációk számára is természetes lehessen. Ahogy Martin Schulz fogalmazott, az elismerés mindannyiunké; kezdve az európai egységeszme képviselőitől – akik közel hatvan éve megálmodták ezt az együttműködést – egészen a tagországok valamennyi polgáráig.
Ugyanakkor ez az elismerés kötelezettséggel is jár: nem dőlhetünk hátra, hiszen sajnos van még a világban tennivaló annak érdekében is, hogy ez a béke ne csak a fejlett Európa kiváltsága legyen – ezt szimbolizálja a „béke gyermekei” projekt is. Bízunk benne, hogy az új kezdeményezés hatása érzékelhető lesz sok ezer fiatal számára, és hosszú távon valóban a világ legrászorultabb emberei iránti európai uniós elkötelezettség jelképévé válhat majd, ahogy az uniós vezetők szeretnék.
Kép forrása: © European Union
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.