Klímavédelem – sok még a tennivaló

Holnap kezdődik a fenntartható fejlődésről szóló háromnapos ENSZ-konferencia Rióban (Rio+20), amely egy újabb, nagyon fontos lépést jelenthet ahhoz, hogy a világ országai szorosan együttműködve, valódi tehermegosztással közösen meghatározzák az utat egy a mainál fenntarthatóbb – tisztább, kiegyenlítettebb és virágzóbb – világ felé. A fenntartható fejlődés egy nagyon komplex koncepció, amelynek egyik meghatározó eleme a klímaváltozás megfelelő kezelése, amely számtalan, a mai világban fellelhető problémával áll összefüggésben. Ehhez kapcsolódóan összefoglaltuk, hogy a nemzetközi együttműködésnek milyen jelentős állomásai voltak a klímavédelem területén napjainkig, valamint azt, hogy az Európai Unió milyen programokkal és célkitűzésekkel rendelkezik e területen.

Az éghajlatváltozás az emberiség egyik legnagyobb kihívása napjainkban – az energiahordozók túlzott használata miatt kialakuló globális felmelegedés, a tengerszint emelkedése, az időjárási viszonyok kiszámíthatatlan változása mind olyan jelenségek, amelyek hatása alól senki nem vonhatja ki magát a Földön, éppen ezért a probléma kezeléséből is mindenkinek ki kell vennie a részét. A visszafordíthatatlan negatív következményekkel járó klímaváltozás elkerülése érdekében egyéni szinten is sokat tehetünk, ugyanakkor a probléma kezeléséhez mindenképpen országokon átívelő, nemzetközi szintű együttműködésre is szükség.

A világ országai az ENSZ keretein belül már évtizedek óta foglalkoznak az éghajlatváltozás kérdésével. A terület nemzetközi szabályozásának első fontos állomása a Rio de Janeiróban 1992-ben megrendezett konferencia volt, amikor az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye (UNFCCC) megszületett (a 12 éves Severn Suzuki itt mondta el beszédét a következő generációk védelmében, amelyről filmklubunk egyik filmje is szólt). Azóta az egyezmény tagjai évente találkoznak a Részes Felek Konferenciáján (COP), amikor az éghajlatváltozás globális kezelésének aktuális kérdéseit vitatják meg. A COP3 konferencián született meg a Keretegyezményt kiegészítő Kiotói Jegyzőkönyv, amely jogilag kötelező erejű és számszerűsített célokat írt elő az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának korlátozására és csökkentésére, amely kulcsfontosságú a Föld kritikus mértékű melegedésének elkerülése érdekében. Az aláírók kötelezettséget vállaltak arra, hogy üvegházhatású gáz kibocsátásaikat a 2012-ig  az 1990-es szinthez képest összesen legalább 5%-kal csökkentik, ezen belük az akkori uniós tagállamok 8%-os, míg Magyarország 6%-os csökkentést vállalt. A Jegyzőkönyv hatályba lépésére a politikai és gazdasági viták, valamint az elhúzódó ratifikációk miatt egészen 2005-ig kellett várni, amely jól jelzi a területen mutatkozó ellentéteket az országok között. A jegyzőkönyvhöz nem kívánt minden állam csatlakozni (a részes államok a kibocsátás közel 70%-át fedték csak le), illetve megosztotta az országokat a fejlődő országok éghajlatvédelmi erőfeszítéseinek támogatása is.

A Kiotói Keretegyezményben rögzített vállalások 2012 végéig tartanak, ezért a résztvevők igyekeztek mielőbb megegyezni az ezt követő időszak szabályozásáról is – ez állt az utóbbi évek konferenciáinak (Bali, Koppenhága, Bangkok, Cancún) fókuszában. A legfontosabb viták akörül forogtak, hogy legyen-e újabb vállalási időszak, ha igen, akkor ebbe be lehet-e vonni további államokat, illetve mikorra lesz egy Kiotót felváltani képes új egyezmény. Mivel ezekre a kérdésekre nem sikerült megfelelő választ találni a korábbi konferenciákon, így a 2011 végén megrendezett durbani volt az utolsó lehetőség arra, hogy a világ ne maradjon klímaegyezmény nélkül 2012-t követően. Ez a forduló részben sikeresnek mondható: bár az államoknak nem sikerült egyetértésre jutni egy új, globális megállapodásról, az utolsó pillanatban végül mégis meghosszabbították a vállalási időszakot. Emellett megegyeztek arról, hogy a Kiotói jegyzőkönyv hatályának lejártát követő második vállalási időszak 2013-ban indul, ugyanakkor arról nem született döntés, hogy az pontosan milyen hosszú lesz. Fontos emellett, hogy Durbanben a felek nem konkrét egyezményt, csak szándéknyilatkozatot írtak alá, a tényleges vállalásokat tartalmazó dokumentumot 2012-ben fogadják majd el. Az államok megegyezése értelmében 2020-tól egy új, Kiotót felváltó rezsim lép életbe, amelynek a megvalósításához szükséges ún. útitervet kell készíteni. A konferencián emellett megállapodtak a fejlődő országok támogatásáról is.

A szokásos év végi UNFCCC találkozó előtt még egy nagyon fontos környezetvédelmi eseményre kerül sor ezen a héten, a Riói konferencia 20. évfordulóján. A korábban említett Rio+20 2012. június 20. és 22. között kerül megrendezésre, így a brazil nagyváros ismét világméretű, fenntartható fejlődéssel foglalkozó konferenciának ad otthont. A konferencia két fő téma köré épül: hogyan lehet olyan zöld gazdaságot létrehozni, amely amellett, hogy fenntartható, segít kilábalni a szegénységből; valamint a találkozó alkalmat kínál az elért eredmények értékelése mellett a végrehajtási nehézségek és az új kihívások megvitatására, a fenntartható fejlődés területén létrejött nemzetközi együttműködés és koordináció megerősítésére.

Fontos kérdések várnak tehát még tisztázásra idén, ebben a folyamatban az EU mindent megtesz, hogy e nemzetközi megállapodások mellett saját, példaértékű vállalásokkal is segítse a klímaváltozás elleni küzdelmet. Ilyennek tekinthető a 2008 végén elfogadott „20-20-20-as”energia- és éghajlat-politikai csomag, amelyben az EU kötelezte magát arra, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását átlagosan 20%-kal csökkenti (a csökkentés mértékét a 30%-ra növelve, ha a kérdésben nemzetközi megállapodás születik); az energiahatékonyság javítása révén az energiafogyasztást 20%-kal mérsékeli, és energiaszükségletének 20%-át megújuló energiaforrásokból fedezi. Ide sorolható a Bizottság 2011 márciusában elfogadott ütemterve, illetve az ehhez kapcsolódó 2050-re szóló energia-útiterv, amelyek a „széntelenítés” jegyében 2050-ig az 1990-es szintekhez képest 80–95%-os kibocsátás-csökkentést irányoznak elő. Bár ez utóbbi kezdeményezésről az uniós környezetvédelmi miniszterek március 9-i találkozóján nem sikerült megállapodniuk a tagállamoknak – miután a szénerőművekre erősebben ráutalt Lengyelország elutasította a tervet –, a kérdés továbbra sem került le a napirendről.

Fontos találkozóra kerül tehát sor a héten, amelyre minden ország és az EU is nagyon készül – bízunk benne, hogy a mára legendássá vált riói konferenciának méltó utódja lesz az idei, húsz évvel később megrendezett találkozó, mely valódi eredményeket tesz majd le az asztalra – az eredményekről röviden itt is beszámolunk majd.