Belgium nem is létezik – szokták hangoztatni a cinikusabbak. Mindenesetre nehezen érthető, és ahogy az események mutatják nehezen irányítható országról van szó, méghozzá az Európai Unió szívében.

Belgium valóban furcsa ország, és erről semmi nem árulkodik jobban, mint a neve. Az országokat általában az ott élő népek alapján nevezik el: Magyarországon magyarok élnek, Lengyelországban lengyelek, Szlovéniában szlovének. Belgiumban kevés belga él, azonban annál több flamand és vallon. Az ország a régi római Gallia Belgica provinciáról kapta a nevét – nem nemzetállamként alakult tehát 1830-ban, hanem területi alapon.

A konfliktus lényege rém egyszerű: a déli, vallon részeken a nehézipar sokáig virágzott, magával húzva az elmaradott, mezőgazdasági jellegű flamand északot. A technika fejlődésével és az ipar, elsősorban a szénbányászat hanyatlásával azonban fordult a kocka: Flandriában letelepedtek a legmodernebb, high-tech iparágak, Vallónia pedig nem tudott váltani, és folyamatos szerkezeti válsággal küzdő, leszakadó régióvá vált. A flamandok vannak többen, és egyre nehezebben viselik, hogy az általuk befizetett adó egy részét Vallónia támogatására fordítják.

Nem lehetetlen közép-európai párhuzamot vonni. Képzeljük el, hogy a történelmi véletleneknek köszönhetően fennmarad az Oszták-Magyar Monarchia. Két nép (a Monarchia esetében jelentős kisebbségekkel, de azért Belgiumban is találunk ilyeneket), két nyelv, két eltérő kultúra, és egy uralkodói család, mely minden erejével megpróbálja összetartani a két veszekedő országrészt. Valami ilyesmi történik most Belgiumban, ahol flamandok és vallonok jóformán egyetlen dologban, II. Albert király sérthetetlenségében értenek egyet.

A belgákat türelmes, higgadt népként ismerik, de most nekik is elfogyott a türelmük. Háromnegyed éve nincs központi kormány (csak ügyvezető), és az emberek úgy döntöttek, az utcákon követelik a helyzet rendezését. Brüsszelben egyáltalán nem ritkák a tüntetések, sőt. Mezőgazdasági szervezetek, szakszervezetek szinte hetente vonulnak az utcára, hogy nyomást gyakoroljanak az európai intézményekre. Emberemlékezet óta nem volt azonban olyan, hogy harmincezres tömeg belga zászlókat lengetve hömpölyögjön a Rue de la Loi-n.



Belgiumra tehát egyik oldalról van igény, a másik oldal azonban jobban szeretne független Flandriát és Vallóniát látni a térképeken. Ha szakad Belgium, a nagy kérdés természetesen Brüsszel sorsa: egy francia nyelvű város Flandriában, rengeteg külföldivel. Egyikhez területi okok miatt nem csatlakozhat, a másikhoz kulturális okok miatt. A nagyot álmodók azonban előálltak egy megoldással: legyen Brüsszel külön városállam, az Európai Unió fővárosa. Első hallásra szörnyen hangzik, pedig nem ördögtől való: valójában Washington DC is városállam.

Ti mit szólnátok egy "Brüsszel DC"-hez?

Péntek este az egyik legizgalmasabb hazai világzenei együttes, a Karavan Familia ad koncertet az Európa Pontban. Nagy Istvánt, a családi zenekar vezetőjét kérdeztük hagyományról, modernségről és előítéletekről.

A zenétek gerincét a cigány népzene adja, de a legmeglepőbb elemeket lehet felfedezni benne a bluestól a flamencon át akár a swingig. Létezik olyan zenei stílus, amibe passzoltok vagy kilógtok minden skatulyából?

Nehéz, de persze muszáj valahogy definiálni magunkat. Világzenét játszunk, de mi jobban szeretjük cigány világzenének hívni. Az alapja az autentikus cigány folklór, ezt érik mindenféle zenei hatások. Így alakult ki az a stílus, amelyik amellett, hogy a mi ízlésünket tükrözi, képes a régi hagyományokat újraértelmezni egy modern világban.

Honnan táplálkoznak ezek a zenei hatások?

Részben a korábbi munkáinkból, ilyen például a blues vonal. De az egész zenekart – például a fiamon és a lányomon keresztül, akik azért más generációhoz tartoznak – érik olyan mindennapi hatások, melyek megjelennek a zenénkben. Az alapkoncepciónk a cigány zenei értékek megőrzése, de nem ragaszkodunk mindig a hagyományos formákhoz.



A gyermekkori dallamok, emlékek előbb-utóbb elfogynak. Aktívan kutatjátok is a cigány folklórt újabb és újabb autentikus források után kutatva?

A családi hagyomány fontos, de kis része annak, amivel dolgozunk. A zenei koncepciónk alapján nem csak a hazai folklórt szeretnénk megmutatni, hanem a szomszéd országok, sőt egész Európa cigány örökségét. Még mindig csak egy pici szeletét ismeri a külvilág ennek a zenei kultúrának, rengeteg a feltáratlan kincs. A Zenetudományi Intézetben pedig hónapokat lehet eltölteni a népdalgyűjtők anyagait hallgatva, ezeket is sokszor felhasználjuk, feldolgozzuk. Néha az is előfordul, hogy külföldi koncerteken más előadókkal cserélünk dalokat, dallamokat.

A közös zenélés egyébként sem áll tőletek távol, akár olyan, teljesen más műfajt képviselő együttesekkel sem, mint a Heaven Street 7. Melyik ilyen fellépést élveztétek a legjobban? Van "álompartneretek" a színpadon?

Nagyon-nagyon sokféle zenét hallgatunk és szeretünk, az arabtól a balkáni zenéig és a modern flamencoig, így aztán nagyon sok olyan, hozzánk hasonló műfajban mozgó előadó van, akivel szívesen lépnénk fel együtt.

Ennél is nagyobb élmény, amikor keveredik a pop, a rock vagy a jazz a cigányzenével. Ezek az együttesek teljesen máshogy értelmezik a zenét, mint mi, így hihetetlenül izgalmas dolgok sülhetnek ki egy-egy közös akcióból. A HS7 mellett óriási élmény volt együtt dolgozni Harcsa Veronikával, Kowalsky-val vagy Krsával a PASO-ból. Az ő dalaikból olyan feldolgozásokat csináltunk, amikben benne vagyunk mi is, de az eredeti zene is felismerhető maradt. Június 24-én lesz egy közös koncertünk a MÜPÁ-ban, ahol ezeket a dalokat adjuk elő, igazi örömzenélés lesz.



Lassan három év telt el az utolsó albumotok óta. Hogy álltok az új lemezzel?

Ebben a műfajban szerencsére nem kell mindig kényszeresen új és új anyaggal megjelenni, nem tudunk és nem is akarunk popzenei előadókkal versenyezni. Mostanra gyűlt össze annyi dal, hogy érdemes elkezdeni összerakni az új lemezt, amit idén szeretnénk is kihozni.

A zenétekkel, az általatok ápolt kultúrával erőteljesen felvállaljátok a cigány identitást és értékeket. Ma a cigány-magyar együttélés korántsem felhőtlen. A zene gyógyír lehet erre?

Nem szabad túlbecsülni a zene szerepét, de lebecsülni sem. Igaz, hogy a dalok által mélyen megérthetünk egy másik kultúrát, de sokszor az is elég, hogy a koncerteken a nézők egyáltalán hallanak cigány zenét. Sokan nem hogy a cigány kultúrát nem ismerik, de cigány emberrel sem nagyon találkoznak. Ez nagyon nagy probléma. Az elmúlt húsz évben a cigányság szociálisan kiszolgáltatott helyzetbe került, sokan munkanélküliek. Míg korábban szinte mindenkinek volt cigány munkatársa, ismerőse, szomszédja, most sokan kizárólag a sztereotipiák alapján ítélnek.

Részben ezért dolgozunk együtt ilyen sok más stílusban játszó zenekarral, hogy minél szélesebb körhöz juthassunk el, és mutathassunk meg magunkat. Önmagában az is erős üzenet, hogy maga a család, a zenekar is egy cigány-nem cigány vegyesházasság “eredménye”. Mégis együtt állunk ki a színpadra, és együtt képviseljük a cigány kultúrát. Azt szeretnénk, hogy az emberek első kézből ismerjék meg ezeket az értékeket, és ne a média által alkalmazott, sokszor torz szűrőn keresztül.