Európa Pont | 2011.03.23. 11:17

Skandináv apukák

Van egy hely Európában, ahol szikrázóan kék az ég, tiszta a levegő, hírből sem ismerik a forgalmi dugót és minden férfi tud pelenkázni.

Akinek eltöltött már hosszabb-rövidebb Európa legészakibb országaiban, jól tudja, hogy a délebbről jövő ember nem elsősorban a hideg időre vagy az elképesztően rövid téli nappalokra csodálkozik rá. A skandinávok híresek a liberális beállítottságukról is, éppen ezért nem meglepő, hogy elsők között voltak a nemi egyenlőség kiharcolásában.

Norvégiában (mely ugyan nem az unió tagja, de ezer szállal kötődik hozzá) a nők már az 1800-as évektől járhatnak egyetemre, Svédországban pedig 1954 óta létezik az egyenlő jogok miniszterének pozíciója. Az egyenjogúság nem csupán a nők, hanem a férfiak jogairól is szól. Míg a nők eséllyel indulnak az eredetileg férfiak által dominált szakmákban is, a férfiak olyan "nőies" területekre is betették a lábukat, mint az óvodai vagy épp az otthoni gyereknevelés. A skandináv országok egyik legszívmelengetőbb "látványossága" a babakocsit tologató, jól szituált, fiatal apuka. 



Az egyenjogúságra szoktatás már egészen kicsi korban elkezdődik. Az óvodában az óvónénik mellett nagyon gyakori látvány a fiatal óvóbácsi is, aki az udvaron kergetőzik, mászókán mászik és hintáztatja a kicsiket, ha épp arra van szükség. Mindez a családi életben is látványosan mutatkozik meg.

A skandináv országok különleges változtatásokat vezettek be a GYES tekintetében: Svédországban a gyerek megszületésekor a szülők mindegyike jogosult arra, hogy 7 hónapot, a fizetés 75 százalékért, otthon maradjon. Bár a papa gyakran így is a mamának adja a saját idejét, minimum 2 hónapot neki kell kivennie, különben az az idő és pénz elvész. A dán férfiak 2 hét szülési szabadságot „apai jogon” vehetnek ki. Mindez csupán törvényi minimum, egyes munkahelyek, ennél is csábítóbb feltételeket biztosítanak. Norvégiában is hasonlóan kedvező a helyzet. Ott a GYES alatt az „apa kvóta” 6 hét, amit kizárólag a férfi használhat fel. Ezzel próbálják ösztönözni az erősebb nemet is a korai érzelmi kötelékek kiépítésére és megerősítésére. Ezt annyira komolyan veszik, hogy még némelyik miniszter is kiveszi a „papa GYES-t” a hivatali ideje alatt.

Emellett mindhárom országban létezik az önkéntes szülői szabadság, méghozzá nagyon kedvező kondíciókkal. Így az apukák korán megszokják, hogy egy kisbabának nagyobb szüksége van a papa közelségére, mint annak túlórabérére.

A zord északi népek tehát távolról sem olyan hűvösek, mint azt gondolnánk. Épp ellenkezőleg. Sokat tanulhatunk még tőlük emberségről, egyenlő bánásmódról, elfogadásról és felvilágosult világnézetről. Ha pedig az apukáknak járó GYES adta lehetőségeket a lehető legteljesebben ki is használják, akkor elmondhatjuk, hogy a skandináv apukák a leginkább irigylésre méltó férfiak a világon.

9 Vissza
Címkék: skandinávia

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr392764492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.03.23. 13:11:01

ehhez képest magyarországon május 1-től 156.000 ft bruttó táppénzzel, és a 15 munkanap betegszabadság megvonásával büntetik a kismamákat, ha merészelnek az ország népesedési problémái megoldása közben (értsd: terhesség) megbetegedni, vagy vizesedni, vagy toxémiázni, vagy terhességi cukorbetegnek lenni, vagy hellp szindrómát kifejleszteni, vagy más hasonló úrilányos huncutsággal elütni az időt a terhes nőkhöz méltó konstans munka és stressz, és munkahelyi pofavágások elviselése helyett (hogy mertél teherbe esni, te teljesítményre képtelen vemhes szuka).

jó lenne, ha a kormány végre felfogná, hogy ha a nő a terhessége alatt anyagilag ki van szolgáltatva a férfinak, mert nem annyi táppénzt kap, mint amennyire egyébként a fizetése alapján normálisan jogosult lenne - pusztán azért, mert merészelt teherbe esni - akkor a nő egyszerűen nem fog szülni. arról nem is beszélek, ha az anya egyedülálló - mert apuci alkoholista, vagy mondjuk lelépett - akkor mégis hogyan tartsa el magát a nő ebből a táppénzből?

és azt is jó lenne, ha felfogná a kormány, hogy nem minden férfi tudja eltartani a saját keresetéből a veszélyeztetett terhes feleségét, mert azt a kormány bünteti, ha táppénzre merészel menni.

és jó lenne, ha a kormány a veszélyeztetett terhes nőket nem tekintené táppénzcsaló "terhesbűnözőknek".

MERT NEM AZOK.

tudtommal a kormány alkotmányba akarja vonni a magzati élet védelmét fogantatástól kezdve. ha ilyen fontos a magzati élet védelme, akkor hogyan veszi a bátorságot a kormány, hogy a veszélyeztetett terhes nők táppénzét bruttó 156 ezer forintban maximalizálja? nem hinném, hogy a magzat érdekeit szolgálná, hogy az anya a 70 ezer lakbér/törlesztő + rezsi kifizetése után már csak krumplit és tésztát tudjon enni a terhessége alatt. és azt sem gondolom, hogy a magzat érdekeit szolgálná, ha az anya nem tudná kifizetni a kötelezőn felüli szűrővizsgálatokat, vagy gyógyszereket, vagy magzatvédő vitaminokat.

akármennyire is zavarja a kormányt, a megszületendő gyerekhez egy nő is társul, aki kihordja, és azt a nőt nem lehet a gyerek érdekeinek megsértése nélkül nőgyűlölő jogszabályokkal ellehetetleníteni.

mert így nem fogunk gyereket szülni.

xstranger 2011.03.23. 13:30:23

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Nyilvan szivas de ha a magyar atlagfizetes brutto 180k akkor ez nem oszt nem szoroz a fiatal nok nagy reszenek.

Erdemes megnezni a wikin a fertilty ratet, a vilagon a legrosszabb statisztikak Kelet-Europaban vannak, ha ehhez beszamoljuk a jelentos roma populaciot ami emeli az atlagot akkor rajohetunk hogy az egesz terseg egy brutalis katasztrofa fele rohan.

BTW: Kulfoldon elokent (London) megdobbento hogy otthon milyen keves kisgyerekes/babas szulot lehet latni az utcakon. Harom eset lehetseges: nincsenek/nem tudnak kimozdulni/ajtotol-ajtoig kocsival mennek. Egyik lehetoseg se tul szerencses.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.03.23. 13:36:21

@xstranger:

én azt értem, hogy az átlagbér bruttó 180, de tőlem nem a 156 ezer után, vagy az átlagbér 180 után vonják a pénzbeni eü járulékot... több, mint ennek a duplája után fizetem, akkor engem miért büntetnek, ha teherbe merészelek esni, és akkora nagy rakás szerencsétlenség vagyok, hogy beteg leszek a terhességtől? és közben miért mondja a kormány, hogy családbarát, és hogy növekedjen a népesség, támogatja a gyerekvállalást?

nem támogatja, hanem bünteti, ráadásul kifejezetten nőgyűlölő módon, úgy, hogy a nő ki legyen anyagilag szolgáltatva a gyerek apjának, tőle függjön még az is, hogy tud-e menni vizsgálatokra, vagy jut-e a szervezetébe elegendő és megfelelő tápanyag.

és közben a magzat védelmét alkotmányossá teszik, de nemhogy könnyebbé tennék a nők gyerekvállalását, hanem pluszban még meg is nehezítik ilyen intézkedésekkel.

nem hogy növekedni nem fog a kisgyerekesek száma, de drasztikusan csökkenni fog.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.03.23. 13:48:21

és közben elborul az agyam, ha azt látom, hogy azt lengetik az orrunk előtt, hogy bezzeg a skandinávok mennyire fejlettek, mert ott még az apuka is otthon marad a gyerekével!

hát köszi szépen. nem nekünk kellene példát venni róluk, hanem a politikusoknak kellene olyan jogszabályokat hozni skandináv mintára, amellyel hasonlóvá formálhatjuk a társadalmat a skandinávokhoz.

magyarországon évek óta könyörögnek a nőjogi szervezetek nők elleni erőszak ellenes törvényért, kvótatörvényért, de még azzal is kiegyeznének, ha csak egy iciripiciri családon belüli erőszak ellenes törvény lenne, vagy még az is oké lenne, ha még ez sem lenne meg, hanem csak egyszerűen alkalmazná a rendőrség és a bíróság a meglévő erőszak ellenes törvényeket a nők ellen partnerük vagy expartnerük által elkövetett bűncselekmények esetében, ugyanúgy, mintha egy vadidegen férfi követne el bűncselekményt egy vadidegen férfi ellen, de nem ez történik, a házasságon, vagy párkapcsolaton belül áldozattá tett nők ellen a rendőrségeken, bíróságokon súlyos szexista diszkrimináció folyik. míg egy verést súlyos évekkel büntetnek, ha részegen, a kocsmában történik, egy nő áldozatot a saját otthonában, a saját férje által, egy bizalmi kapcsolatban, semmibe vesznek a hatóságok, és a partnere tulajdonának/rabszolgájának tekintik, amivel a férfi partner azt csinálhat, amit akar, akár meg is ölheti. ehhez képest, ahelyett, hogy a kormányok olyan törvényeket hoznának - skandináv mintára - mint amelyeket a nőjogi szervezetek kérnek, most alkotmányba akarják iktatni a nők védelmét, ami valószínűleg nem lesz több egy üres frázispuffogtatásnál, de még az is lehet, hogy a nők védelmét úgy képzelték el (a táppénz jogszabály módosításának megfelelően), hogy a nők védelmét majd igazából a velük együtt élő férfiak fogják ellátni, kvázi gyámság, vagy gondokság alá helyezve felnőtt, jogilag cselekvőképes nőket.

harcsabajuszos 2011.03.23. 13:49:47

Különlegesnek tűnik ez a forma, de Ausztriában is igénybe lehet venni 14 hónapos gyest a fizetés 80%-val.
A 14 hónapból 12 az anya, 2 hónap az apának jár.
Persze van egyéb konstrukció, különös tekinttel a 36 hónaposra, ami leginkább a törökök szaporulatát segíti elő, hogy az életben ne kelljen dolgoznia a nőknek.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.03.23. 13:51:04

igen, pontosan:

egyrészt, mert nincsenek kisbabások, akik meg vannak, azok vagy a négy fal közé bezárva élnek (mert az utca gyakorlatilag járhatatlan a számukra a lépcsők és a járdán parkoló autók miatt - ezzel emelkedik a nők gyes-gyed alatti szociális kiszolgáltatottsága, és nagyobb az esélye a gyermekágyi depresszió kialakulásának) vagy pedig a babakocsis közlekedésre alkalmatlan bkv helyett ajtótól ajtóig autóval közlekednek.

valóban egyik sem szerencsés.

minafoto · http://www.minafoto.hu 2011.03.23. 15:52:53

Nos, a körülményeket tekintve igen, nálunk a nők számára felér a gyerekvállalás a hátrányos jogi kategóriába sorolással. A munkavállalásnál is ha van gyereked (pláne ha kicsi) az baj, de ha olyan korban vagy, hogy még nincs, az is baj. Hát itt nálunk ezért sem divatos téma a családalapítás. Kivéve a megélhetési gyerekgyárosoknak, akik egyébként se dolgoztak soha...

Gaaaabor 2011.03.23. 16:05:28

Ezek a példák nagyon jók. Csak egy dologban nincs igaza a cikkírónak. Ennek az egésznek semmi köze nincs a liberalizmushoz. Ezek a népek nem azért csinálják mindezt mert liberálisok, meg szabadságszeretőek (mert azok), hanem mert ezek bizonyultak a legoptimálisabb megoldásnak gazdasági szempontból is. Így tudnak az emberek tovább egészségesek maradni mentálisan és fizikailag egyaránt, így nő működik hatékonyan az ország. Persze ahhoz, hogy ezt meglássa valaki, kell egy kis agy és az is, hogy ne 4 évben gondolkodjon valaki, ha hosszú távra tervez.