Akik most születnek Európában, már nem fogják érteni mi az a határsáv, határellenőrzés, határátkelő. Mi még emlékszünk arra, hogyan álltunk sorba Hegyeshalomnál, hogy kiszabaduljunk a Mariahilferstrasséra. Ez sem volt kellemes – de voltak, akiknek az életét szelte ketté a határ.

Belgium és Hollandia az Európai Unió alapító tagjai, sőt, a Benelux-államok között már korábban is nagyon szoros volt az együttműködés. Itt biztosan nem történhetnek amolyan kelet-európai sorstragédiák, gondolnánk. Pedig ott sem volt mindig kolbászból a kerítés. A holland Baarle-Nassau és a belga Baarle-Hertog városkák területét például az 1843-as maastrichti (!) békében úgy sikerült felosztani, hogy a város közepén húzódott a belga-holland határ, és egészen az útlevélunió létrehozásáig fegyveres határőrök cirkáltak a kávézók között. A dolog még ennél is bonyolultabb, ahogy a lenti térkép mutatja, mert szinte patchwork mintában egyeztek meg:



Az egykori határ ma is látható, de ma már az sem okoz problémát, ha valaki félig Hollandiában, félig Belgiumban parkol. Na de melyik parkolóellenőr büntetheti meg ilyenkor?





Baarle-Nassau és Baarle-Hertog története tehát heppienddel végződött. A határ, melynek ráadásul mindkét oldalán ugyanazt a nyelvet beszélik, remélhetőleg örökre eltűnt. Lehetetlen azonban beszélni kettészelt városokról, falvakról anélkül, hogy Szelmencet ne említenénk. Szelmenc faluközpontjában 1945-ben húzták meg a szovjet-csehszlovák határt. A Szlovákiában található Nagyszelmenc és az Ukrajna területéhez sorolt Kisszelmenc lakóinak nem egyszerűen bonyolultabbá vált az élete az abszurd döntés után, de még csak nem is nagyon láthatták, mi történik a másik oldalon – köszönhetően a 6 méter magas falnak. A családlátogatásból – ha egyáltalán adtak vízumot a jellemzően kötözködő hatóságok – 300 méteres séta helyett 150-200 kilométeres, egész napos túra lett. A kommunikációt népmesei úton oldották meg: mivel üzeneteket nem lehetett váltani, hangos énekszóval tudatták a túloldalon rekedteknek, ha bánat vagy öröm érte a családot.

Ukrajna csatlakozási szándékait és felkészültségét tekintve Szelmenc még valószínűleg még nagyon sokáig nem hasonlíthat Baarle-Nassaura és Baarle-Hertogra. Haladás azonban mégis van: 2005 Karácsonyán végre megnyílt a gyalogos kishatárátkelő a két falurész között, és 61 év után a szelmenciek végre szabadon – bár útlevéllel – átsétálhattak a rokonokhoz.

Címkék: komoly

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr1002636299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar ember teli szájjal 2011.02.04. 10:54:59

Ez csak nálunk okozna gondot, ők felteszem képesek megoldani.

Skj Joe 2011.02.04. 11:02:19

Melyik, melyik?
Hát a magyar közteres, parkolóőr, BKV ellenőr!

flimo13 2011.02.04. 11:16:35

Egyszerű, amelyik oldalon a szélvédő van. Bár lehet megoldják, hogy kap egyet-egyet az elsőre és a hátsóra is.

Murderface 2011.02.04. 11:24:27

@Skj Joe: Meg a Szalai Annamária :D

Szelmenc története nagyon szomorú. Emlékszem, pár éve láttam egy riportműsort, azt hiszem épp a határátkelő megnyitása volt az egyik apropója. Nagyon megfogott, amikor beszélgettek benne egy 90+ éves nénivel, mondta, hogy ő születése óta szelmenci, a megyét se hagyta el egész életében, mégis 5 országnak volt már állampolgára, és kiterítette a személyi papírjait, Monarchiától kezdve Ukrajnáig volt ott minden...
Az csak hab a tortára, hogy nagyon sokan úgy ragadtak az egyik-másik oldalon, hogy reggel elmentek dolgozni, este meg mire mentek volna haza, le volt zárva minden, a katonák elkergettek a határ közeléből mindenkit, hogy ők mától csehszlovák/szovjet állampolgárok, maradjanak ott, téma lezárva...

aeidennis 2011.02.04. 11:27:43

Valahogy így nézett volna ki a Bánság térképe is, ha valóban etnikailag osztják föl 1918-ban.

FAQlyás Menyét 2011.02.04. 11:28:13

A cikk utolsó bekezdésével cáfolod a cikk első mondatát. Én a helyedben azt kihúznám.

aeidennis 2011.02.04. 11:47:54

Nagylak, Komárom, Somoskőújfalu...

Almaspite 2011.02.04. 11:48:50

Node mi van akkor, ha az autó hosszában áll pont a határvonalon? Akkor az az ország bünteti, ahol a kormánykerék van?

:-)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.02.04. 11:50:02

@flimo13: így van, nálunk egyszerre mindkét oldalon megb... üntetnék. sőt, ha a belga oldali szélvédőn van érvényes jegy, nálunk a holland oldalon kapná a mikuláscsomagot. mert itt rend van kérem, nem az a liberális takony, mint a beneluxban.
(és mennyivel humánusabb kelet-európa! szelmencen sose büntetnének meg, mert a határvonalon parkolsz! éljen a szögesdrót és az aknazár!)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.02.04. 11:52:09

@aeidennis: szerencsére nem így lett, mert így kényszer-asszimilációval megúszta a kisebbség. ha itt is patchworköltek volna, akkor az ilyen-olyan nemzeti tanácsok lőtték volna halomra a rossz helyen ragadtakat.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.02.04. 11:53:04

tényleg, ha a belga kávézóban nem fizetek, hanem átugrok a holland oldalra, a belga rendőr utánam jöhet, vagy meg kell várni a holland rendőröket? :)

aeidennis 2011.02.04. 12:00:40

@milliliteratura: Sajnos nem így történt, lett helyette kitelepítés, elüldözés, kényszerasszimiláció 40000 magyar halott, ennél is több német. Ez történt, minden más találgatás "mi lett volna ha...?"

ÖtletElek 2011.02.04. 12:37:40

nálunk hány évig is tartott amíg kialakult, hogy budapesten a király utca mindkét oldalán lehet parkolni a VI. és VII. keres parkolómatricával? pedig az csak egy takony kis kerülethatár...

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.04. 12:44:31

Nyugat-Európában ezt szerintem megoldják civilizáltan, Bp-en már kreatívabbak, nem is kell tilosban parkolni, hogy megbüntessék az embert :)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.02.04. 12:53:02

@aeidennis: a másik verzió koszovó/bosznia/ruanda, vérmérséklettől függően. egyébként igen, találgatás.
inkább örüljünk, hogy vannak normálisabb környékek, csak nehogy belgium szakadása megcáfolja az idillt :)