Képzeld el, milyen lenne, ha Henry, Rooney, Ribéry és Crouch mind egy csapatban játszanának. Nem, nem a Milanra vagy a ManU-ra gondolunk. A Francia-Brit Unió válogatottjára.
 

A történelemben vannak nagy, örök párosok. Olyan országok, akik hol egymás karjaiba zuhannak, hol pedig legszívesebben megfojtanák a másikat egy kanál vízben. Franciaország és Németország talán a legszemléletesebb példa. Egyszerre lenézik és tisztelik a másikat, valószínűleg azért, mert - a sztereotípiák szerint legalábbis - másban igazán jók. A pokolban állítólag németek a szakácsok és franciák a mérnökök, de itt a Földön szerencsére fordítva van - irigykednek is egymásra.
 

Ennél ritkábban emlegetik az angol-francia szembenállást, pedig évszázados, sőt, évezredes „se veled, se nélküled” kapcsolat ez. A franciák szívesen emlegetik, hogy az angol nyelvben sok hétköznapi dologra két kifejezés is van: egy francia eredetű, melyet a nemesek használtak, és egy angolszász, melyet a pórnép. A franciák pedig a zseniálisan fanyar angol humor örök céltáblái, mint ebben az Eddie Izzard jelenetben:
 


 

Kevesen tudják viszont, hogy volt egy olyan pillanat a történelemben, méghozzá nem is túl régen, amikor a két ország néhány órára volt attól, hogy egyesüljön. A France és az Angleterre szavak összevonásából Frangleterre-nek is emlegetik ezt a végül létre nem jött furcsa államot, melynek egyik ötletgazdája nem mellesleg az a Jean Monnet volt, aki később az Európai Szén- és Acélközösség születésénél is bábáskodott.


1940 júniusában Franciaországot hetek alatt összeroppantotta a megállíthatatlan német hadigépezet. Ma már nem tudjuk átérezni azt a megrökönyödést, mellyel a kortársak fogadták a híreket. Az armées françaises-t ugyanis - az első világháború tapasztalatai alapján - a világ legerősebb hadseregeként tartották számon. A gyors összeomlás váratlan és sokkoló volt, különösen a britek számára, akik a Csatorna túlpartjáról döbbenten figyelték a fejleményeket. Az ellenség és köztük már csak a tenger állt, a legfőbb szövetségesükre, a franciákra, többé nem számíthattak.
 

A rendkívüli helyzet rendkívüli megoldást követelt. 1940 június 14-én Monnet és társai néhány óra alatt felvázolták Franciaország és Nagy-Britannia egyesítésének tervét, Churchill pedig már másnap tárgyalt az ötletről saját kormányával. A döntő lökést De Gaulle adta, aki 16-án Londonba érkezett és meggyőzte Chruchillt, hogy azonnali és drasztikus lépésekre van szükség, ha Reynault francia miniszterelnök kormányát támogatni akarják a harc folytatásában. Aznap délután három órakor már elfogadásra készen állt a Nyilatkozat az Unióról, mely így kezdődött: „Franciaország és Nagy-Britannia többé nem független államok, hanem a Francia-Brit Unió részei. Az Unió alkotmánya a honvédelmet, a külpolitikát és a gazdasági kérdéseket közös ügyként határozza meg. Ettől a pillanattól kezdve Franciaország minden állampolgára brit állampolgárnak, Nagy-Britannia minden állampolgára pedig automatikusan francia állampolgárnak tekintendő.”
 

Ha az unió megvalósult volna, talán máshogy alakul a történelem. A valóságban azonban mindössze két órával később a francia kormány ülésén Reynault miniszterelnököt lemondásra kényszerítette Petain marsall és a fegyverszünetet szorgalmazó többi politikus arra hivatkozva, hogy a britek csupán a francia gyarmatbirodalomra akarják rátenni a kezüket. Reynault élete végéig politikai pályájának legnagyobb csalódásaként emlegette Frangleterre meghiúsult tervét.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr882544418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oliva 2010.12.28. 18:54:02

Ezt elképzelni is rossz, bár jó célból történt volna, de nekem, aki Cooperen nőttem fel - ergó utálom a franciákat, az angolokat meg nem - rendesen személyiség zavarom lenne... :)

Blogger Géza 2010.12.28. 19:42:16

Hát ez olyan, mintha létrejött volna egy kis EU. Attól, hogy Franciaország most tagja az EU-nak, még Franciaország maradt, a franciák meg franciák. Ennek amúgy sem volt jelentősége, katonailag akkorra a nyugati hadjárat már eldőlt, egy szuverenitásával nem rendelkező Franciaország tök mindegy, mit csinált volna papíron, valójában a német hadiipar háttérbázisa lett a háború idejére. A háború után meg úgyis újra rendezték a határokat meg viszonyokat, nem hiszem, hogy a franciák ebben benne maradtak volna. Amúgy is marhára felháborodtak Churchill francia tárgyalópartnerei a javaslaton az emlékiratai szerint, De Gaulle sokkal öntudatosabb volt ennél.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.12.28. 20:01:12

"Az armées françaises-t ugyanis - az első világháború tapasztalatai alapján - a világ legerősebb hadseregeként tartották számon"

Bocs, de 1940-ben ki tartotta számon a francia hadsereget, mint a világ legerősebbjét?!

(Már a teljesen idióta francia tábornokokon kívül...)

És inkább armée française, mert csak egy volt belőle :-)

Ártatlan Bárányka 2010.12.28. 20:27:08

Azért az első vh kicsit más volt, mint a második.
Gyakorlatilag a franciák ástak egy gödröt, kiraktak pár Maxim-ot, aztán várták a németet jönni. Aztán amikor ők akartak menni, a német csinálta ugyanezt.
Ez alapján kijelenteni, hogy a francia hadsereg volt a világ legerősebbje...
Annyira volt erős, amennyire Maginot-stul ellen tudott állni a németeknek a második balhéban.

franta 2010.12.28. 20:32:40

Oliva: Na ja, én is Cooperen nőttem fel, és én is - akkor - az angoloknak drukkoltam... (Fingom nem volt, hogy a Hétéves háborúnak volt egy európai frontja is...) Meg nem is tudtam a "Lousiana" című, majd ezer oldalas könyvről, amihez azt írták a kritikusok, hogyha a mindenkori francia hatalom (Lajosok és Napoleon) rájön arra, hogy Észak-Amerika, mely kontinensen kb. 100-szor akkora területük volt, mint az anlgoloknak, és azt nem kótyavetyélik el, akkor most a francia nyelv lenne az, ami most az angol.
fr.wikipedia.org/wiki/Nouvelle-France
térkép jobb: upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/ac/Nouvellefrance-V2.jpg
Tiboru: Ehhez csak annyit - felfogható szilveszteri humornak is -, hogy még 1984-ben megvettem Karácsonyra a "Harc (vagy háború?) Európáért" nevezetű társasjátékot, tán megvan még valahol. Nos, ott is a franciák harcértékénél csak az olaszok voltak gyengébbek. De hát az csak társasjáték, ám aki kitalálta, megszerkesztette, urambocsá átvette valahonnan, valszeg utánanézett a dolgoknak... Történelmi ismereteim szerint Bonaparte óta a francia hadsereg (armée petite :)))) csak a gyarmatokon tudott villogni, de aztán azokon sem nagyon... :))) De ezt inkább a Lemilen kéne elemezni.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.12.28. 20:35:25

Német-francia ellentétről beszélni ma már azért kicsit anakronisztikus.
mistinguett.blog.hu/2009/09/28/a_nemet_francia_kiegyezes

Az angol király egyébként hűbérese volt a franciának egy jó ideig, a mai Franciaország harmada-fele meg az angoloké volt egy időben. Dél-Nyugat-Franciaországban a rugby nemzeti sportnak számít, Bordeaux protestáns, a borait is a protestáns angolok, németek, skandinávok veszik tradicionálisan - ez mind angol örökség. Viszont kulturálisan, és a gazdasági-szociális berendezkedés tekintetében nagyon nagy különbségek vannak a két ország között. Ahogy Erzsébet királynő mondta: A franciák és az angolok olyanok, mint az olaj és az ecet: nehéz őket összekeverni, de a salátához muszáj.

smartdrive 2010.12.28. 20:36:37

tehát a németek egyesítették volna az angolokat és a franciákat (és most erre rejszolnának)

smartdrive 2010.12.28. 20:38:09

egyébként a százéves háborúban kis túlzással egy országot alkottak, csak két királlyal

Megmondtam má nemértő? 2010.12.28. 21:00:30

@oliva: "bár jó célból történt volna..."

A jó cél az lett volna, ha a nyavalyás liberális nyugat összefog Hitlerrel és megsemmisíti a szovjet bolsevizmust. Akkor az ország ahol most élsz nem így nézne ki és te sem a negyedét keresnéd annak amit néhány száz km-el arrébb egy hasonló ember hasonló munkáért megkeres (felteszem, és nagy átlagban beszélve..). De ehelyett a híres liberális demokraták belecsináltak a gatyájukba és a saját önző érdekeik mentén szövetkeztek Sztálinnal az "oszd meg és uralkodj" jól bevált de erkölcstelen módján.

franta 2010.12.28. 21:17:02

@Megmondtam má nemértő?: Ebben van valami.
Amúgy apám állandóan azt mesélte, míg kicsi voltam, hogy Churchillnek volt olyan elgondolása, hogy össze kell szedni a maradék német hadakat - még erősek voltak - , és velük együtt (denácitlanodtak) az Elbánál álló szövetségesek meg se álljanak Moszkváig. De ez Trumannéknak nem tetszett... Hallottam, de nem voltam ott.

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.12.28. 21:25:38

A francia miniszterelnököt az autómárkával kevered, mert Reynaud-nak hívták:-)

A britek nem a túlpartról figyelték az eseményeket, hanem a British Expeditionary Force több mint 300.000 katonájával részt vettek a gyorsan elvesztett háborúban.

Megmondtam má nemértő? 2010.12.28. 21:43:12

@franta:
A zsákmányolt német fegyverek gondos összegyűjtéséről és készenlétben tartásáról (amennyiben a szovjet tovább nyomul) persze vannak feljegyzések, de miért is nyomult volna, a háborúban kimerült és sok veszteséget szenvedett hatalomként, ha az angolszász nagyuraktól amúgy is megkapta az utóbb "szocialista országok"-ként ismert kelet-európai érdekszférát amely Európa jelentős területeit jelentette, és ahol egy-két éven belül a helyi szovjetbarát bábkormányok hatalomra juttatásával gyakorlatilag teljes befolyást szerzett.

Filhipposz 2010.12.28. 22:11:28

@tiboru: Azt azért nem árt tudni, hogy a német offenzíva idején francia földön tartózkodó angol-francia szövetséges haderő - a légierőt kivéve - minden fegyvernemben és utánpótlásban is lényegesen erősebb és korszerűbb volt a támadó félnél. Így már értelmezhető a lényeg, ami a sokkot illeti.

Bocs, az asszem off volt, úgyhogy: ON!

Filhipposz 2010.12.28. 22:17:24

@Ártatlan Bárányka: NA ennek azért nézz utána sztem! A német haderő romokban hevert, gyártási kapacitása a nullához közelített, és a lengyel hadjárat sem volt annyira sétagalopp, mint azt ma hisszük. Mai értelemben véve a Panzer I-es és II-esek pedig nem is harckocsik, inkább gépesített lövészek voltak. A francia-angol tankok 37 mm-es ágyúkkal várták őket.

flimo13 2010.12.28. 22:31:13

@Filhipposz: igen, a szövetségesek főleg taktikai és stratégiai szinten voltak lemaradva. Mondhatni át lettek baszva a palánkon, de csúnyán.

Persze ettől függetlenül csak azokat lepte meg a gyors vereség, akik nem hallottak még vicceket a franciák legendás bátorságáról :)

kapal 2010.12.28. 22:39:24

Bocsánat, kicsit off. De jó poén szerintem. Már egy másik francia katonai cikknél leírtam, de hátha vki nem ismeri.
A feladat:
írjad be a gugli keresőbe, hogy french military victories, majd nyomj rá a "Jó napom van." gombra. :-)
Amúgy érdekes a bejegyzés.

Filhipposz 2010.12.28. 22:50:30

@flimo13: Sztem ez a topik csak a 20. sz-ban keletkezett, előtte a franciák mindig kitűnő katonák voltak... Egyébként kevesen tudják, hogy nem csak megkerülték a németek a Maginot-vonalat ("Sarlócsapás"), hanem át is törték, és ez már valódi sokkhatás volt...

egyenlítő 2010.12.28. 23:01:21

@Megmondtam má nemértő?: Olvass bele a Mein Kampf-ba, és rájössz, milyen hülyeséget írtál.

is 2010.12.28. 23:53:45

@Megmondtam má nemértő?: aha. a Molotov-Ribbentrop paktumot, azt, hogy Hitler először Frnaciaországot, majd Angliát támadta meg, azt hallgassuk el, ugye? és akkor már fantáziálhatunk is bármiről... miért nem rögtön a magyarok igázzák le egész Európát? képzeld el, hogy Párizsban is mindenki magayarul beszélne. meg hasonló történelmietlen fantáziálások, pattanásos tinédzsereknek.

Circus 2010.12.29. 00:00:05

@kapal: megnéztem :)

Hát, ha visszamegyünk a történelemben (kérdés ugye, hogy meddig), akkor azért voltak furcsa államformák, de ez tényleg érdekes lett volna, más kérdés, hogy ért-e volna bármit is. Mindazonáltal EU...

Fizikus 2010.12.29. 01:08:56

@Filhipposz: A németek kb 1935től háborúra készültek, a hadsereget a semmiből építették fel, tehát nem is lehettek elavult felszerelései...a franciák és angolok felszerelésének nagy része első világháborús volt, szerinted melyik az erősebb és korszerűbb?

Lengyelországot 1 hét alatt elfoglalták, pedig nem kis terület, és csatát sem vesztettek...mit hívsz sétagaloppnak, ha ezt nem?

algi 2010.12.29. 02:11:21

Nagy Britanniának nem állampolgárai, hanem alattvalói vannak.

@Megmondtam má nemértő?: Ha Hitlert győzelemre segítették volna, akkor te ma nem élnél. És ezt nem azért írom, hogy zsidózzak, hanem azért, mert bárkit random kiválaszthattak, és alsóbbrendűnek nyilváníthattak, ha úgy tartotta kedvük. Persze a győztesek jobban élnének. Mármint jobb anyagi körülmények között. De cserébe erkölcsi nyomorékok lennének.

Vincenzo90 2010.12.29. 03:08:09

fúj, szegény angolok, jó, hogy megúszták ezt a csúfságot... a gasztronómiájuknak tett volna jót egyedül.

Kard 2010.12.29. 03:16:41

@Megmondtam má nemértő?: Nem tudom mi közük ehhez a liberálisoknak...de tényleg volt valami hasonló. Az amcsi elnök(Roosewelt) már beteg volt és Churchill nagyon akarta Kelet-Európát is mert félt attól ami lett (szovjet szatellit államok). Az olaszokat lenyomó hadosztályokat kelet felé kellett volna vezényelni de az amerikaiak elindultak velük a stratégiailag lényegtelen dél Franciaország felé. Szóval az egész szovjet megszállást Rooseweltnek köszönhetjük mert töketlen volt és bevette Sztálin dumáját(ezt ígérte), hogy itt demokrácia lesz.

2010.12.29. 06:12:33

@algi:
A 2. világháború alatt felejtettek el főzni az angolok, mivel a tengeri blokád miatt nem kaptak árut (fűszert) a gyarmataikról.
Meg a hajók inkább tankot szállítottak akkoriban...

bebe tv 2010.12.29. 09:34:12

@algi: Ja.Pont így van. Az angolok meg a franciák lettek a győztesek, oszt mégis az egykori NSzK mint vesztes már az '50-es évek végére közelében volt az amerikai életstandardnak, és a 60'-as évek vége felé pár kört rávert a franciákra és angolokra. Ehhez több minden kellett:
1. Marshall-terv ( a németek esetében 1,4 milliárd US-dollár )
2.Pénzreform amit Ludwig Erhard gazda-
sági szakértő már 1945 nyara óta sürgetett mivel a birodalmi márka elértéktelenedett, de a megszállók 1948-ig ezt megtagadták.A pénzreformmal gyakorlatilag 1 éjszaka alatt megszűnt a cserekereskedelem és a feketepiac.
3. amerikai megszálló hadsereg főparancsnoksága által kidolgozott " Frankfurti Dokumentum" amely felhatalmazta a kormányfőt, hogy hívja össze a 11 tartományi diétát, valamint rendezte a győztes hatalmak megszállói státuszát.
4.Ellentétben a szovjet megszállási zónával a francia, angol és amerikai zónákban kordában tartották a kártérítés fejében leszerelendő gyárak számát.
5.Az 1953-ban Hermann Josef Abs bankár által kialkudott Londoni Adósságtételi Egyezmény, amelyben sikerült a felére csökkenteni a fizetendő kártérítési összeget.
6.Számos német nagyipari cég átmenekü- lése a szovjet zónából a 3 nyugati zónába. Chemnitz-ből az Auto Union AG ( ma Audi AG ), Wanderer Werke, Schuber&Salzer AG, Hermann Pfauter AG.
Berlinből a Siemens AG, Jenaból Zeiss AG, Lipcséből a Pittler Werke, Wolfenből az AGFA és még sorolhatnám.
7.nyolc millió német származású hazájából elűzött NSzK-ba való érkezése, valamint nem utolsó sorban az 1961-es berlini fal felhúzásáig kb. 2,7 millió java részben magasan képzett NDK-t elhagyó német megjelenése az iparban.
8. Szerencsés módon a német ipar piacnyeréséhez döntő módon közrejátszott a koreai háború (1950-51), mivel az az USA kapacitásainak nagyobb részét mely addig az NSzK-t is ellátta, lekötötte.

1948 végéig a romok java része eltakarításra került, rendbe hozták a teljes vasúti és úthálózatot a műtárgyaikkal együtt. 1954-ben a lakásállomány elérte az utolsó békeévi 1938-as szintet, miközben szakértők a városok és infrastruktúra újra felépítésének idejét 40-50 évre taksálták.
1955-ig elkészült az 5 milliomodik VW bogár.
1955-ben gyakorlatilag megvalósult a teljes foglalkoztatás, és az 1955-ös feljegyzések szerint megjelentek az első vendégmunkások.
A járműipar termelése 1950-60 között megötszöröződött.
1955-ben a nyári szabadságolások idején
kialakultak az első dugók az utakon.
Ez a háború utáni boom egészen 1973-ig tartott.
Vesztesből így lesz nyertes.

johevi 2010.12.29. 09:36:56

Újabb érdekes adat... köszi

Filhipposz 2010.12.29. 10:46:31

@Fizikus: Na akkor még egyszer: a szövetségeseknek 14000 ágyújuk és 3400 tankjuk volt, a legkisebben is 37 mm-es löveggel. A németeknél pedig 7000 ágyú, 2500 páncélos, amiből csupán 937 db volt a Panzer II, de annak is csak 20 mm-es nehézpuskája volt, ágyúja nem!!!! Mit nem lehet ezen érteni? Németország gazdasága olyan romokban volt, mint kb. most a miénk! '39 szeptemberében a nehéztüzérségi lőszerkészlet csupán az előírásos mennyiség 10%-át tette ki!

A lengyelekről annyit, hogy korántsem lovakkal védekeztek, az a film hamisítvány. Két tűz közé lettek szorítva, ezért estek el gyorsan, de a hadseregük erős és magabiztos volt.

bebe tv 2010.12.29. 12:32:17

@mistinguett: Persze, hogy nem csak az autók miatt, de az volt gyakorlatilag az első ipari produktum amire a megszálló amerikaiak rábólintottak. Nem taglaltam de ismert tény, hogy Bajorország és Baden-Würtenberg a háború előtt nem számított ipari tartománynak. Sőt annak előtte mint olyan Baden-Württemberg sem létezett, mert Baden, Württemberg-Baden és Württemberg-Hohenzollern tartomány egyesüléséből jött létre 1952-ben, ahol a lakosság főképpen mezőgazdaságból élt. Tehát nem véletlen, hogy a keletnémet részekről átmenekült cégek épp ezekben a tartományokban telepedtek le.
Addig mindössze két nagy tartományban koncentrálódott az ipar, Szászországban és NRW tartományban, más nevén a Ruhr vidéken.Az ok nagyon egyszerű, hogy miért. Ott voltak a szénbányák és az ipar az ipari forradalom óta praktikus okokból mindig is a szénmedencék környékén telepedett le. Ruhr-vidéken ott volt az antracit,az acélipar lelke,Szászországban Drezda környékén meg az óriási barnaszén mezők.
De ha neked jobban tetszik a saját pejoratív kifejezésed, hogy aha csak az autó, akkor nyugodtan kimondhatom meglehet, hogy aha csak az autó miatt.
Hogy mekkora gazdasági motor az autóipar, az jól érzékelhető volt a 2008-ban kirobbanó gazdasági válság kapcsán. Az autóipar válsága magával rántotta szinte a teljes ipart. Acélművek álltak le nem kis időre, mert
drasztikusan visszaestek a megrendelé- seik. Nem kellett annyi finomlemez az autógyáraknak és azok beszállítóinak, hengerelt árú a csavarbeszállítóknak, műanyag alapanyag a kárpit gyártóinak, textil az üléshuzatoknak. Drasztikusan visszaestek a gépkocsi elektronikát és gumiárút, valamint a forgácsoló szer- számokat gyártó cégek megrendelései, ami csökkentett bérek melletti időleges leállásokhoz valamint rövidített munkaidőkhöz vezetett. Az ezáltal csökkenő dolgozói jövedelmek eladási válságot idéztek elő a teljes ipari spektrumban ( bútoripar, szórakoztató és háztartási elektronika, ruhaipar stb.)Ez a csökkenő kereslet átterjedt a papír és csomagoló iparra is,aminek következtében csökkent az ezen iparágak által használt szerszámok utáni kereslet. Gyakorlatilag minden cég a túlélésre játszott, és nem invesztált új gyártó berendezésekbe.Ezek után kimondható, hogy igen is a gépkocsiipar még mindig a gazdaság motorja. Az is igaz, hogy minden a világot sújtóhitelválsággal kezdődött.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.12.29. 13:10:58

@bebe tv: Vicceltem, ott is a szmájli.

(Persze, hogy az autóipar központi tényező, nyilván nem véletlen, hogy a használt autókat számították be, nem a használt telefonokat.)

Fizikus 2010.12.29. 13:41:51

@Filhipposz: légyszíves magyarázd be, hogy a franciáknak több, jobb és nagyobb ágyújuk illetve tankjuk volt, a gazdaságuk sokkal jobb helyzetben volt, stb, mégis 1-2 hónap alatt elvesztették az egész országukat
Nem lehet véletlenül, hogy a franciák lényegében minden fegyvere első világháborús volt, aminek nagy része nem is működött, illetve ami működött az csak állóháborúban működött volna?
A korábbi posztokban senki nem mondta, hogy a lengyelek lovakkal védekeztek volna, de amúgy voltak a lengyeleknek lovas hadosztályai is. Az erős hadsereget onnan lehet megismerni, hogy 1 hét alatt elveszít egy egész országot, ugye?

bebe tv 2010.12.29. 15:43:28

@mistinguett: OK. Akkor ebben egyetértünk.
Elnézést, hogy elsőre nem vettem a lapot.

Filhipposz 2010.12.30. 16:25:04

Rendben, bemagyarázom.

Én itt tényeket soroltam fel, az Ön érveivel sajnos momentán nem tudok mit kezdeni.

És akkor még egy tény, csak sajnos most nem tudom megjelölni a forrást, de hiteles: a lengyel vezérkarnak konkrét, leírt expanziós tervei voltak német irányban. EZ jellemez ez erős hadsereget.

A kezdeti német sikereket a teljesen újszerű, vakmerő tervezés és a fegyelmezett kivitelezés, no meg a hadiszerencse okozta. Komoly hadikapacitásra csak 41 nyarára tettek szert, de ez is csak a Donig tartott ki.
Egyébként az sincs benne a köztudatban, hogy a szovjetek is két fronton harcoltak, már 38-tól háborúban álltak a japókkal, a Fall Barbarossa kezdeti sikerei ennek is betudhatók, na meg annak, hogy Sztálin kedvenc hobbija a tábornokok kivégeztetése volt.
süti beállítások módosítása