cover.JPGVégre itt van! :-) Idén talán már nem fog esni a hó… Úgy tűnik, hogy nemcsak a naptár alapján van tavasz, de végre a hőmérséklet is tartósan melegebb, néha szint már nyári, a levegő pedig virágillattól finom mindenfelé. Ahogy nálunk, úgy Európa minden szegletében most éled a természet, a fák virágba borulnak és hozzák zöld leveleiket a hosszú tél után. Íme egy kis nézegetni való galéria az ezerszínű, virágzó Európáról:

0 Vissza

cover.pngNagyjából valamikor április első heteiben jön el a pillanat, amikor a levegő illatokkal telik meg, a fák a téli pihenőjük után ismét elkezdenek zöldellni, egyre több virágot látni az utak mentén… és egyszer csak érzi az ember: végre itt a tavasz! :-) Az utóbbi napokban ezt lehetett érezni Budapesten és szerte az országban, sőt néhány napon keresztül úgy tűnt, mintha nem is a tavasz, de már a nyár kopogtatna. Persze aztán jött a hűvös, esős idő – ahogy egy igazi áprilishoz illik.

Nemcsak Magyarországra, de Európa legtöbb országába is beköszöntött a napokban a várva várt évszak – erről mutatunk most nektek egy képes összeállítást.

sw.jpg

Vårkänslor, azaz tavaszi láz Stockholmban

dk.png

Cseresznyefavirágzás a koppenhágai Bispebjerg Kirkegårdban

dk2.jpg

Tavaszi fasor, Koppenhága

cz.jpg

A prágai Szent Vitus székesegyház, Csehország

si.jpg

Kora reggeli köd, Malečnik, Szlovénia

pl_krokusz.jpg

Krókuszvirágzás a Tátrában, Lengyelország

fr2.jpg

Párizsba is beszökött a tavasz…

es_1.jpg

Tavaszi táj Spanyolországban

gr_1.jpg

Tavaszi életkép Leszbosz szigetéről, Görögország

schonbrunn.jpg

A schönbrunni kastély tavaszi kertje

de_1.jpg

Virágalagút a Bonn-i Heerstraße-n

de2.jpg

Frankfurti tavasz

uk2.png

Cseresznyevirágzás egy londoni parkban

bxl.jpg

Az Európai Parlament strasbourgi székháza

bp.jpg

Tavaszi napfelkelte Budapesten

További tavaszi képeket találtok Pinterest oldalunkon.

0 Vissza
Címkék: tavasz magazin

A hihetetlenül hosszúra nyúló tél után már mindannyian ki vagyunk éhezve a tavaszra. Lehet, hogy jó volt március végén újra szánkózni kicsit, hóembert vagy hónyulat építeni, de a legtöbben már nagyon várjuk, hogy a természet újraéledjen téli álmából és végre élvezhessük a tavaszi napsütést. A zöldellésbe mi is beszállunk: áprilisban a Föld napjához kapcsolódóan a Zöld Európa témakörét járjuk körül több programunkkal. Az EU egyik nagyon fontos célja a klímaváltozás elleni küzdelem, melynek egyik fontos eleme a károsanyag-kibocsátás radikális csökkentése. Ehhez  elengedhetetlen az energiahatékonyság növelése, vagyis a rendelkezésre álló energiaforrások jobb kihasználása, valamint új, alternatív energiaforrások munkába állítása. Ilyeneket mutatunk be több programunkban, illetve azt is, hogy mi vár Európára és a világra, ha nem változtatunk a jelenlegi hozzáállásunkon.

Az első tavaszi hónap másik fontos témáját az irodalom szolgáltatja – április második felében kerül sor ugyanis a jubileumi, XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, amelyhez kapcsolódóan mi is vendégül látjuk a magyar és európai irodalom számos kiemelkedő alkotóját.

pneumobil.jpgA hónap első programján, április 11-én arra kaphattok választ, hogy mi történik akkor, amikor elfogy az áram, és nem működnek a mindennapi életünkben alapvető eszközök. Az egyik lehetséges választ az Óbudai Egyetem hallgatói adják, akik pneumobiljaikkal érkeznek hozzánk. A pneumobil olyan, általában kisméretű jármű, amely üzemanyagként gyakorlatilag csak sűrített levegőt használ. A hallgatók által épített különleges autókat nálunk a helyszínen ki is próbálhatjátok.  A bemutató után Rakonczay Gábor kenus érkezik hozzánk,  aki elsőként szelte át kenuval az Atlanti-óceánt. Gábornak a csaknem kéthónapos út alatt volt alkalma megtapasztalnia, milyen az infrastruktúra nélküli környezet, hogyan küzdheti le egyedül, a rendelkezésére álló kevés eszköz segítségével az óceán kiszámíthatatlan természetét. Többek között erről is mesél majd nekünk 11-i programunk második felében, 19 órától.

A Föld napjára (április 22.) egy különleges előadással készülünk, amelyben a Független Színház Peer Gynt ösztöndíjasai egy performance-előadás keretében különböző, Európában élő emberek monológjait hallhatjuk a Millenáris füvén (rossz idő esetén az Európa Pontban). Az általuk felvetett környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági problémákra saját válaszainkat csak mi magunk adhatjuk meg – történeteiket figyelve könnyen észrevehetjük a biker-smoker, a stewardess, a plázaanyu, az atombarát, a munkanélküli munkás, a lomizó, a vályogvető és a művész-tréner szempontjait, örömeit, vágyait, és könnyen lehet, hogy magunkra ismerünk bennük.

foldunk, a muanyag bolygo.jpgA fenntartható fejlődés lesz Lumière filmklubunk témája is, ahol a „Földünk, a műanyag bolygó” című dokumentumfilmet vetítjük, amely az életünk minden területén (egyre inkább) jelen lévő műanyagokról mesél nekünk, és fest nem túl biztató képet. A dokumentumfilm készítője Werner Boote, akinek a nagyapja az egyik legnagyobb műanyagkonszern igazgatója volt. Boote az ő történetéből kiindulva járt utána a műanyag különböző ismert és kevésbé ismert hatásainak. A vetítés után Simon Gergellyel, a Greenpeace szakértőjével beszélgetünk.

Programjaink másik fele a művészetekhez és az irodalomhoz kapcsolódik – április 18. és 21. között ismét a Millenáris ad helyet a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, amelyhez kapcsolódva idén is megszervezzük az immár hagyományos Európai Írótalálkozót az Európa Pontban. Április 19-én a Könyvfesztiválra érkező prominens európai írók, valamint magyar kortársaik részvételével több izgalmas panelbeszélgetés keretében beszélgetünk majd a Civilek Európájáról – az Írótalálkozó meghívottjainak listáját, illetve a végleges, pontos programot hamarosan ismertetjük az esemény Facebook oldalán. A Könyvfesztivál díszvendége Olaszország lesz, ami a mi programunkban is kiemelt szerepet kap.

firenze 2.jpgNemcsak az Írótalálkozón, de a 18-i Egy csésze Európa programunkon is Itália felé vesszük az irányt, mégpedig az izgalmas Toszkánába, azon belül is Firenzébe, a „reneszánsz bölcsőjeként” emlegetett városba utazunk. Nádasdy Ádám költővel, nyelvészprofesszorral arról beszélgetünk majd, hogy Dante tényleg a női olvasók miatt írta-e latin helyett olaszul, sőt toszkán nyelvjárásban az Isteni Színjátékot. Szó lesz a másik híres firenzeiről, a 700 éve született Boccaccióról is, Verdiről sem feledkezünk meg, aki mindenképpen meg szerette volna hódítani Firenzét, a mecénások és mentorok fellegvárát. Egy olasz esten kikerülhetetlen a pizza és az olasz kávé – mi sem mulasztunk e téren. (A programra előzetesen az euinfo@eu.hu címen keresztül várjuk a regisztrációkat.)

A hónapot a jazz világnapjához kapcsolódóan a fiatal jazz-zenészek magyarországi helyzetéről szóló beszélgetéssel és meglepetéskoncerttel zárjuk. A rendezvénysorozat Herbie Hancock világhírű zongorista, az UNESCO jószolgálati nagykövete kezdeményezésére jött létre – tavaly ez alkalomból Oláh Kálmán adott nálunk emlékezetes koncertet. Idén is a jazz élvonalából várunk egy elismert előadóművészt – és a gitárját.

Az Európa Pont minden áprilisi programjának részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

0 Vissza