olimpia_cover.JPGA londoni olimpia vasárnap véget ért, számtalan beszámoló statisztika jelent meg róla, amely különböző súlyozások és szempontok szerint rangsorolta a résztvevő 204 ország eredményeit. Bárhogy is számoljuk, Magyarország vitathatatlanul az élmezőnyben végzett mind az érmeket, mind a szurkolói élményszerzést tekintve. Vicces súlyozások és számolgatások helyett mi arra kerestük a választ, hogy a 2012-es olimpián elért eredmények fényében mely sportok tekinthetők „európainak” – olyannak, ahol még mindig, vagy most éppen európai dominanciáról beszélhetünk.

Aki kicsit is figyeli a sporteseményeket, tudhatja, hogy vannak olyan sportok, amelyek tipikusan egy-egy országhoz, térséghez vagy kontinenshez köthetők – a hosszútávfutók tipikusan kelet-afrikaiak (többnyire kenyaiak vagy etiópok), a sprint futószámok rendre a jamaikaiaké (ha nem az amerikaiaké); ritmikus sportgimnasztikában pedig általában a kelet-európai sportolók a legjobbak. Számtalan sport hazája Európa, de a korábban hagyományosan európainak tekintett sportok területén egyre nagyobb a verseny, és egyre jobban kell számolni a feltörekvő új kihívókkal. Olyan országokkal, amelyekkel emberanyag, anyagiak vagy mindkettő tekintetében egyre nehezebb felvenni a versenyt. Kína és az USA az utóbbi évtizedekben rengeteget áldozott az elitsportolók kinevelésére, de számos kis feltörekvő nemzet is rendre egyre jobban szerepel a világversenyeken. A kérdésünk tehát: maradt még olyan sport, amelyről azt mondhatjuk, hogy európai, amelyben az élmezőnyben az európaiak dominálnak?

Ennek vizsgálatához egy meglehetősen egyszerű, a brit tudósok tudományosságát, statisztikák évekre visszamenő böngészését mellőző módszert választottunk: megnéztük a londoni olimpia 302 versenyszámát, illetve a sportágakat, és összegyűjtöttük azokat, amelyekben az első három helyen európai végzett, illetve azt is, hogy ezen túl is mennyire dominálnak az élmezőnyben az európai sportolók. Mivel eleve az sem teljesen egyértelmű, hogy mit tekintünk európainak vagy Európának, így természetesen az egész „vizsgálat” önkényes és vitatható – inkább játék, pillanatkép az olimpiai sportágakról London után, de bizonyos szempontból megmutatja, hogy jelenleg melyek a legsikeresebb „európai”* sportágak.

Sikeres európai sportágak

Megvizsgálva először az olimpián szereplő 36 sportágat, a londoni eredmények tekintetében európaiak uralják mindenképpen a kajak-kenu számokat, mind a síkvízi, mind a szlalom versenyeket. Szlalomban egyetlen ausztrál éremtől eltekintve mindet európai nyerte, és az érmeseket követő országok is 90%-ban európaiak, de hasonlóképpen van ez a síkvízi sprintszámoknál is, ahol mi magyarok is nagyon erősek vagyunk. Hagyományosan jók az európai csapatok a labdajátékokban – no nem a fociban, ott sem a női, sem a férfi csapatoknál nem lett európai ország érmes, hanem például a férfi kézilabdában (első hét ország európai), illetve férfi vízilabdában (első hat csapat európai). Emellett feltűnő még az európai fölény a lovas számokban (az összes versenyszámnál), illetve férfi öttusában (bár itt becsúszott egy kínai ezüst, de ettől eltekintve az első tíz sportoló mind európai), illetve férfi triatlonban – a nőknél mindkét sportág vegyesebb képet mutat. A ritmikus sportgimnasztikában is döntően európai, pontosabban kelet-európai érmeseket találunk, ehhez némileg hasonlít a női súlyemelés, itt is Kelet-Európa dominál. A sportágak közül európai szempontból kiemelkedően sikeresnek mondható még a szörfözés vagy a kerékpározás, de ezen sportágakon belül már jóval vegyesebb a kép a fent említetteknél. Az úszás még talán olyan sport, amelyben azt gondolnánk, hogy legalább szakágakban van valamekkora európai dominancia, de ez nincs így: az USA tarol ebben a sportágban (az úszás összesített éremtáblázatán az USA, Kanada és Franciaország végzett az élen); az egyetlen úszószám, ahol csak európaiak végeztek az élen, a nők 50 méteres sprintszáma, itt viszont az első hat helyezett európai.

Sikeres európai versenyszámok

Természetesen vannak még ezen kívül is európai sikersportok, de azok már sportágon belüli eredményekhez köthetők, ilyen például atlétikán belül a férfi rúdugrás, ahol az első 12 helyezett mind európai volt Londonban, de ilyen a női hétpróba (első hat európai), a női kalapácsvetés (három) és a női gerelyhajítás (szintén három).

Ha aszerint ítéljük meg a legeurópaibb versenyszámot, hogy melyik az a sport, amelyben „betolakodó” nélkül a leghosszabban európaiak végeztek az első helyeken, akkor a legeurópaibb sport az egyéni díjlovaglás, ahol az első 16 helyezett mind európai volt, a 17. helyen bukkant fel az első amerikai sportoló. „Ezüstérmes” az európai sportok között a már említett férfi rúdugrás (az első 12 hely európaié) és dobogós még a férfi triatlon, ahol 11 európai végzett ez élen.

A fentiek alapján a legeurópaibb sportok a következők:

tabla_egyben.jpg
*(Európainak mi ebben a vizsgálatban azokat az országokat tekintettük, amelyek sportolói és csapatai az Európa-bajnokságokon indulnak Izlandtól Albánián és Franciaországon át egészen Fehéroroszországig vagy Azerbajdzsánig.)

0 Vissza

rio_zold.jpgNagy várakozással készült a világ a múlt héten állam- és kormányfői szinten megrendezett riói ENSZ-csúcsra, amely 20 évvel követte a mára ikonikussá vált 1992-es, szintén Rio de Janeiróban megrendezett Föld-csúcsot. Akkor, 20 éve valóban nagyot lépett előre a világ a fenntartható fejlődés és a klímaváltozás világszintű kezelésének ügyében, ám a csoda ezúttal elmaradt. Bár a konferencia záródokumentuma tartalmaz néhány újdonságot, mégis mind a környezetvédő szervezetek, mind a fejlődő országok csalódottak. A zöldek leginkább a konkrét kötelezettségvállalásokat, számon kérhető célok nevesítését, egy cselekvési terv és konkrét menetrend elfogadását hiányolják, a fejlődő országok vezetői pedig úgy érzik, nem kaptak kézzelfogható segítséget problémáik enyhítéséhez.

A konferencián született megállapodás – a közel 50 oldalas „A jövő, amit akarunk” címet viselő záródokumentum – egyik fontos újdonsága ugyanakkor az, hogy a résztvevők kinyilvánították, hogy szükség van általánosan elfogadott „fenntartható fejlesztési célok” meghatározására az élelmiszerbiztonságtól kezdve a víz- és energiagazdálkodásig, amelynek menetrendjét 2013-ig meghatározzák. Emellett 50 milliárd dollárnyi felajánlás gyűlt össze annak az ENSZ-kezdeményezésnek a javára, amelynek célja, hogy 2030-ra a világ teljes népessége hozzájusson az áramszolgáltatáshoz, a Fenntartható energiát mindenkinek néven futó terv szerint pedig globálisan a jelenlegi nagyjából 15%-os megújuló energiaforrás arányt meg kell duplázni (30%-ra) 2030-ig – bár ez a célkitűzés sem kötelező érvényű, így nem is számon kérhető.

Látva az országok közötti nagy nézetkülönbségeket a tárgyalásokon, a konferencián felmerült, hogy a fenntartható zöld gazdaság kiépítésében a kormányok helyett nagyobb szerepet kellene adni a magánszektornak, például a természeti erőforrások (víz, levegő, erdők stb.) beárazásával és a jelenlegi széndioxid-kreditekhez hasonló kereskedési rendszerhez hasonló piacosításával. Bár a kvótakereskedelem működése sem zökkenőmentes, de egyesek szerint ez segíthetne elmozdítani a tárgyalásokat a holtpontról.

Egy héttel a konferencia után a konferencia megítélése vegyes: a zöld szervezetek elhatárolódtak a záródokumentum szerintük üres politikai állásfoglalásától, míg a konferencia szervezői azzal védekeznek, hogy a tanácskozásnak nem is volt célja kötelező érvényű egyezmények kidolgozása, hanem sokkal inkább egy folyamat elindítása, amelynek végén a nemzetközi közösség elfogadja a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem új alapelveit. Hogy mennyire jelent ez a találkozó előrelépést egy fenntarthatóbb világ megteremtésében, vagy mennyire jelzi a jelenlegi rendszer cselekvőképtelenségét, még korai lenne megítélni. Bízzunk benne, hogy ez a mostani csúcs valóban egy hosszabb folyamat része, amely előbb-utóbb elvezet egy megnyugtatóbb és fenntarthatóbb jövőhöz.

Fotó: a konferencia idejére zöld fénybe öltöztették a Megváltó Krisztus szobrát, forrás: http://www.nature.com/ 

0 Vissza

Ryszard Kapuściński vitathatatlanul a XX. század egyik legkiemelkedőbb riportere. Tudósításai és könyvei világszerte népszerűek, írásait számos nyelvre lefordították, egy szakmai pályázaton, 1999-ben az „évszázad újságírójának” választották. Kapuściński rangos lengyel folyóiratok és a lengyel hírügynökség riportereként a fél világot beutazta, és beszámolt a fejlődő világ felszabadító mozgalmairól: 27 forradalom szemtanúja volt, sokszor forgott életveszélyben, négyszer akarták agyonlőni, 12 háborús fronton fordult meg Fekete-Afrikától Dél-Amerikáig. Könyvei – mint például a Hailé Szelasszié etióp császár birodalmának végnapjait megidéző Császár (1978) vagy a Reza Pahlavi elűzéséről és az ajatollahok forradalmáról tudósító A sahinsah (1982) – Magyarországon is bestsellernek számítottak a nyolcvanas évek elején. Nem is csoda, hiszen Kapuściński írásaiban olyan helyekre kalauzolta el olvasóit, ahova az előző rendszerben maximum képzeletben juthattak el. Egyesek szerint, ha nem hal meg 2007-ben, előbb-utóbb megkapta volna az irodalmi Nobel-díjat is, ami kevés nem szépirodalmi alkotóról mondható el. Méltatói szerint ő az, aki „irodalmi szintre emelte a riport műfaját” – ez a mondat jól jellemzi írói stílusát, sikerének okát, ugyanakkor összefoglalja azt a szakmai vitát is, amely nemrégiben írói munkássága kapcsán kirobbant. E vitát Artur Domosławski lengyel újságíró, Kapuściński tanítványa és barátja indította, aki nemrégiben életrajzi könyvet jelentetett meg mesteréről.

Domokapuscinski-portre_lengyel_kiadas.jpgsławski  e könyvét (Háborúk és forradalmak költője) három évnyi kutatómunkára alapozva készítette: mindent elolvasott és alaposan kielemzett mesterétől, felkereste írásainak korábbi helyszíneit, közel száz interjút készített az életrajz minél pontosabb kimunkálásához. Munkájában a riporter családja mindvégig segítette, azonban a mű elkészülte után özvegye mégis jogi úton próbálta ellehetetleníteni a megjelentetését (sikertelenül). Ennek legfőbb oka, hogy Domosławski terjedelmes könyvében a riporter-legenda portréját új színekkel árnyalta: könyvében leplezetlenül beszél házasságtöréséről, a lányával kialakított feszült viszonyról, valamint Kapuściński titkosszolgálati múltjáról. Mégis nem ezek azok a részletek, amelyek a munkásságáról kialakult vitát kirobbantották, hanem az, hogy Domosławski könyvében azt is leírta, hogy a mester sok bizonyított esetben kiszínezte a történteket. Azaz bár jelen volt a helyszínen, egyes sztorikat mégis maga talált ki, beszámolóit nem tényszerűen, a valósághoz hűen írta meg, hanem maga kiegészítette színesebb epizódokkal, ahogy Domosławski fogalmaz, írásaiban „sokszor elragadta az irodalmi hév”. Domosławski továbbra is csodálatos és kiemelkedően értékes műveknek tartja Kapuściński írásait, ugyanakkor azt állítja, hogy írásaiban elmosódik a határ a tényszerű riport és a fikció, azaz újságírás és szépirodalom között.

Számít ez valamit olyan nagyszerű írásoknál, mint a Császár, a Futballháború vagy az Ében? – tették fel a kérdést sokan, a válasz pedig megosztotta a szakmát. Egyesek szerint teljesen lényegtelen, hogy szépirodalom vagy tényirodalom címkével látjuk el Kapuściński írásait, könyvei a XX. század történetének olyan kiemelkedő lenyomatai, ami miatt mindenképpen a legnagyobbak között van a helye. Mások szerint  riporterként nem tehette volna meg azt, amit megtett: újságíróként tartozik annyival olvasóinak, hogy egyértelműsíti, írása valós történetet rögzít vagy fikció – egy riporter nem teheti meg, hogy saját ízlése vagy mondanivalója szerint számol be tényekről.

artur.jpgTöbbek között erről a vitáról is szó lesz következő rendezvényünkön, május 22-én, amikor az életrajzíró Artur Domosławski lesz vendégünk. Domosławski könyve az általa generált szakmai vitán túl igazán érdekes olvasmány is, élvezetes „történelemkönyv és szakmai tanulmány egy portré ürügyén”, amely megjelenésekor egyetlen nap alatt elfogyott Lengyelországban – ajánljuk mindenkinek, aki szerette Kapuściński írásait, vagy aki szereti a történelmi témájú írásokat – legyen az fikció vagy riport.

 

 

 

0 Vissza

Korábban egy interjú keretében már foglalkoztunk az Európai Önkéntes Szolgálattal, ezúttal praktikus tanácsokkal igyekszünk segíteni azoknak, akik szívesen töltenének 2-12 hónapot valamelyik európai országban önkéntesként. Az Európai Önkéntes Szolgálat – angol rövidítésével EVS – az EU egyik legnépszerűbb iskolai képzésen kívüli mobilitási programja, amely civil szervezetek tevékenységére építve teremt lehetőséget a 18 és 30 év közötti fiatalok külföldi tapasztalatszerzéséhez. A program nevében szereplő „önkéntes” szó talán azt sejteti, hogy ez egy jótékonysági program, de ez egyáltalán nem így van. Önkéntes a munkavégzés abból a szempontból, hogy a résztvevő egy-egy külföldi, az élet különféle területein tevékenykedő (például kultúra, sport, környezetvédelem, állatgondozás, szabadidő-szervezés, örökségvédelem, stb.) non-profit szervezet tevékenységét támogatja munkájával – ugyanakkor ezért a segítségért számos ellenszolgáltatást kap cserébe, amelyek közül az ingyenes, helyi környezetben történő nyelvtanulás lehetősége csak az egyik tényező.

 

fiatalok.jpgAz EVS program közösségi szinten az ifjúság mobilizálását, különböző kultúrák megismerését, a közös európai identitástudat erősítését segíti – míg a fiatalok számára leginkább egy új ország, egy más kultúra megismerését, külföldi barátok szerzését, egy nyelv elsajátítását, illetve a szülői háztól való függetlenedést, az önállósodást jelenti. Az EVS program az önkéntesség ideje alatt állja a kiutazó útiköltségeit, ingyenesen szállást biztosít számára az önkéntesség idejére, segíti az adott ország nyelvének elsajátítását vagy a már meglévő nyelvismeret elmélyítését, ezen kívül az önkéntes munkáért– az adott országban a megélhetést teljes mértékben fedező - „zsebpénzt” utal a résztvevőnek.

A program tehát egy nagyszerű lehetőséget jelenít meg a külföldi tapasztalatszerzésre vágyó fiatalok számára, a lehetőség elnyeréséhez azonban alaposan meg kell dolgozni. Az alábbiakban az EVS-t már megjárt volt önkéntesek, valamint küldő civil szervezetek koordinátoraival folytatott beszélgetések alapján szedtük össze a programhoz kapcsolódó legfontosabb gyakorlati tapasztalatokat, jó tanácsokat, amelyeket elindulásnál nem feltétlenül lát át a jelentkező, de amelyeket mindenképpen érdemes szem előtt tartani a készülődés során.

 

A megfelelő fogadó szervezet megtalálása

 

Az EVS-sel történő kiutazás egyik legsarkalatosabb pontja a megfelelő fogadó civil szervezet megtalálása. Ebben nyújt segítséget a program hivatalos honlapján megtalálható böngésző, amelyben az összes önkéntest fogadó európai civil szervezet, illetve ezek profilja megtalálható – országonkénti és tevékenységi terület szerinti bontásban. Nem kis feladat több ezer civil szervezet közül megtalálni a megfelelőt, de a bőséges kínálattal érdemes maximálisan élni, ugyanis az egyik legtipikusabb hiba, hogy a potenciális önkéntes kinéz magának 2-3 helyet, és csak ezekre jelentkezik. Ennél sokkal rugalmasabbnak kell lennünk, legalább 20-30 helyre el kell küldeni az életrajzból és motivációs levélből álló jelentkezést. (A szabad fogadó helyek kereséséhez érdemes még felkeresni ezt az oldalt is, ahol rendszeresen jelennek meg önkénteseket kereső felhívások.)

 

Az korábbi önkéntesek tapasztalatai alapján elmondható, hogy többen akár 50-60 helyre is aspiráltak, és ilyen mennyiségű jelentkezésnél sem feltétlenül kaptak mindig visszajelzést, sokszor azt is csak hónapok múltán. Elég időt kell tehát szánni a megfelelő fogadó szervezet megtalálására, nem szabad sajnálni az energiát a megfelelő motivációs levelek megírására (érdemes minden motivációs levelet az adott szervezet profiljához igazítani), illetve ezek elküldésére. Számolni kell a szervezetek lassú reakciójával is, és mindenképpen legalább 1-2 hónapos procedúrával kell számolni, amit érdemes a leadási határidőknél figyelembe venni, előfordulhat ugyanis, hogy a fogadó fél megtalálásával annyi idő megy el, hogy az előre kitűzött határidőt már nem tudjuk tartani, és átcsúszunk egy következő pályázati határidőbe, ami a kiutazás időpontját is csúsztatja.

 

A fogadó szervezetek felkutatásánál nem árt, ha tudjuk, melyek az ún. „sláger-országok”, amelyek hosszú ideje a legnépszerűbbek, így a jelentkezők nagy számának betudhatóan meglehetősen nehéz ezen országokba az EVS keretében eljutni. Jelenleg ezen országok közé tartoznak az angol nyelvterület országai, valamint a dél-európai államok. Ugyanakkor Skandináviát sokkal kevesebben választják, és ugyanez áll a nemrégiben csatlakozott, zömében közép-európai országokra is.

 

Az időtényező

A megfelelő szervezet megtalálása is elhúzódhat, ugyanakkor fontos tudnunk azt is, hogy ha végre megtaláltuk a potenciális fogadó szervezetünket, akkor sincs még biztosítva a kiutazás, mert ezután jön a „pályázati rész”. A projektben küldő, fogadó, ill. koordináló szervezetek vesznek részt, a pályázatot az egyik szervezetnek (akár küldő, akár a fogadó, akár koordináló) kell benyújtania alapesetben a nemzeti irodához (Magyarországon a Mobilitáshoz) a projekt teljes költségvetésével (fontos, hogy nem az önkéntes készíti el és nyújtja be a pályázatot, hanem az őt fogadó / küldő akkreditált civil szervezet). Maga a pályázat megírása is elhúzódhat, és az elbírálása is akár több hónapot is igénybe vehet.

 

A preferált csoportok

Az EVS-ben való részvétel lehetősége alapvetően nyitva áll minden 18 és 30 év közötti fiatal előtt, ugyanakkor a program előnyben részesíti a valamilyen tekintetben hátrányos helyzetű (pl. vidéki, valamely kisebbséghez tartozó) fiatalokat. Emellett bizonyos szervezetek előnyben részesíthetik azokat, akik beszélik az adott ország nyelvét, illetve életkorral kapcsolatban is lehetnek megkötéseik. Egyes civil szervezetek speciális tevékenységük miatt szívesebben dolgoznak a már tapasztaltabb, idősebb fiatalokkal, és általánosságban megfigyelhető, hogy a korhatár alsó részében (18-20 évesen) relatíve nehezebb fogadó szervezetet találni, mint a korhatár felső harmadában.

 

A koordinátor szerepe

Bár elméletileg bármelyik akkreditált civil szervezet küldhet önkéntest, aki vállalja az ezzel járó (nem feltétlenül materiális) költségeket, érdemes megfontolni, milyen szervezeten keresztül utazunk ki. A küldő szervezet koordinátorának kiemelt szerepe van a pályázatban, egy tapasztalt koordinátor sokban hozzájárulhat annak sikeréhez, mivel rendelkezik olyan többletinformációval, ill. ismerettel, amelyhez az egyszerű önkéntes nem tud hozzáférni. Így például tudhatja azt, hogy mely szervezetek fogadnak csak „testvérszervezetektől” önkénteseket, ami a mindenki számára hozzáférhető adatbázisból korántsem ilyen egyértelmű.

 

Ex-önkéntesek felkeresése

Mielőtt belevágnánk, érdemes felvenni a kapcsolatot olyanokkal, akik már végigjárták azt az utat, amit mi is járni tervezünk, mert az ezen cikkben összefoglaltakon túlmenően számtalan hasznos gyakorlati tanáccsal szolgálhatnak. Az alábbiakban összefoglaltuk az ezzel foglalkozó legfontosabb weboldalakat:

 

 

Az EVS tehát egy nagyszerű lehetőség a fiatalok külföldi tapasztalatszerzésére, de fontos, hogy pontosan tisztában legyünk a részvételi feltételekkel, és alaposan felkészüljünk a kiutazásra – a programot már megjárt önkéntesek elmondásai alapján mindenképpen megéri az időt és az energiát rászánni!

 

A fenti rövid összefoglaló mellett természetesen várjuk a hasonló tapasztalattal rendelkezők visszajelzését (kommentekben például) – osszátok meg velünk élményeiteket, javaslataitokat, segítsünk a program iránt érdeklődőknek!

 

 

 

 

0 Vissza
Európa Pont | 2012.05.10. 10:56

Lehet-e két hazád?

Az Európai Unió működésének egyik alapelve az utazás, munkavállalás és letelepedés szabadsága – egyre többen élnek is ezekkel a lehetőségekkel, és vezeti őket kíváncsiságuk, tanulmányaik vagy munkájuk külföldre. Sokan választják a tartós kint maradást és lelnek új hazára egy másik tagállamban. Bár a motiváció a szabadnak korántsem nevezhető szocialista Magyarország időszakában nyilvánvalóan teljesen más volt, a rendszerváltás einku_logo.jpglőtt egy jobb élet reményében vagy politikai okokból külföldre menekülő disszidensek is hasonló problémával találkoznak, mint a mai kor migránsai. Elhagyva családjukat, szülőföldjüket, ahol kiismerték magukat, magyarul beszéltek, és amit hazájuknak éreztek, az új helyen egy teljesen más világba csöppentek. Akkor még látszólag visszavonhatatlanul egy teljesen új életet kellett felépíteniük, Magyarország után egy másik helyet kezdtek el otthonuknak érezni.

Akik 56-ban hagyták el Magyarországot, igyekeztek megőrizni és ápolni magyarságukat, magyar identitásukat, és ebből minél többet átadni gyermekeiknek, akik már kint születtek. Róluk szól filmklubunk következő filmje, az Inkubátor, ezekről a kettős identitással rendelkező „is-is – sem-sem” gyerekekről. Pontosabban arról, hogyan élik meg magyarságukat ezek az amerikai-magyar fiatalok, akik időközben felnőttek, akik nem is feltétlenül jártak Magyarországon, de szüleiktől és az amerikai magyar közösség „inkubátorátóreka.jpgl” kaptak valamit abból, ami a szüleiknek otthonról hiányzott. A film személyes történeteiket meséli el, szubjektív szemszögből láttatva azt, hogy mit jelent külföldön magyarnak maradni, amerikai magyarnak lenni. Ilyen gyerek volt Pigniczky Réka is,  aki a dokumentumfilmet jegyzi, és a filmben barátait beszélteti – a keretet pedig az István, a király rockopera szolgáltatja, amelyet az emigráns szülők gyerekei egy cserkésztáborban a nyolcvanas évek elején és 25 évvel később, a film jelenében is előadnak – közben megosztva egymással és velünk ezzel kapcsolatos történeteiket és gondolataikat.

A filmet a 2010-es filmszemlén vetítették, ahol hatalmas sikert aratott – dokumentumfilm ilyen nagy érdeklődést (a Puskás Hungary kivételével) ritkán kap, a filmet beválasztották 2010 legjobb 25 magyar filmje közé. A május 11-i vetítést követően a film rendezőjével, Pigniczky Rékával Gyárfás Dorka beszélget.

0 Vissza

A közösségi kertekhez – amelyet egy korábbi programunkon már bemutattunk – hasonló urbánus jelenség napjainkban a közösségi terek létrejötte: ezek olyan befogadó, közösségi munkára és együttműködésre épülő kulturális találkozóhelyek, amelyek a modern városi élet különböző szükségleteit igyekeznek kielégíteni valamilyen alulról jövő kezdeményezés keretében. Vannak művészek számára alkotói közösségi terek, kiállítóterek, képző-, táncművészeti vagy akár újmédiás alkotásokat és programokat befogadó és létrehozó helyek, amelyek egyben természetesen találkozó- és szórakozóhelyként is működnek. Ami közös bennük, az a civil kezdeményezés és a közös munka.

siraly.jpgAhogy európai nagyvárosokban, úgy szerte az országban találkozhatunk hasonló kezdeményezéssel. Ilyen a már évek óta működő Sirály (amelyet lassan talán érdemes lenne átnevezni Főnixre), amely rövid idő alatt irodalmi találkozókkal és színházi előadásokkal a pesti Király utca egyik izgalmas és forgalmas találkozóhelyévé vált. Rokona a pécsi Király utca egyik foghíjtelkén 2010-ben létrejött Varázskert, vagy ugyanitt Pécsett a Labor kísérleti kultúrtér. A budapesti szcéna egyik legújabb ilyen helye a MÜSZI (Művészeti Szint), amely a Corvin Áruház harmadik emeletén jelenleg is formálódik. A kortárs művészetet több (előadói és alkotói) szinten megjelenítő kulturális és civil találkozóhely végleges kialakításán jelenleg is lelkes önkéntesek dolgoznak.

Az alulról jövő kezdeményezések az ilyen közösségi helyek mellett a hivatalos kulturális intézmények ajtaján is kopogtatnak – számos civil projekt keres (és talál) helyet magának ilyen keretek között is.

varazs.jpgHogyan és hol találnak befogadóra a független projektek? Mennyiben van szüksége egy városnak ilyen közösségi terekre, kinek és mire jók ezek? Milyen példaértékű nemzetközi előképei vannak ezeknek a helyeknek? Milyen forrásokból gazdálkodnak? A néha a legalitás és – a nyugati foglaltházak mintájára – az illegalitás határán működő terek hogyan tudják megoldani hosszú távú fennmaradásukat? Mennyire lehet központi a „részvételiség” a hagyományos kulturális terekben?

Ilyen kérdésekre keressük a választ meghívott előadóinkkal most csütörtökön az Európa Pontban a közösségi tereket bemutató rendezvényünkön. A beszélgetésen részt vesz Bársony Júlia (MÜSZI), Szuhay Márton (Kulturális Labor Szociális Szövetkezet), Schönberger Ádám (Sirály), Hartmann Zoltán (PeCsa Music Hall) és Rózsa Zoltán (Zsolnay Kulturális Negyed) – gyertek el, izgalmas beszélgetés lesz! :-)

Fotók: Sirály (Budapest), Varázskert (Pécs)

0 Vissza

Az Európa-napot május 9-én ünneplik Unió-szerte, mert 1950-ben Robert Schuman, akkori francia külügyminiszter ezen a napon javasolta, hogy hozzanak létre egy nemzetek feletti együttműködést az életszínvonal emelése és a béke biztosítása érdekében. Ennek állít emléket ez a nap, de emellett május 9. (ami idén a legtöbb városban a hétvége miatt május 5-re „esik”) egyet jelent a hasznos és szórakoztató európai programokkal is – ilyenkor számos színes program várja az EU-ra, valamint az európai kultúra kíváncsi érdeklődőket országszerte.

A budapesti fesztiválra a már hagyományosnak számító helyszínen, a Millenárison és az Európa Pontban kerül sor május 5-én 14 és 22 óra között, ahova minden korosztályt várunk a legkisebbektől az idősebbekig. Az idei fesztivál fókuszában az EU növekedési stratégiája, az EU2020 áll – az érdeklődők számos program keretében ismerkedhetnek meg az EU ehhez kapcsolódó munkahelyteremtő, oktatási, innovációs, éghajlat-változási, valamint társadalmi befogadásra irányuló célkitűzéseivel, valamint a kapcsolódó uniós lehetőségekkel. A fesztivál azt is bemutatja, hogy milyen lenne ma az élet Magyarországon, ha hazánk nem lenne az EU tagja – láttatva azokat az előnyöket, amelyet a minden nap benne élők nehezen, vagy alig vesznek észre. A fesztiválon koncertet ad Kovács Kati, eljön a Maszkura és a tücsökraj, itt lesz a Qualitons, valamint a Romungro Fiúk népzenei együttes – a koncertek mellett pedig számos izgalmas program várja az érdeklődőket, ebből adunk most egy kis ízelítőt.

A kicsiket számos kézműves és gyerekjáték várja egész nap, „ökodizájn workshopba” és családi gerillakertészkedésbe is belekóstolhatnak szüleikkel, vár még rájuk bábelőadás, Kiskalász-koncert – és természetesen az elmaradhatatlan ugrálóvár. Aki kinőtt már az ugrálóvárból, annak is kínálunk hasznos időtöltést: az Európa Pontban az álláskereséshez elengedhetetlen profi önéletrajz-készítéssel kapcsolatban kaphatnak tanácsot az érdeklődők, az „Erasmus-faluban” és az információs sátraknál pedig számtalan uniós lehetőségről – többek között az idén 25 éves Erasmusról – tájékozódhatnak, de környezetvédelemmel és a fenntartható városi élettel kapcsolatban is kaphatnak információt: a Lecsós Kertnél többek között a közösségi kertészkedésről és kiskert-telepítésről is szó lesz.

A szülők korosztályának is számos programot kínálunk: a generációk közötti együttműködés az egyik témája annak a beszélgetésnek, amelyen Cserhalmi Sára rendezőnő és édesapja, Cserhalmi György színművész vesznek részt. Emellett a kertészkedéssel kapcsolatos tippek nekik is hasznosak lehetnek, de arra is lehetőségük lesz, hogy a nap folyamán kisebb nyereményekért uniós tudásukat teszteljék - ha esetleg valamit nem tudnának, akkor a fesztiválon megjelenő tájékoztató szolgálatok sátrainál bármikor feltehetik kérdéseiket az EU-val kapcsolatban.

Az idősebbeket többek között táncba vinnénk: köztudott, hogy a tánc az egyik legősibb gyógyító művészet – délután a szabadtéri színpadnál az 50+ táncterápia valamennyi korosztályt.

És ez az ajánló még közel sem teljes. Rengeteg további programmal várunk benneteket, a részletes program megtekinthető Facebook oldalunkon. Ha Budapesten lesztek május 5-én, mindenképpen látogassatok el hozzánk, megéri! :-)


Egy kis kedvcsináló tavalyi Európa-napunkról:



0 Vissza

Ahogy korábbi, a programot is ismertető bejegyzésünkben írtuk, az EU legnépszerűbb ifjúságot célzó mobilitási programja, az Erasmus idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ez alatt a 25 év alatt – uniós tagságunk előtt, és azóta – több mint harmincezer magyar fiatal élt már a lehetőséggel, és töltött el egy-két szemesztert felsőoktatási hallgatóként egy másik tagország főiskoláján vagy egyetemén.

Az Erasmus élményét egyetlen résztvevő nem felejti el, mindenki örömmel emlékszik vissza az „erasmusos bulikra”, a sok új külföldi barátra, és arra a tudásra, amelyet egy másik országban, a programnak köszönhetően szerzett. Ehhez kapcsolódóan a programot hazánkban koordináló szervezet, a Tempus beszélgetés-sorozatot szervez Erasmus Szabadegyetem címmel, ahol korábbi Erasmus ösztöndíjasok mesélnek erasmusos emlékeikről, arról, hogy mi az, amit a programtól kaptak, illetve mi lett belőlük azóta, mit értek el szakmájukban.

Az aktuális előadás vendégei nagyon különböző, de annál izgalmasabb területekről jönnek: az áprilisi beszélgetés fókuszában Bakos Piroska televíziós műsorvezető révén a magyar EU-elnökség kulisszatitkai, Haidegger Tamás egészségügyi mérnök jóvoltából a sebészeti robotok, valamint Orosz Gábor pszichológus szakterülete alapján a versengés és csalás lesz.

Egy kis betekintés az e havi három vendég munkájába:

Bakos Piroska:



Haidegger Tamás:
 

 


Orosz Gábor:


 
Az áprilisi Erasmus Szabadegyetem helyszíne és időpontja:
Kossuth Klub, Budapest, VIII. Múzeum u. 7., 2012. április 17. (kedd), 18:00, a belépés díjtalan. További információ és regisztráció az esemény Facebook oldalán és a  www.erasmusszabadegyetem.hu oldalon.

Az előadássorozat folytatódik, minden hónap harmadik keddjén a Kossuth Klubban.

0 Vissza