pizza_napoletana.jpgTésztája nagyon finom lisztből készül, két ütemben. Igen hosszan kelesztik, kézzel nyújtják nagyon vékonyra, kis jellegzetes peremmel. Hirtelen (maximum másfél perc alatt), nagyon magas hőmérsékletű fatüzelésű kemencében sütik meg, a tésztára az aprított paradicsom mellett fokhagyma, extra szűz olivaolaj, oregánó és bazsalikom, esetleg (bivaly)mozzarella kerülhet: ezek az igazi, hagyományos nápolyi pizza megkülönböztető jellemzői. Az egyszerű recept az 1700-as évek óta hódít Nápolyban, a pizza szülővárosában, mára pedig onnan elterjedve az egész világon. Hagyományos elkészítéséhez ragaszkodnak az olaszok, így nem csoda, hogy a receptet az EU eredetvédelmi oltalma (HKT) is védi (innen származnak a fent felsorolt előírások is). Sőt, lehet, hogy hamarosan az UNESCO is felveszi a szellemi világörökségek közé. E havi hagyományos receptünk a nápolyi pizza Olaszországból.

A nápolyi pizza megjelenése az 1715-1725 közötti időszakra tehető. Vincenzo Corrado, Emanuele di Francavilla herceg főszakácsa a Nápolyban leggyakrabban készített ételekről szóló írásában ír először a paradicsommal ízesített tésztakorongról, amellyel „Nápoly beírta nevét a konyhaművészet történetébe”. Az első pizzériák Nápolyban nyíltak, a pizza egészen az 1900-as évek közepéig kizárólag Nápolyban és pizzériáiban volt jellemző. Hírük egészen Nápoly királyáig, Bourbon Ferdinándig eljutott, aki szakítva az udvari etikettel, személyesen látogatott el az egyik leghíresebb pizzériába. Ettől kezdve vált a „pizzéria” divatos hellyé és kizárólag a „pizza” elkészítésének szentelt helyiséggé.

pizza_napoletana2.png

Nápoly legnépszerűbb és leghíresebb pizzája a marinara, amely 1734-ben született meg (ezen nincs mozzarella feltét), illetve a margherita, amely 1796 és 1810 között "formálódott". Ez utóbbit feltétjeinek olasz trikolorra emlékeztető színei miatt (paradicsom, mozzarella és bazsalikom) 1889-ben Nápolyban tett látogatása során az olasz királyné, Savoyai Margit számára is elkészítették, innen származik a neve. (Érdekesség, hogy Margit királynő egy másik olasz finomság névadója is: a fehér, azaz porcukros panforte sütemény szintén a királynő után kapta nevét, ahogy arról a Panforte elkészítéséről készült cikkünkben írtunk.) Idővel Olaszország valamennyi városában és még külföldön is megjelentek a pizzériák, azonban ezek – annak ellenére, hogy nem Nápolyban működtek – mindig is alkalmazták a „pizzeria napoletana” kifejezést vagy más utalást a Nápollyal való kapcsolatra.

A hagyományos pizza elkésztéséhez tartozik a kb. 485 °C-ra felmelegített kemence, amellyel nem minden háztartás rendelkezik. Ezért az alábbiakban az eredeti, kemencés recept mellett egy normál otthoni körülmények között is elkészíthető receptvariációt is bemutatunk.

pizza_napoletana3.jpg

A pizza receptje (a hagyományos különleges termék eredetvédelmi oltalmához kapcsolódó hivatalos leírása (EUR-Lex) alapján):

A tészta hozzávalói (2-3 pizzához):

- 500 g nullás liszt
- 10-15 g só
- 10 g sörélesztő
- 2,5 dl víz

Feltét:

- 15-20 g hámozott, aprított paradicsom
- 20-25 g (bivaly) mozzarella felszeletelve
- 2-4 g extra szűz olivaolaj
- 1 gerezd fokhagyma (az eredeti recept szerint csak a marinara pizzán, elhagyható)
- oregánó
- bazsalikomlevél
- só

A pizza margherita tésztájához vegyünk negyed liter vizet, oldjunk fel benne 10-15 g sót, adjunk hozzá 50 g lisztet, 10 g élesztőt és kezdjük el gyúrni. Mindeközben folyamatosan adagoljuk hozzá a maradék 450 g lisztet. A gyúrást addig folytatjuk, amíg a tészta sima tapintású, puha, rugalmas állagú nem lesz.

A tésztát ezután nedves konyharuhával lefedve, 2 órán át 25°C hőmérsékleten kelesztjük, majd négy egyforma (180-250 grammos) gombócra osztjuk, és újabb 4-6 órán át meleg helyen, külön kelesztjük. Ezt követően a tésztát lisztezett felületen, kézzel (nem nyújtófával!) addig nyújtjuk, amíg a közepén kb. 4 mm vastag nem lesz, a szélein 1-2 cm vastag peremmel.

A tészta közepére 15-20 g hámozott, aprított paradicsomot szórunk, majd középről induló spirálisan szétterítjük. A paradicsomra csipetnyi sót, oregánót, 20-25 g szeletekre vágott (bivaly)mozzarellát és friss bazsalikomlevelet szórunk. A pizzára középről kiindulva körbe extra szűz olívaolajat is csorgatunk. Fatüzelésű kemencében 485°C hőmérsékleten, 60-90 másodperc alatt készre sütjük. Hagyományos sütőben ajánlott sütőkövet használni a kőhöz mellékelt utasítás szerint. Mindezek hiányában a sütőt előmelegítjük a legmelegebb hőfokra, és a pizzát addig sütjük, amíg a tetején a sajt meg nem olvad, és színesedni nem kezd.

Buon appetito! :-)


További receptvariációk:
Autentikus kemencés receptvariáció
Kemencés receptvariáció (angol feliratos videóval Enzo Coccia nápolyi szakácstól)
Otthoni receptvariáció
Otthoni receptvariáció 2


Képek forrása: dissapore.compizzachef.it

szloven_recept1.jpgÚj sorozatot indítunk: ezentúl minden hónapban bemutatunk egy-egy jellegzetes vagy különleges nemzeti ételt valamelyik uniós országból, részletes receptjével együtt. A menüsort Szlovénia egyik hagyományos, Idrija városából származó finomságával, az idrijski žlikrofival kezdjük, amely egy burgonyával töltött tésztaétel – ideális fogás a hideg téli napokra.

Idrija Nyugat-Szlovéniában található kisváros, amely elsősorban higanybányászatáról ismert: a város adta a bányászat fénykorában a világ higanytermelésének nyolcadát. A higanybánya az 1980-as években bezárta kapuit, de korábbi járatainak egy része ma élménybányaként bejárható. A város a világ egyik legjelentősebb higanykitermelőjeként kerülhetett fel (a spanyol Algadén városával együtt) 2012-ben az UNESCO Világörökségi listájára. A város szintén ismert hagyományos technikával készített csipkéjéről, amelynek története egészen a 16. századig nyúlik vissza. A városban mára csipkeverő iskola is működik.

A kisváros emellett gasztronómiájáról is híres: a hagyományos recept alapján itt készített žlikrofi volt az első szlovén étel, amely az EU eredetvédelmi oltalma alá került 2010-ben, hagyományos különleges termékként (HKT). Szlovéniában már 2002 óta védelem alatt állt. 1936-ból származik az étel első írásos említése, amelyből kiderül, hogy a žlikrofi igazi ünnepi fogásnak számított a régióban, amely bizonyos írásos emlékek szerint Erdélyből került a régióba.

szloven_recept2.jpgA töltött tésztát sokan az olasz tortellinihez hasonlítják, de az inkább hasonlít az osztrák Schlickkrapferlhez (levesben tálalt főtt húsos tésztabatyu). A tészta mai, hagyományos étel töltelékében főtt krumplit, hagymát, apróra vágott szalonnát vagy füstölt sonkát és fűszereket találunk. Az egyenként megformázott tésztadarabok jellegzetessége a formája, amely régi francia fejfedőket (Napóleon-kalapot) idéz. A tésztát általában valamilyen húsos szósszal tálalják, gyakran kerül báránnyal vagy nyúllal készített szósz rá. Egy átlagos étteremben is legalább fél tucat szósz közül választhatunk, jobb helyeken akár 10-12 féle is előfordulhat.

Az étel nemrégiben felkerült egy szlovén postai bélyegre is.

Íme a receptje:

Hozzávalók

A tésztához (kb. 150 darab, amely elég az egész családnak)

- 30 dkg finomliszt
- 1-2 tojás,
- étolaj,
- a tészta puha állagának biztosításához szükséges mennyiségű víz vagy tej.

A töltelékhez

- 50 dkg burgonya,
- 5 dkg apróra vágott szalonna vagy apróra vágott füstölt sonka,
- 5 dkg hagyma
- ízlés szerint só, bors, majoránna és metélőhagyma

Elkészítése

A lisztet, a tojást és a vizet vagy tejet puha tésztává keverjük, majd rugalmassá gyúrjuk. A tészta akkor készült el, amikor már nem tapad a kézhez vagy a deszkához. Ekkor a tésztát kis cipóformára alakítjuk, bekenjük étolajjal, befedjük, hogy ne száradjon ki, majd legalább fél órára pihenni hagyjuk.

A töltelék főtt burgonyából készül, amelyet nyomóval még melegen áttörünk. A hagymát az apróra vágott szalonna vagy füstölt sonka zsírján megsütjük, majd hozzáadjuk a még meleg burgonyához. A masszát megszórjuk sóval, borssal, majoránnával és metélőhagymával, majd sima töltelékké keverjük. A töltelékből ezután kézzel egyforma méretű, mogyorónyi méretű gombócokat készítünk.

Az elkészített tésztát a pihentetés után mintegy 2 mm vékonyra nyújtjuk, majd a töltelékgombócokat egymástól kb. egy-egy ujjnyi távolságra a kinyújtott tésztára helyezzük. A tésztát ráhajtjuk a töltelékgombócokra, közöttük az üres helyeken összenyomjuk úgy, hogy kis „füleket” képezve összeragadjon. Az egyes darabok tetejét kicsit bemélyesztjük, vigyázva, hogy a tészta ki ne szakadjon. Így nyerik az egyes darabok jellegzetes, kalapot idéző alakjukat.

A tésztadarabokat forrásban lévő sós vízbe szórjuk, majd elkeverjük, és az edényt lefedjük. Az étel akkor van készen, amint a tésztadarabok feljönnek a víz felszínére és a víz ismét forrni kezd. Elkészülte után azonnal tálalandó.

Dober tek! :)

szloven_recept3.jpg


Képek forrása: Slovenia.si, visit-idrija.si (Mankica Kranjec)

További receptek, videók az étel készítéséről:

Culinary Slovenia
220 stopinj posevno (Urška Fartelj blogja)
Videó a Visit Idrija oldaláról

0 Vissza

europai_nevadok_cover.PNGBizonyos dolgokat – leginkább talán ételeket – egy-egy európai városról kapott nevén ismerjük. De vajon a párizsi tényleg a francia konyha remeke, Köln felett valóban parfümfelhő lebeg, Frankfurt (vagy Bécs) pedig a virsli hazája? Mostani írásunkban ennek jártunk utána.

nevado_varosok1.jpg

Nápolyi

Valóban a dél-olasz városból származik a töltött ostya? A válasz természetesen nem, vagy legalábbis csak részben. A patinás múltú, jelenleg is legjelentősebb ostyagyár, a bécsi Manner alapítója, Josef Manner készített először nápolyit. Manner 1898-ban ismerte fel, hogy az ostyalapok közé rakott mogyorós-kakaós krém a Nápolyból hozott mogyoróból a legízletesebb, ezért nevezte el az édességet „239-es számú nápolyi ostyának” (Neapolitaner Schnitte No. 239). Így már érthető, hogy a nápolyi ezért sokkal inkább osztrák, mint olasz jelképpé vált az idők folyamán.

nevado_varosok2.jpg

Párizsi

Az Index nemrég alaposan utánanézett a témának, hogy miért a francia fővárosról nevezték el az ínyencségnek semmiképp sem mondható húspéprudat, a parizert. A kutatás alapján megállapítható, hogy az elnevezés nemzetközileg nem egységes: a németek Lyonerként, tehát egy másik francia városról elkeresztelve ismerik, Amerikában bolognai szalámi, a monarchista hagyományok szerint Ausztriában szintén Pariser, vagyis párizsi (parizer) néven fut a termék.  Az lap kutatása szerint már a 19. század közepétől használatos volt itthon a párizsi/parizer elnevezés a felvágottra. Az akkor betörő élelmiszeripari forradalom magával hozta a fény városa, Párizs nevét: minden, ami modernnek, progresszívnek, divatosnak számított, az jó eséllyel a francia főváros nevét viselte. Ennek kapcsán nevezhették el a „párisi kolbászt” is, hogy minél vonzóbbnak tűnjön az újdonságot keresők számára.

nevado_varosok3.jpg

Kölni

A kölnivíz (Eau de Cologne, vagy Kölnisch Wasser) valóban a német városhoz kötődik. Az olasz, ám Kölnben élő Giovanni (Johann) Maria Farina itt alkotta meg első parfümjét 1709-ben, amelyet a városról nevezett el. Ezzel a parfümök új, a korábbiaknál kifinomultabb generációját alapozta meg. A ma is ismert márka, az eredeti Kölnisch Wasser 4711 neve Köln 1794-es francia megszállásából ered, amikor az idegen csapatok tájékozódását megkönnyítendő megszámozták az utcákat és házakat. A Wilhelm Mülhens tulajdonában álló parfümgyár a Glockengasse 4711-es szám alatt működött. Ezt a citrusos-levendulás-rozmaringos illatú kölnivizet a mai napig az eredeti recept szerint készítik, és évekig tölgyfa hordókban érlelik a palackozás előtt.

nevado_varosok4.jpg

Milánói

Bár mi magyarok egy raguételt értünk makarónival a milánói alatt, világszerte az embereknek inkább egyfajta rántott hús jut eszükbe a milanese/milanesa kifejezés elhangzásakor. Amíg a milánói panír létező konyhatechnikai eljárás, a milánói makaróni a magyarok által kreált paradicsomos-gombás-sonkás tésztaétel (esetleg rántott bordával tálalva), és az elnevezéssel csupán olaszos hangzást és képzettársítást akartak adni az ételnek. 

nevado_varosok5.jpg

Bolognai

Előrebocsátjuk: a bolognai spagetti receptje sem Bolognában született. Bár – a milánóival ellentétben – világszerte bolognese néven ismerik a darált húsos, paradicsomos ragut, amelyet sokszor spagettitésztán tálalnak. Bolognában a húsos szószt főként tojásos tagliatelle vagy lasagne kíséri, a spagetti inkább arab hatásra megjelenő dél-olasz, durumtésztából készült étel. Nevét mégis Bolognáról kapta, mivel a 2. világháborúban a városban járt amerikai katonák megszerették és otthon is követelték a tagliatelle al ragù nevű ételt, ám Amerikában azt jellemzően spagettivel adták. Az amerikaiak így megszokták a bolognai spagettit, és Olaszországban járva is így kérték az éttermekben, ahol a vendégek kedvéért el is készítették.

nevado_varosok6.jpg

Hamburger

Az egykor kizárólag gyorséttermi műételnek (junk foodnak) tekintett hamburger kinőtte magát egykori rossz imázsából, és mára számtalan színvonalas étterem és street food konyha készít kézműves hamburgereket a legmagasabb minőséget képviselő alapanyagokból. Miért pont Hamburgról kapta a nevét ez a világszerte az egyik legnépszerűbb, ám elsősorban amerikainak tekintett étel? Valójában nem a hamburgiak találták fel a húspogácsás szendvicset. Már a rómaiak is fogyaszthattak a mai hamburgerhúshoz hasonló fogást, illetve a tatárok által a 13. században, nyereg alatt puhított formában is előkerült ez az étel. Állítólag orosz közvetítéssel a német területeken is sütöttek korábban húspogácsákat, ez volt a „hamburg steak”. Mivel a kivándorlók vitték magukkal New Yorkba a receptet, ezért nevezték el végül a legforgalmasabb német kikötőről, ahonnan az európaiak hajóra szálltak az Újvilág felé. A hamburger legnagyobb sikerét Amerikában érte el a 19. század közepétől, ahol a húspogácsát két kenyérszelet közé rakták, és innen indult végül világhódító útjára a hamburgerkultúra.

nevado_varosok7.jpg

Debreceni

A debreceni pároskolbászt nem csak Magyarországon, hanem Európa-szerte is jól ismerik, általában a németes Debre(c)ziner vagy angol átiratában, debrecener néven. Az elnevezés ezúttal nem tartogat meglepetéseket: ezt a kolbászfajtát úgy tűnik, valóban Debrecenben készítették először. Az első írásos feljegyzés a 19. század elejéről származik a pásztorételként, akkor még pirospaprika nélkül fogyasztott debreceniről. A már fűszerpaprikával kiegészített, praktikus okokból (egy kisarasznyi mennyiséget osztottak ketté) hagyományosan párosan készített kolbászt 1840-től már ténylegesen árulták is a cívis asszonyok a vásárokon. 2015 óta hivatalosan is hungarikumnak, vagyis nemzeti értéknek számít a debreceni mind a négy változata: a csak marhahúsból készült hagyományos verzió, a kizárólag sertés- vagy mangalicahúsból, a sertés vagy mangalica és marha vegyeshúsból, illetve a kóser marha- vagy bárányhúsból készült pároskolbász is.

nevado_varosok8.jpg

Bécsi/frankfurti (virsli)

Mi a helyzet a bécsi virslivel (Wiener, vagy Wiener Würstchen), amelyet megtévesztő módon frankfurti kolbásznak (Frankfurter) is neveznek? Az bizonyos, hogy Bécsben készült az első bécsi virsli 1805-ben, feltalálója, a frank (fränkisch) származású Johann Georg Lahner hentes a kolbászkát viszont „bécsi frankfurtinak” (Wiener Frankfurter) nevezte el. A Frankfurtban hentesmesternek tanult Lahnernek a szigorú városi céhszabályzat nem engedte volna, hogy a 13. század óta létező, eredetileg disznóhúsból álló frankfurti kolbászkát (Frankfurter Würstchen) továbbfejlesztve kétféle húsfajtát, disznó- és marhahúst egy termékben vegyítsen, ezért bizonyult Bécs jó helyszínnek a virsli kikísérletezésére. A kolbász elnyerte az osztrák úri közönség tetszését is, rövid időn belül annyira sikeressé vált a bécsi virsli, hogy még a császár is rendszeresen fogyasztotta egy korsó sör kíséretében.

Ha kiegészítenétek további ételekkel, tárgyakkal, amelyek európai városok nevét viselik, írjátok meg nekünk kommentben!

Képek forrása: nápolyi; párizsi; kölni; milánói; bolognai; hamburger; debreceni; bécsi/frankfurti

se_k_1.pngA karácsonyi szokások Európában nagyon sokfélék, de egy közös mindenképp van bennük: a családok ilyenkor összegyűlnek, és közösen, szeretteik körében ünnepelnek. A közös ünneplés egyik legfontosabb eseménye pedig a közösen elköltött karácsonyi ebéd vagy vacsora. Van, ahol a karácsonyi ünnepek fő étkezése a szenteste vacsorája, de sok helyen 25-i ebéd a legfontosabb. Az ünnepi asztalon nagyon sok helyen találunk halételeket, népszerű ilyenkor a (töltött) pulyka, vagy különböző malacsültek is. Sokszor egy országon belül is nagyon változatos, hogy mit fogyasztanak ilyenkor, de egy-egy közös finomság (általában valamilyen édesség) azért a legtöbb helyen beazonosítható.

9 Vissza

kkalacs1.jpgKarácsony környékén a vásárokban nagyon gyakran találkozni a téli szezon egyik kedvenc édességével, a kürtőskaláccsal. A kalácsra hagyományosan magyar / székely eredetű finomságként gondolunk, ám a fellelhető dokumentumok alapján (ha nem az ókori görögöktől származtatjuk :-)), a legnagyobb valószínűséggel német eredetű a legelső ilyen jellegű sütemény. Ez később, a 15. századtól német / szász / székely közvetítéssel szinte egész Európában elterjedt. A nyílt tűz felett, forgatott dorongon sült finomságok, a dorongsütemények európai családját mutatjuk most be röviden.

A kürtőskalács is egy olyan különlegesség, amelyre sok nemzet büszke sajátjaként, ugyanakkor kisebb-nagyobb változtatásokkal ismert és kedvelt több másik tagállamban. A „kié az igazi” vitába semmiképp nem mennénk bele – éppen ez az, ami azt mutatja, hogy mennyire sok mindenre igaz, hogy közös, „európai” gyökerekkel rendelkezik. Mindig van egy közös alapja ezeknek a különlegességeknek, amelyek aztán sok tíz vagy száz év alatt különböző helyeken más és más jellegzetességeket vesznek fel, terjednek el, és lesz belőlük helyi jellegzetesség.

Ugyanezt láthatjuk a népszokásoknál is: elég csak a sok különböző nemzeti, de végeredményben nagyon hasonló télbúcsúztató rituálékra, a közel azonos funkciót betöltő farsangi szörnyek köré kapcsolódó szokásokra, vagy épp az európai karneválokra gondolni. Ugyanez a „sokféleképpen ugyanaz” jelleg figyelhető meg az európai népek közmondásaiban is (erről is több gyűjteményt készítettünk már), de ennek az igazán látványos színtere az európai gasztronómia. Ilyen példa a finn nemzeti finomságként számon tartott Laskiaispulla (amelyet szintén sajátjuknak tartanak a svédek semla néven), vagy a ciprusi nemzeti süteménynek tartott baklava, amelyet saját nemzeti ételének tekint több más ország is (arab országok, törökök, görögök, örmények, bolgárok). A hasonló példákat nagyon sokáig lehetne sorolni az osztrák Gugelhupftól a Wienerbrødig – épp ezen sorba illeszkedik a kürtős kalács is.

A mai – immár Hungarikumként is számon tartott – kürtőskalács ősét kutatva a sütemény legelső európai írásos említése az 1450-es évekből származik, a Speissekuchen (dorongsütemény) elkészítését egy heidelbergi kézirat írta le: „ha dorong-süteményt (kuchen an eyne spiss) akarsz készíteni... a kőttestésztát egy fa dorongra tekerjél és tojás-sárgájával kenegesd... így egyben marad és ne süsd túl forrón”. A süteménycsalád fejlődése a 16. században több ágra vált, amely jellegzetességek a család mai – lengyel, litván, svéd, német, stb. – változatánál is megfigyelhetők. Ezek a nagy csoportok a tésztacsíkokból készített; a folyékony tésztából készült; és az összefüggő tésztalapból készített dorongsütemények.

Feltekert tésztacsíkokból készített dorongsütemények
(A képre kattintva galéria nyílik)



Folyékony tésztából készített dorongsütemények
(A képre kattintva galéria nyílik)




Összefüggő tésztalapból készített dorongsütemények
(A képre kattintva galéria nyílik)



A poszt forrásául a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület www.kurtos.eu oldalát használtuk. További részletek a kürtős kalácshoz hasonló süteményekről (történetük, elkészítésük módja, receptek, kapcsolódó szakirodalom, képgyűjtemény) ezen az oldalon található.

A képek forrása: szakolcai tredlník; kürtősfánk; šakotis; sękacz; Baumkuchen; Prügeltorte; spettekaka, Baumstriezel

0 Vissza

mzs_dmt_gyd.pngKét nagy pályamódosító volt vendégünk legutóbbi estünkön: Mautner Zsófi, aki a diplomataéletet hagyta ott, hogy a gasztronómiáért (és abból) élhessen, vagy ahogy ő mondja „főzőnő” legyen; Dóra Melinda Tünde pedig gazdasági újságíróból / budai „úrilányból” lett különleges zöldségeket termelő kertész, aki a legmenőbb budapesti éttermeknek szállít alapanyagot. Irodából a sütő vagy az ágyások mellé – szokatlan pályamódosítások, de úgy tűnik, vendégeink cseppet sem bánják, és nagyon élvezik a váltást. Zsófival és Melindával Gyárfás Dorka beszélgetett.

0 Vissza

Ha éhesek vagyunk, de nincs időnk hosszabb ebédre vagy vacsorára, jól jön a street food, a gyorsan bekapható falatok. Budapesten is szinte naponta nyílik egy-egy menő új burgeres, kézműves pékség, pizzaszeletes hely vagy valamelyik világkonyha kis üzlete. Nemrégiben az autómentes napon találkozhattatok a budapesti kínálat krémjével egy fesztivál keretében is.

Ehhez kapcsolódóan készítettünk egy kis összeállítást az európai országok hagyományos street foodjaiból; mostani válogatásunkba elsősorban péksüteményeket válogattunk össze.

Nektek mi a kedvencetek? :-)

streetfood3-05.jpg

0 Vissza

ele.JPGLassan itt a nyár – tipikus szezonja ez a mindenféle gasztrofesztiváloknak. Minden hétre akad egy-egy borfesztivál, sörfesztivál, kolbászfesztivál, plusz mindezek megspékelve a trendi „kézműves” jelzővel. Ha igazi különlegességre vágynátok, mostani válogatásunkban biztos találtok kedvetekre valót. Gondoltátok volna például, hogy a polipoknak, a fokhagymának, az osztrigának, a csigának, vagy épp a káposztának külön fesztiválja van Európa valamelyik országában? Kedvenceinkből összeállítottunk egy lehetséges gasztrotúrát Európa országain keresztül, amely februárban francia citromfesztivállal indít, és novemberben portugál gesztenyefesztivállal ér véget (nagyobb méretért kattintsatok ide):

europai_gasztrotura.png

Ha végigmennétek időrendben az általunk ajánlott útvonalon, akkor Európa legnagyobb és legrégebbi hagyománnyal rendelkező citromfesztiválján, Mentonban kellene kezdenetek. A  „citrom városa” már a középkorban is Európa legnagyobb citromtermelői között volt, idén, a 82. fesztiválra közel 160 ezer látogatót (!) vártak. A fesztivál egyik csúcspontja a narancsból és citromból összerakott figurák és építmények felvonulása a városban. A következő állomás az isztriai spárgafesztivál, ahol – mivel az Isztrián rengeteg helyen terem a szabadban spárga a tavaszi időszakban – nagy hagyománya van a mindenféle spárgás ételeknek. A helyi omlettet spárgával mindenképpen kóstolásra ajánlják. Ezután irány észak, a lett Koknese városa, ahol a bajszos halak a főszereplők a májusi fesztiválon. A helyi folyóban élő harcsákhoz sok legenda kapcsolódik, és az ottaniak szerint gazdag és szerencsés év vár azokra, akik a szabad tűznél készülő harcsalevesből esznek. Harcsára jól csúszik a csiga, irány Európa egyik legnagyobb csigafesztiválja, amelyet a spanyol Lleida rendez a ’80-as évek óta, ahol megközelítőleg 12 tonna (!) csiga fogy a fesztiválon egy évben, a legkülönbözőbb receptek alapján. Ez után jöhet egy kis joghurtfesztivál Bulgáriában – a helyi „kézműves” joghurtot egy speciális baktériumtörzs, a „Lactobacillus bulgaricus” teszi különlegessé, amely számos helyi finomság alapanyaga.

Galícia legnagyobb gasztrofesztiválja a polipfesztivál, ahol közel 30 ezer kiló polipból készülnek a finomságok, a helyi különlegességet, a “pulpo a feira”-t nem szabad kihagyni. A fokhagymának az Egyesült Királyságban rendeznek külön fesztivált, ahol még a fokhagyma ízesítésű sör sem ritka. Innen csak egy ugrás az ír sziget, ahol a tengeri ételek királyának, az osztrigának szerveznek számos fesztivált. Az egyik legrégebbi az 1954 óta megrendezett Clarenbridge-i, ahol a környező sekély tengervízből generációk óta halásszák az osztrigákat, és ez a fesztivál nyitja az új osztriga szezont.

Nassolnivalónak egy kis görög pisztácia jön a Fisztiki (görögül pisztácia) fesztiválról Aegina szigetéről, amelyet nem véletlenül a pisztácia szigetének is hívnak. Maradva a Mediterráneumban kuszkusz következik a szicíliai San Vito Lo Capóból (ahonnan nem „unalmas” pizzafesztivált ajánlunk, bár tehetnénk). A fesztivál az ételen kívül a mediterrán térség sokszínűségének is ünnepe. Kuszkuszra jó a káposzta, amelynek északi szomszédunknál, Stupava városában rendeznek fesztivált. Káposzta minden mennyiségben: káposztás sztrapacska, káposztaleves és a helyi finomság, a kapustníky (káposztás táska) várja a kóstolókat. Egy uniós eredetvédettségi oltalom alatt álló finomság, a dél-tiroli speck (sonka / szalonna) áll a következő, észak-olaszországi túraállomás középpontjában, amelyet egy kis német hagymával érdemes lefojtani, leginkább Weimarban, a zöldség hagyományos ünnepén. Türingia ezen legnagyobb fesztiválján évente közel 300 ezer látogató fordul meg, amelyre állítólag Goethe is rendszeresen eljárt, és amely már az ő idejében százéves hagyománnyal rendelkezett. A túra utolsó állomása a portugál szigetre, Madeirára visz, ahol a gesztenyének van hagyományos ünnepe, ahol a látogató többek között sütve, főzve, likőrként, tésztába dolgozva és rengeteg sütemény kiegészítőjeként találkozhat a finomsággal. (A Malackaraj észrevétele alapján javítva, köszönjük!)

Ennyi lenne képzeletbeli európai gasztrotúránk. Első körben érdemes azért a hazai fesztiválokon felkészülni,de az extra izgalmakért ajánljuk a fentiek bármelyikét! Ha meglátogatnátok valamelyiket vagy voltatok már egyiken-másikon, örömmel fogadjuk tapasztalataitokat. Akinek pedig nem elég ez a 14 állomás, további tippeket találhat a forrásként is használt remek Tasting Europe oldalon. Jó útvágyat! :-)

Képgaléria a fesztiválokról:

mak.jpg
Citromfesztivál, Menton (FR) – felvonulás a citrusokból kirakott bábukkal, építményekkel (a kép forrása, ahogy a legelső képé is: http://www.fete-du-citron.com)

nar.jpg

Csigafesztivál, LLeida (ES) – ahol közel 12 tonna csigából készülnek a finomságok (a kép forrása: http://enogastronomia.turismedelleida.cat/)

 

sk_kaposta_sk_tourist_board.jpg

Káposztafesztivál, Stupava (SK) (a kép forrása: http://www.tastingeurope.com)

speck_fest.PNG

Dél-tiroli speckfesztivál, S. Maddalena (IT), EU-s oltalom alatt áll az észak-olasz finomság (a kép forrása: http://www.speck.it/de/speckfest-villnoess/speckfest.html)

dio_visitmadeira_dio.PNG

Gesztenyefesztivál, Madeira (PT), kép forrása: http://www.tastingeurope.com

2 Vissza