rostely.jpgA hagymás rostélyos (Schwäbischer Zwiebelrostbraten) hagyományos helyi étel, amelyet szinte kötelező megkóstolni svábföldi tartózkodásunk alatt. A sváb mellett az osztrák konyhában készített (bécsi) hagymás rostélyos vasárnapi, ünnepi ételnek számít a helyiek körében. Az étel így közvetetten a magyar éttermek kínálatában is megjelent és elterjedt. Sváb körökben legalább a XVIII. század óta népszerű étel. 

Szinte minden sváb étterem kínálatában megtalálhatjuk ezt a húsételt, a kérdés igazán csak az, hogy milyen körettel fogyasztjuk. Van, aki szerint a házi készítésű Spätzle illik hozzá a leginkább, mások a pirított krumplira esküsznek a rostélyos kísérőjeként, esetleg magos parasztkenyeret esznek hozzá. Az echte svábok köretként ragaszkodnak a Maultaschéhoz (szó szerinti jelentése pofazacskó), az egyfajta ravioli-szerű helyi töltött tésztaspecialitáshoz. Ebből is látszik, hogy ennek az ételnek is rengeteg variánsa létezik. Az általunk bemutatott recept – amelyhez az Európai Bizottság Európa ízei: Kulináris utazás 27 recepttel Európán keresztül című kiadványában foglaltakat használtuk fel – a burgonyás változatot preferálja.

rostely2.jpg

Hozzávalók (4 személyre)

- 4 szelet marhafartő

- olíva- vagy repceolaj

- 4-6 fej közepes méretű hagyma

- 3 evőkanál olvasztott vaj

- 5 dl marhahúsleves-alap

- 2,5 dl száraz vörösbor

- só, bors, friss kakukkfű, metélőhagyma

 

Elkészítés


Megfelelően érlelt húst használjunk. A hűtőből elővéve hagyjuk szobahőmérsékleten felmelegedni, mielőtt a főzéshez kezdenénk.


Vagdossuk be a hús minden oldalát a kövér részen. Kenjük be a húst olajjal, és hagyjuk így pácolódni legalább 20 percig. Eközben hámozzuk meg és vágjuk fel 2 cm vastag karikákra a hagymát. Hevítsük fel a megolvasztott vajat, és süssük ki benne a hagymakarikákat. Vegyük lejjebb a lángot, adjunk hozzá sót, majd süssük ropogósra. Ezután vegyük ki az edényből, csepegtessük le, és helyezzük rövid időre papírtörlőre, hogy az felszívja a felesleges zsiradékot. Tartsuk melegen, amíg a húsra nem helyezzük.


Öntsünk kevés olajat ugyanebbe az edénybe, hevítsük a lehető legforróbbra, majd a húst pirítsuk 3-3 percig mindkét oldalon. Ezután helyezzük át a húst a serpenyőből egy tálra, és tegyük 90 °C hőmérsékletre előmelegített sütőbe 15-20 percre, lassú tűzön készre sütve azt.


Amíg a hús a sütőben van, a serpenyőben maradt lesült zsiradékot melegítsük össze a húslevesalappal és a borral, adjunk hozzá egy csokor vászonzacskóba kötött kakukkfüvet. Forraljuk felére, majd öntsük rá a húsra.


Pirított burgonyával és vegyes salátával tálaljuk.


An Guada! / Guten Appetit! :-)


Képek forrása:
Neckar Magazin; lecker.de

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.


Olvasd el többi
 bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

 

0 Vissza

knedli1.jpgA mondás szerint a csehek kétféle ételt ismernek: a sörhöz valót és a sörrel készítettet. A sokak által ismert nemzeti köretüket, a zsemlegombóchoz hasonlatos knédlit (houskové knedlíky) akár az utóbbihoz is sorolhatjuk, ugyanis élesztő helyett sört is használhatunk az elkészítéséhez.

A knédlihez hasonló gombócok, nudlik jellegzetesen közép-európai ételek, a cseh mellett a magyar, szlovák, bajor, osztrák, lengyel, szlovén és olasz konyhában is előfordulnak különböző méretű és ízesítésű variánsok. Ma már elsősorban csak köretként ismerjük ugyan a knédlit, de korábban a kevésbé tehetős vidékeken főételként kerültek a tápláló gombócok az asztalra. Emiatt is készítették változatosan, a cseh knédli alapját ugyanis nemcsak a zsemle, hanem krumpli is alkothatja (bramborové knedlíky), emellett például édes nudliverziója is népszerű, amelyet mákkal tálalnak (šulánky). A knédli és gombóctársai egész biztosan nem szerepelnek a fitnessmenükben, ugyanakkor pörkölt, vadas, vagy egyéb szaftos hús mellé tálalva, egy korsó sörrel kísérve néha érdemes engedni a csábításnak, főleg, ha éppen Csehországban járunk. Kár lenne kihagyni ezt a hagyományos cseh fogást!

Tájegységek és típusok szerint számos módon főzhetünk knédlit. A most bemutatott receptünkhöz az Európai Bizottság Európa ízei: Kulináris utazás 27 recepttel Európán keresztül című kiadványában foglaltakat használtuk fel.

knedli2.jpg

Hozzávalók (4 személyre):

- 50 dkg búzaliszt
- 3-4 tojás
- 5 dl tej
- 1 csomag élesztő vagy 1 dl sör
- 6 dkg vaj (ha száraz zsemlét használunk)
- víz, szerecsendió, 1 teáskanálnyi só

Elkészítés

Olvasszuk fel a szétmorzsolt élesztőt (vagy keverjük el a sört) a meleg tejben, majd adjuk hozzá a lisztet, a tojásokat, a sót, valamint egy csipet őrölt szerecsendiót.
Dagasszuk simára a tésztát, majd fedjük le vászon konyharuhával, és pihentessük legalább másfél órát. Ezután gyúrjuk át a tésztát, majd pihentessük további fél órát.
Formázzunk a tésztából hosszú hengert, majd tekerjük be vászon konyharuhába vagy megvajazott sütőpapírba, és főzzük húsz percig forrásban levő sós vízben.
Ha megfőtt, vegyük ki a vízből, és varrócérnával szeleteljük fel.

Húsételek mellé kitűnő, vagy tálalhatjuk önmagában, előtte vajban megpirítva.

Dobrou chuť, azaz jó étvágyat! :-)

Képek forrása: czechspecials.cz; josieleesuska.blogspot.hu

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.
Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

muszaka1.jpgAki már beült Görögországban egy tavernába, vagy járt itthon görög étteremben vagy giroszosnál, biztosan ismeri a tipikus, elsősorban ünnepi, padlizsános ételt, a muszakát. A muszaka nagyjából annyira hozzátartozik Görögországhoz – vagy a görög klisékhez –, mint a szirtaki, az ouzo, az ókori istenek vagy az olimpia. Hozzávalói mind beszerezhetők Magyarországon is, az elkészítése pedig nem túl bonyolult (ám kétségtelenül időigényes), így érdemes mondjuk egy hétvégi ebédként kipróbálni – mutatjuk az autentikus muszaka receptjét! :-)

Az étel pontos eredetét a homály fedi. Az biztos, hogy a Balkánon és a Földközi-tenger partjainál évszázadok óta készítenek a muszakához hasonló, bárányhúst zöldségekkel vegyítő fogásokat. A padlizsán maga is valószínűleg arab közvetítéssel, a középkorban került Görögországba, ókori leírás nem ismert róla. Egy 13. századi arab szakácskönyvben felbukkan egy hasonló étel magmuma vagy muszakkan néven, a libanoni és a palesztin konyhában pedig szintén létezik muszaka(n) néven csirkehússal, illetve hús nélkül készült egytálétel. A görög verziót feltételezhetően először a görög nemzeti konyha írásbeli atyjának tekinthető Nikolaosz Tszelementesz vetette papírra híres szakácskönyvében, aki Bécsben és az Egyesült Államokban is dolgozott szakácsként. A „görög Horváth Ilona” 1920-ban kiadott könyve a mai napig nem hiányozhat a görög háztartásokból, amelyben útmutatót ad a hagyományos görög ételek és az arra befolyással rendelkező egyéb – különösen a francia, olasz és amerikai – konyhák receptjeihez. Így kerülhetett be a muszaka receptjébe a 20. században elterjedt besamel, amely nélkül ma elképzelhetetlen a tipikus görög muszaka.

Receptünkhöz az Európai Bizottság Európa ízei: Kulináris utazás: 27 recepttel Európán keresztül kiadványában foglaltakat használtuk fel. Természetesen ahány tájegység, annyi eltérő szokás, számtalan receptvariációval találkozhatunk a lent bemutatott verzión kívül is – a muszakának létezik pl. török, balkáni és egyiptomi variánsa is. 

muszaka2.jpg

Hozzávalók (4 személyre):

- 1 kg padlizsán
- 1 nagy fej hagyma
- 50 dkg darált bárányhús
- 1 pohár fehérbor
- 5-6 friss paradicsom
- 7,5 dl besamelmártás
- 2 tojássárgája
- extra szűz olívaolaj
- 10 dkg reszelt ementáli sajt
- vaj
- só, bors

Elkészítés

Vágjuk a padlizsánt vékony szeletekre, sózzuk, borsozzuk, majd hagyjuk állni egy órát.
Pirítsuk meg a hagymát egy kevés olívaolajon, majd keverjük hozzá a darált húst.
Adjuk hozzá a paradicsom kockára vágott húsát, valamint fehérbort. Sózzuk és borsozzuk. Főzzük lassú tűzön, fedő alatt kb. 45 percig.
Amíg fő a hús, öblítsük le és alaposan itassuk le a padlizsánkarikákat, majd nagyon forró olívaolajban süssük mindkét oldalukat barnára.
Vajazzuk ki egy hőálló tál alját és oldalát, majd rakjuk a tálba a padlizsánkarikák felét, erre tegyük rá a hús és paradicsom keverékét. Végül fedjük le egy réteg padlizsánnal.
A felvert tojássárgáját és a reszelt sajt kétharmadát adjuk hozzá a besamelmártáshoz. Öntsük ezt a keveréket a padlizsánra, majd szórjuk meg az egészet a maradék sajttal.
Süssük 180 °C-on kb. 45 percig, amíg meg nem pirul a teteje.

καλή όρεξη (kali orexi), azaz jó étvágyat! :-)

Képek forrása: discover.com.gr; themediterraneandish.com

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

1 Vissza

szlovakia_halusky_sztrapacska.jpgAki járt már Szlovákiában, a klasszikus helyi ételek között biztos találkozott már a bryndzové haluškyval (brindzás galuskával), amit mi magyarok sztrapacska néven ismerünk. A juhsajttal (brindza) és finom szalonnás pörccel készített krumplis galuska tipikus – és laktató – szlovák étel, amelyet nagyon könnyű elkészíteni. Bár az autentikus juhtúró beszerzése okozhat némi nehézséget, erre vannak helyettesítő lehetőségek.

„A szlovákoknak a halušky olyan, mint az olaszoknak a pizza, vagy a japánoknak szusi” – írja a hivatalos szlovák turisztikai portál. Persze ahogy Közép-Európa legtöbb országára igaz az, hogy a nemzeti ételek kis változtatással ismertek és kedveltek a szomszédos országokban is, nincs ez másképp a haluškyval sem. Maga a liszttel és vízzel készített, forró vízbe szaggatott tészta, a nokedli elterjedt és kedvelt étel már évszázadok óta szerte Európában. Az általános gabonahiány vagy a szegénység miatt sok helyen olcsóbb helyettesítő került a liszt helyére a galuska receptjébe: a mai Szlovákia elsősorban hegyvidéki területein ez nyers vagy főtt burgonya volt, így a galuska azon a tájon burgonyás-lisztes lett. Más, gazdagabb (főleg alföldi) területeken a tésztát tojással gazdagították – így már a XVIII. században többféle változata volt ismert.

A klasszikus étel meghatározó hozzávalója még a brindza, amely erjesztett juhtúróból készül. Az ételt erdélyi vlach (román) pásztorok vitték a 14-17. században a felvidéki területekre, készítése során eredetileg a juhtúrót sóval összegyúrták, juhbőrbe varrták, majd felfüstölték.

A haluškynak sokféle változata kedvelt Szlovákiában – kerülhet rá többek között túró, párolt savanyított káposzta, pirított hagyma. A haluškynak külön fesztiválja („világbajnoksága”) is van, 1995 óta minden nyáron Turecká (magyar nevén Török) településére gyűlnek az ételt kedvelő érdeklődők – ott biztosan minden változatát végig lehet kóstolni, idén július 15-16-án.

Hozzávalók:
- 70 dkg burgonya
- 50 dkg liszt
- 12-15 dkg juhtúró (szlovák brindza)
- 50 dkg kockára vágott szalonna
- só

A krumplit hámozd meg és reszeld le apró lukú konyhai reszelőn. A lereszelt burgonyából és a lisztből keverd ki a tésztát, sózd ízlés szerint. A szalonnát kockázd fel és egy lábasban pirítsd meg. Tegyél fel egy fazékban sós vizet forrni, a tésztát a nokedlihez hasonlóan szaggasd a lobogó vízbe, és főzd ki. Ha feljöttek a galuskák a felszínre, főzd még további 2-3 percig. Szűrd le, és apróra morzsolt brindzával tálald. Ha a boltban nem találsz brindzát, helyettesítheted valamilyen feta sajt, tejföl és tej keverékével. Szórd meg a serpenyőben zsírjára lesütött szalonnakockákkal. Díszítésként és ízesítésül kaprot, petrezselymet vagy snidlinget is szórhatsz a tetejére.

Dobrú chuť! :-)

Az étel történetének és receptjének leírásához a Food and Wine gasztromagazin, a hivatalos szlovák turisztikai portál és a Visit Europe anyagait használtuk.

0 Vissza

pizza_napoletana.jpgTésztája nagyon finom lisztből készül, két ütemben. Igen hosszan kelesztik, kézzel nyújtják nagyon vékonyra, kis jellegzetes peremmel. Hirtelen (maximum másfél perc alatt), nagyon magas hőmérsékletű fatüzelésű kemencében sütik meg, a tésztára az aprított paradicsom mellett fokhagyma, extra szűz olivaolaj, oregánó és bazsalikom, esetleg (bivaly)mozzarella kerülhet: ezek az igazi, hagyományos nápolyi pizza megkülönböztető jellemzői. Az egyszerű recept az 1700-as évek óta hódít Nápolyban, a pizza szülővárosában, mára pedig onnan elterjedve az egész világon. Hagyományos elkészítéséhez ragaszkodnak az olaszok, így nem csoda, hogy a receptet az EU eredetvédelmi oltalma (HKT) is védi (innen származnak a fent felsorolt előírások is). Sőt, lehet, hogy hamarosan az UNESCO is felveszi a szellemi világörökségek közé. E havi hagyományos receptünk a nápolyi pizza Olaszországból.

A nápolyi pizza megjelenése az 1715-1725 közötti időszakra tehető. Vincenzo Corrado, Emanuele di Francavilla herceg főszakácsa a Nápolyban leggyakrabban készített ételekről szóló írásában ír először a paradicsommal ízesített tésztakorongról, amellyel „Nápoly beírta nevét a konyhaművészet történetébe”. Az első pizzériák Nápolyban nyíltak, a pizza egészen az 1900-as évek közepéig kizárólag Nápolyban és pizzériáiban volt jellemző. Hírük egészen Nápoly királyáig, Bourbon Ferdinándig eljutott, aki szakítva az udvari etikettel, személyesen látogatott el az egyik leghíresebb pizzériába. Ettől kezdve vált a „pizzéria” divatos hellyé és kizárólag a „pizza” elkészítésének szentelt helyiséggé.

pizza_napoletana2.png

Nápoly legnépszerűbb és leghíresebb pizzája a marinara, amely 1734-ben született meg (ezen nincs mozzarella feltét), illetve a margherita, amely 1796 és 1810 között "formálódott". Ez utóbbit feltétjeinek olasz trikolorra emlékeztető színei miatt (paradicsom, mozzarella és bazsalikom) 1889-ben Nápolyban tett látogatása során az olasz királyné, Savoyai Margit számára is elkészítették, innen származik a neve. (Érdekesség, hogy Margit királynő egy másik olasz finomság névadója is: a fehér, azaz porcukros panforte sütemény szintén a királynő után kapta nevét, ahogy arról a Panforte elkészítéséről készült cikkünkben írtunk.) Idővel Olaszország valamennyi városában és még külföldön is megjelentek a pizzériák, azonban ezek – annak ellenére, hogy nem Nápolyban működtek – mindig is alkalmazták a „pizzeria napoletana” kifejezést vagy más utalást a Nápollyal való kapcsolatra.

A hagyományos pizza elkésztéséhez tartozik a kb. 485 °C-ra felmelegített kemence, amellyel nem minden háztartás rendelkezik. Ezért az alábbiakban az eredeti, kemencés recept mellett egy normál otthoni körülmények között is elkészíthető receptvariációt is bemutatunk.

pizza_napoletana3.jpg

A pizza receptje (a hagyományos különleges termék eredetvédelmi oltalmához kapcsolódó hivatalos leírása (EUR-Lex) alapján):

A tészta hozzávalói (2-3 pizzához):

- 500 g nullás liszt
- 10-15 g só
- 10 g sörélesztő
- 2,5 dl víz

Feltét:

- 15-20 g hámozott, aprított paradicsom
- 20-25 g (bivaly) mozzarella felszeletelve
- 2-4 g extra szűz olivaolaj
- 1 gerezd fokhagyma (az eredeti recept szerint csak a marinara pizzán, elhagyható)
- oregánó
- bazsalikomlevél
- só

A pizza margherita tésztájához vegyünk negyed liter vizet, oldjunk fel benne 10-15 g sót, adjunk hozzá 50 g lisztet, 10 g élesztőt és kezdjük el gyúrni. Mindeközben folyamatosan adagoljuk hozzá a maradék 450 g lisztet. A gyúrást addig folytatjuk, amíg a tészta sima tapintású, puha, rugalmas állagú nem lesz.

A tésztát ezután nedves konyharuhával lefedve, 2 órán át 25°C hőmérsékleten kelesztjük, majd négy egyforma (180-250 grammos) gombócra osztjuk, és újabb 4-6 órán át meleg helyen, külön kelesztjük. Ezt követően a tésztát lisztezett felületen, kézzel (nem nyújtófával!) addig nyújtjuk, amíg a közepén kb. 4 mm vastag nem lesz, a szélein 1-2 cm vastag peremmel.

A tészta közepére 15-20 g hámozott, aprított paradicsomot szórunk, majd középről induló spirálisan szétterítjük. A paradicsomra csipetnyi sót, oregánót, 20-25 g szeletekre vágott (bivaly)mozzarellát és friss bazsalikomlevelet szórunk. A pizzára középről kiindulva körbe extra szűz olívaolajat is csorgatunk. Fatüzelésű kemencében 485°C hőmérsékleten, 60-90 másodperc alatt készre sütjük. Hagyományos sütőben ajánlott sütőkövet használni a kőhöz mellékelt utasítás szerint. Mindezek hiányában a sütőt előmelegítjük a legmelegebb hőfokra, és a pizzát addig sütjük, amíg a tetején a sajt meg nem olvad, és színesedni nem kezd.

Buon appetito! :-)


További receptvariációk:
Autentikus kemencés receptvariáció
Kemencés receptvariáció (angol feliratos videóval Enzo Coccia nápolyi szakácstól)
Otthoni receptvariáció
Otthoni receptvariáció 2


Képek forrása: dissapore.compizzachef.it

szloven_recept1.jpgÚj sorozatot indítunk: ezentúl minden hónapban bemutatunk egy-egy jellegzetes vagy különleges nemzeti ételt valamelyik uniós országból, részletes receptjével együtt. A menüsort Szlovénia egyik hagyományos, Idrija városából származó finomságával, az idrijski žlikrofival kezdjük, amely egy burgonyával töltött tésztaétel – ideális fogás a hideg téli napokra.

Idrija Nyugat-Szlovéniában található kisváros, amely elsősorban higanybányászatáról ismert: a város adta a bányászat fénykorában a világ higanytermelésének nyolcadát. A higanybánya az 1980-as években bezárta kapuit, de korábbi járatainak egy része ma élménybányaként bejárható. A város a világ egyik legjelentősebb higanykitermelőjeként kerülhetett fel (a spanyol Algadén városával együtt) 2012-ben az UNESCO Világörökségi listájára. A város szintén ismert hagyományos technikával készített csipkéjéről, amelynek története egészen a 16. századig nyúlik vissza. A városban mára csipkeverő iskola is működik.

A kisváros emellett gasztronómiájáról is híres: a hagyományos recept alapján itt készített žlikrofi volt az első szlovén étel, amely az EU eredetvédelmi oltalma alá került 2010-ben, hagyományos különleges termékként (HKT). Szlovéniában már 2002 óta védelem alatt állt. 1936-ból származik az étel első írásos említése, amelyből kiderül, hogy a žlikrofi igazi ünnepi fogásnak számított a régióban, amely bizonyos írásos emlékek szerint Erdélyből került a régióba.

szloven_recept2.jpgA töltött tésztát sokan az olasz tortellinihez hasonlítják, de az inkább hasonlít az osztrák Schlickkrapferlhez (levesben tálalt főtt húsos tésztabatyu). A tészta mai, hagyományos étel töltelékében főtt krumplit, hagymát, apróra vágott szalonnát vagy füstölt sonkát és fűszereket találunk. Az egyenként megformázott tésztadarabok jellegzetessége a formája, amely régi francia fejfedőket (Napóleon-kalapot) idéz. A tésztát általában valamilyen húsos szósszal tálalják, gyakran kerül báránnyal vagy nyúllal készített szósz rá. Egy átlagos étteremben is legalább fél tucat szósz közül választhatunk, jobb helyeken akár 10-12 féle is előfordulhat.

Az étel nemrégiben felkerült egy szlovén postai bélyegre is.

Íme a receptje:

Hozzávalók

A tésztához (kb. 150 darab, amely elég az egész családnak)

- 30 dkg finomliszt
- 1-2 tojás,
- étolaj,
- a tészta puha állagának biztosításához szükséges mennyiségű víz vagy tej.

A töltelékhez

- 50 dkg burgonya,
- 5 dkg apróra vágott szalonna vagy apróra vágott füstölt sonka,
- 5 dkg hagyma
- ízlés szerint só, bors, majoránna és metélőhagyma

Elkészítése

A lisztet, a tojást és a vizet vagy tejet puha tésztává keverjük, majd rugalmassá gyúrjuk. A tészta akkor készült el, amikor már nem tapad a kézhez vagy a deszkához. Ekkor a tésztát kis cipóformára alakítjuk, bekenjük étolajjal, befedjük, hogy ne száradjon ki, majd legalább fél órára pihenni hagyjuk.

A töltelék főtt burgonyából készül, amelyet nyomóval még melegen áttörünk. A hagymát az apróra vágott szalonna vagy füstölt sonka zsírján megsütjük, majd hozzáadjuk a még meleg burgonyához. A masszát megszórjuk sóval, borssal, majoránnával és metélőhagymával, majd sima töltelékké keverjük. A töltelékből ezután kézzel egyforma méretű, mogyorónyi méretű gombócokat készítünk.

Az elkészített tésztát a pihentetés után mintegy 2 mm vékonyra nyújtjuk, majd a töltelékgombócokat egymástól kb. egy-egy ujjnyi távolságra a kinyújtott tésztára helyezzük. A tésztát ráhajtjuk a töltelékgombócokra, közöttük az üres helyeken összenyomjuk úgy, hogy kis „füleket” képezve összeragadjon. Az egyes darabok tetejét kicsit bemélyesztjük, vigyázva, hogy a tészta ki ne szakadjon. Így nyerik az egyes darabok jellegzetes, kalapot idéző alakjukat.

A tésztadarabokat forrásban lévő sós vízbe szórjuk, majd elkeverjük, és az edényt lefedjük. Az étel akkor van készen, amint a tésztadarabok feljönnek a víz felszínére és a víz ismét forrni kezd. Elkészülte után azonnal tálalandó.

Dober tek! :)

szloven_recept3.jpg


Képek forrása: Slovenia.si, visit-idrija.si (Mankica Kranjec)

További receptek, videók az étel készítéséről:

Culinary Slovenia
220 stopinj posevno (Urška Fartelj blogja)
Videó a Visit Idrija oldaláról

0 Vissza

europai_nevadok_cover.PNGBizonyos dolgokat – leginkább talán ételeket – egy-egy európai városról kapott nevén ismerjük. De vajon a párizsi tényleg a francia konyha remeke, Köln felett valóban parfümfelhő lebeg, Frankfurt (vagy Bécs) pedig a virsli hazája? Mostani írásunkban ennek jártunk utána.

nevado_varosok1.jpg

Nápolyi

Valóban a dél-olasz városból származik a töltött ostya? A válasz természetesen nem, vagy legalábbis csak részben. A patinás múltú, jelenleg is legjelentősebb ostyagyár, a bécsi Manner alapítója, Josef Manner készített először nápolyit. Manner 1898-ban ismerte fel, hogy az ostyalapok közé rakott mogyorós-kakaós krém a Nápolyból hozott mogyoróból a legízletesebb, ezért nevezte el az édességet „239-es számú nápolyi ostyának” (Neapolitaner Schnitte No. 239). Így már érthető, hogy a nápolyi ezért sokkal inkább osztrák, mint olasz jelképpé vált az idők folyamán.

nevado_varosok2.jpg

Párizsi

Az Index nemrég alaposan utánanézett a témának, hogy miért a francia fővárosról nevezték el az ínyencségnek semmiképp sem mondható húspéprudat, a parizert. A kutatás alapján megállapítható, hogy az elnevezés nemzetközileg nem egységes: a németek Lyonerként, tehát egy másik francia városról elkeresztelve ismerik, Amerikában bolognai szalámi, a monarchista hagyományok szerint Ausztriában szintén Pariser, vagyis párizsi (parizer) néven fut a termék.  Az lap kutatása szerint már a 19. század közepétől használatos volt itthon a párizsi/parizer elnevezés a felvágottra. Az akkor betörő élelmiszeripari forradalom magával hozta a fény városa, Párizs nevét: minden, ami modernnek, progresszívnek, divatosnak számított, az jó eséllyel a francia főváros nevét viselte. Ennek kapcsán nevezhették el a „párisi kolbászt” is, hogy minél vonzóbbnak tűnjön az újdonságot keresők számára.

nevado_varosok3.jpg

Kölni

A kölnivíz (Eau de Cologne, vagy Kölnisch Wasser) valóban a német városhoz kötődik. Az olasz, ám Kölnben élő Giovanni (Johann) Maria Farina itt alkotta meg első parfümjét 1709-ben, amelyet a városról nevezett el. Ezzel a parfümök új, a korábbiaknál kifinomultabb generációját alapozta meg. A ma is ismert márka, az eredeti Kölnisch Wasser 4711 neve Köln 1794-es francia megszállásából ered, amikor az idegen csapatok tájékozódását megkönnyítendő megszámozták az utcákat és házakat. A Wilhelm Mülhens tulajdonában álló parfümgyár a Glockengasse 4711-es szám alatt működött. Ezt a citrusos-levendulás-rozmaringos illatú kölnivizet a mai napig az eredeti recept szerint készítik, és évekig tölgyfa hordókban érlelik a palackozás előtt.

nevado_varosok4.jpg

Milánói

Bár mi magyarok egy raguételt értünk makarónival a milánói alatt, világszerte az embereknek inkább egyfajta rántott hús jut eszükbe a milanese/milanesa kifejezés elhangzásakor. Amíg a milánói panír létező konyhatechnikai eljárás, a milánói makaróni a magyarok által kreált paradicsomos-gombás-sonkás tésztaétel (esetleg rántott bordával tálalva), és az elnevezéssel csupán olaszos hangzást és képzettársítást akartak adni az ételnek. 

nevado_varosok5.jpg

Bolognai

Előrebocsátjuk: a bolognai spagetti receptje sem Bolognában született. Bár – a milánóival ellentétben – világszerte bolognese néven ismerik a darált húsos, paradicsomos ragut, amelyet sokszor spagettitésztán tálalnak. Bolognában a húsos szószt főként tojásos tagliatelle vagy lasagne kíséri, a spagetti inkább arab hatásra megjelenő dél-olasz, durumtésztából készült étel. Nevét mégis Bolognáról kapta, mivel a 2. világháborúban a városban járt amerikai katonák megszerették és otthon is követelték a tagliatelle al ragù nevű ételt, ám Amerikában azt jellemzően spagettivel adták. Az amerikaiak így megszokták a bolognai spagettit, és Olaszországban járva is így kérték az éttermekben, ahol a vendégek kedvéért el is készítették.

nevado_varosok6.jpg

Hamburger

Az egykor kizárólag gyorséttermi műételnek (junk foodnak) tekintett hamburger kinőtte magát egykori rossz imázsából, és mára számtalan színvonalas étterem és street food konyha készít kézműves hamburgereket a legmagasabb minőséget képviselő alapanyagokból. Miért pont Hamburgról kapta a nevét ez a világszerte az egyik legnépszerűbb, ám elsősorban amerikainak tekintett étel? Valójában nem a hamburgiak találták fel a húspogácsás szendvicset. Már a rómaiak is fogyaszthattak a mai hamburgerhúshoz hasonló fogást, illetve a tatárok által a 13. században, nyereg alatt puhított formában is előkerült ez az étel. Állítólag orosz közvetítéssel a német területeken is sütöttek korábban húspogácsákat, ez volt a „hamburg steak”. Mivel a kivándorlók vitték magukkal New Yorkba a receptet, ezért nevezték el végül a legforgalmasabb német kikötőről, ahonnan az európaiak hajóra szálltak az Újvilág felé. A hamburger legnagyobb sikerét Amerikában érte el a 19. század közepétől, ahol a húspogácsát két kenyérszelet közé rakták, és innen indult végül világhódító útjára a hamburgerkultúra.

nevado_varosok7.jpg

Debreceni

A debreceni pároskolbászt nem csak Magyarországon, hanem Európa-szerte is jól ismerik, általában a németes Debre(c)ziner vagy angol átiratában, debrecener néven. Az elnevezés ezúttal nem tartogat meglepetéseket: ezt a kolbászfajtát úgy tűnik, valóban Debrecenben készítették először. Az első írásos feljegyzés a 19. század elejéről származik a pásztorételként, akkor még pirospaprika nélkül fogyasztott debreceniről. A már fűszerpaprikával kiegészített, praktikus okokból (egy kisarasznyi mennyiséget osztottak ketté) hagyományosan párosan készített kolbászt 1840-től már ténylegesen árulták is a cívis asszonyok a vásárokon. 2015 óta hivatalosan is hungarikumnak, vagyis nemzeti értéknek számít a debreceni mind a négy változata: a csak marhahúsból készült hagyományos verzió, a kizárólag sertés- vagy mangalicahúsból, a sertés vagy mangalica és marha vegyeshúsból, illetve a kóser marha- vagy bárányhúsból készült pároskolbász is.

nevado_varosok8.jpg

Bécsi/frankfurti (virsli)

Mi a helyzet a bécsi virslivel (Wiener, vagy Wiener Würstchen), amelyet megtévesztő módon frankfurti kolbásznak (Frankfurter) is neveznek? Az bizonyos, hogy Bécsben készült az első bécsi virsli 1805-ben, feltalálója, a frank (fränkisch) származású Johann Georg Lahner hentes a kolbászkát viszont „bécsi frankfurtinak” (Wiener Frankfurter) nevezte el. A Frankfurtban hentesmesternek tanult Lahnernek a szigorú városi céhszabályzat nem engedte volna, hogy a 13. század óta létező, eredetileg disznóhúsból álló frankfurti kolbászkát (Frankfurter Würstchen) továbbfejlesztve kétféle húsfajtát, disznó- és marhahúst egy termékben vegyítsen, ezért bizonyult Bécs jó helyszínnek a virsli kikísérletezésére. A kolbász elnyerte az osztrák úri közönség tetszését is, rövid időn belül annyira sikeressé vált a bécsi virsli, hogy még a császár is rendszeresen fogyasztotta egy korsó sör kíséretében.

Ha kiegészítenétek további ételekkel, tárgyakkal, amelyek európai városok nevét viselik, írjátok meg nekünk kommentben!

Képek forrása: nápolyi; párizsi; kölni; milánói; bolognai; hamburger; debreceni; bécsi/frankfurti

se_k_1.pngA karácsonyi szokások Európában nagyon sokfélék, de egy közös mindenképp van bennük: a családok ilyenkor összegyűlnek, és közösen, szeretteik körében ünnepelnek. A közös ünneplés egyik legfontosabb eseménye pedig a közösen elköltött karácsonyi ebéd vagy vacsora. Van, ahol a karácsonyi ünnepek fő étkezése a szenteste vacsorája, de sok helyen 25-i ebéd a legfontosabb. Az ünnepi asztalon nagyon sok helyen találunk halételeket, népszerű ilyenkor a (töltött) pulyka, vagy különböző malacsültek is. Sokszor egy országon belül is nagyon változatos, hogy mit fogyasztanak ilyenkor, de egy-egy közös finomság (általában valamilyen édesség) azért a legtöbb helyen beazonosítható.

9 Vissza