sa_cov.pngA terrorizmus elleni küzdelemben az uniós tagállamoknak szorosan együtt kell működniük. Az ehhez kapcsolódó „ideológiai harcban” az EU a közös értékek felmutatásával, megerősített uniós polgársággal tud alternatívát kínálni a radikális eszmékkel szemben. Tanulni kell az eddigi hibákból, és mindenképpen el kell kerülni, hogy országon belül zárt, párhuzamos társadalmak alakuljanak ki. Európai gondolkodók sorozatunk legutóbbi vendége Saad Amrani, a belga szövetségi rendőrség stratégiai tanácsadója volt. A gondolatébresztő előadás után Perger István, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének kommunikációs vezetője beszélgetett a szakértővel.

2 Vissza

legrain_cover.jpg

Európai gondolkodók sorozatunk legutóbbi vendége Philippe Legrain volt, aki korábban Barroso elnök tanácsadójaként kivételezett pozícióból figyelhette – és egyengethette – az európai integráció folyamatát. Most független gondolkodóként elég sok aggasztó folyamatot lát, amelynek következtében szerinte teljesen új irányt vehet Európa. A második világháború óta integrálódó és egyre jobban prosperáló Európába hamarosan beköszönthet a dezintegráció beláthatatlan időszaka, amellyel szerinte mindenki – kiváltképp Magyarország – csak veszíthet. Philippe Legrainnel Feledy Botond beszélgetett Európa kilátásairól.

5 Vissza

jb2.pngAz internetnek van egy sötét oldala, ahol mindenféle törvénytelen, erkölcstelen vagy titkos dologra rábukkanhatunk – a pornográfiától a legtisztább kokainok dealerein át a mindenféle radikális politikai mozgalmak anyagáig. Ez a net kitermeli a maga rendszerét és szabályait, de a legtöbbek előtt rejtve marad – Jamie Bartlett kutató szerint a közeljövőben nem kizárt, hogy ez a turbulens, sötét háló mindannyiunk életét befolyásolja majd.

1 Vissza

Malala, a pakisztáni lány az átlagos tinédzserek életét éli. Mindennapjai olyanok, mint bármelyik fiatal lánynak az Egyesült Királyságban. Iskolába jár, tanul és különböző terveket sző a jövőjéről.


Igaz, ágya felett Angelina Jolie egyik kislánya által készített rajz lóg, és 14 éves korában Madonna személyesen neki dedikált egy dalt. Tavalyi születésnapján Beyoncé köszöntötte Instagramján, az ENSZ-ben felállva, tapssal ünnepelték, és december 10. óta a maga 17 éves korával ő a valaha élt legfiatalabb Nobel-díjas. De Malala volt az is, akit egy tálib fegyveres két évvel ezelőtt közvetlen közelről fejbe lőtt, mert kiállt és számos alkalommal szót emelt a lányok és a gyerekek oktatásának fontossága mellett érvelve – a pakisztáni tálibok ellenében.

Mindez azonban nem változtatott Malalán, a világ legbefolyásosabb tinijén, aki ugyanolyan közvetlen és kedves lány maradt, mint amilyen a rá irányuló hatalmas figyelem előtt volt. Most végre Birminghamben úgy élhet és tanulhat, mint bármely kortársa. A hírről, hogy idén ő kapta meg a béke Nobel-díjat, a tanárától értesült kémiaórán. Jellemző rá, hogy nem akart mulasztani az iskolában, és csak az órák után ment haza és osztotta meg örömét családjával.

Ki valójában Malala, hogyan él most hazájától távol, kényszerű száműzetésben, de a világ figyelmétől övezve, honnan merít erőt és inspirációt, mit ért el küzdelmével és hova vezet országa jövője? Többek között ezekről beszélgetett az Európa Pontban Feledy Botond újságíró legutóbbi vendégünkkel, Malala életrajzi könyvének írójával, a számos díjjal kitüntetett brit haditudósítóval, Christina Lambbel, miközben Lambet saját munkásságáról, kihívásairól és meglátásairól is kérdezte.

m1.jpgAz est két főszereplőjét, Malalát és Lambet közös könyvük, az Én vagyok Malala mellett az is összeköti, hogy mindketten hagyományosan inkább férfiasnak tartott területen dolgoznak: az emberi jogi küzdelem és az ehhez kapcsolódó aktivizmus, valamint a haditudósítás olyan veszéllyel és kockázattal jár, amelyeket jellemzően férfiak vállalnak. Ugyanakkor ezeken a területeken a nők sok esetben jóval hatékonyabban és nagyobb empátiával tudnak közvetíteni; ezt jól példázza Malala és Lamb munkássága is: területükön mindketten kiemelkedő teljesítményt nyújtanak és üzeneteik emberek millióihoz érnek el. Christina Lamb kilenc hónapon keresztül követte a Juszufzaj család mindennapjait és gyűjtött anyagot Malala életrajzi könyvéhez, amelynek megírására a lány kérte fel.

Malala testvéreivel és szüleivel a világ egy olyan konzervatív szegletében nőtt fel, ahol ha egy családba kisfiú születik, napokon keresztül ünnepelnek, de ha lánnyal bővül a család, azt szinte eltitkolják, és a rokonok együttérzésükről biztosítják a családot. Egy ilyen közegben a tanulás sokszor csak a fiúk kiváltsága: a szegény családokban – akár anyagi okokból, akár szélsőséges meggyőződésből, vagy épp a lányok nehezen garantálható biztonsága és a kevés és távoli iskolák miatt – a lányok jellemzőbben szorulnak ki az iskolapadból. Lamb mesélt arról, hogy Malala fellépését egyértelműen progresszív, aktivista apja inspirálta, aki másképp gondolkodik a lányok és a nők társadalmi szerepéről, mint a pakisztániak többsége, és akinek meggyőződése, hogy szűkebb otthonára, a Szvat-völgyre jellemző szegénységből egyedül az oktatás jelenthet esélyt a felemelkedésre. Ő maga több iskolát is létrehozott és vezetett a Szvat-völgyben. Jellegzetes történet ezzel kapcsolatban, hogy Malala születésekor a család által ajándékozott családfára, amelyen hagyományosan kizárólag a férfiágat és férfi öröklődést ábrázolják, az apja rárajzolta Malalát is.

m2.jpgBár Malalát aktivizmusa miatt évek óta hatalmas nemzetközi figyelem övezi, Christina Lamb szerint ő mégis megmaradt ugyanannak a lánynak, aki korábban volt, és ez szerinte elsősorban a nagyon szoros és szeretetteljes családi légkörnek köszönhető. Malala, amint lehet, szeretne visszaköltözni hazájába, de egyelőre erre kevés esély mutatkozik. A tálibok ugyanis figyelmeztették: ha visszatér Pakisztánba, ismét megkísérlik megölni őt. Egyelőre Birminghamben tanul, ahol biztonságban van, és valószínűleg itt is fejezi be tanulmányait, mert hisz benne, hogy küzdelmében legerősebb fegyvere a tudása. Érdekes ugyanakkor, hogy hazájában nemcsak a tálibok viszonyulnak ellenségesen hozzá, de a lakosság többsége is próbál tudomást sem venni róla; leginkább attól való félelmükből, hogy rosszul járhatnak, ha összefüggésbe hozzák nevüket Malalával. Pakisztánban sokkal kevésbé büszkék rá, mint más muszlim országokban, például Afganisztánban, ahol nagyobb megbecsültség övezi. Lamb elmondása szerint Pakisztánban elterjedt az a nézet, hogy a Malala elleni merénylet nem volt valódi, és nem úgy történt, ahogy az elhíresült: sokan már azt állítják, saját apja lőtte meg Malalát, hogy felhívják a figyelmet magukra. Többen az egészet a nyugat lejárató hadjáratának gondolják, amelynek keretében Pakisztánt megpróbálják rossz színben beállítani a nemzetközi közösség előtt.

Lamb nem adott túl bizakodó választ Pakisztán jövőjével kapcsolatban: amikor a kilencvenes évek végén egyik első kiküldetése ide vezette, még teljesen baráti, biztonságos országba utazhatott. Azóta a helyi szélsőségesek megerősödtek, a mérsékelt erők pedig sokkal kevésbé hallatják a hangjukat. Az ország sokkal veszélyesebbé vált, ahol a nyugati – kiváltképp az amerikai vagy brit – útlevél nem jó ajánlólevél. Külön aggodalomra ad okot az iszlám vallási iskolák, a medreszék térnyerése, amelyek sok fiatal számára a tanulás egyetlen lehetséges módját jelentik. Ezek a szigorú, puritán, vallási mozgalmak által fenntartott intézmények elsősorban az iszlám ideológiát és a Koránt tanítják a diákoknak. sokak szerint ezek az iskolák jelentősen hozzájárulnak a vallási radikalizmus terjedéséhez.

A nők egyenjogúsága, oktatása, szakmai előmenetele és a hatalomban való részvétele ugyanakkor nem csak olyan fejlődő országokban akadályozott, mint Pakisztán. Sok fejlett országban (akár Németországban, vagy az Egyesült Királyságban) uralkodnak még sztereotip elképzelések a nők (felső)oktatásban való részvételéről, illetve dominálnak bizonyos képzéseket férfiak. Lamb szakmája is ilyen, aki elmondta: az egyetemen egyedüli nőként tanult a szakán, és például sosem dolgozott még női hírszerkesztővel. Egyetértett azzal: saját országára is igaz, hogy mind előítéletekben, mind tényszerűen messze vagyunk az egyenlőségtől, egyenlő lehetőségektől. Természetesen ebben nagy szerepet játszik az is, amivel Christina Lambnek is szembesülnie kellett: embert próbáló feladat a választott hivatást felelősségteljesen betölteni, és emellett egyszerre jó édesanyának is lenni.

m3.jpgSzakmájáról beszélve Lamb elmondta: sok változás történt, amióta elkezdte pályáját. Sokkal több már a női tudósító, a kommunikációs lehetőségek pedig egyértelműen rengeteget fejlődtek a telextől a műholdas, azonnali tájékoztatásig. Sajnálatos módon emellett megváltozott a világban a biztonság és a „lefedhető területek” nagysága is: míg pályája elején viszonylag kevés és jól lokalizálható konfliktusos gócpont volt, addigra mára, a terrorizmus erősödésével rengeteg helyre kockázatos már beutazni. Az utóbbi idők nyilvánosságra hozott videói, amelyekben az Iszlám Állam egy-egy nyugati újságírót végez ki, sok pályatársát, így őt is elrettenti attól, hogy a frontvonalból tudósítsanak. Van olyan hely, ahol semmiképpen nem szeretne dolgozni. Ez szerinte mindenképpen frusztráló: a haditudósítók legfontosabb célja, hogy a nyilvánosság erejével segítsék egy-egy konfliktus megoldását, láttassák, milyen példátlan és tűrhetetlen jogsértések és igazságtalanságok történnek szerte a világban, amelyek emberek millióinak életét teszik tönkre.

Ez a küzdelem ugyanakkor néha reménytelennek látszik. Hiába a számos tudósítás, tényfeltáró cikk és figyelemfelkeltés, vannak olyan helyzetek és visszaélések, amelyek hosszas és kitartó munka után is változatlanok maradnak. Lamb számára talán a legfrusztrálóbb ilyen helyszín a Mugabe által irányított Zimbabwe. Éveken keresztül mindent leírt az ott felépített rendszer tapasztalatairól. Mugabe népet sanyargató diktatórikus kormányzásáról, a jogtalan atrocitásokról, indokolatlan erőszakról, kínzásokról, megfélemlítésről, az éhezésről. Lambnek és több munkatársának köszönhetően mindezek a visszaélések már ismertek a nemzetközi közösség előtt, ugyanakkor mindmáig nem sikerült olyan nyomást gyakorolni, amely változást hozott volna a rendszerbe. Az eredménytelenséget látva úgy érezte, hogy értelmetlen ezzel tovább foglalkoznia – ekkor egy jól ismert helyi ellenzéki, emberi jogi ügyvéd tette helyre: ha ő sem hisz benne, hogy változhat a rendszer, és ő sem mondja el történetüket a külföldnek, akkor a reménytelenségben élő zimbabweiek miben higgyenek, mi adjon értelmet küzdelmüknek?

Kellenek ugyanis azok az emberek, akik képesek hinni a nagy ügyekben, és a látszólagos reménytelenség ellenére is kiállnak az igazság mellett. Ilyen Christina Lamb, és ilyen Malala is. A hozzájuk hasonló személyiségek tettei adnak erőt sokaknak egyéni küzdelmükhöz, és ők azok, akik miatt elhisszük: van remény arra, hogy a világ egyszer jobb lesz.

0 Vissza

Európai gondolkodók sorozatunkban kortárs európai véleményformálókat látunk vendégül és faggatunk az EU jelenéről és jövőjéről, akik az Európa újragondolásáról indított párbeszédhez kapcsolódóan fejtik ki, mit gondolnak a jelenlegi Európáról és benne az Unióról, hogyan látják a közösség jelenlegi szerepét és jövőjét.

zanussi.pngA sorozat első két tudósa (Tomáš Sedláček cseh közgazdász, illetve Jürgen Habermas német filozófus) után legutóbb egy művész, a világhírű lengyel filmrendező, Krzysztof Zanussi volt a vendégünk, aki nemcsak világot járt és világszerte elismert művész, de a rendszerváltás utáni időszakban diplomata is volt. Zanussi a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tartott előadás és egy kötetlenebb beszélgetés keretében osztotta meg az érdeklődőkkel gondolatait. A legfontosabbakból válogatva foglaljuk most össze az elhangzottakat (az Európa Pontban Mészáros Antónia volt beszélgetőpartnere).

7 Vissza

European Thinkers sorozatunkban kortárs európai véleményformálókat hívunk meg és faggatunk az EU jelenéről és jövőjéről. Célunk ezzel a vita- és párbeszédsorozattal az, hogy mi is hozzájáruljunk az Európáról, Európa újragondolásáról szóló diskurzushoz. A sorozat keretében legutóbb Jürgen Habermas német szociológust és filozófust láttuk vendégül – akinek a nevét valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, aki tanulmányai folyamán legalább egy kis filozófiát vagy társadalomtudományt tanult. Az idén 85 éves professzor demokráciáról, társadalmi nyilvánosságról vagy az Európai Unió működéséről alkotott gondolatai a mai napig érvényesek és hivatkozási alapul szolgálnak sokaknak, amellett, hogy vitára is ösztönöznek.




Ezt bizonyította a professzor mostani magyarországi előadásait övező kiemelt figyelem is: az ELTÉ-n és az Európa Pontban megrendezett előadásokat a helyszíneken és élőben online több mint 4000 érdeklődő kísérte figyelemmel. Öröm volt látni, hogy nem csak koncertjeink, vagy gasztronómiai programjaink, de egy olyan tudós, mint Habermas előadása is képes csordultig megölteni az Európa Pontot; úgy, hogy még az épületen kívülről, az üvegablakokon keresztül is többtucatnyian követték a beszélgetést kihangosítva a park felé, ráadásul zömében fiatalok. Az ELTÉ-n és az Európa Pontban elhangzott előadásokon Habermas részletesen kifejtette, hogy „ortodox Európa-pártiként” hogyan látja Európa jelenét, hogy szerinte miért és merre felé tart az unió, és véleménye szerint mi vezethetne a kor kihívásaira hathatós és demokratikus válaszokat adó EU megteremtéséhez.

Habermas elgondolása szerint a globalizált világban, ahol a piacok világszinten értelmezendők, és ahol a társadalmak egymástól kölcsönös függőségben, az online kommunikáció hatására folyamatos kommunikációban és kapcsolatban vannak, olyan kihívások jelennek meg, amelyekre a nemzetállamok már nem képesek hatásos választ adni. Ilyen kihívások szerinte a pénzpiaci kapitalizmus féktelensége, a világméretű bankszektor újraszabályozásának szükségessége, vagy a környezetszennyezéssel összefüggő problémák. Ezeket a kérdéseket a nemzetállamok olyan nemzetek feletti szinten próbálják kezelni, amilyen az EU is; de ezek a válaszok véleménye szerint sokszor nem demokratikusak és túlságosan paternalisták – ő ebből is eredezteti a jelenlegi EU-szkepszist és azt, hogy az integráció elmélyítésének napjainkban ilyen sok ellenzője van. Habermas szerint az európai válságkezelés során számos olyan lépésre került sor, amelyek mellőzték a szükséges demokratikus legitimációt – utalva többek közt az eurózóna megmentése során hozott számos döntésre, vagy az európai szemeszter bevezetésére, amelynek keretében példátlan hatalmat kapott a Bizottság a nemzetállami költségvetések elfogadása kapcsán. Habermas véleménye szerint a helyes út az lenne, ha számos területen több kompetenciát kapna az EU, de érthető, hogy ilyen helyzetben a tagállamokban tartanak egy átláthatatlan szuperállam létrejöttétől, és az EU-t sok országban demokráciadeficittel vádolják. Szerinte erre a helyzetre egy új európai alkotmány létrehozása, tehát egy új politikai unió létrehozása lehetne a megoldás, amelyben a tagállamok és a föderáció közötti viszony nem hierarchikus, hanem „heterarchikus” lenne, amelyben a nemzetállamok nem átadnák, hanem megosztanák szuverenitásukat az uniós intézményekkel.

Habermas szerint ugyanakkor van arra lehetőség, hogy a demokráciát nemzetentúlivá tegyük. Ehhez szerinte három dolog szükséges: közös politikai nyilvánosság, közös politikai kultúra és kölcsönös bizalom. Az első kettő Habermas szerint megvalósítható: nyitottnak kell lenni egymás iránt és nyilvánosan – intenzív fordítással – lehetővé kell tenni az országok politikai vitáinak megismerését, a közös politikai kultúrához pedig a liberális és demokratikus alapjogok egyöntetű elismerése és védelme szükséges. Habermas szerint viszont a kölcsönös bizalom – többek között a válság és annak európai menedzselése hatására – jelenleg hiányzik az európai nemzetek között.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy szerinte a demokratikus alapjogok védelmével kapcsolatban sem teljesít túlságosan jól az EU. A közelmúltban több tagállamban is felmerült az alapjogok megsértésének kérdése, ugyanakkor a közösség ezekre nem adott megfelelő válaszokat. l Habermas emlékeztetett arra is, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében rendelkezésre állnak azok az eszközök, amelyekkel egy-egy renitens tagállam megregulázható –végső esetben akár a szavazati jog megvonásával – az EU döntéshozóiból viszont hiányzik a politikai akarat ezek alkalmazásához. Szerinte mindenképpen hiba volt, hogy amikor ilyen visszásságot észlelt az EU valamelyik tagállamában, nem kezelte azt elég erélyesen.

Habermas beszélt az EU intézményi átalakításának szükségességéről is. Véleménye szerint a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács jogkörei túlzottak, és fel kell számolni annak „félalkotmányos” működését. Elképzelései szerint az intézményt meg kellene szüntetni, illetve működését integrálni kellene a Miniszterek Tanácsának tevékenységébe. Szerinte tarthatatlan, hogy a Bizottság igazán fontos kérdésekben nem a közösség érdekei, hanem rendre az állam- és kormányfők érdekei alapján cselekszik. Emellett szerinte nagyon fontos lenne, hogy a Bizottság valóban az „EU kormányaként” működjön; miszerint az Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsának munkáját is segítse, és legyen is felelős nekik. Mindemellett Habermas tovább erősítené az Európai Parlament szerepét; szerinte kívánatos lenne, hogy ne csak a Bizottság, de az Európai Parlament is kezdeményezhessen új jogszabályokat.

Egy kérdésre válaszolva elmondta, alapvetően nem tartja rossz gyakorlatnak a kettős állampolgárság intézményét, véleménye szerint a nemzeti és uniós polgárság tökéletesen megfér egymás mellett és kiegészíti egymást, de emellett még van létjogosultsága a kettős állampolgárságnak is. Ugyanakkor azt a gyakorlatot, miszerint a két nemzet állampolgárságával rendelkező uniós polgárok két tagállam európai parlamenti választásán is részt vehetnek, mindenképpen szabályozni, és végül felszámolni szükséges. Emellett ő is egyetért azzal az állásponttal, hogy az európai parlamenti választásokat minden országban azonos (mandátumosztási) szabályok alapján kellene lebonyolítani, ami jelenleg nem jellemző.

Kifejtette azt a véleményét is, miszerint hosszabb távon az EU-nak mindenképpen differenciálódnia kell, ahogy az már jelenleg is látható bizonyos kérdésekben. A többsebességes Európa modellje Habermas szerint is elkerülhetetlen – elég csak az eurózónában szorosabban együttműködő tagállamokra gondolnunk. Szerinte különböző kérdésekben (ahogy javaslata alapján egyre több szakpolitikai területen kellene az EU-nak nagyobb hatásköröket kapnia) hasonló elkülönülés várható a szorosabb integrációt támogató, és az együttműködés elmélyítését nem pártoló országok között. Ugyanakkor azt minden esetben biztosítani kell, hogy ezek a belső körök mindig nyitva álljanak az együttműködéshez csatlakozni kívánó – és a megfelelő kritériumokat teljesítő – tagállamok előtt.

Egy másik kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a mostani EP-választáson megerősödő szélsőjobboldali erők előretörését ő nem látja olyan aggasztónak, mint sokan mások. Ebben (bár más okok miatt), de egyetért sorozatunk korábbi vendégével, Tomáš Sedláčekkel. Véleménye szerint ezek a pártok, amelyek csökkenteni akarják az EP hatalmát, végül magukat izolálják; ugyanakkor bekerülésük jól példázza az Unió demokratikusságát és legalább vitára kényszerítik a nem szélsőséges és EU-párti képviselőket az Európai Parlamentben és hazájukban is – és ez mindenképpen pozitív.

Számos, hazánkat és az EU egészét érintő kérdésről beszélt még Habermas professzor magyarországi előadásai során, nagy örömünkre a hazai sajtó számos szempontból, alaposan feldolgozta gondolatait (pl. Hirado.hu, Magyar Hírlap, NOL, MNO, HVG, Origo, Index, 444, Mandiner, Inforádió, Cink). Jó látni, hogy egy olyan gondolkodó, mint Habermas még mindig ilyen nagy érdeklődésre tarthat számot a magyar sajtó részéről, reméljük, hogy a magyar közönséggel megosztott gondolatai továbbgondolásra ösztönöznek sokakat, és izgalmas vitákat generálnak még a továbbiakban is – akár új lökést adva az EU-ról szóló párbeszédnek is.

Jürgen Habermas május 29-én, az ELTÉ-n elhangzott előadását itt nézhetitek meg felvételről:

 


Broadcast live streaming video on Ustream

0 Vissza

Misa (2).jpgTomáš Sedláček közgazdaságtanban utazik. Nemzetközileg is sokat hivatkozott titulusa szerint „sztárközgazdász”, ami már magában is gyanús. A„ sztártoxikológus” vagy a „sztár mentős szóvivő” kifejezéseket még csak-csak tudjuk értelmezni, de a sztárközgazdászt nehéz hova tenni, miután hazánkban nincsen egyértelműen beazonosítható kollégája Sedláčeknek (amit mi egyébként sajnálunk). De hogyan tesz szert valaki ilyen titulusra? És miért?

Sedláček magas szinten érti és értelmezi a közgazdaság tudományát, erről viszont az átlagember szintjén is érthetően és érdekesen tud beszélni. A közgazdasági összefüggéseket, ezzel kapcsolatos meglátásait szellemes és meghökkentő hasonlatokkal, mindenki által ismert történetek új kontextusba helyezésével magyarázza el – ahogy arról meggyőződhetett az Európa Pont hallgatósága is nemrégiben. Ő az a fickó, aki PhD dolgozatát ugyan elbukta (a szigorú vizsgáztatók nem vettek be minden kanyart), de a szakdolgozat könyv formátumban kiadva nemzetközi bestsellerré, sőt, teltházakkal játszott színdarabbá (!) válhatott.

Nem mindennapi figura tehát Sedláček, akinek érdekes gazdasági meglátásait lehetetlen visszaadni egy rövid összefoglalóban – szerencsére már magyarul is kapható az említett bestseller, amelyet minden gazdasági összefüggések iránt minimálisan érdeklődő és szórakozni vágyó embernek nagyon ajánlunk. Érdekes megközelítéséhez csak egy pár gondolat ízelítőül az Európa Pontban elhangzott előadásából: Sedláček szerint a költségvetési többlet olyan, mint a jeti: mindenki beszél róla, de még senki sem látta. Javasolná, hogy a GDP-t nevezzék át az angol „gross domestic product”-ról (bruttó nemzeti össztermékről) „gross debt product”-ra (bruttó nemzeti adósságra), amely valósabban fejezné ki a nemzetgazdaságok által fetisizált és minden körülmények között növelni kívánt mutató jelentőségét. Szerinte nem véletlen, hogy az „adósság” szó számos nyelvben azonos a „bűn” szóval és például a Biblia angol nyelvű fordításában több helyen a bűn (sin) helyett debt (azaz adósság) áll. Előadásaiban gyakran figyelmeztet az eladósodottság veszélyeire: a 2008-ban kezdődött gazdasági válság kezelésénél szerinte fel kell ismerni, hogy a legnagyobb gond nem a növekedés hiánya, hanem a túl nagy eladósodottság, amelyet egy idő után a gazdaságok nem tudnak már uralni, és rabjaivá válnak. (Mindezekkel kapcsolatos gondolatait részletesebben kifejti több interjúban, például itt, itt vagy itt.)

Sedláček szokatlan látásmódjával érdekes szempontokra szokott rávilágítani, valószínűleg ezért is választották be abba a kulturális bizottságba, amely Európa „újragondolását” tűzte ki célul. A húsz európai közéleti személy feladata többek között az volt, hogy a válság hatására felerősödött EU-szkeptikus és EU-ellenes hangokra, az uniós polgárok irányából tapasztalható bizalmatlanságra magyarázatot, Európának pedig új „narratívát” adjon, azaz megfogalmazza pontos helyét és céljait a XXI. században. Tulajdonképpen ez szolgáltatta Sedláček mostani meghívásának egyik apropóját is, az Európa Pontban megrendezett beszélgetésen ezekről is kérdeztük.

Sedláček szerint ahhoz, hogy megértsük, hogyan jutott el a jelenlegi helyzetbe Európa, meg kell tudnunk fogalmazni azt is, miben áll Európa, pontosabban az európai integráció lényege. Ez azonban korántsem egyszerű. Érdemes hozzá például megvizsgálni, hogy mi az, amiért az ukránok nemrégiben utcára mentek az utóbbi idők leghatalmasabb EU-melletti tüntetésén; mi az, amit ők még látnak az uniós integrációból, de mi már nem. Ahogy ők is, úgy mi (kelet-)európaiak is gazdasági előnyökkel és a gazdasági növekedés, prosperálás ígéretével kötöttük össze az uniós tagságot. Magyarországon is jellemző, hogy az ország uniós tagságát értékelő vitában, a csatlakozáskor és ma is szinte kizárólag gazdasági / pénzügyi szemléletű érvek hangzanak el. Sedláček szerint óriási hiba volt csupán gazdasági érvek mentén beszélni az EU-ról, annak kizárólag gazdasági előnyeit hangsúlyozni az erről folyó diskurzusban. A tagállamokban így mindenki elvárja, hogy a gazdaság növekedjen az uniós tagságnak köszönhetően, de ha ez nem igazolódik be – mint például a válság idején –, akkor erre logikus válasz az EU kritizálása és elutasítása.

Az unió ugyanakkor ennél sokkal komplexebb közösség, amely nem egyedül a gazdasági fejlődés és gazdagodás céljával jött létre, nagyon fontos kulturális öröksége és sokszínűsége is. Sedláček szerint az alapító atyáknak két nagyon fontos célja volt uniós integráció kezdetén: az egyik a második világháború borzalmai után az európai nemzetek közötti béke garantálása; a másik az európai országok közötti kereskedelem növelése, amely a gazdasági növekedés motorjaként szolgálhatott. Mára gyakorlatilag mindkét cél teljesült, amelyből a kereskedelem volumene tovább növelhető, viszont a „béke” állapot, amit nem lehet fokozni. Mivel az EU országai közel hetven éve ebben az állapotban élnek, erről a tényről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, éppen ezért nem is értékeljük kellően. Pedig ezek az értékek, demokratikus alapintézmények egyáltalán nem egyértelműek vagy természetesek az unión kívül. Mindemellett az is fontos – sőt, Sedláček szerint a legfontosabb –, hogy ezen demokratikus intézményeknek, a piacnak, vagy akár magának a kultúrának „milyen a kultúrája”. Posztszocialista országok polgáraiként egy cseh és egy magyar is pontosan tudja, hogyan lehetett rendelkezni látszatra demokratikus intézményekkel, míg a gyakorlatban ezek nem jelentettek valódi demokráciát (lásd „szabad választások” 1989 előtt). Az EU azonban nemcsak elvárja, de őrzi is ezeket a demokratikus intézményeket.

A válság és a hatására felerősödő nacionalista szólamok szerinte nem jelentenek olyan nagy veszélyt, mint ahogy azt sokan vélik. Szerinte nacionalizmus mindig volt és lesz is; és látni kell a krízis másik oldalát is: a válság soha nem látott módon össze is hozta a tagállamokat. Hetven évvel ezelőtt a maihoz hasonló mély krízisbe sodródó Görögországot nem kisegítették volna a szomszédos országok, hanem egymással versengtek volna azon, hogy melyik tudja előbb kihasználni gyengeségét és elfoglalni. Ilyen értelemben ez az első válság, amelyben az európai országok végre nem háborúskodnak, hanem egymást támogatják – és ez az EU, és az euró érdeme is.

Akinek e rövid írás felkeltette érdeklődését, mindenképpen ajánljuk Sedláček magyarul is megjelent könyvét; emellett a mostani, Corvinuson elhangzott előadása is megnézhető online, angol nyelven ezen a linken keresztül.

Tomáš Sedláček a European Thinkers sorozatunk első vendége volt, amelyben kortárs európai véleményformálókat látunk vendégül és faggatunk az EU jelenéről és jövőjéről. A sorozat következő vendége Jürgen Habermas német szociológus és filozófus lesz, az előadás részleteit hamarosan Facebook oldalunkon olvashatjátok.

Tomas_Sedlacek_w.jpgIllusztrációk: www.tomassedlacek.cz / Wikipedia / Perper tui

0 Vissza