ba.pngNagyon büszkék vagyunk rá, hogy idén az Európa Pont tájékoztató szolgálatának vezetője, Oláh-Berezvai Ágnes kapta a Magyarok Európáért elismerést, amelyet minden évben olyanoknak adnak, akik sokat tettek az EU magyarországi megismertetésért. Ági 2011 óta dolgozik az Európa Pontban, előtte is számos Európai Unióval kapcsolatos munkában vett részt – az alábbiakban rövid interjút olvashattok vele.

0 Vissza

malta.pngAz évad második felében a környezetvédelemhez és az európai kulturális örökséghez kapcsolódó programokkal készül az Európa Pont. Májusban vendégünk lesz a világhírű etológus, Jane Goodall, és a hónap során megtekinthető lesz a Valletta 2018 Európa Kulturális Fővárosa fotókiállítás. Havi talkshow-nkban az építészet, a zene és a szellemi örökség kérdéseit járjuk körbe vendégeinkkel. Idén az Európa-napi fesztivált május 13-án tartjuk, a helyszín ismét a Szabadság tér. A hónapban fellép nálunk a Halott Pénz énekese, Járai Márk is, júniusban pedig fergeteges Fran Palermo koncerttel zárjuk az évadot.

0 Vissza

tarsadalmi_vallalkozasok_1.jpgFebruár 14-én az Európa Pont vendégei olyan vállalkozások képviselői voltak, akik valamilyen társadalmilag hasznos célért dolgoznak, mégsem alapítványi vagy önkéntes formában teszik ezt. A Magyarországon még kevésbé ismert társadalmi vállalkozások úgy szolgálják a társadalom számára hasznos ügyeket, hogy alapítóik nem Teréz anyaként élnek, hanem működő, profitorientált és jövedelmező vállalkozást vezetnek.

A társadalmi vállalkozások az ún. szociális gazdaság fontos szereplői. Számukat, méretüket, tevékenységi területüket, illetve tapasztalataikat tekintve nagyon sokfélék lehetnek. Abban azonban mind megegyeznek, hogy hosszú távon fenntartható megoldásokat igyekeznek nyújtani a legégetőbb társadalmi problémákra. A „Támogass tudatosan!” elnevezésű programunk három vendége, Bombera Krisztina (CauseArt Platform), Kovács Imola (NESsT) és Lipták Orsi (HellóAnyu) az általános gondolkodástól kissé elszakadva vállalkozási formában foglalkoznak társadalmilag fontos ügyekkel, vagy éppen az ilyen szervezetek tevékenységét támogatják.

tarsadalmi_vallalkozasok_2.jpg

Bombera Krisztina
, a CauseArt Platform egyik vezetője nagyvállalatoknak is végzett munkáját régóta önkéntes tevékenységekkel egészíti ki. Fontos számára, hogy visszaadjon a közösségnek abból, amit a maga munkájával elért, és ehhez felhasználja ismertségét is. Alapítótársával, az Egyesült Államokban élő Bondor Gabriellával közösen jött az ötlet, hogy akár össze is lehetne kötni a jó ügyeket a nagyvállalatok marketingtevékenységével, és olyan reklámhordozókat alkotni, amelyek nem csak a céges logót, hanem mellette egy jó ügy vagy társadalmi csoport üzenetét is hordozzák. És persze emellett jól is néznek ki, divatosak – utcára is simán felvehetők vagy jól mutatnak az íróasztalon. A „kúlság” fontos szempont a fiatalok eléréséhez, akiket a nagy médiazajban a fontos ügyekkel is egyre nehezebben lehet egyéb kampányokkal megtalálni.

tarsadalmi_vallalkozasok_3.jpg

Bombera Krisztina véleménye szerint a társadalmi vállalkozások új utat nyitnak a jelenlegi szociális térben: egyrészt el kell fogadni, hogy fontos ügyekért is lehet úgy dolgozni, hogy közben profitot termel a cég, amit részben megélhetésre, de nem meggazdagodásra fordítanak a tulajdonosok. Ez olyan win-win szituációt eredményez, amivel senki sem jár rosszul: ezek a cégek így nem önkénteseket, hanem versenyképes fizetésért dolgozó, jól képzett munkavállalókat alkalmazhatnak. A piaci viszonyokhoz kell alkalmazkodni a tevékenység megválasztásával is: csak az olyan társadalmi vállalkozások fenntarthatók, amelyek társadalmi küldetésükkel valódi piaci igényt szolgálnak ki.

A társadalmi vállalkozások még egy fontos szerepet betöltenek: megváltoztathatják azt az általánosan bevett gyakorlatot, hogy egy fontos ügyért dolgozó szervezet kizárólag pályázatokból vagy az SZJA 1%-okokból tartsa fenn magát. Krisztina az egyszázalékos rendszert két oldalról is károsnak látja: egyrészt az emberek lelkiismeretét túlságosan megnyugtatja ez a felajánlás, és sok esetben nem fordítanak többet szociális célokra. Másrészt az alapítványok, szervezetek jelentős hányada csak az egyszázalékos kampányra koncentrál, és ebben ki is merül a „fundraising”, tehát a működési források megszerzésére irányuló tevékenységük. Pedig lényeges lenne, hogy a nagyobb közösségek számára hasznos ügyekért dolgozó szervezetek több lábon álljanak – ezt szerinte többek között a társadalmi vállalkozási forma biztosíthatja.

tarsadalmi_vallalkozasok_6.jpg

Kovács Imola, a NESsT budapesti irodájának képviselője a szociális gazdaság fejlesztéséről beszélt. A nemzetközi szervezet személyre szabott finanszírozást és képzést kínál induló vagy már működő, növekvő társadalmi vállalkozásoknak. Az ilyen cégeknek általában nagy szükségük van a pénzügyi támogatás mellett a NESsT által nyújtott üzletfejlesztési tréningekre is. A társadalmi cégek alapítóit általában inkább a jó cél, mint a mélyreható vállalkozási ismeretek jellemzik, pedig a fenntarthatóság miatt fontos, hogy a társadalmi és az üzleti célok egyensúlyban legyenek – profitot kell elérni ahhoz, hogy azt a kitűzött társadalmi célokra felhasználhassák. Imola szerint akár versenyelőnyt is jelenthet egy jó ügy szolgálata a cég számára, bár a magyar piac árérzékenysége miatt itthon a fenntarthatósághoz általában nem elég a társadalmi cél. Mindenképpen szükséges, hogy az adott vállalkozás rátaláljon a megfelelő piaci igényre is, amelyet kielégíthet.

A társadalmi vállalkozások akár már működő vállalkozások átalakításából is létrejöhetnek, átválthatnak ilyen működési formára. A támogatott cégeket a NESsT az ötlet életképessége, az ötletgazda motivációja, képességei, illetve a piaci viszonyokhoz mutatott rugalmassága alapján választja ki, pályázati formában. A vállalkozást olyan platformhoz segítik, ahol megismerheti a többi hasonló céget, és emellett potenciális befektetőkkel is összekötik. Az információcsere és támogatás, bevonható tőke és a megszerzett üzletfejlesztési tudás együtt nagy segítség a vállalkozás elindításában és fenntartásában, vagy a már működő cég terjeszkedésében, portfoliója kibővítésében.

tarsadalmi_vallalkozasok_5.jpg

Lipták Orsi, a HellóAnyu alapítója szintén többek között a NESsT támogatásával tudott elindulni azon a hosszú úton, amely végén az ötletéből vállalkozás született. A 2015-ben megnyitott közösségi tér és ökokávézó egy újabb út elejét jelentette. Orsi ötlete személyes indíttatásból adódott: szeretett volna egy olyan közösségi teret kialakítani, ahol a kisgyerekes anyukák kiszabadulhatnak a bezártságból, találkozhatnak egymással, megbeszéléseket szervezhetnek, kulturális eseményeken vagy képzéseken vehetnek részt – akár gyerekeikkel együtt is.

A baba- és mamabarát ökokávézó megvalósítása az erős küldetéstudat mellett nem lett volna lehetséges külső támogatás nélkül. A NESsT-től induláskor egyéves, később 1+1+1 éves szakmai támogatást kaptak, aminek eredményeképpen üzletfejlesztési ismereteket és tőkét is tudtak szerezni. Ezt egészítette ki többek között a Norvég Civil Támogatási Alap és egy bank támogatása, illetve több céggel is „kreatív barter megállapodást” sikerült kötniük, a többi önkéntes munkából és adományokból jött össze. A nyitást megelőző, buktatókkal teli éveket Orsi tudatos tervezéssel, mérföldköveket kitűzve vészelte át, és sikeresen vette az akadályokat. Az eredeti koncepció kapcsán nem kötött kompromisszumot, a kezdeti vízió megvalósult, mivel az egy valós társadalmi igényt szolgál ki, de annak formája sokat formálódott az évek során, a piaci viszonyok ismerete tükrében.

Orsi szerint azzal, hogy a HellóAnyu társadalmi vállalkozásként indult és működik most, közel három év után tart ott, ahol egy „rendes” kávézó a megnyitáskor. A kezdeti kölcsönök visszafizetése, a helyszín részleges átalakítása és az alkalmazottak méltányos jövedelmezésének biztosítása került az idei tervek közé. Ezek után válhat a HellóAnyu egy minden értelemben „működő céggé”, ami saját lábon termel annyi profitot, amivel szolgálja az eredeti célját, vagyis hogy Budapestet élhetővé tegye a kisgyerekes anyukák számára.

A három szervezet tevékenysége jó példa arra, hogy többféle lehetőség nyitva áll a közösséget szolgáló jó ötletek megvalósítására, és ezekhez nemcsak önkéntes és alapítványi formát választhatnak a vállalkozó szellemű ötletgazdák. Elhivatottság persze mindenképpen kell a megvalósításhoz, de az ötletből önfenntartó, megélhetést biztosító vállalkozás is lehet, úgy, hogy közben mégis közösségi értéket teremt.

Képek forrása: CauseArt Platform; NESsT; HellóAnyu

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

fb_cover.JPGTalán hallottál róla, hogy a Facebook olyan változtatásokat vezet be, amelyek miatt az ismerősök posztjai gyakrabban lesznek láthatóak az üzenőfalon, az oldalak viszont kevésbé. Ez azt is jelenti, hogy az Európa Pont által megosztott információk sem lesznek automatikusan láthatóak. De van megoldás – ha nem szeretnél lemaradni a tartalmainkról, mutatjuk, mit kell tenni.

Pár klikk az egész, és ha megteszed, továbbra is olvashatod posztjainkat. Erre két lehetőséged is van. Íme:

1. A főoldalon, baloldalon, felül találod a News feed vagy Hírfolyam pontot.

fb_01.JPG

A …-ra kattintva klikk ide: Edit preferences / Beállítások szerkesztése:

fb_02.JPG

A megjelenő ablakban válaszd legfölül: Prioritise who to see first / Az elsőként megjelenők beállítása

fb_03.jpg



fb_04.jpg

Itt keresd meg az Európa Pontot, jelöld be…
fb_05.JPG














2. Menj az Európa Pont oldalára. Itt a borítókép alatt, a Following / Követed gombnál válaszd a See first / Megjelenítés elsőként opciót.

fb_06.jpg

fb_07.jpg

…és kész is vagyunk. 

--

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

1ajanlo1.jpgÉv eleji programjainkban azok a kezdeményezések kerülnek fókuszba, amelyek valamilyen társadalmi vállalkozás keretében a mindennapok nehézségeire, kihívásaira adnak fenntartható választ – erről szól február közepén a „TTT – Támogass tudatosan!” című rendezvényünk. Lumière filmklubunkban vetítjük az utóbbi évek egyik legizgalmasabb animációs filmjét, A Vörös teknőst és a díjat díjra halmozó A négyzet című Ruben Östlund filmet is, amely legutóbb épp az Európai Filmakadémia díjátadóján tarolt. Elutazunk még egy csésze erejéig 2018 holland, pontosabban fríz kulturális fővárosába, Leeuwardenbe is, és Bérczesi Robival is beszélgetünk, aki koncertet ad nálunk február végén. Lesz miért beugrani hozzánk idén is, mutatjuk a részleteket.

1ajanlo2_jpg.pngJanuár közepén, 18-án, filmklubunkban A vörös teknőssel kezdünk, amelynek fontos magyar vonatkozása van: a francia-japán-belga koprodukcióban készült, 80 perces animációs film nagy részét ugyanis a kecskeméti rajzfilmstúdióban rajzolták. A filmet Michael Dudok de Wit Oscar-díjas holland rendező jegyzi, aki a világhírű, japán Ghibli animációs stúdiónál készítette az ember és a természet kapcsolatát középpontba állító filmjét. A vetítésen Gyárfás Dorka Varga Zoltánnal, a Budapesti Metropolitan Egyetem óraadójával beszélget a filmről.

1ajanlo3_jpg_png.jpg
Az Egy csésze Európa első idei estjén, január 23-án Hollandia felé vesszük az irányt: a célállomás a frízföldi Leeuwarden, Európa egyik kulturális fővárosa. Bemutatjuk Leeuwarden nevezetességeit, a kulturális évad programjait, és mesélünk arról is, miért itt tartják Hollandiában a legnagyobb virágpiacot, a legnagyobb marhavásárt és a Dominó-napot. A hely leghíresebb szülöttjéről, Mata Hariról is szó lesz. Az est díszvendége René van Hell, a Holland Királyság magyarországi nagykövete, az est műsorvezetője Szederkényi Olga újságíró. A rendezvény ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött: regisztrálni az egycseszeeuropa@gmail.com címen lehet.

negyzet.JPG
Februári filmklubunk vetítésén, 8-án megtudhatjátok, melyik film vitte el a legtöbb Európai Filmdíjat 2017-ben (sajnos épp a másik nagy esélyes, az Enyedi Ildikó rendezte Testről és lélekről elől). A svéd-német-francia-dán koprodukcióban készült A négyzet című szatirikus dráma Cannes-ban Arany Pálmát nyert, az Európai Filmakadémia a legjobb vígjáték, forgatókönyv, rendezés és férfi főszereplő kategóriájában is díjazta – a film nagy valószínűséggel az Oscarért is jó eséllyel fut majd. Az esten vendégünk lesz Tímár Katalin, a Ludwig Múzeum kurátora.


1ajanlo5.jpgFebruár 14-re
egy nagyon izgalmas beszélgetést ajánlunk figyelmetekbe. A hazai társadalmi vállalkozásokról szóló talk show-nkban a CauseART Platform társalapítójával, Bombera Krisztinával, a fenntartható társadalmi vállalkozások fejlesztéséért felelős NESsT Magyarország képviselőjével, Kovács Imolával és a HellóAnyu! vezetőjével, Lipták Orsival beszélgetünk. A társadalmi vállalkozások mind olyan kezdeményezések, amelyek hosszútávon fenntartható megoldásokat igyekeznek nyújtani a legégetőbb szociális problémákra. Szó lesz többek közt arról, hogy miért éri meg ilyen vállalkozásokat indítani, hogyan lehet ezt megtenni, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek és eredményeket értek el a korábbi években.


1ajanlo6.jpgFebruár 22-én zenés programra várunk benneteket: vendégünk lesz Bérczesi Robi zenész és dalszerző, akivel koncertje előtt többek között arról beszélgetünk majd, hogy milyen nehézségekkel néz szembe ma egy zeneszerző, amikor választ kell adnia az új kihívásokra, ugyanakkor hogyan tudja kihasználni a digitális kor által kínált lehetőségeket. Bérczesi Robi önálló projektje, az „Én meg az Ének” a dalszerző zenei munkásságának legfontosabb állomásait rögzíti és dolgozza fel. Az egyszálgitáros koncerten sorra kerülnek a Hiperkarma és a BioRoBoT legnagyobb slágerei, az előadó régebbi magyar számainak átdolgozásai, valamint kedvenc magyar népdalai is.

Az Európa Pont januári és februári programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

ajanlo2.jpgDecemberben adják át az Európai Parlament emberi jogi díját, ezért a hónapban mi is kiemelten foglalkozunk az emberi jogok kérdésével és a Szaharov-díjjal. Vendégünk lesz a díj egyik korábbi kitüntetettje, az Iszlám Állam rabszolgatartásának egyik túlélője, Lámia Adzsi Bassár. Emellett még az oktatás és az EU legsikeresebb mobilitási programja, az idén harmincéves Erasmus kerül középpontba – ellátogatunk a legnépszerűbb Erasmus-városokba, és a kiemelkedően teljesítő észt oktatási rendszer titkát is megpróbáljuk megfejteni.

ajanlo1.pngA hónap első rendezvénye, 6-án Egy csésze Európa sorozatunk rendhagyó estje lesz: ezúttal nem egyetlen város vagy ország lesz a célállomásunk, hanem mindjárt három: London, Párizs és Sevilla, de még többről is lesz szó. Milyen az élet ezekben a városokban, ha az ember egyetemistaként pár hónapra utazik oda? És milyen Németországban, Olaszországban, Svájcban, Portugáliában? A harmincéves Erasmus programhoz kapcsolódóan szó lesz arról, hogy ezek az országok mennyire fogadták be a magyar diákokokat, és mit tanultak a magyar diákok külföldön a helyiektől. Mire elég az ösztöndíj? Mit hoztak haza a diákok? Többek között erről is kérdezi a vendégeket az est házigazdája, Szederkényi Olga. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz (egycseszeeuropa@gmail.com) kötött.

ajanlo2.jpgMindjárt másnap egy egészen különleges filmet mutatunk be filmklubunkban: a tavaly Lux-díjra jelölt francia-svájci animációs film, az Életem Cukkiniként (Ma vie de Courgette) lesz látható. A film egy kisfiú, Cukkini szemszögéből mutatja be a gyermekotthonok világát. Senkit ne tévesszen meg, hogy animációs filmről van szó: a forma talán a gyerekekhez áll közelebb, de a film egyáltalán nem (csak) gyerekeknek szól: „megrázóan induló, de mégis magával ragadóan optimista történet arról, hogy néha a sötét verem mélyéről is kilátni a napsütötte sávig”. A film 2016-ban döntős volt az Európai Parlament Lux-filmdíjáért, 2017-ben pedig Oscar-díjra is jelölték a legjobb animációs film kategóriájában. A vetítés után Gyenge Zsolt filmkritikussal Gyárfás Dorka beszélget.

book-address-book-learning-learn-159751_1.jpegDecember 11-én az észt oktatási rendszer csodájának járunk utána. Vendégeinkkel arra keressük a választ, hogy minek köszönhető a kis balti ország rendre kiemelkedő szereplése a gyerekek általános képességeit felmérő PISA-teszteken. A beszélgetésben szó lesz a hazai és észt pedagógiai módszerekről, és arról, mi kell ahhoz, hogy hosszú távon is használható tudást szerezzenek a fiatalok az iskolában. A programot a Magyarországi Észt Intézettel együttműködésben szervezzük.

ajanlo3.jpgDecember 13-án, épp aznap, amikor az Európai Parlament plenáris ülésén átadják az idei év kitüntetettjeinek, a venezuelai demokratikus ellenzék képviselőinek az EP emberi jogi díját, az Európa Pontba az egyik tavalyi díjazott, Lámia Adzsi Bassár érkezik. Adzsi Bassár és Nádia Murád a jazidi közösség jogaiért küzdenek, amióta kiszabadultak az Iszlám Állam fogságából. Adzsi Bassár több alkalommal kísérelt meg szökést, mielőtt családja segítségével végül sikerrel járt. Menekülése során egy akna megölte két ismerősét, őt magát pedig majdnem megvakította. Szerencsére sikerült elmenekülnie, és végül orvosi kezelésre Németországba került, ahol újra találkozhatott túlélő testvéreivel. Felépülése óta Adzsi Bassár a jezidita közösség nehéz sorsára hívja fel a figyelmet, és tovább segíti az IS rabszolgáivá és támadásai áldozataivá vált nőket és gyermekeket. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz (regisztracio@eu.hu) kötött.

Az Európa Pont decemberi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.
Olvasd el többi 
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

pa1.jpgA kreatív és kulturális szektor az EU gazdaságának egyik legdinamikusabb ága, amely ösztönzi az innovációt, a növekedést és a munkahelyteremtést. Tavaly körülbelül 509 milliárd euró hozzáadott értéket termeltek GDP-ben, és több mint 12 millió munkahelyet biztosítottak. A hónapban ezt a területet járjuk körül programjainkkal: bemutatjuk a Kreatív Európa Programot, és Európa egyik kulturális fővárosába, Aarhusba is elutazunk – legalábbis gondolatban egy csésze ital erejéig. Az évad első színházi előadásában az Ernelláék Farkaséknál című darabot mutatjuk be, filmklubunkban pedig a LUX-díj hivatalos válogatásába került A remény másik oldala c. filmet vetítjük.

pa2.jpg

A hónap első programján, 7-én az uniós pályázatokhoz kaphatnak hasznos tanácsokat az érdeklődők: információs napunkon szó lesz a Kreatív Európa és az Európa a polgárokért programokról, azok céljairól és a legfontosabb változásokról. A programok magyarországi koordinátorainak segítségével bemutatjuk a két program közös pályázati felületét és a regisztráció menetét is. A résztvevők megismerhetik a pályázatbeadás folyamatát és pénzügyi hátterét, valamint nyertes projekteket is. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött (regisztracio@eu.hu).

pa3.png

November 14-én egy izgalmas színházi előadásra várunk benneteket: színpadunkon Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című darabját láthatjátok, amelynek filmváltozata több európai (Karlovy Vary, Cottbus) filmdíjat is elnyert. A film két lánytestvér (Ernella és Eszter) családjának történetét mutatja be egy váratlan látogatás keretében: régi és új konfliktusok törnek felszínre a két egymástól eltávolodott testvér közt a rövid, kényszerű együttélés során.

park_alle.JPG

Egy csésze Európa sorozatunk e havi estjén, 16-án, ezúttal Dániába vesszük az irányt: Szederkényi Olga és vendégei úti célja a dán Aarhus, az EU egyik idei kulturális fővárosa. Miközben megfejtjük, miért Aarhus a legidősebb és a legfiatalabb dán város is egyben, bemutatjuk a legizgalmasabb kulturális látnivalókat és Aarhus idei legjobb programjait, a dán gasztronómiába is belekóstolunk. Utánajárunk, miért a dán az egyik legboldogabb nép, miért szeretjük a dán filmeket, és szó lesz a „hygge” életérzésről is. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni november 2-ától lehet az egycseszeeuropa@gmail.com e-mail-címen.

pa4.png
A hónap utolsó programján, 21-én a Lux-díj egyik idei döntős (legjobb tíz közé került) filmjét nézhetitek meg nálunk, Aki Kaurismaki finn rendező legutóbbi alkotását A remény másik oldalát. A film a nagyon aktuális menekültkérdést dolgozza fel a finn vendéglős és a szír menekült nem mindennapi kapcsolatán keresztül – igazi kaurismakis eszközökkel. Kaurismaki a filmért az idei Berlinalén a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve díját hozhatta el. Vendégünk lesz az esten Bognár Péter, a LUX-díj döntőbizottságának magyar tagja, aki az est házigazdájával, Gyárfás Dorkával beszélget majd. A Lumière Filmklub kurátora Bujdosó Bori, újságíró.

Az Európa Pont novemberi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

Képek forrása: pályázati információs nap: az esemény Facebook oldala; aarhusi utcakép: Visitaarhus.com; Ernelláék Farkaséknál: Bíró Márton / Port.hu; A remény másik oldala: port.hu

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

sziget_cover.PNGAz eredeti Diáksziget szervezői talán sose gondolták volna, de idén már a 25. Szigetnek örülhetünk. A Sziget mára Európa- és világszerte ismert fogalommá vált, amely a menő fellépők mellett igényes és szórakoztató kikapcsolódásra, ismeretszerzésre is remek hely az együttműködő több száz civil szervezetnek köszönhetően. Ennek a Szigetnek pedig valamilyen formában immár legalább 15 éve (!) része egy európai találkozóhely, vagy „Európa sátor”, ahol mindig uniós aktualitásokkal, érdekes beszélgetésekkel, hasznos EU-s infókkal és kapcsolódó játékokkal várunk benneteket. Idén sincs ez másként – partnerszervezeteinkkel déltől este 8 óráig kereshettek fel minket a térképen 26-os számmal jelölt European Meeting Pointban.

A Sziget mellett idén az EU is jubilál: az európai együttműködés alapjait lefektető Római Szerződés idén 60 éves, míg az EU egyik legnépszerűbb programja, az Erasmus(+) idén pedig már harmincadik éve biztosít lehetőséget Európa fiataljainak arra, hogy egy másik tagállamban szerezzenek ismereteket vagy tapasztalatot. A European Meeting Pointban idén is számos hasznos dolgot megtudhattok kollégáinktól, legyen szó az európai együttműködés jövőjéről, továbbtanulásról, uniós munkavállalásról vagy uniós jogokról – mindezek kapcsán többféle játékot, kvízt is kipróbálhattok majd nálunk. A Tempusnak köszönhetően lesz például személyre szabott tanácsadás az uniós mobilitási programokról, kvízjáték az idén 30 éves Erasmus+ programról, személyes beszámoló résztvevőktől, fotófal, tabu, önismereti játék, egyetemi campus-ismereti játék, jelvénykészítés – és még számtalan EU-s ismereteket tesztelő, vagy megosztó program.

Minden nap 14 órától egy-egy beszélgetésen is részt vehettek a Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület jóvoltából. Ezeken a beszélgetéseken magyar és külföldi diplomaták osztják meg tapasztalataikat, véleményüket aktuális uniós kérdésekről, uniós politikákról, Európa jövőjéről, valamint beszélnek majd az adott uniós vagy nemzeti intézmény munkájáról is. Ilyen beszélgetésen lesz vendégünk augusztus 13-án Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője, de többek között eljön Takács Szabolcs EU ügyekért felelős államtitkár és Iain Lindsay brit nagykövet is.

A beszélgetések napi bontásban:

Szerda 14:00: Előadó: Kun Gábor, vezérigazgató-helyettes, Magyar Kereskedőház Zrt. Az előadás témája: A magyar külgazdasági kapcsolatok.

Csütörtök 14:00: Előadó: Dr. Molnár Tamás, munkatárs, az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA)/adjunktus, Budapesti Corvinus Egyetem. Az előadás témája. A FRA működése és az alapjogok védelme.

Péntek 14:00: Előadó: Farkas Attila, munkatárs, Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ). Az előadás témája: Az EKSZ működése, karrierlehetőségek az EU-ban.

Szombat 14:00: Előadó: Varju Krisztina, a magyar V4 elnökségért felelős miniszteri biztos, KKM. Az előadás témája: A 2017/2018-as magyar soros V4 elnökség.

Vasárnap 14:00: Előadó: Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. Az előadás témája: Az Európai Bizottság működése.

Hétfő: 14:00: Előadó: Benkő Levente, biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár, KKM. Az előadás témája: Magyarország a jelenlegi biztonságpolitikai környezetben.

Kedd: 14:30: Előadók: Takács Szabolcs, EU ügyekért felelős államtitkár, Miniszterelnökség és OBE Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete. A beszélgetés moderátora: Perger István, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének kommunikációs vezetője. Az előadás témája: A BREXIT tárgyalások és az EU jövője.

A bulik előtt feltétlenül nézzetek be hozzánk! A térképen 26-os számmal keressétek a European Meeting Pointot, a fesztiválon szerdától minden nap 12 és 20 óra között várunk benneteket! :-)

A European Meeting Point programjait az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájával közösen, az alábbi szervezetekkel együttműködésben valósítja meg:



 Képek forrása: Sziget.hu

1 Vissza