portugalkonyv1.jpeg„Öt könyv, amit el kell olvasnod egy országból” sorozatunk mostani írásában portugál kötelezőket ajánlunk figyelmetekbe. A válogatáshoz többek között az Európa Pont korábbi vendégei adtak inspirációt, de persze a nagy klasszikusokat sem hagytuk ki. Íme, öt olvasnivaló, ha közelebb szeretnél kerülni a portugál kultúrához.

portugalkonyv2_jpeg.jpgKihagyhatatlan klasszikus Luís de Camões, aki olyan a portugáloknak, mint Shakespeare az angoloknak, vagy Homérosz a görögöknek. Camões a reneszánsz kor legnagyobb hatású portugál szerzője, hírnevét első sorban a portugál nemzeti eposz, a Vasco da Gama útját feldolgozó A Lusiadáknak (Os Lusíadas) köszönheti. Portugália a 15-16. század folyamán vált kis monarchiából felfedező és hódító világhatalommá – ezt mutatja be az eposz.

A portugál szellem legegyetemesebb érvényű klasszikusa, ez a kétes cimborák közt forgolódó művelt katonaköltő igazi reneszánsz egyéniség volt; szenvedély fűtötte, viharos élete egy dicsőségében is küzdelmes, nagyszerűségében is viszontagságos, hősiességében is nyomorúságos kor jelképe. Remekműve, A lusiadák – Vasco da Gama indiai útja kapcsán – az antik eposz eszközeivel, de olaszos stanzákba foglalt, bensőséges lírával vázolja fel népe sorsát és jellemét, Lusus fiainak, vagyis a portugál világnak hatalmas költői látomását, és olyan mitológiát fogalmaz meg, amely a vitézség, az életerő, a küldetéstudat és a helytállás vonásait rajzolja a portugál nemzet – és az újkori fehér ember – arcképére.”

portugalkonyv3_jpeg.jpgSzintén kihagyhatatlan a XIX. században alkotó realista író, Eca de Queirós is, „a modern portugál irodalom legeurópaibb alakja, »patriótába oltott világpolgár«, Balzac és Zola művészetének méltó folytatója. Írásaiban, melyek a portugál prózát világirodalmi színvonalra emelték, megsemmisítő iróniával fest nagyszabású körképet a múlt század második felének Portugáliájáról.” Egyik legnépszerűbb írása az Amaro atya bűne (O Crime do Padre Amaro), a portugál realizmus legkiemelkedőbb, számos hazai és külföldi kiadást megért alkotása. A regény a hivatástudati válsággal küzdő fiatal pap és a vakbuzgó úrilány tragikus szerelmének történetét meséli el. Eca de Queirós egyszerre meséli az ő történetüket és mutat görbe tükröt az álmos kisváros közéletének, amely képmutató erkölcsösségével az egész vidéki polgárság szatírájává bővül. A könyvből 2002-ben nemzetközi koprodukcióban film is készült, amelyet a magyar mozik is vetítettek.


portugalkonyv4_jpeg.jpgA huszadik század elején élt és alkotott a sokoldalú író, költő, műfordító, kritikus, filozófus Fernando Pessoa, akinek egyik legnagyobb hazai ismerője (és fordítója), Pál Ferenc, nemrégiben vendégünk volt az Európa Pontban. Pessoa életművében közel nyolcvan álnéven alkotott: írt verseket és regényeket, minden alteregójához kész életrajzot és sajátos írói személyiséget (plusz horoszkópot és aláírást) is készített. Jelentősége a portugál irodalomban magyar példát idézve csak a Nyugat első nemzedékéhez mérhető, „Pessoa személyiségével, pontosabban személyiségeivel, mintha egymaga alkotna egy egész írói csoportot. Életművének legkülönösebb vonása ugyanis az, hogy számos alteregót hozott létre. Ráadásul saját néven is publikált műveket, alkalmasint több nyelven”.

Egyik legjelentősebb írása, A kétségek könyve (Livro do Desassossego) magyarul is elérhető (a MEK online könyvtárából ingyenesen letölthető).A világhírű portugál költő filozofikus vallomás-regényének hőse és írója is a szerző egyik alteregója: Bernardo Soarez. Magányos megfigyelésekben, elmélkedésekben, rácsodálkozásokban kiapadhatatlan alkotás”, amely vallja, hogy „az irodalom a legkellemesebb módja annak, hogy ne vegyünk tudomást az életről.

portugalkonyv5_jpeg.jpgA válogatásból nem maradhat ki a portugálok irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett (1998) szerzője, 2010-es haláláig a kortárs portugál irodalom egyik legjelentősebb írója, José Saramago. A Nobel Bizottság értékelése alapján Saramago életművéért és jelentős részben az egész világon óriási sikert arató Vakságnak köszönhetően nyerte el a Nobel-díjat, az indoklás szerint „képzeletből, együttérzésből táplálkozó és iróniával átszőtt példázatai újra meg újra kézzelfoghatóvá tesznek számunkra egy illuzórikus, tovatűnő valóságot”.

A vakság (Ensaio sobre a cegueira) lehangoló helyzetjelentés az emberről, egy világméretű katasztrófa fókuszába helyezve. A regény alaphelyzetében különös ​kór terjed a városban: először az autóját vezető férfi veszti el látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele. Az elharapódzó járványt nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes fehér kór tovább szedi áldozatait. A vesztegzár embertelen körülményei közé kényszerített férfiak és nők saját vakságuknak, az ismeretlen környezetnek, az egyre jobban elszabaduló indulatoknak, az éhségnek, a mocsoknak és a szexuális megaláztatásnak kiszolgáltatva lassan kivetkőznek emberi mivoltukból… Ebben a disztópikus könyvében Saramago is ugyanarra a következtetésre jut, mint számtalan neves és névtelen elődje; „az emberről rekordidő alatt hámlik le minden civilizáció és humanizmus, amint felborul a megszokott rendje”.

portugalkonyv6_jpeg.jpgHogy napjaink portugál irodalmához is adjunk valamilyen ajánlást, a kortárs írók közül egy egészen új írót ajánlunk, aki elsőkönyvesként nemrégiben szintén vendégünk volt az Európa Pontban. Bruno Vieira Amaral portugál újságíró első regénye, Az Amélia-lakótelep (As primeiras coisas) Lisszabon külvárosában élő emberek történeteit meséli el. A városrész „tele van érdekesebbnél érdekesebb történetekkel, elvetélt emberi sorsokkal, a kispolgári lét peremére szorult, bizarr figurákkal, a reménytelenség melankóliájával, nagyívű vágyakkal és ábrándokkal, feloldatlan társadalmi és ideológiai feszültségekkel. Bruno Vieira Amaral a tragikum és a komikum kettős perspektívájából írja meg, rövid, anekdotikus fejezetekben ennek a kronotopikusan terhelt külvárosi térnek a krónikáit.”

Amaral az Európa Pontban többek között a portugál társadalom jelenleg is tapasztalható belső ellentmondásairól mesélt, amely például az 1974-es fordulat utáni időkben a portugál gyarmatokról „visszaáramló” tömegek, az ún. retornados és az őslakos helyi, portugál lakosság közötti feszültségben is tetten érhető. A gyarmatokról Portugáliába áramló ötszázezres tömeg a mai napig sok szempontból konfliktusban áll a helyiekkel – többek között ezt a konfliktust is feldolgozta első regényében. A regény részletei magyarul is olvashatók.

Ezen sorozatunk célja egy olyan „must read” lista összeállítása az adott ország szerzőinek könyveiből, amelyek elolvasása közelebb viszi az olvasót az adott ország kultúrájának és embereinek megismeréséhez, amelyek sokat mondanak az ország lakóiról, történelméről. Minden ilyen lista vitatható természetesen, de ez is a célja – vitassátok, egészítsétek ki saját ötleteitekkel, kedvenceitekkel, ajánljatok további könyveket! Ti mit ajánlanátok portugál íróktól feltétélen elolvasásra?

A könyvek leírásához és értékeléséhez a Moly.hu-n található bemutatásokat és jellemzéseket használtuk.

Képek forrása: Pexels; Moly.hu

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

 

0 Vissza

portugalia1.jpgPortugália a magyarok szemében általában egy kicsit misztikus és fura, ugyanakkor szerethető, és nagyon vonzó vidék; izgatja a fantáziánkat, és vágyunk rá, hogy eljussunk ebbe a különleges országba. Ezt sugallja például Egressy Zoltán Portugál című drámája, a Honeybeast Portugál című száma, vagy az utóbbi évek egyik legsikeresebb filmes alkotása, a „Van valami…” is, ahol a főhősnek egyértelmű, hogy Portugáliába kell utaznia az Erasmus ösztöndíjjal. Az irodalmi, filmes és zenei példák mellett, megerősíti ezt az ELTE portugál szakának vezetője is: Portugália az, ahova Magyarországról általában mindenki szívesen, kíváncsisággal és izgalommal telve utazik, és onnan soha nem tér vissza csalódottan.

Portugália sok szempontból – lakosság és összterület, vagy épp a „sírva vígadás” (fado) különleges képessége miatt – hasonlít Magyarországra. A portugálokról általában tudjuk, hogy erősek fociban, hogy fővárosuk hangulatos utcáin aranyos kis villamosok járnak, vagy hogy a borosüvegünk parafa dugója jó eséllyel tőlük származik. De mi egyebet lenne még érdemes tudnunk erről a távoli és vonzó országról és lakóiról? És ők mit tudnak és gondolnak rólunk? Egy csésze Európa sorozatunk legutóbbi estjén Szederkényi Olga vendégeivel ezekre a kérdésekre kereste a választ, annak apropóján, hogy az unió legnyugatibb országa idén ünnepli EU-s csatlakozása harmincadik évfordulóját.

Az óceán…

portugalia2.jpgMaria José Teixeira de Morais Pires nagykövet asszony elsőként az óceán jelentőségét emelte ki: a portugálok életét mindig meghatározta a víz közelsége. Az óceán az, ami Portugáliát elválasztja másoktól, egyben összeköti más nemzetekkel és a világgal, ami az élelmét és megélhetését adja, és amely segítségével egykor világot hódított. Portugália – Magyarországhoz hasonlóan – nagyon sok támogatást kapott az EU-tól. Az ország uniós csatlakozása segített konszolidálni az 1986-ban még nagyon fiatal demokráciát, a fejlesztési források pedig az ország infrastruktúráját, intézményeit segítettek modernizálni és megerősíteni. A portugálok ezzel tisztában vannak, és általánosságban pozitívan vélekednek országuk uniós tagságáról. Persze EU-kritikus hangokat ott is hallani, kiváltképp az eurozóna stabilitása érdekében korábban bevezetett megszorítások miatt, de ez a komorabb időszak „lassan, úgy tűnik, véget érhet”.

Magyarországon talán kevesen tudják, de Lisszabon mai arculatának kialakításához jelentősen hozzájárult egy magyar származású építész, Carlos Mardel (Mardell Károly). Mardel a Lisszabon belvárosát 1755-ben leromboló földrengés után tagja volt annak az építészi csapatnak, amely a főváros képét újraszabta. Nevéhez kötik a korábban Lisszabonban bevett lapos tető helyett a manzárd-típusú, ablakos kialakítás elterjesztését. A portugál és magyar nép közös történelmének egy másik fontos közös mozzanata volt, amikor Portugália a második világháború, illetve az 1956-os események után sok magyar menekültet fogadott be. Aki nem állt tovább az Egyesült Államokba, vagy nem tért vissza Magyarországra, azok a portugál közösség megbecsült tagjai lettek, és hozzájárultak a portugálokban élő pozitív magyar-kép kialakításához.

A foci…

portugalia3.jpg„Jó foci, jó zene és paprika” – közel negyven évvel ezelőtt így summázta Joaquim Pimpão édesapja, hogy mi vár a fiára Magyarországon, amikor megtudta, hogy a fia hazánkban szeretne továbbtanulni. Pimpão azóta 37 évet töltött el nálunk, ma a portugál kereskedelmi kirendeltség (AICEP) magyarországi vezetője, felesége magyar, akivel Budapesten nevelik négy gyermeküket. Megfogalmazása szerint még mindig ismerkedik a magyar néppel: bár kitűnően beszél magyarul, szerinte a magyarok meglehetősen zárkózottak, amit nagyon nehéz volt megszoknia. Szerinte mi, magyarok ebben túlteszünk a „legszomorkásabb és legzárkózottabb latin népen”. Nagyra becsüli a magyar oktatási rendszert, amely véleménye szerint sokkal erősebb a portugálnál, ugyanakkor a gyerekek szigorúbb fegyelmezése, a megengedő nevelés hiánya először nagyon furcsa volt neki.

Pimpão is úgy gondolja, hogy a portugálokban általában pozitív kép él a magyarokról. Ehhez szerinte jelentősen hozzájárultak a Portugáliában dolgozó magyar sportszakemberek is, akik első sorban a vízi- és kézilabda területén tevékenykednek. Szerinte foci nélkül nem lehet érteni Portugáliát, ami élet-halál komolyságú kérdés szülőhazájában; a szurkolói hűség pedig mindenek felett áll. Ahogy a portugál mondás tartja: „inget, vagy feleséget lehet cserélni, de csapatot nem” – utalva arra, hogy élhet bárhol, a legjobb csapat számára mindig a Sporting CD marad.

A nyelv és az irodalom…

portugalia4.jpgAz est harmadik vendége, Pál Ferenc, az ELTE Portugál Tanszékének vezetője a hetvenes évek óta foglalkozik a portugál nyelvvel, amikor még nagyon „ritka madárnak” számított ezzel az érdeklődésével. Ma az ELTE-n azt tapasztalja, hogy Portugália (a bevezetőben említett misztikussága és vonzósága miatt) és a portugál nyelv rendkívül népszerű a fiatalok körében. A nyelvszakra nem ritka a tíz-tizenötszörös túljelentkezés. Pál Ferenc egyúttal a portugál irodalom, és a sokarcú portugál költő, Fernando Pessoa egyik legjelentősebb magyarországi ismerője és fordítója, akitől az est végén kedvenc versét, az Autopszichográfiát is felolvasta. Sokáig kutatta, hogy miért mondja a magyar, hogy „vígan dudál a portugál”. Vizsgálódása kimutatta, hogy a magyarok e szólásban testet öltő portugálképét valójában egy 19. századi francia operettslágerből önállósodott szállóige ferdítette el.

Ha egy pár napos felfedező túrára készülnénk az országba, akkor szerinte Lisszabon Belém kerülete mindenképpen kötelező. Innen származik a különlegesen finom, tejkrémes Pastéis de Belém sütemény, és ugyanitt látható a Belém-torony, amely egy 16. századi erődítmény az óceán partján. Feltétlenül ajánlja, hogy tegyünk meg pár megállót a híres 28-as villamossal is a fővárosban. Szerinte érdemes még felkeresni a királyi család nyári pihenőhelyét a Lisszabontól kb. 30 kilométerre fekvő Sintrában. Nagyobb kiruccanáshoz pedig Madeira csodálatos szigetét ajánlja, ahol a strelícia (papagájvirág) „úgy nő, mint a gyom”.

Az esten készített képek megtekinthetők Flickr oldalunkon.


Fernando Pessoa: Autopszichográfia

(Kukorelly Endre fordítása)

A költő mindig tettető.
Oly pompásan csinálja,
Ha szenved is, csak úgy tesz ő,
Mintha valóban fájna.

S érzi a fájdalmat, aki
Csak kiolvassa innen.
Nem valódi, s nem tetteti,
Azt érzi, ami nincsen.

És így köröz, és így tolat,
Hogy szolgáljon az észnek
Ez a felhúzós kis vonat,
Amit szívnek becéznek.

0 Vissza