vakacio.pngAhogy a járványhelyzet lehetővé teszi, az uniós országok sorra oldják fel a legszigorúbb biztonsági előírásokat, és teszik lehetővé a beutazást más országok lakóinak is. Ha idén is Európában vakációznátok, érdemes tisztában lenni azzal, milyen feltételekkel utazhattok be, illetve tartózkodhattok egy másik tagállam területén. A Bizottság javaslataival és ajánlásaival támogatja az európai turizmus biztonságos újraindítását, a Re-open EU nevű online platformon pedig minden országhoz naprakész információkat találhattok utazásotok előkészítéséhez.

A biztonság az első – továbbra is

Bár a határok megnyíltak a tagállamok között, és Európa már kifelé is nyitott, a járványt még nem hagyta teljesen maga mögött a kontinens, ezért továbbra is szigorú biztonsági előírásokkal találkozhattok még mindenhol. Az alkalmazott óvintézkedések eltérőek lehetnek. Nagyon sok helyen továbbra is kötelező a maszkok viselése, a fizikai távolságtartás, és a közös közlekedési eszközökön is a korábbiaknál szigorúbb, esetenként talán kényelmetlenebb szabályok lehetnek érvényben. Az alábbi grafikán összefoglaltuk a Bizottság általános javaslatait az idegenforgalom biztonságos újraindításához, ezek fontos kiindulópontot jelenthetnek európai vakációtok megtervezéséhez.

eu_vakacio_2020e-01.png


Minden naprakész információ egy helyen

A Bizottság egy új, online platformot is elindított Re-open EU néven, ahol a Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) adataira alapozva megtalálhatók a tagállamok legfontosabb, éppen aktuális gyakorlati információi. Olyan kérdésekre kaphatunk itt választ, hogy be- vagy átutazhatunk-e az adott országon érvényes orvosi igazolás vagy friss koronateszt nélkül, szükséges-e karanténba vonulnunk megérkezés után, nyitva vannak-e az éttermek, múzeumok, strandok, hol szükséges maszkot viselni és milyen szabályok vonatkoznak az összejövetelekre vagy a tömegközlekedés használatára.

Az oldal hatalmas és folyamatosan megújuló információmennyiséget tartalmaz, mégis minden hivatalos nyelven, így magyarul is elérhető. (Persze a valós idejű soknyelvűséghez némi kompromisszum is kell: a magyar fordítás sokszor automatizáltan kerül a honlapra, ezért néhol nem tökéletes a magyarsága, de teljesen érthető.)

A weboldalhoz készítettek mobilnézetet is, így okostelefonokról is jól működik. Európai vakációkhoz idén ezt javasoljuk kötelező olvasmányként! (Ha autóval vágnátok neki, akkor emellett továbbra is ajánljuk autós vakációhoz készített, tavaly frissített összefoglalónkat).

Vigyázzatok magatokra, továbbra is vigyázzunk egymásra!

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi 
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon!

2 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr1215980144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2020.07.04. 07:41:45

Mindenki maradjon a seggén.

odamondó 2020.07.04. 11:59:52

@DFK: persze. Álljon meg a világ. Omoljon még jobban össze a gazdaság...
süti beállítások módosítása