bg3.jpg2018. január elsejétől Bulgária vette át a tagállamokat képviselő Európai Unió Tanácsának vezetését Észtországtól, mostantól fél éven át irányítja elnökként az intézmény munkáját. Ez az első alkalom, hogy Szófia tölti be ezt a tisztséget, 11 évvel az ország uniós csatlakozása után kerül erre sor. Az elnökség január 11-i hivatalos megnyitóján elhangzott: az elkövetkező hat hónapban Bulgária elnökként elsősorban Európa és a fiatalok jövőjére, a Nyugat-Balkánra, a biztonságra és stabilitásra, valamint a digitális gazdaságra összpontosít majd.

0 Vissza

1ajanlo1.jpgÉv eleji programjainkban azok a kezdeményezések kerülnek fókuszba, amelyek valamilyen társadalmi vállalkozás keretében a mindennapok nehézségeire, kihívásaira adnak fenntartható választ – erről szól február közepén a „TTT – Támogass tudatosan!” című rendezvényünk. Lumière filmklubunkban vetítjük az utóbbi évek egyik legizgalmasabb animációs filmjét, A Vörös teknőst és a díjat díjra halmozó A négyzet című Ruben Östlund filmet is, amely legutóbb épp az Európai Filmakadémia díjátadóján tarolt. Elutazunk még egy csésze erejéig 2018 holland, pontosabban fríz kulturális fővárosába, Leeuwardenbe is, és Bérczesi Robival is beszélgetünk, aki koncertet ad nálunk február végén. Lesz miért beugrani hozzánk idén is, mutatjuk a részleteket.

1ajanlo2_jpg.pngJanuár közepén, 18-án, filmklubunkban A vörös teknőssel kezdünk, amelynek fontos magyar vonatkozása van: a francia-japán-belga koprodukcióban készült, 80 perces animációs film nagy részét ugyanis a kecskeméti rajzfilmstúdióban rajzolták. A filmet Michael Dudok de Wit Oscar-díjas holland rendező jegyzi, aki a világhírű, japán Ghibli animációs stúdiónál készítette az ember és a természet kapcsolatát középpontba állító filmjét. A vetítésen Gyárfás Dorka Varga Zoltánnal, a Budapesti Metropolitan Egyetem óraadójával beszélget a filmről.

1ajanlo3_jpg_png.jpg
Az Egy csésze Európa első idei estjén, január 23-án Hollandia felé vesszük az irányt: a célállomás a frízföldi Leeuwarden, Európa egyik kulturális fővárosa. Bemutatjuk Leeuwarden nevezetességeit, a kulturális évad programjait, és mesélünk arról is, miért itt tartják Hollandiában a legnagyobb virágpiacot, a legnagyobb marhavásárt és a Dominó-napot. A hely leghíresebb szülöttjéről, Mata Hariról is szó lesz. Az est díszvendége René van Hell, a Holland Királyság magyarországi nagykövete, az est műsorvezetője Szederkényi Olga újságíró. A rendezvény ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött: regisztrálni az egycseszeeuropa@gmail.com címen lehet.

negyzet.JPG
Februári filmklubunk vetítésén, 8-án megtudhatjátok, melyik film vitte el a legtöbb Európai Filmdíjat 2017-ben (sajnos épp a másik nagy esélyes, az Enyedi Ildikó rendezte Testről és lélekről elől). A svéd-német-francia-dán koprodukcióban készült A négyzet című szatirikus dráma Cannes-ban Arany Pálmát nyert, az Európai Filmakadémia a legjobb vígjáték, forgatókönyv, rendezés és férfi főszereplő kategóriájában is díjazta – a film nagy valószínűséggel az Oscarért is jó eséllyel fut majd. Az esten vendégünk lesz Tímár Katalin, a Ludwig Múzeum kurátora.


1ajanlo5.jpgFebruár 14-re
egy nagyon izgalmas beszélgetést ajánlunk figyelmetekbe. A hazai társadalmi vállalkozásokról szóló talk show-nkban a CauseART Platform társalapítójával, Bombera Krisztinával, a fenntartható társadalmi vállalkozások fejlesztéséért felelős NESsT Magyarország képviselőjével, Kovács Imolával és a HellóAnyu! vezetőjével, Lipták Orsival beszélgetünk. A társadalmi vállalkozások mind olyan kezdeményezések, amelyek hosszútávon fenntartható megoldásokat igyekeznek nyújtani a legégetőbb szociális problémákra. Szó lesz többek közt arról, hogy miért éri meg ilyen vállalkozásokat indítani, hogyan lehet ezt megtenni, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek és eredményeket értek el a korábbi években.


1ajanlo6.jpgFebruár 22-én zenés programra várunk benneteket: vendégünk lesz Bérczesi Robi zenész és dalszerző, akivel koncertje előtt többek között arról beszélgetünk majd, hogy milyen nehézségekkel néz szembe ma egy zeneszerző, amikor választ kell adnia az új kihívásokra, ugyanakkor hogyan tudja kihasználni a digitális kor által kínált lehetőségeket. Bérczesi Robi önálló projektje, az „Én meg az Ének” a dalszerző zenei munkásságának legfontosabb állomásait rögzíti és dolgozza fel. Az egyszálgitáros koncerten sorra kerülnek a Hiperkarma és a BioRoBoT legnagyobb slágerei, az előadó régebbi magyar számainak átdolgozásai, valamint kedvenc magyar népdalai is.

Az Európa Pont januári és februári programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

lamia1.pngAz Európa Pont Szaharov estjén a megszokott rendezvényeinktől eltérően minden egy kicsit más volt – és nemcsak a kivételes biztonsági átvilágítás miatt. Egy fiatal lány olyan borzalmakról beszélt, amelyeket elképzelni is nehéz, hallgatni is fáj – és ezek a borzalmak személyesen vele történtek meg. A közönség néma csöndben hallgatta, ahogy az Iszlám Állam (vagyis a Daesh) kegyetlenségeiről, családja és saját tragédiájáról beszélt. Az Európai Parlament emberi jogi díjával, a Szaharov-díjjal kitüntetett Lámia Adzsi Bassár volt a vendégünk, akivel Perger István, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének képviseletvezető-helyettese beszélgetett.