cover.jpgIdén is színes fesztivállal készülünk az EU születésnapjára – a Pál Utcai Fiúk, a Budapest Bár, Szalonna és Bandája és Hangácsi Márton koncertjével, számtalan érdekes és hasznos programmal várunk benneteket az idei Európa-napon Budapesten. Kicsik és nagyok, sportosak és kényelmesek, uniós tudásra éhezők vagy csak szórakozásra vágyók – május 13-án irány a budapesti Szabadság tér!

A május 9-i Európa-nap az Európai Unió egyik fő jelképe. Robert Schuman 68 éve, 1950. május 9-én ismertette az egységes Európa megteremtésére mint a béke biztosítékára vonatkozó javaslatát. A Schuman-nyilatkozatot tekintjük a mai Európai Unió megszületéséhez vezető egyik első lépésnek.

Ahogy tavaly, idén is a város szívében, a Szabadság téren várunk benneteket. A fesztivál immár hagyományosan Európa-napi futóversennyel veszi kezdetét, a csatlakozás óta eltelt tizennégy évet tizennégy kilométer jelképezi. A futás útvonalát uniós támogatással felújított kastélyok és várak képei szegélyezik – utalva az EU szerepére a magyar kulturális örökség megóvásában.

Az egész napos programok között minden korosztály megtalálhatja a kedvére valót. A legkisebbeket többek közt Bíró Eszter gyerekkoncertje, az Ákom-bákom bábcsoport, a MintaPinty zenekar és Bolba Éva és a Jazzterlánc koncertje szórakoztatja a Pódium színpadon. Emellett Lego-sarok, játszóházak várják őket, és az örök kedvenc ugrálóvár sem marad ki a programból.

bb.jpgA nagyszínpadon fellép Hangácsi Márton, majd a magyar etnoműfaj jeles képviselője, Szalonna és Bandája ad koncertet. Kora este kezdődik az idén 35 éves Pál Utcai Fiúk koncertje, végül a tíz éve alakult Budapest Bár zárja a sokszínű programot. A Farkas Róbert vezette népszerű formáció Rutkai Borival, Ferenczi Györggyel, Keleti Andrással és Kiss Tiborral lép fel.

A koncertek és egyéb programok között érdemes felkeresni az európai uniós szervezetek sátrait, amelyek az EU-t érintő hasznos és érdekes témákkal, kvízekkel és játékokkal várják az érdeklődőket. A Europe Direct sátránál például bolgár utat is lehet majd nyerni. Szó lesz arról, hogyan lehet felismerni az álhíreket és küzdeni ellenük, a Felelős Gasztrohős segítségével pedig kirakjuk Magyarország „superfood” térképét is – érdemes lesz elveszni az Európa-napi forgatagban.

A fesztiválon veszi kezdetét az EU&ME kampány is, amelynek célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az Európai Unió közös vívmányaira és előnyeire, mint amilyen például a kezdő vállalkozók támogatása, a környezetvédelem, a fogyasztói jogok, vagy a határok nélküli szabad utazás, tanulás és munkavállalás. A nagyszínpadon bemutatják öt neves európai rendező ezekről a témákról készült rövidfilmjét és a kampány magyar szereplőit is.

Ez az ajánló még közel sem teljes, rengeteg további programmal várunk benneteket, a részletes program megtekinthető az esemény Facebook-oldalán. Ha Budapesten lesztek május 13-án, mindenképpen látogassatok el hozzánk a Szabadság térre! :-)

Helyszínrajz nagy méretben (kattintásra megnő):

infotabla-1.png

mix.jpg

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra! 

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr6913888704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása