eu14-08a.jpg2018 a kulturális örökség európai éve, ezért idén az EU-s futás útvonala mentén az utóbbi években uniós pénzből megújult magyarországi kastélyokat, várakat láthatnak a résztvevők. Csak az ebbe a válogatásba bekerült műemlékekre összesen több mint 20 és fél milliárd – egész pontosan 20 606 566 459 – forintot adott az Európai Unió, ezzel is jelentős mértékben hozzájárulva a magyar kulturális örökség megőrzéséhez. Első körben a dunántúli kastélyokat mutatjuk be.

 

Fertőd−Eszterháza – Esterházy-kastély

Az Esterházy család a 17. században szerezte meg a süttöri birtokot, a későbbi Eszterházát, a mai Fertődöt. 1720-ban Esterházy József felkérésére kezdték meg az építkezést, amelyet Esterházy Miklós folytatott, aki több fázisban hatalmas rokokó komplexummá fejlesztette az épületet. A II. világháború végén a helyi lakosság és a Vörös Hadsereg részéről nagy pusztítások érték a kastélyt, műtárgyállományát széthordták, az épület gyors romlásnak indult.

 

Az uniós támogatású fejlesztések három ütemben valósultak meg összesen 4 milliárd 309 millió forint uniós támogatásból, amelyek során felújították, korszerűsítették és rekonstruálták az épület külső homlokzatait, belső tereit és a Marionettszínházat. A kastélyban emellett barokk színháztörténeti kiállítást tekinthetünk meg Pietro Travaglia műveiből.

 

 

Keszthely – Festetics-kastély

 

A keszthelyi barokk stílusú kastélyt Festetics Kristóf kezdte építtetni 1745-ben. A legjelentősebb átépítés és kibővítés Festetics (II.) Tasziló nevéhez fűződik 1883 és 1887 között. Az évszázadok során a kastélyt a Festetics család nyolc generációja lakta. Festetics (III.) György halála után 1941-ben egyetlen kilenc hónapos fia, (IV.) György örökölte vagyonát, aki édesanyjával 1944-ben hagyta el a kastélyt. A második világháború után több intézmény is működött az épületben.

 

Az 1952-ben műemlékké nyilvánított kastélyban 1976-ban nyitották meg a teljes enteriőrkiállítást, amelyet azóta több mint 2 milliárd forint összegű uniós támogatásból újítottak fel. A fejlesztéseknek köszönhetően a kastély tetőzetét újrabádogozták, korszerűsítették a fűtésrendszert és a fogadótereket. A kastélyépületben a látogatók a Festetics család főúri életmódjáról szóló kiállítást tekinthetnek meg digitális tárlatvezetés segítségével.

 

 

Oroszlány-Majkpuszta – Esterházy-kastély és kamalduli remeteség

 

Esterházy József horvát-szlavón-dalmát bán 1733-ban adományozta Szent Romuald rendjének a gesztesi birtokán fekvő Majkpusztát, amelyen 1770 körül megépült a remeteség. Miután II. József király feloszlatta a szerzetesrendeket, Esterházy Móric gróf a Foresteriát – a remeteséget meglátogató zarándokok szálláshelyét, a remeték ünnepi és mindennapi tevékenységének helyszínét – kastéllyá alakítatta.

 

A Foresteria 885 millió forint uniós támogatásból újult meg. A fejlesztések során helyreállították az épületet, és megújult a belső díszudvar, a főépület egyes szintjeinek legtöbb helyiségében pedig életmód-kiállítást hoztak létre. A fő épületszárny emeletén a kamalduli rend egyetemes és magyarországi történetét mutatják be.

 

 

Pannonhalma – Bencés főapátság

 

Géza fejedelem 996-ban alapította az első magyarországi bencés monostort a mai Pannonhalmán. A monostor épületegyüttesét az elmúlt ezer év során többször is átépítették, bővítették. 1945 és 1950 között a bencés rend elvesztette birtokállományát, majd részleges feloszlatása után a győri és pannonhalmi gimnáziumban taníthatott tovább. 1982-ben kezdődött meg a monostor épületeinek több szakaszból álló felújítása, majd 1996-ban a Főapátságot és környezetét a Világörökség részévé nyilvánították.

 

Az 1,6 milliárd forintnyi uniós támogatásból megvalósuló fejlesztések során időszakos kiállítótermeket, egyben multifunkcionális rendezvényi tereket alakítottak ki. Korszerű kiállításokat tekinthetünk meg a Főapátság műgyűjteményeiről, az uradalmi gazdálkodásról, borászatról és a több mint ezeréves monostor életének történetéről.

 

 

Pápa – Esterházy-kastély

 

A kastély előzményének tekinthető várat – melyet a Garai család a 15. században épített – a törökök 1594-ben foglalták el, majd a keresztény seregek 1597-ben foglalták vissza. 1626-ban az Esterházy család birtokába került várat Esterházy Ferenc építtette át barokk kastéllyá. Az 1750-es évek végén gróf Esterházy Károly püspök figyelmét az egyházi építkezésekre fordította. A II. világháború idején a szovjet csapatok megérkezésével megsemmisült az egykor fényűző kastély berendezése. Az elmúlt évtizedekben múzeum, könyvtár, zeneiskola és művelődési központ is helyet kapott az épületben.

 

A kastély 1 milliárd 918 millió forintból újult meg, amelyből az uniós támogatás 1 milliárd 622 millió forint volt. Ebből többek között marionettszínházat, időszaki tárlatokat, kézműves műhelyt, gyermekbirodalmat alakítottak ki.

 

 

Pécs – Püspöki palota

 

A pécsi püspökséget Szent István alapította 1009. augusztus 23-án, védőszentjéül pedig Szent Péter apostolt nevezte meg. A püspöki palotát az évszázadok során többször átépítették. 1832-ben Szepessy Ignác a Klimo-féle nyilvános könyvtárat a palotából a líceum új épületébe helyeztette, ezt követően az utolsó nagyszabású átalakítás Scitovszky János püspök nevéhez fűződik 1838 és 1852 között. A palotában a kommunizmus idején szociális otthon működött.

 

A palota 1 milliárd 501 millió forintból újult meg, amelyből az uniós támogatás összege 1 milliárd 497 millió forint volt. A fejlesztések során megújult a püspöki palota kertje. A palota emeleti előcsarnokában, illetve a keleti szárny hat termében a főpapi lakosztály enteriőrsora tekinthető meg.

 

 

Püspökszentlászló – Püspöki kastély

 

1797-ben gróf Esterházy Pál László püspök barokk stílusú új templomot és mellette püspöki nyaralókastélyt építtetett Püspökszentlászlón. 1898-ban Hetyey Sámuel püspök teljesen felújíttatta a nyári rezidenciát, melyet végül gróf Zichy Gyula püspök fejezett be. A II. világháborút követően a falu iskolájában tanító Orsolya-rendi apácák éltek az épületben, amely a szerzetesrendek feloszlatása után a szerzetesnővérek szociális otthonaként szolgált.

 

A kastély felújításának összköltsége 481 millió 698 ezer forint volt, amelyből 457 millió 613 ezer volt az uniós támogatás. A fejlesztések során felújították a kastélyt, a vele egybeépült templom műemlék épületét, illetve a gazdasági melléképületeket. Kialakították Mindszenty József bíboros emlékszobáját, továbbá létrehoztak egy az épület történetét és a püspöki nyaraló életét bemutató tárlatot.

 

 

Zirc – Ciszterci apátság

 

1182-ben III. Béla király a Bakonyban ciszterci monostort alapított. Ezt az 1526-os mohácsi csatavesztés után elhagyták, s csak 1659-ben telepítették újra szerzetesekkel, akik 1722-32 között kétszintes rendházat, 1739-53-ban pedig új templomot építettek. A II. világháború után, 1950-ben feloszlatták a zirci apátságot is, a monostort államosították. A szerzetesi élet csak a rendszerváltozás után, 1990-ben indult meg ismét Zircen.

 

Az apátságot 714 millió 510 ezer forintból újították fel. Ebből az uniós támogatás 600 millió 146 ezer forint volt. A felújítás során helyreállították az apátság díszudvarát és a díszlépcsőházat, valamint Ciszterci Monostori Látogatóközpontot, turisztikai tájékoztató pontot és ajándékboltot alakítottak ki.

 

Képek forrása: lásd az EU-s futás hivatalos oldalán

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.



Olvasd el többi
 bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

http://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr2913868762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.