kulinaris_horror_index.jpgMinden országnak megvan az olyan hagyományos, helyben népszerű nemzeti étele, amely az adott területen kívül minimum kétes elfogadottságú – mert bizarrnak, sőt néha emberi fogyasztásra alkalmatlannak tűnik. Egy kicsit ilyen a mi zsíros kenyerünk is – amikor egy-egy erasmusos buliban magyar oldalról elő- vagy akárcsak szóba kerül, nehéz bármilyen nyelven elmagyarázni, hogy egyáltalán nem borzasztó, sőt, lilahagymával az egyszerű étkek egyik legnagyobb királya. (Ugyanakkor már az étel nevének lefordítása is komoly kihívás elé állíthatja az elbeszélőt.)

Most ilyen, más nemzetek számára meghökkentő hagyományos ételekből mutatunk be egy kiadós ebédre valót – írjátok meg, ha ismertek még hasonlót! :-)

kulinaris_horror_01.jpg

Surströmming (erjesztett hering, Svédország)

Kezdjük egy északi finomsággal, a svédek egyik ételkülönlegességével, a surströmminggel, az erjesztett heringgel. Az étel gyakorlatilag rothadt halhús, amelyet kifogás után jó pár hónapig rohadni hagynak. Sokak szerint a világ legbüdösebb étele, penetráns szaga miatt maguk a svédek is a szabadtéri kóstolást és fogyasztást ajánlják. Elkészítésének több száz éves hagyománya van, fogyasztása akkor terjedt el, amikor az északi népek az akkoriban nagyon drága só helyett más tartósítási módszerrel raktároztak el ételt az ínségesebb időkre. Ma már konzervben árulják, amelyben tovább erjed az étel, ezért a dobozok jellegzetesen felpuffadnak és egy idő után fel is robbanhatnak – ezért is tiltják, hogy repülőre vigyék az utasok. Íze nagyon intenzív, sós és savanyú egyszerre, állítólag szendvicsként, vékony, megvajazott kenyérbe téve, főtt krumplival és hagymával a legélvezetesebb – de csakis a szabadban.

kulinaris_horror_02.jpg

Tripice (pacalleves, Horvátország)

A pacaltól mint alapanyagtól sokan viszolyognak: az ember sok jóval ízletesebb részét is elkészítheti a marhának, mint a tisztára mosott gyomrát. Bármennyire is visszatetsző sokaknak, a pacal egész Dél-Európában népszerű. A belőle készült leves török hatásra terjedt el a Balkánon, Romániától Horvátországig előszeretettel fogyasztják így. A horvát recept mindig tartalmaz hagymát, fokhagymát és szalonnát a marhabendőn kívül, amit valamilyen zöldséges alaplével, gyakran paprikásan vagy paradicsomosan, krumplival és sajttal megszórva készítenek el.

kulinaris_horror_03.jpg

Criadillas (sült bikahere, Spanyolország)


Bikahere. Hol máshol lehet kedvelt étel, mint Spanyolországban, ahol számos hagyomány kapcsolódik a bikákhoz. A gasztronómiában is kiemelt szerepet játszik: a spanyolok az állat szinte minden porcikáját elfogyasztják a farkától a herééig. A criadillast állítólag a legnagyobb spanyol uralkodók is előszeretettel ették – a régi hiedelem szerint ugyanis kiváló gyógyszer impotencia ellen. Valójában nemcsak a bika-, de a borjú- és a sertéshere fogyasztásának van is hagyománya van a spanyoloknál, a fogást gourmet éttermek étlapjain is megtalálhatjuk. Állagra krémes, íze egyesek szerint sima csirkehúsra, más szerint a májra hasonlít. Ha kipróbálnátok, íme egy jól dokumentált recept magyarul. Aki kóstolta, ossza meg!

kulinaris_horror_04.jpg

Casu marzu (nyüves sajt, Olaszország)

A híres-hírhedt nyüves juhsajt Szardíniáról származik: nagyon finom krémességét és elrettentő erejét annak köszönheti, hogy élő kis légylárvák (sajtkukacok) rágják át magukat rajta, a sajtban egy speciális váladékot maguk mögött hagyva, amely édeskés ízt is ad a sajtnak. Akkor fogyasztják, amikor még lárvák lakják, éppen ezért közegészségügyi okokból hivatalos forgalomba nem kerülhet, de a helyiek így is örömmel eszik már évszázadok óta.

kulinaris_horror_05.jpg

Sült vér (Magyarország)

Disznóvágásokon szinte elmaradhatatlan fogás – általában reggelire – a levágott sertés véréből készített sült finomság. Jó sok hagymával készül, a már alvadt vért sütik meg és ízesítik különböző fűszerekkel, majoránnával, borssal. Alapanyagként nemcsak a malac jöhet szóba. A sült vérnek nemcsak Magyarországon vagy hagyománya, Hrabal sörgyári capricciójából tudhatjuk, hogy Csehországban is szívesen fogyasztják, de Európa számos más országában is jellemző. Ki kóstolta már? :-)

(A képen Magyarországon a legnagyobb adagszámban egyben elkészített sült vér Kakucson.)  

A képek forrása: surssurströmming, triplice(1), tripice(2), criadillas, casu marzu, sült vér

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

A bejegyzés trackback címe:

http://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr1013613853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

silverrant 2018.01.29. 22:12:52

Ez mind rendben van, de járt-e már a posztíró kollégiumban ösztöndíj előtti hét vasárnapján?

HgGina 2018.01.29. 22:21:05

Majd, miután megkőstoltátok a bikaherét és a pacallevest, akkor utána írjatok ilyen baromságokat!

sellőlány 2018.01.29. 22:55:00

A casu marzu Szardínia specialitása, nem pedig Szicíliáé.

élhetetlen 2018.01.30. 00:04:01

A herepőrkölt. Gyerekkoromban volt négy anyadisznónk, azaz kb. negyven malac, köztük kanok is. És volt még a környéken jó pár család, ahol szintén volt. Az állatorvos adott napot szánt a herélésre, apa akkor otthon maradt, és felajánlotta a segítségét az orvosnak (lefogni, stb.), és, amelyik családnak nem kellett, onnét elhozta az árut. Nem is sertés, hanem malachere pörkölt. Egy évben egyszer, de nagyon finom volt!. A pacalpörkört, rántott borjú, vagy sertésláb? Lehet, hogy valaki nem szereti, de horror kajának nevezni azért túlzás Magyarországon. Még az ügyvédemnek is fizettem már pacalpörkölttel, mert a felesége azt nem főz. Sült vér. Véreshurka van Angliában is, itthon is, most az hogy a hagymás vér nincs betöltve valamibe, az minn változtat? Hülye cikk!

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.01.30. 00:14:14

@élhetetlen: nem Angliában, ott a black pudding ismert, ami a véreshurka , de sokkal durvább Skóciában, nem bél, hanem gyomor....birkagyomor....sokkal gusztább, nem? Haggis.

Wildhunt 2018.01.30. 06:57:38

@silverrant: vannak dolgok, amiket csak a beavatottak ismerhetnek, és ez jól van így :D

Womb Raider 2018.01.30. 07:10:46

@Bicepsz Elek: Na, ez jobb lista:)
Az itteni sima belépő szint. Nekem a casu marzu volt a legnehezebb falat, mert az még mozgásban is volt, amellett, hogy elég büdös és elég csípős is volt. A surströmming semmi extra, mintha egy görög 'club' női wc-jében hajnaltályt egy földről felszedett és kicsavart paírtörölközőtt nyammognál. Túléléshez még éppen elegendő. Csak nyomni kell hozzá valami töményet nehezéknek, különben liftezni fog. A pacal sztenderd, levesnek, pörköltnek, a bikahere is csak egy here..a vér.. nyamm..hagymával, sok majorannával, borssal, jókora rögökben..
Ami zorall, az a rovarok és nyüveik :) de a szükség törvényt bont. Amit soha nem ennék viszont, az a majom agyvelő, nyersen.

invalid user name 2018.01.30. 08:06:21

A surströmming íze a ruszlira emlékeztet, csak a szagától nehéz elvonatkoztatani.

Azt hinné az ember, hogy egy ilyen ételtől garantált a hasmenés, de valójában nem.

Élvezetnek nem nevezném, inkább egzotikumnak. Még másnap is rossz volt megszólalni, olyan büdös volt a szám, hogy engem is zavart.

Womb Raider 2018.01.30. 08:13:44

@invalid user name: Jó, de azért a ruszli nem ammónia szagú, viszont van benne mustár, hagyma, répa... ez meg saját erőből bűzlik :) Biztos voltak idők, amikor ez volt a konzerválás egyetlen módja, de azóta már a Holdra is eljutottunk:)

Tompahawk 2018.01.30. 08:22:40

Sült vért sokat ettem gyerekként. Kacsáét és disznóét vágásokkor. Nagyon finom. Hagymán, borssal serpenyőben megsütve, mintha tojásrántottát készítene az ember. Az eredmény barnás fekete és tele van értékes anyagokkal.

Attilajukkaja 2018.01.30. 09:01:44

Mi a gond a pacallal? :o)))
Az izlandi rothasztott bálna- vagy cápahús is van olyan fincsi, mint a svédek surströmmingje.

Parajpuding 2018.01.30. 09:09:28

Ezek lealább gusztust, vagy undort váltanak ki az emberből, ellenben a mai trendi, szezont a fazonnal kombináló ételektől, súlyosbítva a divatos tálalással, amik viszont semmit. Ha egy ételre már első ránézésre nem kap gusztust az ember, azt megette a fene, készülhet akármiből.

richard68 2018.01.30. 09:16:05

Angol turista Spanyolországban betér egy vendéglőbe. Nézegeti az étlapot, meglátja hogy bikahere is van rajta. Kérdezi a pincért, aki elmeséli, hogy a közelben van egy aréna, ahol a bikaviadalokat rendezik, és az elhullott bikák heréjét készítik el. Az angol kér egy adagot, két méretes golyó van a tányéron, megkóstolja, és nagyon ízlik neki. Annyira ízlik, hogy másnap is ott vacsorázik, harmadnap is. Negyedik nap is beül, kéri a szokásosat. A pincér kihozza, két nyamvadt kis golyócska van a tányéron. Az angol kérdőn néz a pincérre, mire az „ma a bika győzött Uram”.

Womb Raider 2018.01.30. 09:53:55

@Parajpuding: Nos, a manapság vizuális élményszámba menő tálalási megoldások pontosan azt a célt szolgálják, hogy a legtöbb érzékedre hassanak (közeleg a zenélő spenót és táncoló csirkefarhát ideje)
Természetesen ezen a téren, (mint amúgy bárhol) sok a kókler, a mesterkélt, erőltetett, szarva közt a tőgyit ízkombináció, de nagyon sok az olyan, amitől az ember elolvad. Az egymást potencírozó és a látvánnyal szinergiába olvadó ízek, impulzusok nagyon is különleges élménnyel ajándékoznak meg.
Én amúgy az egyszerű, néhány jól összeszedett , minőségi alapanyagból készült kajákat kedvelem, de néha belefér egy-egy ilyen kaland. Azt viszont utálom, amikor fognak 20 különféle alapanyagot (mondjuk lekvároknál) és mindent mindennel kombinálnak. A kézműves "Tökpép vaníliával, szuvidolt hajnali sóhajjal és WD40-nel" na ez nem az én világom.

remélemeztbeveszi 2018.01.30. 10:30:23

@Womb Raider: A konyhaművészet is egy állandóan fejlődő, és változó szakma. Kísérletezni kell állandóan, hiszen már minden alapanyag rendelkezésre áll, nem úgy, mint 20-30 éve, így belefér néha egy-egy "szarva közt a tőgyét" megoldás is. A közönség (amennyiben hozzáértő) úgyis kiveti magából a neki nem tetszőt.

juls 2018.01.30. 11:14:59

Saját tapasztalat, hogy azért az ottonról hozott pulykahere pörkölt is ki tud váltani érdekes pillantásokat a munkahelyi étkezdében... pedig milyen finom... :)

BOAR 2018.01.30. 11:17:33

Ezek a kaják még nagyon messze vannak a gusztustalantól... Kár, hogy a korlátolt blogger nem lát túl az orrahegyén és néhány kutyaközönséges ételt pécéz ki magának.
A cím alapján az olvasó minimum a nyersen ivott vérre vagy a mangrove féregre gondolna, ehhez képest az európai kultúrában messze elfogadott étkek lettek bemutatva...
Szerencsétlen kis hülye...

commentes nikk 2018.01.30. 11:57:09

Aszondja: " a spanyolok az állat szinte minden porcikáját elfogyasztják a farkától a herééi" - hát akkor elég pazarlóak ezek a spanyolok, ha a faroktól a heréig fogyasztják el a bikát, mert a here és a szarv között még azért egy csomó jó rész akad :)))))))))))))))))))

Attilajukkaja 2018.01.30. 12:16:08

@BOAR:
"ehhez képest az európai kultúrában messze elfogadott étkek lettek bemutatva"
Akkor jó étvágyat neked a surströmminghez meg a kukacoktól hemzsegő sajthoz. Gondolom, nálatok ezek mindennapos kaják a családban.

"Szerencsétlen kis hülye..."
Nagyokos!

@commentes nikk:
:o))))

Muad\\\'Dib 2018.01.30. 12:30:26

"...Bármennyire is visszatetsző sokaknak, a pacal egész Dél-Európában népszerű..."
A pacal speciel a magyar gasztronómiában is tökéletesen ismert és használt alapanyag. Csak nem leves, hanem pörkölt formájában.

Európa Pont 2018.01.30. 12:31:47

@sellőlány: Köszönjük, ezt elírtuk. Javítva.

Womb Raider 2018.01.30. 14:27:59

@Tompahawk: Jó pár éve, talán vagy 10-15 :))) lehetett kapni marhavért olyasmi formában, mint a párizsi. (Hengeres, műbélben) Az 'eredeti' vérhez képest nyilván nem lehetett mérni, de eccer azt is meg lehetett enni. Gondolom mostanra az EU kvótát és rendszabályokat alkotott erre vonatkozóan és így már nincs értelme forgalmazni. Pedig igazi, brutál hemoglobin bomba.
Ha meg a gusztusztalanságnál tartunk.. az állatok belét is megesszük, csak nem önmagában..

Tőgypörkölt? Megvan valakinek?

Attilajukkaja 2018.01.30. 14:58:32

@Womb Raider:
"Tőgypörkölt? Megvan valakinek?"
Már hallottam róla. :o)
De a rántott velő vagy a szalontüdő sem jön be mindenkinek. A belsőségektől sokan idegenkednek valamiért. Pedig nincs bennük semmi undorító. :o)
Szerintem sokkal nehezebb dolog élő állatkákat megenni egy sajtban.

BOAR 2018.01.30. 19:44:39

@Muad\\\'Dib: A pacalleves avagy pacalcsorba Erdélyben is népszerű, csak mi vagyunk leragadva a pörköltnél.

BOAR 2018.01.30. 19:51:36

@Attilajukkaja: A saját véleményed állítod szembe azokéval akik az említett csemegéket előszeretettel fogyasztják. Európai népcsoportok, elfogadott, sőt, kedvelt náluk, akkor mi a fájdalmad a hozzászólásommal?
Válogatós hülyék mindenhol vannak. A bikahere, kakastöke az fujj de a haltejet azt kéri a halasnál mert az kell a halászlébe(ha tudnák, hogy sülve milyen finom). Az érlelt marhahúsért vagyonokat fizetnek de csak azért, mert nem látták még az érlelőben a megzöldült húsokat. Nekünk a surströmming büdös de a pálpusztai szarszaga nem probléma.
Abba már bele sem megyek, hogy a pici élő állatkákat nem akarod megenni de a férjed spermáját lenyeled...

Attilajukkaja 2018.01.31. 08:54:27

@BOAR:
"a pici élő állatkákat nem akarod megenni de a férjed spermáját lenyeled."
Mindig azt hiszem, hogy a hozzászólásaidnál nincs lejjebb, ... de te mindig rácáfolsz erre!

BOAR 2018.01.31. 09:12:10

@Attilajukkaja: Azért két sértődés között gondold át a dolgot...

Attilajukkaja 2018.02.01. 12:42:54

Tudtommal a casu marzu forgalmazása be van tiltva, mert komoly egészségügyi problémákat okozhat, ha a lárvák a gyomorsavat is túlélik. Pedig nem ritkán túlélik, és ezzel a pseudomyiasist okoznak. Manapság csak feketén lehet hozzájutni a sajthoz.

Womb Raider 2018.02.01. 13:53:17

@Attilajukkaja: Már nagyon régen, de ettől még Szardínián , kisebb településeken (de igazából bárhol) meg lehet találni a forrást. Nyilván nem a lesz ott az összes bolt polcán, de Castelsardoban a pénteki piacon vagy 6-8 árusnál volt, de Gadoniban is volt és Pozzomaggioreban van egy különleges kaja szaküzlet, ott is.Poda Gian Paolo a bolt és jófajta szalámi és sonka is akad. A borok annyira nem érdekelnek, de az is akad.

Attilajukkaja 2018.02.01. 14:02:15

@Womb Raider:
"ettől még Szardínián , kisebb településeken (de igazából bárhol) meg lehet találni a forrást."
Igen, én is így hallottam. :o)
De ettől még nem tartozik "az európai kultúrában messze elfogadott étkek" kategóriájába, ahogy az egyik kommentelő ezt tévesen megfogalmazta.

ati27 2018.02.04. 17:49:19

A sulströmig tényleg súlyos. A szaga. Pedig "vidéki" gyerek vagyok. Ízre bazi sós, de piritóssal, lilahagymàval, tejföllel le lehet küldeni. A svédeknek is van véres ételük. Blodpuddingnak hívjàk. Viszont amikor elmeséltem, hogy disznóvàgàson a legfainabb kaja a disznóagyvelö és a vese, tojàssal összesütvek, akkor azt lehetett kiolvasni a reakciókból:"úristen ezek barbàrok" A màsik, jó kis paradicsomos töltött paprika. Ràadàsul én jó cukrosan szeretem. Szal kipakol, majd jól nyakonöntöttem cukkorral. Ezek meg csak néznek. Kérdik az tényleg cukor? Mondom ja. Húsgomboc cukorral? Aham. Húsgomboc cukorral? Úristen. Ja és a túrós tejfölös tésztàra is érdekesen néznek

annalovacska 2018.02.04. 17:52:49

A nyüves sajtos kaján kívül mind jöhet, ettem, vagy enném.
A horror az ez pl.:
-sült tarantula
-sült tengerimalac/kutya/macska egyéb házikedvenc
-kifejlett kacsatojás
-száznapos tojás
-élő polipláb
stb.
Posztoló által fikázott ételek ehetőek ezekhez képest.

annalovacska 2018.02.04. 17:54:35

@ati27: basszus gyerekkoromban minden disznótorban volt ilyen étel: vesevelő, mi csak így hívtuk De a rántott velő sem rossz:)

Dzsontra Volta 2018.02.04. 18:00:16

Ennek a postnak a címén kívül semmilyen horrorisztikus eleme sincsen. Ugyan én a pacalt egyszerűen csak nem szeretem, a férges sajtról pedig még csak hallottam.
A savanyú hering (surströmming) annyira nem vészes, mint elsőre hangzik, de tény, hogy elképesztően büdös, egyszer ettem ilyet, fogadásból de.
A bikahere elkészítéstől függően lehet semmilyen és finom is, de egyáltalán nem extra kaja.
A sült vér nálunk disznóvágáskor alap volt, mert nem szerette senki a családban a véreshurkát, kidobni meg nem volt divat akkoriban semmilyen ehetőt, cserébe én nagyon szeretem.

annalovacska 2018.02.04. 18:03:49

amúgy ha már disznótor, és hagymás sült vér: szerintem sokkal bizarrabb perzselés és pucolás után nyers sós bőrt/malacfület rágcsálni. Ettem. Anyu meg a disznótor végén nem győzte osztogatni a Bilagitot.

Attilajukkaja 2018.02.04. 18:10:43

@annalovacska:
"Posztoló által fikázott ételek ehetőek ezekhez képest."
Már amelyik!
Kár, hogy az általad felsorolt étkek közül egyik sem európai ínyencség.

morph on deer 2018.02.04. 18:39:39

”Az étel gyakorlatilag rothadt halhús, amelyet kifogás után jó pár hónapig rohadni hagynak.”

Épp ez az, hogy nem rothadt, hanem erjesztett, ahogy az előző mondatban áll.
Ez az ún. tejsavas erjedés, amin például a kovászos uborka is átesik, attól savanyodik meg. Ha pedig erjed, akkor nem tud rohadni, az másfajta baktériumon miatt történik, és acok nem csípik a sós-tejsavas közeget.

Viszont valóban rettenetesen büdös, a pálpuszai a közelében sincs.
Egyébként a svédek jó része ugyancsak kerüli.

hullajelölt88 2018.02.04. 18:39:53

@élhetetlen: és akkor abba is gondoljunk bele, hogy a véreshurka... mibe is van töltve? Mit tárolt ott a disznó? :D

hullajelölt88 2018.02.04. 18:42:34

@annalovacska: egyszer vettem mirelit panírozott agyvelőt... hát úgy ahogy vótt, ment a kukába. Az ötlet meg onnan volt, hogy katonakoromban isteni finom rántott velőt ettem majd' minden kimenőn a közeli sörözőben. Azt hittem, ez is lesz olyan. Hát nem lett. :(

annalovacska 2018.02.04. 19:03:44

@Attilajukkaja: jó, legyen, igaz.
Akkor európai, kicsit sem ínyenségek:
-sült szárított birkafej (norvég)
-disznóvér palacsinta (svéd, finn)
-erjesztett, szárított cápa/rája (grönland/izland)
-haring (holland)
-marhatatár élő hangyákkal (dán)
-lúgozott hal (svéd)
-kiviak (grönland) ez mondjuk tényleg irtó gusztustalan a receptjét elnézve
-kacsakagyló (spanyol)
-egy ital: bikatrágyával füstölt, bálnaherével ízesített sör (nem a bálnaherével van sztem a legnagyobb gond)
- és bár én szeretem, ettem is, egyeseknek a rántott békacomb is leküzdhetetlenül gusztustalan
-nemrég meghökkentem a rántott répától. Pedig finom a répa, és finom a frissen kisült panír is, de valahogy a rántott répa nem vett le a lábamról.
Na, ennyit találtam Európában:o)
ps: lécci ne nyissunk vitát Grönland hovatartozásáról

annalovacska 2018.02.04. 19:06:04

@hullajelölt88: teccett volna frissen beszerezni/panírozni/kirántani azt az isteni finom malacvelőt:)

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2018.02.04. 19:08:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: Szörnyűség. Nálunk meg a disznó gyomrába töltik a disznósajtot. Felháborító! A kulárét (kulen) meg a sertés seggébe. Skandallum!

hullajelölt88 2018.02.04. 19:15:34

@annalovacska: sajnos a konyhában el vagyok veszve és még nem találtam olyan nőt, aki hajlandó lett volna friss velőt beszerezni és elkészíteni. ;)
Párom közölte, hogy csak egy feltétellel: ha nem baj, hogy belehány. :D

annalovacska 2018.02.04. 19:19:24

@hullajelölt88: magas labda, magas labda:o)
elkészíteném neked, ha egyedül lennél
addig is: Csalánosi Csárda (nem reklám)

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2018.02.04. 19:20:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: Majd' kimaradt. A black pudingot a húgyólyagba töltik, attól lesz igazán zamatos.
A sulströmig-et nem biztos, hogy meg tudnám enni, de azért gondoljunk bele, hogy számos halból erjesztett élelmiszer létezik. Kezdték ugye a rómaiak a garum-mal, aztán ott van a sok különféle halszósz és osztrigaszósz, a vuszter, a blacsang (belachan). Az izlandi rothasztott cápáról nem is beszélve.

annalovacska 2018.02.04. 19:24:53

ja, találtam egy magyar furcsát is: kukóleves.
Ezt sem biztos, h mindenki enné:o)
pedig isteni finom
www.nosalty.hu/recept/kuko-leves-avagy-mancsleves

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.02.04. 19:24:53

@BOAR: "Nekünk a surströmming büdös "

A helyiknek is büdös, nem is viszik a suliba uzsira a gyerekek

Boar. 2018.02.04. 19:28:42

Vajon kit kellett lecidázni a posztolónak, hogy ez a semmi nulla kis poszt még mindig címlapos legyen?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.02.04. 19:29:36

hagymás sült vér királyság (igen az a "párizsiformátumú" is elfogadható volt, pacal pörköltnek isten, ahogy elnézem azt a levest kb ugyanaz csak több lével,herét kakaspörköltben megeszem, így direktben azért már gondolkodóba ejtene. Rothadó konzervhalat meg kukactaknyos mozgósajtot azt nem ennék.

vuvuzela importőr 2018.02.04. 20:55:31

Hát nemtom, a nyüves és rohadt kaját leszámítva a többi ízlés kérdése. Még zsíroskenyér oké, értem, meg elég egészségtelen is végül, de a here mitől speckó nemtom, pont bikát nem ettem de disznót, kakast, pulykát persze, szoktam néha, ha lehetőség van rá. Az alvadt vérből kaját, csirkéből is csináltunk, annó amikor nem boltból vettük hanem kimentem, megfogtam egyet és elvágtam a torkát. Kár kidobni.

annalovacska 2018.02.04. 21:25:52

eszembe jutott még pár dolog: lekváros bundás kenyér, turó rudival töltött zsemle, cukros tejfölös kenyér.
fincsi, magyar mindhárom:o)

Void Bunkoid 2018.02.04. 23:01:37

A legelső hozzászóló mondta a nagy igazságot.

Az elsőre ijesztőnek, vagy undorítónak tűnő kaják közel sem gasztronómiai horrorok, mindössze egy közép-európai vagy angolszász (mert ugye a cikkek nagyrésze onnan jön) kulináris kultúrától eltérő vidék amúgy még az adott vidéken is különc/extrém kajái.

No de a tényleg hóvégi koli/albi förtelem-mix kaják (lásd "spagetti májkrémmel, konzervkukoricával, megmaradt cornflakessel, szószként ráborítva egy kis megmaradt legalja univer kecsappal"), na AZOK a horrorok.

Amúgy ha már horrorkaja: EMBERHÚS.

Igaz, hogy kurut meg mindenféle más prionbetegséget lehet tőle kapni, de minden kajahorror kajahorrorja a kannibalizmus. Pont.

Albert Ejstejn 2018.02.04. 23:01:42

Ennyi gusztustalan undormanyt.

Azt viszont elkepzelni nem tudom, hogy egy sima zsiroskenyer hagyman barki kiakadna.

Albert Ejstejn 2018.02.04. 23:08:53

Szoval a zsiros kenyeret leszamitva az itt felsorolt kajak, egyertelmuen a gusztustalansagi verseny kategoriaba tartoznak.

Felkohogtem egy rakas turhat, mire O "kezdotol nem rossz" es fogott egy szivoszalat.

Womb Raider 2018.02.05. 05:46:25

A casu marzu ellen protestálók is minden bizonnyal ettek már mézet. :) Fujj, a méhek kihááánytáák...A fehérje az fehérje..
Erről jut eszembe, a kínai konyha (vagy akár koreai/japán) jellemzése: Ami mozog, azt megesszük! Ami nem, azzal fűszerezünk.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.02.05. 07:21:47

@Womb Raider: "A casu marzu ellen protestálók is minden bizonnyal ettek már mézet. "

Ha a mézben ott nyüzsögnének a lárvák azt se enné meg az átlagember.

Womb Raider 2018.02.05. 08:35:15

@eßemfaßom meg áll: Csukott szemmel kell fogyasztani. Amúgy, ha láttál méz pergetést, akkor tudod, hogy ázik abban ez-az. Lárva is :)
Tudom, nem európai, de a salangana fészke vagy a kopi luwak is elég bizarr. Ezt ráadásul már nálunk is megkaphatod.
Más...
Az egészen elvadult kajákkal párhuzamosan a szintetikus illatszerek megjelenéséig egészen vicces eredetű anyagokat kentek magukra az emberek és nem is kis pénzt adtak ezekért az illatanyagokért.

Attilajukkaja 2018.02.05. 10:07:05

@Womb Raider:
"A casu marzu ellen protestálók is minden bizonnyal ettek már mézet. "
Nekem alapjában véve gondom van az élő állatok fogyasztásával. Lehet finnyásnak is nevezni, de jobbnak látom előbb megölni az állatot, mint élve bekapni. :o)
Főleg, ha még betegséget is okozhat az élő lárva fogyasztása.

hullajelölt88 2018.02.05. 11:03:11

Horrornak a wasabit nevezném, ha meg tudnám kóstolni az "igazit".
Minap ettem sushit (állítólag nyers halból van, hát azt egyáltalán nem találtam benne, a füstölt volt a legnyersebb), abban volt egy pici tubusban vagy tasakban valami zöld trutymó. Közel sem olyan csípős, mint amilyennek az azonos című filmben beállították. Kb. úgy ettem, mint a filmben Jean Reno. :D

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.02.05. 11:48:52

@Womb Raider: Csukott szemmel nincsenek benne az élő kukacok?

leszarom, hogy mi ázott benne, akkor ne legyen benne amikor eszem. Tudod, a disznóbélben is szar van eredetileg, de amikor kolbászként eszem akkor már nincs benne.

Womb Raider 2018.02.05. 12:07:00

@Attilajukkaja: Kétségtelenül gusztusosabb egy dög :)
Osztrigával hogyan állsz? Amikor először ettem, hogy elkerüljem a megszégyenülést, két akkora pohár vodkát toltam rá, hogy jól is laktam aznapra :)

Womb Raider 2018.02.05. 12:13:29

@eßemfaßom meg áll: Akkor azt is lehet, hogy casu marzut összekeversz valami kemény kecskesajt reszelékkel (a csak olyan rusztikus, durván faragott forgács is megteszi) vágsz bele apró kockára salott hagymát, kicsi bors. Ezt a keveréket rákened egy nem túl vastag (olyan alig 1cm) szikkadt házikenyérre, ráfordítasz egy másikat és vaslapon 5-6 percig pirítod mindkét oldalát. Hogy milyen salátát választasz hozz, az már mindegy. A kovászos uborkától a zöldsalátákig mindennel jó.
Ahogyan a NÉBIH-es ismeretterjesztő videókat elnézegetem, ennyi lárva egy átlagos konyha vagy húsüzem cuccaiban is előfordul. :)

Attilajukkaja 2018.02.05. 12:28:31

@Womb Raider:
"Kétségtelenül gusztusosabb egy dög :)"
Talán nem? Minden húsevő azt eszi.

"Osztrigával hogyan állsz? Amikor először ettem, hogy elkerüljem a megszégyenülést, két akkora pohár vodkát toltam rá, hogy jól is laktam aznapra :)"
Valahol éreztem, hogy egyszer megszégyenülök majd az osztrigával. :o)
Jó érzékkel kérdeztél rá. Imádom a friss osztrigát. Nekem még citromlé sem kell hozzá, annyira szeretem. De csak akkor, ha nem mozog!!! Egy étel nekem akkor se mozogjon, ha tudom, hogy már nem él. Koreában tálaltak fel egy olyan halat, ami annyira friss volt, hogy az egész hal gerincére pakolták vissza a halszeleteket, és azok még rángatóztak. Ez ott egy nagyon drága mutatvány, ... de én hozzá sem tudtam nyúlni. Valahol felmerül az emberben az élet iránti tisztelet, ami lehet, hogy fals. Lehet, hogy egyéni, lehet, hogy kulturális. Nem tudom.
A pondrókkal kapcsolatban pedig csak azt tudom mondani, hogy sülve már ettem. :o)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.02.05. 19:50:50

@Womb Raider: Ha kecskesajttal összekeverem akkor már nem lesznek benne a kukacok?

Egyébként a kecskesajtot konkrétan utálom szóval ez így egyre rosszabbul hangzik :)

Womb Raider 2018.02.06. 05:53:52

@eßemfaßom meg áll: Háá' de akkor már elpusztulnak, hiszen megfőnek :) Akkor már ugyanolyan döglöttek, mint egy grillcsirke. :)
Nagy kaland... a pho levesbe meg lehet, hogy belecsöpögött a szakács orra..:)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.02.06. 17:38:00

@Womb Raider: Sorry és meghagyom az élő vagy sült nyüveket az ínyenceknek.