Az Európa Pont Szaharov estjén a megszokott rendezvényeinktől eltérően minden egy kicsit más volt – és nemcsak a kivételes biztonsági átvilágítás miatt. Egy fiatal lány olyan borzalmakról beszélt, amelyeket elképzelni is nehéz, hallgatni is fáj – és ezek a borzalmak személyesen vele történtek meg. A közönség néma csöndben hallgatta, ahogy az Iszlám Állam (vagyis a Daesh) kegyetlenségeiről, családja és saját tragédiájáról beszélt. Az Európai Parlament emberi jogi díjával, a Szaharov-díjjal kitüntetett Lámia Adzsi Bassár volt a vendégünk, akivel Perger István, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének képviseletvezető-helyettese beszélgetett.

Lámia története

Lámia Adzsi Bassár egy iraki kisebbség, a jazidi közösség tagja. 2014 nyarán az Iszlám Állam katonái lecsaptak szülővárosára, és szeme láttára ölték meg az apját és fiútestvéreit, a város összes férfijával együtt. A katonák ezután őt (aki ekkor még csak 15 éves volt) és húgát adták-vették egymás között, és szexrabszolgának használták. Mindezt azért, mert nem volt hajlandó megváltoztatni vallását az Iszlám Állam kényszerítésére, és azért, mert a harcosoknak ezt „lehet”. Története sokkoló – de sajnos nem egyedi. Lámia a fogságában többször próbált véget vetni életének, de nem sikerült neki. Számos szökési kísérlete után végül 2016 márciusában, családja életben maradt tagjai segítségével sikerült elmenekülnie a terrorszervezettől. Menekülése közben egyik társa aknára lépett és szörnyethalt, Lámiát az arcán sebesítette meg és vakította meg fél szemére a robbanás. Ma Németországban él rokonaival, ahol folyamatos orvosi kezelésben részesül.

Lámia Mirza Dinnayi emberjogi aktivistával érkezett hozzánk, aki kurdról angolra fordítva tolmácsolta Lámia szavait. Dinnayi, aki maga orvos, a „Luftbrücke Irak” elnevezésű program segítségével több mint ezer jazidi nőt és férfit menekített ki az Iszlám Állam fogságából, akiket a németországi Baden-Württembergben orvosi és pszichológiai segítséghez juttatott.

Ami felett nem hunyhatunk szemet

Jó lenne nem hallani és nem ismerni az ő történetét. Jó lenne, ha ilyen nem történhetne meg. De sajnos megtörténik, az Iszlám Állam nevű terroristaszervezet ma is több ezer nőt tart fogságban, Lámiához hasonló kegyetlen körülmények között. Amíg előfordulhat ehhez hasonló bárhol a világon, addig viszont mindig lesznek, akik erről beszámolnak a nyilvánosságnak. Mint Lámia, aki – túlélve szenvedést, megaláztatást és kínzást – képes kiállni, és újra és újra felidézve életének legnagyobb borzalmait, hírét adja annak a kegyetlenségnek, amellyel szembesült.

Nekünk pedig meg kell ismernünk a történetét. Hallanunk kell róla, és tudnunk kell, hogy mi történik ma Szíriában, milyen eszközökkel és hogyan teszik tönkre milliók életét, minden joguktól és méltóságuktól megfosztva őket.

Szaharov történetei

És ismernünk kell a többi hasonló, jogtipró és embertelen helyzettel szembesülők történeteit. Tudnunk kell róla, hogy Venezuelában milyen módszerekkel próbálják elhallgattatni a demokratikus ellenzéket – akik idén részesültek a Szaharov-díj elismerésében. Értesülnünk kell róla, hogy mivel néz szembe az a szaúdi állampolgár (Ráif Badavi), ha rendszerkritikus cikkeket közöl az interneten. Badavi a Szabad Szaúdi Liberálisok elnevezésű honlap szerkesztőjeként hitehagyásért és az iszlám megsértéséért tartoztatták le, és tartják ma is fogságban. Ismernünk kell az iráni igazságszolgáltatás visszaéléseit, vagy az iráni nők és gyermekek nehéz helyzetét bemutató irániak (Naszrín Szotúdeh és Dzsafar Panahi) történetét. Naszrín Szotúdeh ügyvédként a bebörtönzött iráni ellenzéki aktivistákat és politikusokat képviselte, míg Dzsafar Panahi nemzetközi díjnyertes filmjeivel mesélt az iráni nők és elesettek helyzetéről – mindkettőjüket bebörtönözték ezért.

És még tudnunk kell számos nagyon kemény, szívbe markoló történetről, amelyeket az Európai Parlament emberi jogi díjával kitüntetettek ismernek és a világ elé tárnak. A nyilvánosság ereje és a nemzetközi szervezetek nyomásgyakorlása segíthet azon, hogy ilyen esetek minél ritkábban fordulhassanak elő. Addig pedig ezeket a történeteket – sajnos – el kell mondani.