turizmus_1.jpgJúlius és augusztus a legtöbb európai országban utazási csúcsszezon. Ilyenkor Európa legnépszerűbb turisztikai helyszínei megtelnek zsibongó, fényképező, kezükben útikönyvet tartó vendéggel a világ minden részéről. A túlzott tömeg egy-egy nevezetesebb európai helyszínen az utóbbi időben némi ellenállást is kiváltott a helyiek körében (erről majd később), de a turistákat alapvetően minden ország örömmel várja. Az EU országai és az EU is hatalmas összegeket költ a szektor támogatására és promócióra, ami nem is csoda, hiszen a legtöbb európai ország óriási bevételt könyvelhet el a külföldi látogatók jóvoltából.

Az EU GDP-jének több mint 10%-a

Egyes becslések szerint a turizmus és a kapcsolódó ágazatok összességében az EU teljes GDP-jének tizedét teszik ki, és több mint 12 millió embernek – zömében kis- és középvállalkozásoknak – ad megélhetést. A 2008-as világválság és az azt követő izlandi vulkánkitörés miatt jelentősen megcsappantak a terület bevételei. Mára visszaállt a trend, és az ágazat az uniós GDP folyamatosan növekvő hányadát termeli ki, jelenleg évente több mint 350 Mrd eurót. Ezzel az idegenforgalom – a kereskedelem/értékesítés és az építőipar után – a harmadik legnagyobb társadalmi-gazdasági terület az EU-ban.

A világ első számú turisztikai célpontja: Európa

Az Európai Unió továbbra is a világ első számú turisztikai célpontja maradt: 2015-ben 480 millióan érkeztek az EU országaiba turisták, ami világszinten a turistaforgalom több mint 40%-át jelentette. Ez a szám ugyanakkor legnagyobb részben az „EU-belföldi” turistáknak köszönhető: az unión belüli turistaforgalom 90%-a valamelyik másik uniós országból érkezett. Ugyanakkor az is elmondható, hogy az uniós lakosság kicsit több mint fele (51%) inkább saját hazájában tölti pihenését, míg azok közül, akik elhagyják országukat, mindössze 15%-a megy valamilyen unión kívüli országba. Uniós szinten a legnépszerűbb nem EU-s célországok az Egyesült Államok, Törökország és Marokkó.

„Akik élnek, azok délnek mennek”

Ha megnézzük, hogy mely európai régiókat kedvelik leginkább a turisták, kiderül, hogy egyértelműen három mediterrán ország viszi a prímet. Az első tíz régióban négy Spanyolországban található (1.: Kanári-szigetek; 3.: Katalónia; 5.: Baleári-szigetek; 7.: Andalúzia), három Franciaországban (2.: Île-de-France  / párizsi régió; 8.: Provence-Alpes-Côte d'Azur; 9.: Rhône-Alpes), egy-egy pedig Horvátországban (4.: Adria-part), Olaszországban (6.:Veneto), illetve az Egyesült Királyságban (10.: Belső-London).

Magyarországról Budapest központtal a Közép-magyarországi régió a legnépszerűbb, amely éves szinten kb. 10 millió turistát vonz. Érdekességképpen: a Budapesttel sok szempontból turisztikailag versenyző cseh prágai régió kb. 16 milliót.

turizmus_2.jpg

turizmus_3.jpgMagyar vagyok és turista

A magyarok többsége (az uniós átlagnál kicsit többen, 58%) belföldön tölti szabadságát. Némileg meglepő, de a hivatalos adatok alapján a külföldön pihenők közül 2015-ben a legtöbben Németországba, Ausztriába vagy az Egyesült Államokba utaztak Magyarországról. A szeretet kölcsönös a németekkel: a hozzánk látogató külföldiek legnagyobb hányadát a németek (7,1%) tették ki, a britek (3,2%) és az osztrákok (2,9%) előtt.

Bárhova is utaznátok a közeljövőben, nagyon jó pihenést, és kikapcsolódást kívánunk! :-)

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza
süti beállítások módosítása