safe.jpgAz internethasználat elválaszthatatlan a mindennapjainktól, életünket eluralják a hálóra csatlakozó kütyük, a fiataloknak és a gyerekeknek pedig szinte alapszükségletük lett az online élet. Az ezredforduló körül és után született Z generáció tagjai az internetet már alapadottságnak tekintik, és a lehető legnagyobb természetességgel használják a hálózatra kötött eszközeiket. Ugyanakkor nem árt, ha az interneten keresztüli veszélyekre felkészítjük a gyerekeket: az internetezők egyharmada 18 évesnél fiatalabb, és már a 9-16 éves korosztály 68 százaléka (!) rendelkezik legalább egy profillal valamelyik közösségi oldalon, ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyenek azzal, hogyan használják biztonságosan az internetet.

Ennek elősegítésére indította el az Európai Bizottság – már a lakossági internetezés hőskorában, 1999-ben – a Biztonságos Internet (Safer Internet) Programot. A kezdeményezés nem csak a felhasználókat, hanem az online ipar szereplőit, nonprofit szervezeteket és az UNICEF-et is bevonja az együttműködésbe. 2004 óta rendezik meg minden februárban a Biztonságos Internet Napot (Safer Internet Day), melynek során Magyarország mellett már a világ több mint száz országában hívják fel a társadalom főként a fiatalok és gyerekek - figyelmét az internet és az online technológiák, okostelefonok tudatosabb és biztonságosabb használatára.

Hogy az EU döntéshozói megismerhessék a fiatalok véleményét és kérdéseit az internetről, létrehozták az évente összeülő Biztonságos Internet Fórumot (Safer Internet Forum). A Biztonságos Internet Központok (Safer Internet Centres) szintén segítséget nyújtanak a gondtalan netezés feltételeinek megteremtésében; a káros tartalom, visszaélés, zaklatás bejelentését pedig az INHOPE által működtetett Biztonságos Internet oldalon vagy a Kék Vonalon tudjuk megtenni. A biztonságos internet területén működő magyarországi szolgáltatásokat és szervezeteket a Better Internet for Kids oldalán foglalták össze. A témához kapcsolódóan nagyon sok hasznos anyagot gyűjtöttek össze a saferinternet.hu szerkesztői magyar nyelven, minden korosztály számára a témában.

A Bizottság kezdeményezésére nemrégiben önszabályozó együttműködés („Safer Internet for Minors”) jött létre a legnagyobb közösségimédia-szereplők alkotta szövetség tagjai között. Ez a fiatalokat veszélyeztető tartalmakat és visszaéléseket próbálja belülről, önszabályozással és önként vállalt korlátozásokkal lecsökkenteni.

Nem szabad félvállról venni az internet veszélyeit. Nem „csak” az eszközeinket tönkretevő, adatainkat, jelszavainkat ellopó vírusokat kell kivédenünk, a fenyegetettség ennél jóval szélesebb körű. Jogellenes, kéretlen és káros, veszélyes, nem az adott korosztálynak megfelelő tartalmak, adatainkkal való visszaélések, online zaklatás – ez az internet sötét oldala, amire érdemes figyelnünk, amikor fellépünk a hálózatra. Infografikánkban összegyűjtöttük a legfontosabb alapelveket a biztonságos internetezéshez – a tanácsokat nemcsak fiataloknak érdemes megfogadni! (Nagyobb méretben itt, vagy a képre kattintva nézhető.)

internet_biztonsag_v4-01.png

0 Vissza
süti beállítások módosítása