europanap17.jpgMájusban ünnepeljük Magyarország EU-csatlakozásának 13. évfordulóját, valamint az Európai Unió születésnapját. 1950. május 9-én ismertette Robert Schuman az egységes Európa megteremtésére mint a béke biztosítékára vonatkozó javaslatát. A Schuman-nyilatkozatot tekintjük az EU megszületéséhez vezető egyik első lépésnek, így május 9-ét Európa-napként ünnepeljük. Az Európa-napról mind a 28 tagállamban megemlékeznek különféle programokkal, így Magyarország számos városában és Budapesten is.

Május 7-én, vasárnap 10-től egészen 21 óráig várunk benneteket az Európa-napon, a budapesti Szabadság téren. Az egész napos fesztivál programjai között a gyerekektől az idősebbekig mindenki talál majd kedvére valót. Fellép többek között Caramel, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, Henri Gonzo & Perez Daniel a Fran Palermóból, valamint a Romano Drom. A legkisebbek számos gyerekprogram közül választhatnak: ökoprogramok, ugrálóvár, alkotósarok, Rutkai Bori és bandája, a MintaPinty zenekar és a Hahó együttes koncertje várja őket. Az előadások mellett érdemes felkeresni az európai uniós szervezetek sátrait, amelyek az EU-t érintő hasznos és érdekes információkkal, kvízekkel és játékokkal készülnek. A részletes programot itt nézhetitek meg, vagy az esemény Facebook oldalán.

Május 11-én, csütörtökön 18 órától Egy csésze Európa sorozatunk májusi célországa Ciprus lesz, mivel idén Európa egyik kulturális fővárosa a ciprusi Páfosz. Lesz szó arról, hogy a mitológia szerint hogyan született a város és min ment keresztül történelme során. A legenda szerint a város közelében emelkedett ki a habokból Aphrodité, a szépség és a szerelem istennője. Bemutatjuk az UNESCO Világörökség részét képező régészeti emlékeket, és megtudjuk, miért választotta a város idei mottójául a „kontinenseket összekötni, kultúrák közé hidat emelni” jelmondatot. Szó lesz Páfosz kulturális fővárosi programjáról is, és közben megkóstoljuk a ciprusi konyha pár jellegzetes fogását. Az est díszvendége Antoniosz Teokarusz, a Ciprusi Köztársaság nagykövete, az est műsorvezetője: Szederkényi Olga. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni az egycseszeeuropa@gmail.com címen lehet.

469048_tiszta_szivvel.jpgLumiére Filmklubunkban ebben a hónapban, 15-én 20 órától Till Attila számos díjjal elismert Tiszta szívvel című filmjét vetítjük, amelyet idén Magyarország a legjobb külföldi filmnek járó Oscra-díjra is nevezett. A film egy kerekesszékes bandáról szól: két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal, és a maffia szolgálatába állnak. Sok vesztenivalójuk nincs a szereplőknek, bár ebben a kalandban semmi sem az, aminek látszik. Nincs határ fantázia és valóság között, a sűrű akciójelenetek mellett megismerhetjük a kerekesszékben töltött mindennapok kihívásait is. Vendégeink a film főszereplői, Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám.

nafkorusx.jpgMájus 23-án 19 órától Teljes élet 4 keréken címmel a fogyatékkal élőket segítő innovatív ötletekről, és alkalmazásokról beszélgetünk a vendégeinkkel, majd a Nemadomfel Együttes lép az Európa Pont színpadára. A Nemadomfel Együttes egy olyan integrált zenekar, amelyben a szólisták kivétel nélkül sérült (mozgáskorlátozott, értelmileg akadályozott és látássérült) előadók. Repertoárjukban saját szerzemények, s ismert klasszikus slágerek is megtalálhatók. Színvonalas zenéjükkel, elgondolkodtató dalszövegeikkel, őszinte lelkesedésükkel és az elmaradhatatlan „nemadomfel” életérzéssel mindenhol emlékezetes élményt nyújtanak a közönségnek.

_dsc4386.jpgMájus 24-én 20 órától Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekese ad nálunk különleges hangulatú koncertet. A banda hazánk egyik legtöbbet koncertező zenekarává vált az elmúlt években, elképesztő energiákkal sodorja magával a közönséget egy szürreális és izgalmas világba. Pásztor Anna, az extravagáns, őrült megjelenésével is figyelemfelkeltő énekesnő, ezúttal – tőle szokatlan módon – székre ül, hogy teret adjon dalaik újraértelmezett zeneiségének és a bennük rejlő üzeneteknek. Így a rajongók mellett azok is esélyt kapnak a rockrepülésre, akiknek ehhez kényelmes székre van igényük.

Az Európa Pont márciusi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra! 

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr3312482977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása